Mértékadó, 2012. december 24. - 2013. december 16. (9. évfolyam)

2013-01-28

3 Arcvonások - Igen. Ha a költőket nézzük, Balas­si például kifejezetten dalszövegeket írt. Minden verséhez odaírta, hogy „ad nótám", jelezve, hogy a kor melyik di­vatos dallamára készült. Arany János is­mert, régi angol dallamra írta a A walesi bárdokat. Weöres Sándor azt írja A vers születése című disszertációjában, hogy a költőben először a ritmus születik meg, ahhoz jönnek aztán a szavak. Tudta, hogy kettejük együttmű­ködése maradandó lesz? - Nem. Én valami titkos dolgot szerettem volna, nem is akartam nyilvánosságot. Tamás vágyott szerepelni. Évekig csak szűk társaság­ban hangzottak el a dalaink, mert húztam az időt. Az asztalfióknak írt dalokat? - Tartottam a cenzúrától, illetve azt gondoltam, hogy Tamás idegeinek is ártani fog. Beigazolódtak a félelmei? - Végül nem. Sikerült a művek megjelenését addig elodázni, mire már több tucat elkészült belőlük. Amikor el­érkezett a megfelelő pillanat, mi már készen álltunk, teljes fegyverzetben. Úgyhogy Ta­másnak igaza volt, amikor a nyilvánosság elé akart lépni .­­ Most valóban nehezebb közösségre lelni és benne megmaradni. De aki akar, az talál barátokat, talál kö­zösséget. Azt megszólítják, és ő is meg tud szólítani másokat.. Több helyen említi, hogy a szülei „szökés­ben voltak", amikor Ön a világra érkezett. Édesanyja a Teleki téri kereskedőcsaládból, édesapja pedig a katonaságtól. Megmaradt az életében ez a „szökevényidentitás"? - Nemcsak műfajokat, hanem laká­sokat is váltogattam. Hatéves koromig egy helyen éltem, de miután elkezdtem az iskolát, évente cserélték a szüleim a lakásokat, így az intézményeimet is. Könnyebb így túlélni? Alkotni? - Jó a túléléshez. Ha válságba kerül az egyik műfaj, válthatok a másikra. A „szökevénylét" valóban kísér. Jézus újságot olvas című novelláját ne­vezhetjük a túlélés történetének... - Igen, ez megtörtént az életemben. Túléltem a diftériát. Szerepel a novellá­ban egy idős asszony, akinek a mintája az én mélyen vallásos nagyanyám. Ő je­lenítette meg nekem Jézust, ő mesélt ró­la és tanított meg az Újszövetségre. Nagyanyám vallotta, hogy háromféle ember van: akinek Isten léte természe­tes, beszélgethet vele, érzi a jelenlétét; a második típus számára nincs Isten, mert nem látja sehol; a harmadik kereső. Mit őriz Cseh Tamásból? - A dalainkat. Az igazság énekelve a legjobb. Ha ketten létrehoznak vala­mit, akkor az előbb-utóbb értelmet ad az együttlétüknek. Schopenhauer sze­rint ha egy férfi és egy nő összenéz, ak­kor a túlvilágon megmozdul egy kis lé­lek, mely a világra akar jönni. Vala­hogy ilyen az együttműködés az alko­tásban. Tamás jelenti a fiatalságot, azaz konzerváltuk egymást. Ő érzékeny, se­bezhető, magányos alkat volt, ezzel együtt akart a közönség elé állni, vá­gyott rá, hogy megmutassa magát. Én egyedüli gyereknek születtem, aztán kollégista lettem Pápán. Világéletem­ben váltogattam a magányos és a kö­zösségi életformát. Ez az én kalandom. Az íráshoz magány kell, a színházhoz kimunkált együttműködés. A filmfor­gatáshoz pedig mérhetetlen közösségi érzék. Tamásról úgy beszél, mint aki „meglelte hazáját". Ön is? - Fellengzősen hangozhat, de nekem a magyar kultúra a hazám. Beszéltünk Balassi Bálintról, vele például szemé­lyes a viszonyom. Furcsa, bolondnak tűnő költő, aki folyton várkapitány akart lenni. De sosem sikerült neki. Sze­retem Balassit, s úgy érzem, értem is... írtam egy verset, egy dalszöveget, amelynek nincs dallama. Tamás au­gusztusban halt meg három és fél év­vel ezelőtt, ez a következő év januárjá­ban készült, Zalaegerszegen. Éjjel men­tem az utcán, és a lépéseim ritmusára írtam meg. Szikora Réka Fotó: Cseh Tamás Archívum Alapítvány dalokkal, nekem meg iga­zam volt, hogy húztam az időt. Antoine, Désiré és a többi fi­gura: félig Ön, félig Tamás, fé­lig a társaság, akikkel összejár­tak. Vannak ma ilyen alkotó, gondolkodó, baráti közössé­gek? - Egész biztosan, én is tagja vagyok kettőnek. Szüksége van az embernek társaságra, akinek pedig nincs, arra az jellemző. Úgy­hogy kétféle ember van. Aki kibírja társaság nélkül, és aki nem? - Igen. De közösség min­dig volt, van és lesz is. Ezek szerint nem látja válsá­gosnak a mai közösségi létet? Bereményi Géza A túlélő dala Amióta elmentél, éppen január van, Én itt vagyok betűzve az éppen januárban. Amióta elmentél csupa kicsi most van, Fel és alá loholok rácsok menti mostban. Loholok és lihegek, nem több vagyok ennél, Sorrácsok közt iszkoló, mióta elmentél. Amióta elmentél bágyadt kenyérharc van, Vadászcsoport vagyunk mind foltos barlangrajzban. Még mielőtt elmentél, az igazság veszély volt. Mára már észrevétlen, kicsike szégyenfolt. Nem és nem megyek én el, ezt még végignézem, Amíg nincsen ez a vész egész végig készen. Ajánlás: Jó Január Hercege, én ezt azért írtam. Értesülése legyen, annak, aki kint van. Jó Január Hercege, ezt azért is írtam. Megnyugvása hogy legyen, annak, ami bent van. (______________________________________)

Next