Mértékadó, 2012. december 24. - 2013. december 16. (9. évfolyam)
2013-09-16
Arcvonások Küzdelem a kegyelemért Találkozás Molnár Piroska színésznővel Minden este más és más, mégis ugyanaz. Őserővel van jelen a színpadon, gyakran egymaga viszi a hátán az egész előadást. Legyen szó prózai vagy zenés darabról, drámáról, vígjátékról, musicalről vagy operettről, felnőtteknek vagy gyerekeknek szóló műről, ókori vagy kortárs szerzők munkáiról, a Kossuth-díjas Molnár Piroska mindenkor ragyog. Akár királynő, akár hercegné, akár proletárasszony, minden hájjal megkent, vérbeli festőnő, kivénhedt kokott vagy a Kolibriben játszott jóságos Bors néni, a nemzet színésze évtizedek óta bámulatos színházi és filmes alakítások tucatjaival alkot maradandót. Tanít az egyetemen, de egy-egy televíziós beszélgetős műsorban is rácsodálkozunk gazdag színházi, zenei, irodalmi műveltségére. Tagja a Halhatatlanok Társulatának, s az idei Príma Primissima-díj egyik jelöltje. A kunágotai családi házból milyen út vezetett a színművészeti főiskoláig? Volt a családban művészi hajlammal megáldott tehetség? - Kezdjük azzal, hogy családi házról nem beszélhettünk. Apámat a háború után elvitték malenkij robotra, és nem láttuk többé. Édesanyám örült, ha a falu végén bérelni tudott egy kicsi, egyablakos házat. Olyat, mint a mesében. Később egy mosókonyhában laktunk, előtte pedig egy tanyán, ahonnan gyalog jártam be az iskolába. Jó tanuló voltam, s ez soha nem okozott gondot. Mióta az eszemet tudom, színész szerettem volna lenni. Szerencsémre Szegedre kerültem középiskolába, ahol „igazi" színház várt, és sűrűn látogathattam is. Érettségi után felvettek a színművészeti főiskolára, és négy év múlva már mint diplomás színésznő szerződtem vissza Szegedre. Nemcsak színházi és filmes alakításaival hódította meg a közönséget, hanem bámulatos énektudásával is. Hogy tartja karban a hangszálait? - A bámulatos jelzőt meghagynám Marton Éva hangjának. Az én énektudásom annyi, amennyi egy színésznek - aki zenés darabokban is játszik - éppen kell. Természetesen énektanár felügyeletével, hetente, s minden zenés előadás előtt skálázással tartom karban az énekhangomat. Szinte minden életszakaszában kiegyezett a korával, s most sem berzenkedik amiatt, hogy évre év jön. Mindig életkorának, személyiségének, alkatának megfelelő szerepet kapott, vagy a szerepek találtak önre, és a szerepeknek kell köszönetet mondaniuk azért, hogy Molnár Piroskát választhatták - ahogy egyik barátnője és a pályatársa Csomós Mari fogalmazott? - Ahogy mondani szokás, szél ellen nem lehet... Az évek, sőt évtizedek jönnek maguktól, és mindegyik életszakasz valami új lehetőséget rejt. Bolondság volna nem kihasználni, hogy mindig más lehetek. A rám figyelő rendezőknek köszönhetően megtalálnak a szerepek, és viszonzásul igyekszem jól eljátszani őket. A szerepformálások és az átélt színpadi élmények mellett a mély barátságok is termékenyítően hatnak a művészlétre és a magánszférára. Pogány Judittal - legalábbis én úgy tudom - szinte naponta beszélnek telefonon... - Csomós Mari, Pogány Judit valóban olyan barátaim, akikkel napi kapcsolatban vagyok. Ráadásul együtt játszunk már négy éve az Örkény Színház Macskajáték című előadásában. Régóta odafigyelünk egymásra, és tudunk örülni egymás sikereinek. Számos nagy színész- és rendezőegyéniséggel dolgozott együtt. Pécsi Sándor, Ajtay Andor, Makay Margit, Sulyok Mária, Vámos László, Ruttkai Éva, Gobbi Hilda, Hollósi Frigyes, csak néhány név az égi teátrumból, akik beírták magukat a halhatatlanságba. Hogy lehet teremtő akarattal a nyomukba szegődni? - Csak úgy, ha valóban teljes elszántsággal szegődök a nyomukba. Úgy, hogy ha meghalok, lehetőleg ebben a névsorban emlegessenek majd. Pogány Judittal az Ahogy tetszikben Kaposváron (1974) és ma az Örkény István Színház Macskajáték-előadásán