Új Ember, 1970 (26. évfolyam, 1226-1277. szám)

1970-10-18 / 1267. szám

Katolikus szemmel lehet művészet abban is, " ahogyan a dolgokat egymás mellé helyezik, olvassuk egyik képes hetilapunk legutóbbi számában. Véleményt lehet mondani, vagy legalábbis gondolatokat lehet kelteni azzal is, milyen képeket, szobrokat tesznek egymás szomszédságába. Amennyiben ez valóban így van, felmerül bennünk a kérdés, hogy milyen művészi mondanivaló van abban, ahogy a Műcsarnokban az egyébként rangos, érdekes technikai megoldásokban, szívhez szóló felvételekben gazdag nemzetközi fotókiállításon két fényképet egymás mellé helyeztek. Az egyiken két magyar főpap látható, akik nemkatolikus körökben is tiszteletnek örvendenek, értékelt munkásai itthon is világviszonylatban is a megértésnek. Teljes főpapi díszben, fejükön mitrával, kezükben pásztorbottal láthatók a főpapi szentmise egyik szép pillanatában, a paxolás, a megbékélés gesztusa közben, amint összeérintik arcukat. Ugyanezt a fényképet más helyen még egyszer kitették a kiállításon és melléje helyezték egy egyébként igen csinos nő aktját a hátsó nézetben. Megkérdezzük: Méltó-e egy nemzetközi rangú és színvonalú kiállításhoz az egymás mellé helyezésnek ilyen „művészete”? 1605-ben jelent meg először, de ki tudja, hány kiadást ért el azóta a világnak szinte minden nyelvén Cervantes halhatatlan regénye, a Don Quijote. Nem tudni pontosan azt sem, hányadik a magyar nyelvű fordítások sorában az Európa Kiadó mostani, átdolgozott kötetéé. Egy azonban bizonyos: ez a remekmű ma is folytatja diadalútját, az olvasók millióit hódítja meg. Miért tetszik több száz év után is? Miért tűnik a változó korok ellenére időszerűnek, elevennek? Miért olvassuk érett fővel is ugyanolyan örömmel és érdeklődéssel, mint gyermekkorunkban? Valószínűleg azért, mert saját gyengeségeinket ismerjük fel benne, mindazt, ami túlélő bennünk, emberekben: hibáinkat és természetünk torz vonásait. A „nemes és elmés Búsképű lovag” örök emberi tulajdonságok hordozója. A jelenségekből mond szertelen ítéletet a lényeg fölött anélkül, hogy a dolgok mögé nézne, saját elmeszüleményeit vetíti ki a világra, kényszeríti az őt körülvevő élő és élettelen lényekre anélkül, hogy megbizonyosodna afelől, helyesen látja-e, amit lát. S a kudarcokból semmit se tanúl, továbbra is mániákusan ragaszkodik hamis képzeteihez. Bizony, a mai ember sem kivétel. Hányszor, de hányszor veszítjük el valóságérzetünket vagy haragunkban, vagy féktelen kedvünkben, és ott és akkor is vagy bajt feltételezünk vagy jószándékot, az élet kínálta örömöket, ahol ezekre semmi kilátás, semmi remény. Ma is megesik velünk, hogy ideig-óráig jobban bízunk a tévutakban, a csábító, csalóka ábrándok követése rokonszenvesebb, mint az egészséges józanságé, lelkiismeretünk bölcsességéé. Számunkra is az a regény tanulsága, mint minden előző korban: ne engedjünk fantáziánk csábításainak, képzelgéseinknek, számoljuk fel magunkban a félrevezető ábrándokat és a meddő találgatásokat. Vessük bele magunkat a valóság sűrűjébe, hogy a rászorulók védelméért, tisztes erkölcsi felfogásunkért s minden igaz ügyért olyan harcot folytathassunk, amely mindenkinek egyformán tartós eredményeket hoz és biztosít, nem is kis időre. (h. b.) Az UNESCO nemrégiben drámai felhívással fordult összes tagállamaihoz, hogy óvják az egyre nagyobb mértékeket öltő emberi pusztítással szemben a természetet. Hatalmas statisztikák bizonyítják, hogy évről-évre növekszik a felelőtlen pusztító tevékenység, s ma már ritka növényi és állati kultúrák, védett területek is áldozatául esnek. „A természet egyensúlyának megbontása beláthatatlan következményeket rejt magában az egész emberiség számára” — e szavakkal kommentálta a felhívást egyik lapunk, miután számba vette, hogy csak hazánkban milyen károkat okoz a „civilizált ember”. Valóban itt az ideje, hogy megmozduljon az egész közösség a természeti értékek védelmében. Mert ezek az értékek egyben az emberi lét és életforma zálogai is. De hadd egészítsük ki a hatalmas erővel megfogalmazott felhívás szavait azzal a picinyke óhajjal, hogy nemcsak a természet érdemli meg a védelmet, hanem a legalább olyan romlatlan gyermeki lélek is. És nem ártana egy kis kollektív erőfeszítést tenni abban az irányban, hogy a gyermekek romlatlanságát is megőrizzük, mert manapság sok olyan intézményes hatásnak vannak kitéve, amelyek bizony nem fokozzák azt. Aki egy-egy iskola tanítás előtti légkörébe belefigyel, megdöbbenve veheti észre, hogy a gyerekek kuncogva mesélik egymásnak a tegnapi vagy tegnapelőtti tv-film „pajzánságait”; a vígjátékokból nap nap után azt a tanulságot szűrik le maguknak, hogy a felnőttek együgyűek, döntésre, de még elhatározásokra is képtelenek. Úgy is beszélnek aztán velük. Bizony elszoruló szívvel hallgatjuk néha az idősek és a legfiatalabb korosztály párbeszédét. Soha annyi cigarettázó gyerek és kamaszlány az utcákon, mint manapság! Nem lehetne „intézményesen” elmondani nekik, hogy szisztematikusan megmérgezik magukat? Rengeteg hatás éri őket, s nem mindegyiket tudják feldolgozni. Segíteni kellene nekik! Fel kellene figyelni az ő lelki sebeikre is, az ő kétségeikre is. Ezek talán nem olyan látványosak, mint egy erdőtűz, de aligha lehet vitás, hogy hatványozottan érvényes rájuk a bevezetőben idézett, kicsit módosított kommentár: „A lélek egyensúlyának megbontása beláthatatlan következményeket rejt magában az egész emberiség számára”. Lapunkban több alkalommal írtunk a dohányzás veszélyeiről, és a leszokásához — más bevált szer híján — csak az akaraterő fokozását ajánlottuk. A múltkoriban egyik egészségügyi szaklapunkban rövid híradás jelent meg egy csodatablettáról, amelyet az NDK-ban — Drezdában — gyártanak, és amelyet teljes sikerrel próbáltak ki 1000 önként jelentkező szenvedélyes dohányoson. A hír szerint még a megrögzött nikotinélvezők is három-négy nap múlva búcsút mondtak a dohányzásnak. Oly szépen hangzott mindez, hogy egyenesen az előállító céghez, az „Arzneimittelfabrik, Dresden”-hez fordultunk közelebbi felvilágosításért. Kedves dohányos híveink, a válasz kissé lehangoló: nincs csodatabletta... Egyelőre ne is reménykedjenek ilyesmiben. Marad tehát az akaraterő! Az igazság kedvéért meg kell azonban jegyeznünk, hogy most Bulgáriából érkezett biztató hír! A bolgár Kémiai- Gyógyszerészeti Kutatóintézet olyan növényi hatóanyagot, citizin-t, állított elő az aranyesőből, amely „Tabex” néven egyszeriben közkedvelt lett a dohányzás rabjai körében. Állítólag ez eddig a legsikerültebb dohányzásról leszoktató készítmény. h. n. A rádió programjából Október 19. Hétfő, Kossuth 17.20 óra: a magyar népdal hete. Az MRT elnökhelyettesének megnyitója: Jókai Mór, Vikár Béla, Bartók Béla és Kodály Zoltán vallomásai a népdalról. Október 20. Kedd, Kossuth 9.34 óra: Illyés Gyula emlékezik pusztai zenés élményeire. 20.36 óra: népdalok Bartók gyűjtéséből. Október 21. Szerda, Kossuth 18.22 óra: Bartók: Húsz magyar népdal. Október 22. Csütörtök, Petőfi 21.32 óra: népdalok Kodály gyűjtéséből. Október 23. Péntek, Kossuth 15.43 óra: Kodály: dalok a „Magyar népzene” sorozatból. Petőfi 8.26 óra: népdalaink nyomában, a foglalkozások dalaiból. Október 24. Szombat, Kossuth 8.46 óra: népdalaink nyomában, katonadalok. 16.08 óra: a szerelem szivárványszínei, változatok egy népdalra. Petőfi 18.59 óra: népdalok Lajtha gyűjtéséből. Október 25. Vasárnap, Kossuth 8.15 óra: népdalaink nyomában. Petőfi 19.30 óra: Észak-Magyarország falvainak dalaiból. A pápa részvéttávirata Nasszer halála alkalmával részvéttáviratot intézett VI. Pál pápa Anvar és Szadat egyiptomi alelnökhöz. A halálhír vétele után a Szentatya nyomban kifejezésre juttatta: mélyen együttérez az egyiptomi nép és minden arab ország népének fájdalmával. A VASÁRNAP EGYHÁZI ZENÉJE Mátyás-templom, 106. Haydn: Nelson mise, utána PESKÓ György: Händel: F-dúr orgonaverseny. Belvárosi Főplébániatemplom, 10 ó. Liszt: Missa Choralis. Bárdos: Recordare mei Domine (Offert.), Liszt: Ave Maria, Liszt: O salutaris hostia, Harmat: 150. zsoltár, Bazilika 10 ó. Bárdos: Missa príma, Vittoria: Ave Maria, Bach: D-dúr preludium, 11.30 6. orgonahangverseny (Margittay Sándor). Budai Ferencesek temploma 10 ó. Kodály: Magyar mise, Szent Margit templom, 10 ó. Závodszky: Fóti mise, Horváth: Salve Regina. Béke téri plébániatemplom, 10 6. Grierbacher: Missa Stella Maria. 12 órás szentmise után Bach: G-moll fantázia és fuga. Orgonái: Stomfay Károly. Rózsafüzér Királyné templom 12.30 6. Bach: G-moll preludium és fuga. Kőbánya MÁV telepi Kisboldogasszony templom 11 ó. Halmos: Magyar mise, Kovách: Hozzád fohászkodunk. Alkantarai Szent Péter templom, 10 ó. Mozart: Koronázási mise. Pécsi székesegyház, 9 ó. Hassler: Missa Dixit Maria, Palestrina: Bonum est. Jászberényi főplébánia templom, 11.30 ó. Lisznyai: Boldogasszony mise, Vannay: Megjelentünk hajlékodban, Harmath: 150. zsoltár, Cascioloni: Panis angelicus, Sugár: Jézus nevéről, Halmos: Hozzád futok bánatommal, Miskolci Nagyboldogaszszony plébánia, */1 12 o. Bárdos: Missa tertia, C. Franck: 150. zsoltár, Bárdos: Nyújtsd ki mennyből, Haydn: O esca viatorum. OLVASSUK NAPONTA A SZENTÍRÁST Pillanatfelvételek az Egyház gyermekkorából: ezt olvassuk ezen a héten. Elénk tárul a kezdés nyugalmas szépsége: néhány hét leforgása alatt a pünkösdi háromezerből már ötezer lett csak a férfiak száma. Ezek voltak a valódi őskeresztények. Életmódjukat az emlékirat szerzője, Szent Lukács mondja el. Mindnyájan állhatatosak voltak és megmaradtak az apostolok tanítása mellett, „Koinoniá”-ban éltek, azaz közös életet folytattak. A vagyonosok eladták mindenüket és az összes hívők közös kasszából éltek. Nap nap után egy szívvel, lélekkel az ószövetségi templomban voltak és imádkoztak. Közösen étkeztek és az étkezés alatt „megtörték a kenyeret”, ami a szent eukarisztia, az úrvacsora közösségét jelenti. Vidám és tiszta szívvel dicsérték Istent és tekintélyük napról napra nőtt. Október 19. Hétfő. Apostolok Cselekedetei 4. 8—12. Péter és János a főtanács előtt védekezik. Október 20. Kedd. Apostolok Cselekedetei 4. 13—22. Pétert és Jánost a főtanács nem ítéli el. Október 21. Szerda. Apostolok Cselekedetei 4. 23—30. az apostolok a gyülekezettel együtt imádkoznak. Október 22. Csütörtök. Apostolok Cselekedetei 4. 31—37, az első keresztények élete. Október 23. Péntek. Apostolok Cselekedetei 5. 1—11, Ananiás és Szafira halála. Október 24. Szombat. Apostolok Cselekedetei 5. 12—16, az apostoloknak nagy tekintélye lett. LITURGIKUS NAPTÁR Október 18. Pünkösd után 22. vasárnap. Zöld. Saját mise. Glória, Credo, vasárnapi prefáció. — 1. Olvasmány: Izaiás 53, 10—11. — 2. Olvasmány: Héber levél 4, 14—16. — Evangélium: Szent Márk szerint 10, 35—40. — Énekrend: 228. — 252a. — 252e. — 116. — 192. — Vagy: 253/1. — 25314. — 116/1. — 116. folyt. — 192. — Október 19. Hétfő. Zöld. A vasárnapi mise mondandó Glória és Credo nélkül, köznapi prefáció. Mondható a mise Szent Jagues Izsák papról és vértanú társairól (vörös). Glória nincs, köznapi prefáció. Csütörtök kivételével egész héten lehet köznapi gyász- és votív-miséket mondani. — Október 20. Kedd. Zöld. Rítus, mint hétfőn. Lehet mondani a misét Kancus (Kenty) hitvalló papról (fehér). Glória nincs, köznapi prefáció, saját mise. — Október 21. Szerda. Zöld. Rítus, mint hétfőn. — Október 22. Csütörtök. Zöld. Rítus, mint hétfőn. A fölszentelt templomokban a szentelés évfordulójafehér, saját mise. Glória. Credo, köznapi mrefáció. — Október 23. Péntek. Fehér. Szent Kapisztrán János pap, saját mise. Glória nincs, köznapi mefáció. — Október 24. Szombat. Zöld. Rítus, mint hétfőn. Lehet mondani Szűz Mária szombati miséjét is (fehér). Glória nincs, Szűz Mária prefáció. — Október 25. Pünkösd után 23. vasárnap. Zöld. Saját mise, Glória. Credo, vasárnapi prefáció. — 1. Olvasmány: Jeremiás 31, 7—9. — 2. Olvasmány: Héber levél 5, 1—6. — Evangélium Szent Márk szerint: 10. 46—52. — Énekrend: 231/1. — 228/2. — 267/3. — 111. — 189. — Vagy: 231/1. — 281/5, 6. — 111/1. — 111. folyt. — 189. VI. Pál pápa, az aranymiséje alkalmával szülőföldjéről, a bresciai egyházmegyéből Rómába zarándokoló mintegy 1500 főnyi hívőhöz rövid beszédet intézett, ebben hangsúlyozta, hogy a múlttól való elszakadás nem jelenthet egyet a gyökerektől való elszakadással . Az olvasó írta Szent Gellért és a tanítónő Szeptember végén, Magyarország első nagy tanítójának, Szent Gellértnek alakja ragyog előttem mindig. Négy év óta különösen.* A nagy tanító megpihen egy kis magyar település kezdetleges szobácskájában kísérőjével. Fáradtak. A sok nehézség, gond miatt talán egy kicsit keserűek, reménytelenek is. Kemény fejek, dacos, zárkózott lelkek közt nehéz a munka. S akkor egyszerre dal csendül fel. A fáradt vándorok felkapják a fejüket és kipillantanak a nagy magyar pusztaságba. A hajlék mellett fiatal szolgálóleány őrlökővel zúzza a kenyérnek valót és énekel. Énekel az izzasztóan kemény munka közben. Gellért püspök szeme felvillan, a szigorú arcra mosoly suhan, s a jövőbe látó lélek szóra fakad: — Hallod-e, Walter?! — És ömlik ajkáról a közel ezer év tanúsága szerint beigazolódott jövendölés. — Az a nép, amely nehéz munkában, súlyos helyzetekben dalolni tud, nem veszhet el... Négy éve, szép, őszi napon halálos betegen fekvő tanítónő ágya mellett úttörő kislányok énekeltek. Eljöttek segíteni a beteg nővérének. Dolgozgattak s a beteg behívatta őket. Úttörődalok csendültek fel, jólrosszul, de szívbéli jószándékkal. Aztán folytatták a munkát. Búcsúzóul beköszöntek a beteghez és énekeltek újra. S ekkor a már-már elrepülni készülő lélekből — a tanító lélekből — feltört az utolsó nagy tanítás: — Kislányok, ti dolgoztok és énekeltek ... Ilyenek maradjatok mindig. S ha a munka nem fogy ki a kezetekből, a dal a szívetekből, akkor a haza boldog lesz örökre... így áradt a szó a máskor hallgatag ajkakról, amelyek pár nap múlva örökre lezárultak ... Azóta Szent Gellért és a haldokló tanítónő jóslata együtt él a lelkemben... Papp Irén: Tanyasi kápolnák A Kiskunhalas és Baja között elterülő Illancs hazánk egyik legfurcsább tájegysége. Mintha egykor a szél a Duna— Tisza közének minden homokját itt hordta volna össze, lankás dombokat rakván belőle, amiket aztán megkötött a fű, meg a ligetes, bokros nyár- és fenyőerdő, az apróvadak kész paradicsomkertje. A homokbuckák hátán, süppedős, csalfa ösvényeken nem könnyű mulatság a motorozás — különösen nem potyautassal a hátsó ülésen. Még szerencse, hogy a kecskési lelkésznek, aki engem fuvarozni vállalkozott, jócskán van ebben gyakorlata. Rendszeresen rója ezeket az utakat csakúgy, mint a borotai káplán, aki fürge mopedjén most előttünk robog. Az ő területét járjuk be, azt az útvonalat, amelyet ő minden vasárnap — de gyakran hétköznap is — megtesz. 600—700 tanyasi lakos tartozik Borotához, amelynek három filiája: Dzsida, Szentkata és Antallapos a tanyavilág apró központjai. Iskola csak Szentkatán van, s ez itt egyben a „templom” is. A tanári asztal mögött, nagy szárnyas ajtó rejti a szentélyt, ha azt kinyitják, egyszerű, fehér faoltárt látni, fölötte — természetesen — Szent Katalin szelíd-szép arcképével. Idén készítette Tahi-Tóth Nándor festőművész. A hívek éppúgy a padokban ülnek, mint a kis iskolások. A harmónium az ajtó és Eurázsia hegyi és vízrajzi térképe között húzódik meg — nem messze a gondozott faliújságtól, amelyről éppen Lenin jól ismert arca tekint az osztályra. Tiszta függöny van az ablakokon, és cserepekben virágok nyílnak. A dzsidái kápolna egyszerűen egy vert falú, fehérre meszelt, tornácos tanya. De szebb templomot ideképzelni is nehéz. A tisztaszobában áll az oltár, a konyha a sekrestye, a tornác a „katekumenek előcsarnoka”. Akik ide járnak —■ vagy a szentkatai iskolába — sokszor 4—5 kilométert is megtesznek a homoki erdők, a szőlővel, szilvafákkal beültetett dombok mögött megbújó tanyájukig. Takácsék öt kilométerre laknak a legközelebbi üzlettől, négy kilométerre a szentkatai iskolától. Az apa az erdészetnél kapál, havi 1600-ért ,plusz családi pótlék. A 3 éves Julika nagy barna tornacipőkben csónakázik — ezt legalább sokáig nem növi ki. Télen hetekig moccani sem tudnak: foglyul ejti őket a hó. De tőlük egy kilométerre — a legközelebbi tanyán — Molnárék a jobb módú átlagnál is módosabbak, még pávákat is tartanak, mint Salamon király. Az alig taposott ösvények mellett egyre több az elhagyott, összeomlásra ítélt tanya, megindult az elvándorlás, be a községekbe. Jövőre Takács Laci és Tibi is Jánoshalmára megy, kollégiumba. A fárasztó motorozás után a borotai plébános, Gajdos István jó borral kedveskedik, a nagyon kedves nővérlaki házvezetőnő és egyben kántel is — asztalt terít. Hamarosan megtudom: Borota 1912 óta önálló lelkészség, legrégibb hívei az egykori Weidingerek, Müllerek uradalmi cselédei. Ma a lakosság nagyrészt termelőszövetkezetben dolgozik, de járnak dolgozni Jánoshalmára is. A plébános úgy jellemzi faluját: „nem ájtatos nép, de segítőkész.” Ezt már nem mondja, de tudom, hogy ebben a segítőkészségben neki sem kis része van: a halasi kórháztól dicsérő oklevelet kapott, mert nagyon sok borótai adott vért. Az árvízkárosultak részére is sok adomány gyűlt össze. A templomot 1939-ben szentelték, Gajdos István pár éve tataroztatta. A plébániára most vezetik be a vizet, négy káplán — a jánoshalmi Bergmann János, a kecskési Nagyházi Sándor, a katymári Kistamás István és a borotai Fekete László — ásta ki a 60 méteres árkot. Fekete László, a „motorizált káplán” most a temető meg az útszéli keresztek rendbehozására készül. Mikor a sok motorozás fáradtságára-szépségére terelem a szót, azt mondja: ennél csak az az izgalmasabb, amikor télen szánkóval megyek misézni. No, erre sem kell már sokáig várni. Egy rózsafüzér gazdára talált Szeptember 27-i számunkban hirdetés jelent meg „Gazdát keres egy rózsafüzér” címmel. Egy ilyen terjedelmű hirdetésnek a szokásos díjazás szerint nem kevesebb, mint hetven forint az ára — aki pedig ennyi pénzt kiad, az már meg szokta nézni azt is, hogy mit kap érte. Általában. A szeretet törvényei azonban mások. Az a vak ember, aki a különösen szép szentolvasót egy trolibuszon találta, nemcsak hogy vissza akarta juttatni azt a tulajdonosához, de ez annyira természetes és megmásíthatatlan elhatározása volt, hogy készen állt azonnal kifizetni a hetvenforintos hirdetési díjat is. Ennyi jó szándékból azonban „kiáradt” a mi kiadóhivatalunkra is, és nem engedték fizetni, mondván, hogy majd a tulajdonos, ha visszakapja, biztosan szívesen kifizeti a díjat. S másnap egy boldog pici néni jött be a kiadóba, hálálkodva mutatta visszakapott rózsafüzérét — és ki akarta fizetni a hirdetés díját. Ez a néni — éppen az új ember egyik terjesztője volt Ezek után mondanunk sem kell, hogy a pénzt tőle sem fogadtuk el. Ennyivel legalább mi is hozzájárulhattunk ahhoz, hogy egy valóban becsületes megtaláló jóvoltából egy szép szentolvasó gazdájára talált. LÁTTUK IV. HENRIK. Pirandelló harminc éve bemutatott darabját újította fel a Vígszínház. Groteszk filozofiás a létről, a társadalom képmutató magatartásáról és pirandellói ,mmihez vegyül az időszerűségében megfakult darabban. Az előadás mégis érdeklődést kelt, és ez elsősorban a címszereplő, Latinovits Zoltán széles skálájú, kitűnő alakításának érdeme. (u. a.) A „MÚZEUMI HÓNAP” keretében a Petőfi Irodalmi Múzeumban Illés Ilona rendezésében láthattuk a Tersánszky Józsi Jenőre emlékező kiállítást. A nagy prózaíró reneszánszának idejét éljük, időszerű volt hát e kiállítás, melynek során nemcsak az író képeit, műalkotásait s a rá emlékező kritikákat láthatjuk egymás mellett finoman elrendezve, hanem azokat a megható személyes használati tárgyait is, melyek részei voltak ,,kakukmarciskodásának”, s amelyekből megtanulhatjuk, hogy igazán nagy emberek tudnak úgy, olyan egyszerűen élni, mint az ég madarai. Úgy igaz, ahogy költői szépségű megnyitójában Féja Géza mondta: Tersánszky a hősök és szentek példáját hagyta maga után. S ezt a példát szemlélteti az izgalmas anyagot elrendező kiállítás. (r. I.) FOLYTASSA, DOKTOR ! (angol film). A „Folytassa...” filmekből jól ismert szereplőgárda vonul fel ezúttal doktornak és betegnek öltözve. Szinte percenként robbannak a nagyrészt helyzetkomikumra épített ötletek. A néző másfél órás kacagás után úgy távozik, hogy alig emlékszik a történetre, csak azt tudja, remekül szórakozott. (m. b.) EGY KÍNAI VISZONTAGSÁGAZ KÍNÁBAN (olasz—francia film). Verne regénye adta az alapötletet Philippe de Broca filmjéhez, de ezen túl semmi köze nincs hozzá. Amit kalandfilm valaha is felvonultatott a hatáskeltés, az izgalom fokozása és a biztos siker érdekében, az itt mind megtalálható. A néző úgy érzi magát, mint egy óriási végkiárusításon: ki milyen meglepetésre vágyik, megkaphatja. A fergeteges tempóban, lélegzetelállító helyzetekben bonyolított történet rendkívül érdekes, de üres és helyenként fárasztó szórakozás. Ami menti a filmet, Jean- Paul Belmondo kétórás káprázatos ámokfutása. (h. b.) Olvastuk ANTONIO GRAMSCI: FILOZÓFIAI ÍRÁSOK (Kossuth, 40 Ft). A sokáig háttérbe szorított olasz marxista gondolkodó most kötetben megjelent elméleti írásai újabb és újabb motívumait, jelentésárnyalatait tárják fel a század filozófiájának. Ez a korát messze meghaladó teoretikus a történelem, a filozófia és a politika azonosságait vizsgálva, eredeti és számunkra is értékes megállapításokat tesz kultúra és világnézet öszszefüggéseiről, a vallás szerepéről és hatékonyságáról a társadalmakban, világnézetek szükségszerű együtteséről. (h. b.) Sütő András: Anyám könnyű álmot ígért. (Kriterion 22.— Ft.) A romániai magyar irodalom megrendítő, kivételesen érdekes híradását tartjuk kezünkben e könyv olvasásakor. Az utolsó negyedszázad történetét mondja el, hol dokumentumokat idézve, hol líráivá forrósodott hangon. Remény s reménytelenség, tettvágy és csüggedés feszült egymásnak, s ezek története a szikár nyelvezettel megírt mű, mely leginkább az erdélyi emlékírók stílusára emlékeztet ízes, szép, erdélyi magyarságával, tájszavaival. Aki szereti a drámai mélységeket, ne mulassza elolvasni. (I. 1.) Könyvek százai az evangéliumról Az evangéliumok csodái minden időkben megpróbáltatás elé állították az emberi elmét. Mi sem természetesebb, hogy ma is vitatkoznak róluk, értelmezik és magyarázzák őket, természetesen elsősorban a keresztények. „Mindamellett ma már alig van valaki — mint volt még száz évvel ezelőtt —, aki az evangélistákat hamisítóknak vagy naivaknak tartaná, még kevésbé, aki azt mondaná, hogy Jézus nem is élt. Ellenkezőleg, az evangéliumok s általában a biblia iránt valósággal naponta új érdeklődés sarjad a közvéleményben” — írja többek között a Paris Match-ban Robel Serrou, a lap vallási ügyekkel foglalkozó szerkesztője. Serrou megállapítja, hogy szinte minden évben egy-egy új szentírásfordítás jelenik meg. Legtöbbször túlszárnyalják az eladási csúcsokat, kezdve azon a népies francia nyelven készült fordításon, amely nemrégiben Pierre de Beaumont diplomata nevéhez fűződik és a Fayard kiadónál jelent meg, vagy Osty kanonokén, amely huszonkét fényűzően kiállított kötetben díszült. Nem beszélve azokról a folyóiratszerűen megjelenő folyamatos bibliakiadásokról, amelyek valósággal meghódították az újságárusok kioszkjait, számtalan mű foglalkozik az evangéliumokkal. Csak 1967-ben 247 mű jelent meg Amerikában és Európában Krisztus feltámadásáról.