Új Ember Magazin, 2012 (9. évfolyam)

2012. november - december

ből nyilvánvaló, hogy ez az ikon kvalitásos mű­vész alkotása, historizáló jegyek jellemzik. Ezek alapján a XIX. század második felére helyezem a készítési idejét. Sokan hiszik-terjesztik, hogy az ikon unalmas, mert szigorú szabályok alapján készül, de a költő-ikonfestő Volosinnak van igaza: ahogy a szonett sem unalmas attól, hogy kötött a szerkezete, úgy az ikonok is sokfélék, egyéni színvilágúak, és mindig látszik rajtuk, hogy ké­szítőjük mennyire volt kreatív, tehetséges. Attila hozzálát a borítás, oklád vagy riza­­ bizonytalan a szóhasználat­­ eltávolításához, mi pedig megilletődötten figyeljük, amint feltárul a százötven éve borítás alá zárt kép. - A nagy szürke foltok a képen úgy keletkez­tek, hogy mivel az ikon előtt gyertyákat égettek, befülledt, bepenészedett - folytatja az ikonszak­értő. - Szépen megfestették a ruhákat is, vagyis ez még nem úgynevezett podoklagyica, azaz oklád alá készült ikon, amely akkor terjedt el, amikor már elsődleges volt a kereskedelmi szempont, és ezért csak azokat a részeket festették meg, ame­lyek az oklád felhelyezése után kilátszottak. Az ikonokat főzött, olajjal kevert lakkal vonták be, hogy védje a festéket, és tüzet adjon a színeknek, ez a lakkréteg sötétedett be az évszázadok során. Sokáig azt hitték, az ikonok eleve ilyen sötétnek készültek, és nem tulajdonítottak nekik művészi értéket. 1913-ban, egy nagy moszkvai ikonkiál­lítás kapcsán derült ki, milyen gazdag színvilág jellemzi őket. * * * - A feladatom az, hogy a védő gyantaréteget el­­távolítsam a képről, de úgy, hogy a festékréteg ne sérüljön - mondja Attila. - Hurkapálcikára sodort vattát módosított alkoholos vegyület­­be mártok, ez lesz az egyik kezemben, míg a másikban lakkbenzines vatta közömbösítésre, „kármentésre”, nehogy a vegyszerrel túl mély­re menjek. Ám van, ahol csak szikével vagy szemészlándzsával boldogulok. Ezt úgy szok­tuk mondani: a vegyszerrel puhítok, a szikével sorvasztok. De nem kell megijedni: leheletfinom, tized-, sőt mikromilliméternyi rétegekről van szó. A másik feladatom a felszíntől elvált festék­szigetek megkötése. Műanyag alapú hideg enyvet szivárogtatok közéjük, a helyükre nyomkodom, aztán súlyozással rögzítem őket. A tulajdonossal abban állapodtunk meg, hogy az arcokat, a ke­zeket és Jézus lábait leszámítva nem távolítom el teljesen a lakkot, mivel leginkább az erede­ti állapot visszaállítása a cél, vagyis figyelembe kell vennem, mi volt a festő szándéka. A lakknak ugyanis modelláló szerepe is van: mélyíti a szí­neket, és árnyékolásra is alkalmas. A hiányokat házilag előállított, krétás alapú fehér tömítőa­nyaggal töltöm ki, aztán akvarellel, majd a védő lakkréteg felvitele után olajgyantával retusálom a képet, ahol szükséges. Az ikonokat főként föld­festékekkel, vas-oxidokkal festették, és általában nem sok színt használtak. Ilyen festékek ma is kaphatók, de ma már kémiai úton készülnek. Az okládot csupán portalanítom és zsírtalanítom, majd viaszos felületkezelést alkalmazok, hogy a természetes patináját megőrizzem. Leírhatatlan élmény, rendhagyó karácsonyi ajándék számom­ra, amint Jézus és Mária arca fokról fokra kisza­badul a máz fedéséből, és rám pillantanak. KISS PÉTER FOTÓ: KISSIMON ISTVÁN tifimi'**■ magazin1­25

Next