Új Ember, 1970 (26. évfolyam, 1226-1277. szám)
1970-05-31 / 1247. szám
Készpénzze bérmentesítve Bp. 72. sz. postahivatalnál Ára: 1,50 Ft £ u V A RI* fl Küldé és elkötelezettség Éjjel-nappal folyv a küzdelem, kétéltű katona. Járművek és helikopterek mentik a víz alá kerülő falvak lakóit, hatalmas erőfeszítéssel életekért és javakért. A veszély elhárítására küldött katonák hősiesen helytállnak, az ország minden részéből pedig érkezik a segítség a bajbajutottak szenvedéseinek enyhítésére. A rendkívüli lehetőség a segítségnyújtásra, s a napról napra tapasztalható hősies helytállás fokozottabban ráirányítja figyelmünket a cselekvő szeretet mindennapi gyakorlatára. Mindennap teljesíteni kella parancsot: szeresd Uradat Istenedet , szeresd felebarátodat. Istent a földön csak úgy szerethetjük, ha szeretjük a többi embert. Az igazi szeretet azonban nem csupán érzés, hanem elsősorban cselekvés. „Ne szeressetek szóval, vagy nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal” (I. Jn. 3,18.). Az együttérző szeretetnek az ad értéket, ha tett következik belőle. Isten iránti szeretetünk valódiságát az mutatja, hogy mit teszünk testvéreinkért. Az igazán odaadó szeretet azonban nem elégszik meg a fájdalom pillanatnyi enyhítésével, hanem minden erejével a szenvedés okának megszüntetésére törekszik. Ha tudjuk, hogy vannak a földön emberek, akik éheznek, hajléktalanok, igazságtalanságoktól és jogfosztottságtól elnyomorítottak, ha észreveszszük, hogy vannak éhbérért dolgozók, analfabéták és elhagyatottak — ha minderre felfigyelünk és mégsem teszünk semmit, nincs bennünk szeretet. De nem teljes a szeretetünk akkor sem, ha megelégszünk a bajok alkalomszerű elhárításával. Ugyanis nem arra kaptunk küldetést, hogy egy-egy embert szeressünk, hanem arra, hogy minden embert. küldetésünk nem egyének szeretetére szól, hanem minden ember, az egész emberi közösség szolgálatára. Tevékenységünk minden területén, életünk minden percében, minden erőnkkel és képességünkkel az egész emberiség boldogságáért — földi boldogságáért is — kell fáradoznunk. Isten gyermekeinek küldetése tehát egyben elkötelezettség is. Elkötelezettség tanúságtételre az Istenről és egész egyéniségünk odaadására testvéreinkért, a jobb életfeltételekért, emberibb társadalmi körülményekért, a nyomor és az elmaradottság leküzdéséért folytatott harcban. Küldetésünk teljesítésében, elkötelezettségünkkel járó törekvéseinkben — az Atya akaratának teljesítésében — munkatársunk Krisztus, aki segítségünkre elküldte a Szentlelket. S a Szeretet Lelke — ahogy a II. vatikáni zsinat határozata tanítja — „nemcsak felszítja az eljövendő világ vágyát, hanem élteti, megtisztítja és megszilárdítja azokat a nemes óhajokat is, amelyek alapján az emberi család igyekszik emberibbé tenni életét, s e célnak alárendelni a földet.” Ez mindennapi elkötelezettségünk, de hősi fokon gyakorolható helytállásunk alkalma olyankor, amikor természeti csapások sújtanak egy emberi közösséget. Galántai Mária koffii Tordason világhírű nyelvészek gyűltek össze május 14-én, hogy koszorút helyezzenek el Sajnovics Jánosnak, a finnugor összehasonlító nyelvtudomány úttörőjének szülőházán, akinek nagy jelentőségű műve, a magyar és a lapp nyelv rokonságát bizonyító „Demonstratio”-ja kerek kettőszáz éve jelent meg Koppenhágában. Az ünneplés persze a tordasiakat is lázba hozta. Az első hang, ami a faluban megütötte a fülemet, egy nagyobbacska gyereké volt — s alighanem az öccse lehetett az, akit oktatott — „Te, aztán rendesen felöltözz a Sajnovicsünnepségre!” A báty utasításának biztosan lett is foganatja — legalábbis a helyi moziban tartott előadáson délután ünneplőbe bújt kicsik és nagyok hallgatták „szájtátva” a lapp népmeséket és dalokat. No meg a megemlékezést Sajnovics Jánosról, akinek S. J. monogramja egyben szerzetesi titulusát is kiadja, mivelhogy jezsuita volt. Tizenhat éves fejjel lépett be a rendbe, miután gazdag földbirtokos családja minden őt illető örökrészéről lemondott testvére javára. Szerzetestanár, majd a bécsi udvari csillagvizsgáló intézetben az ugyancsak magyar jezsuita csillagász, Hell Miksa munkatársa lett Ők ketten figyelték meg 1769 júliusában az északi sark közelében fekvő Varde szigetén a Vénusz bolygó áthaladását a Nap korongja előtt, és számították ki ebből a Nap és Föld távolságát. Hosszú és fáradságos expedíciójuk során ismerte föl Sajnovics a lappok nyelvének a magyarral való rokonságát. Fölfedezését azonban óriási fölzúdulás fogadta itthon. Büszke hazánkfiai nagy sértésnek vették a „halzsíros atyafiságot”, s a testőríró Barcsay Ábrahám egyenesen a magyarság elleni merényletet látott a finnugor rokonságban: „Sajnovics jármátől óvjuk nemzetünket, ki Lapponiából hurcolja nyelvünket!” Az efféle támadások Sajnovicsot úgy megviselték, hogy a nyelvtudomány művelésével fölha Vlgyott, s korai haláláig a csillagászathoz menekült. Ám Tordason a nyelvtudósok nemcsak a szülői házhoz zarándokoltak, hanem betértek egy szomszédos házba is: a katolikus plébániára. Ez a plébánia ugyanis szinte minden ízében Sajnovics emlékét idézi. Csupor Zoltán Mihály tanácsos plébános maga is mintha a szerzetespap-nyelvészcsillagász sokoldalúságát örökölte volna. Minden szenvedélyét, egész egyéniségét Sajnovics kultuszára állította be. Éjszakánként maga készítette látcsövekkel kémleli az eget. Otthona olyan múzeum, amilyennel nem sok ezerötszáz lakosú falu dicsekedhet. A kevés hely miatt összezsúfolt néprajzi és kortörténeti anyag méltóbb elrendezésben valódi múzeumok között is megállná a helyét. Talán, ha egyszer a szép barokk templom padlásterét berendezhetné. De addig még — mondja mosolyogva — sok zsíroskenyeret kell megennie. Gyűjteményének alapját a Sajnovics-emlékek képezik: a „Demonstratio” általa fölfedezett, s a Nyelvtudományi Közleményekben 1961-ben publikált dán nyelvű kiadása, mikrofilmek Sajnovics naplójáról, egy példány abból az 1747-es térképatlaszból, amelyet híres expedíciójukon Sajnovicsék is használtak, lapp néprajzi érdekességek és még sok minden. Csupor Zoltán tizenhét esztendeje kutatja, vizsgálja Sajnovvics tevékenységét, s ahol ma a világon finnugor nyelvészek Sajnovics János munkásságát ismerik, ott minden bizonnyal ismerik Csupor Zoltán Mihály nevét is. A nemzetközi Finnugor Társaság örökös tagja. A Helsinkiben tartott II. Nemzetközi Finnugor Kongresszus 1965- ben különlenyomatban adta ki Sajnovicsról szóló értekezését. Itthon a Nyelvtudományi Közlemények tette közzé Sajnovics általa kikutatott új életrajzi adatait. Tordasra érkeztemkor éppen két világhíresség, a finn Itkonen és a svéd Collin Két professzor fordult meg nála, akik a délutáni ünnepségen ugyan nem tudtak jelen lenni, de őt meglátogatták. Ezért egy kis szépséghibája volt a tordasi ünnepélynek, hogy azon éppen a Sajnovics-kultusz egyik kezdeményezője, a helyi plébános nem volt jelen, ugyanis csak az utolsó pillanatban hívták meg, írásban, négy órára — de az ünnepség jóval korábban kezdődött. Még szerencse, hogy aztán a plébánián fejeződött be, a finnugor rokonság tárgyi emlékei között, amelyeket történetesen egy „amatőr-tudós” szerzetes egy másik tudós szerzetes iránti rajongásában gyűjtött össze. Egy magyar falusi házban, ahol az ajtón finn ,kanteler (szélorgona) húrjait pengeti a szél, s a hangszerszám alatt ez olvasható: „Támadj fel szél, és fújj, világ szele, kezdj zengeni ! S. Gy. így tudós szerzetes szellemi öröksége I VI. Pál pápa a legutóbbi bíborosi konzisztórium alkalmával bejelentette, hogy az egyház még ebben az évben a szentek sorába iktatja a negyven angliai mártírt. Az „Observer”-nek, a nagy tekintélyű angol hetilapnak egyik legutóbbi képes melléklete — ezeknek a mellékleteknek mindig van egy „központi témájuk”, amely kitölti a füzetnek majdnem egészét — a katolicizmussal foglalkozik, természetesen főként angol szempontból nézve a témát. A füzet írásban és képben bemutatja a brit arisztokrácia, közélet és kulturális világ katolikus vezető személyiségeit, Alan Road tollából közöl egy igen okos, talpraesett kis „katekizmust”. „Mit hisznek valóban az angol katolikusok?” címmel, amely igen hasznos a nem-katolikusok körében vallásunkról mindenütt, nem csupán Angliában elterjedt balhiedelmek és tájékozatlanságok eloszlatása, felszámolása szempontjából. A katolikus téma gerincét azonban Heenan angol bíboros-érseknek az angol katolikusságról írott igen figyelemreméltó vezércikke adja. A cikk címe: A „könnyű dandár” mérlegelni kezdi: miért? Ebből az elgondolkoztató és kiváló elmeéllel, áttetsző egyszerűséggel megfogalmazott írásból talán nem lesz haszon nélkül való rövid összefoglalót, itt-ott szószerinti idézetet adni. „A britek számára — kezdi cikkét a bíboros — a római egyház általában mindannak szimbóluma, ami titkolt és egzotikus. Mi teszi a katolikusokat másoktól különbözővé? A vasárnapi mise, a pénteki hal megkülönbözteti őket, de fő különösségük, hogy nem hajlandók a korral haladni erkölcsi kérdésekben. Nincs válás, nincs fogamzásgátlás, nincs magzatelhajtás, nincs paráznaság, nincs házasságtörés, nincs pornográfia. És mégsem puritánok. Megvannak a maguk örömei. Ital, dohányzás, fogadás (lóverseny, egyéb mérkőzések), s a vasárnapi sportolást sem ellenzik. Hát akkor mi az, ami olyan furcsa bennünk? „Van egy dolog a római katolikusokban, — szokták általában mondani a britek — tudják, mit hisznek és mi az álláspontjuk.” Az idők megváltoztak. Egyes katolikusok — köztük papok is — még a pápával is zajos ellentmondásba keveredtek. Az ember, aki „tudja, mit hisz” és „mi az álláspontja”, nem jellegzetes katolikus sajátság többé. És mégis: az érdeklődés az egyház iránt távolról sem csökkent, sőt erősödő irányzatú. De végre is, mi lehet izgalmasabb, mint a változás a változhatatlanban ? Ez részben János pápának köszönhető. Nehéz felbecsülni, amit ez a nagyszerű öregember véghezvitt. Amikor János pápa meghalt, minden ember — protestáns, zsidó vagy akár hitetlen — ráeszmélt, milyen kevéssé viselheti el ez a bizonytalan világ a béke és szeretet ez emberének elvesztését. A pápa közfogalommá vált. A nagyközönséget, amelyet egy nap untatnak majd a két ember holdsétájáról érkező jelentések, egyáltalában nem untatták a Vatikánból a haldokló Jánosról naponta többször sugárzott közlések. Halála után majdnem annyi „storyt” meséltek róla, mint Winston Churchillről. Nem csoda, ha a külvilág dörzsölni kezdte a szemét. A római egyház mintha nem csupán belülről kifelé, hanem felülről lefelé is fordult volna egyet.” Az angliai katolicizmus Heenan bíboros cikke az „Observer"-ben A közel-keleti konfliktus kiélesedése, különösen legutóbb az izraeliek Libanon elleni támadása miatt alapos aggodalmának adott kifejezést az Osservatore Romano. Mindannyiunk kötelessége — írja a lap —, hogy akadályozzuk meg legalább azt, hogy az eddigi semleges magatartást tanúsító államok is belekeveredjenek a harcokba nyithatatlanul ragaszkodnak a törvényhez és rendhez, azaz a tekintélyhez. Az intelligens emberek persze mindenfelé rosszalják a merő klerikalizmust. Bármennyire megváltozott is sok más a zsinat óta, az angol katolikus hívek ragaszkodnak hozzá, hogy erkölcsi dolgokbaln pásztoraik vezessék őket. A püspök, aki ma már nem a regények bíboröltözetű figurája, állandóan papjai és az emberek között mozog, a buzgó pap pedig, korlátozottabb szférájában, szintén megtanulja ismerni a hívek nézeteit. Az „atya” címét nem viselik érdemtelenül. Ez a magatartás magyarázza meg, hogy a latin nyelv virtuális eltűnését a liturgiából a jelentős sajnálkozás ellenére is nyugodtan fogadták a brit katolikusok, de általában a mise változásait is lelkesen köszöntötték. A papok minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a változások okait megismertessék a hívekkel. A hívek elfogadják a pap szavát, mert ez nem személyes nézetét tükrözi, hanem az egyház hivatalos tanítását. Igaz és megindító a hívek tisztelete és szeretete papjaik iránt, éppen ezért, ha valamely pap hűtlenné válik fogadalmához, ez a legsúlyosabb lelki csapást jelenti számukra. Fóthy János BÍBOROSI KONZISZTÓRIKM VI. Pál pápa május 17-ei délelőtt a Rómában tartózkodó kardinálisokkal konzisztóriumot tartott. Bevezetőként Aloisi Masella kardinális köszöntötte a Szentatyát aranymisés jubileuma alkalmából. A pápa válaszában rámutatott, hogy a világban észlelhető kontestáció, tagadás, erőszak az egyházra is hatással van. Ezeket a veszélyeket egyesek azzal akarják elhárítani, hogy az egyházat visszakozásra akarják bírni, mások viszont mindenben gyökeres változtatást sürgetnek. Ezért szükséges, hogy a főpásztorok éberen őrködjenek az egyház fölött. Beszédének második részében a pápa a világbéke problémájáról szólott. Az indokínai és a közel-keleti háborúról megemlékezve újra felhívással fordult mindazokhoz, akik a népek sorsáért felelősek, hogy áldozatok vállalásával is igyekezzenek megteremteni az annyira óhajtott békét. A konzisztórium folyamán a pápa bejelentette, hogy az egyház a szentek sorába iktatja az angol vértanúkat. Katolikus hetilap 1247. szám 1970. május 31. Elkészült az új Római Misekönyv A Szentatya kihallgatáson fogadta a Rítusok Kongregációjának prefektusát, Gut bíborost, annak titkárát és altitkárát, akik ez alkalommal adták át az új Misekönyvet a pápának. A Vatikáni Rádió magyar adása a következőket közölte az új Misekönyvről: „Az új Misekönyv a szentmise szertartásának állandó és változó részeit tartalmazza, de nem foglalja magába a szentmise olvasmányait. A kiadóknak nem is szabad forgalomba hozniuk olyan misekönyveket, amelyekben az olvasmányok is megtalálhatók. (Azonban az új Misekönyvnek és az olvasmányokat tartalmazó kötetnek egyszerre kell megjelennie. — Szerk.) A Misekönyvet a pap az oltárnál használja. Az olvasmányokat tartalmazó kötetnek az ambón kell lennie. Érdekes egyházi kinevezések az NDK-ban Az NDK-ban megjelenő „Begegnung” című folyóirat jelentése szerint a Szentszék Heinrich Theissing berlini segédpüspököt és általános helynököt adjutorpüspökké nevezte ki utódlási joggal Benhard Schräder segédpüspök, Schwerin püspöki biztosa mellé. Hasonlóképpen adjutorpüspök lett Johannes Braun prelátus, a késői hivatásnak Szent Norbert intézetének rektora Friedrich Maria Rintelen segédpüspök, Magdeburg érseki biztosa mellett. A kinevezésekre azért került sor, mert Schräder és Rintelen segédpüspökök túllépték 70. életévüket, és megromlott egészségi állapotukra hivatkozva felmentésüket kérték a Szentatyától. A két kinevezés egyházjogilag újdonságnak számít és példa nélkül áll az újkori egyháztörténetben. Koadjutor püspököket utódlási joggal ugyanis eddig csak megyéspüspökök mellé neveztek ki — püspöki biztosok mellé még soha. A „Püspökök pásztori tisztségéről az egyházban” című zsinati határozat a koadjutorokról így ír: „Olykor bizonyos körülmények szükségessé teszik, hogy a megyéspüspök mellé koadjutor püspököt nevezzenek ki... A koadjutor mindig utódlási joggal lép hivatalába és a megyéspüspök általános helynökévé nevezi ki.” (Tekintettel arra, hogy a kinevezések ezúttal nem megyéspüspökök, hanem püspöki és érseki biztosok, segédpüspökök mellé történtek, akik így maguk is A bíboros cikke ezután rámutat, hogy „az egyház az egész világ része”. A gondolat és magatartás minden változó divatja érinti. Az egyház nemzeti jellegzetességet fejleszt ki minden országban. A továbbiakban hangoztatja a cikk, hogy a diktatúrák hatással voltak az egyházra a 20. században. Hitler egyik öröksége például a fiatalok világszerte megnyilatkozó erőszakossága. Nem meglepő tehát, hogy a társadalmi forrongásokat az egyház is megszenvedte. A tekintély merev alkalmazásának az egyházon belül is megvoltak a visszahatásai. A zsinat előtt az egyház minden tagja, püspöki rangon alul, a „könnyű dandárhoz” (light brigade) tartozott. A „miért”-et mérlegelni nem az ő dolguk volt. A Szentszék valójában még gyakran a püspökök előtt sem indokolta akcióit. Észak- Európában a háborúk óta mozgolódás volt észlelhető a Római Kúria ellen. Ez is a hitlerizmus egyik reakciója lehetett. . „A Vatikán mindig könnyű célpontja a kontinens dühös lakóinak — folytatja cikkét Heenan bíboros. — A brit katolikusok viszont többnyire engedelmesek és békeszeretők. Mint polgártársaik, Nagybritannia minden társadalmi osztályának katolikusai is ggoáltalános helynökök lévén, ezt a kinevezést nem hajthatják végre.) Schwerin és Magdeburg az NSZK területén levő osnabrücki püspökséghez, illetve a paderborni érsekséghez tartoznak. A püspöki és érseki biztosok — akik mellé a kinevezések történtek — az NSZK- ban levő anyaegyházmegyék segédpüspökei. Az utódlási joggal felruházott adjutorpüspökök kinevezésében jól értesült körök a Szentszék részéről bizonyos politikai realitások elismerését látják, amely esetleg új egyházmegyék létrehozásához vezethet. Figyelemreméltó, hogy a két újonnan kinevezett adjutorpüspök egyidejűleg nem lett az osnabrücki, illetve a paderborni egyházmegye segédpüspöke. A VATIKÁN A KÖZEL-KELETI BÉKÉÉRT