Új Ember Magazin, 2012 (9. évfolyam)

2012. november - december

Testvérek között EMLÉKEK AZ 1987-ES TAIZÉI TALÁLKOZÓRÓL Róma újra várja a fiatalokat A Taizéi közösség következő európai találkozója Rómában lesz 2012. december 28. és 2013. január 2. között. Az Örök Városba érkező több tízezer fiatalt római családok, egyházi közösségek látják vendégül. A Roger testvér által az 1970-es években útjára indított Bizalom Zarándokútjának következő állomásán a jelenlévők elzarándokolnak az apostolok sírjához, a katakombákba, a nagy bazilikákba, hogy közösen imádkozzanak, és találkozzanak XVI. Benedek pápával. A Magyarországról induló zarándokok kö­zött talán többen is lesznek, akik nem­­ először utaznak taizéi találkozóra a ka­tolicizmus központjába. Az 1987-es római rendezvényre és a „kalan­dos” előkészületekre Kertész Annamária, a Taizéi közösség magyarországi kapcsolattartója emlé­kezik.­­ Férjemmel, Zsolttal 1987 nyarán Taizében jártunk. Hosszas szervezés után, de már nem először. Akkor még az alapító Roger testvér volt a közösség vezetője (priorja), és Alois testvér (a jelenlegi prior) hazaindulásunkkor ezt mondta nekünk: „Milyen szép volna, ha néhány magyar fiatal is részt tudna venni az év végi római talál­kozón!” 26 tifimfo- magazin Az 1987-es találkozón ezer magyar vett részt

Next