Új Ember, 1984 (40. évfolyam, 1/1957-52/2008. szám)
1984-08-05 / 32. (1988.) szám
A kupola titkai Amikor a turista a lüktető életű város, Szekszárd centrumába megérkezik, csodálkozva látja az elmúlt évszázadok veretes, jól átgondolt, remekül megkomponált terét, a Béla teret. Ahogy körültekint a barokk, copf, klasszicista épületek során, ahonnan sugár irányban indulnak szerte az utcák, szinte mágnesként vonzza a tér középpontjában álló, nyitott kapujú templom. A belépőt valósággal lenyűgözik a kívülről nem is sejtett, hatalmas méretek. Ugyanakkor megdöbbenti a gazdag, dús díszítés leromlott állapota. Mielőtt a sokrétű látványt, az impozáns építészeti formákat alaposabban szemügyre vennénk, hallgassuk meg Dörnyei István apátplébánost, a helység és egyben szülővárosa kitűnő ismerőjét, aki így foglalja össze a templom történetét: —I. Béla királyunk 1061-ben alapította a szekszárdi bencés apátságot. A kolostor templomát a XV. században gót stílusban építették át. Ezt a templomot a törökök lerombolták. A török uralom alóli felszabadulást követően, a romos apátság helyén, a XVII. század végén barokk plébániatemplom épült, amely azonban 1794-ben leégtett. Ezek után került sor a mai templom felépítésére, 1802—1805 között. Thaller József az ország legnagyobb egyhajós, későbarokk templomát tervezte meg. Művészileg értékes berendezései közül mindenekelőtt a 15 féle márványból készült mozaik-berakású főoltárt kell megemlítenem. Hasonlóan értékes munka a bronz fedelű márvány keresztelőkéz, és eredeti a szószék, tetején a Jó Pálsztár szobrával, mellvédjén pedig a Jézus életéből vett eseményeket ábrázoló domborművekkel. Ritkaságként említeném meg a templom nyugatti falához simuló mellékoltárképet, amely Szent Lászlót ábrázolja, amint Szekszárdot felajánlja a Szűzanyának. Szent László ugyanis a város védőszentje. A templom díszítése ikonográfiáiig jól átgondolt együttes. A festményeket eredetileg Schmidt akadémikus készítette, majd 1888-ban Graits Ede restaurálta. Még egy restaurálás történt 1928-ban, amikor is Gróh István, a budapesti Iparművészeti Főiskola rektora a meglevő freskókat újabb részletekkel is kiegészítette. Eddig is óriási erőfeszítéseket tettünk a templom állagmegóvására, s most következik, illetve folytatódik a belső felújítása. Ez lehetetlen lett volna a szekszárdi hívek megértő és bőkezű adakozása nélkül, amire a jövőben is rá vagyunk utalva, s örömmel fogadjuk hozzá más egyházközségek, különösen a korábbi szekszárdi lakosok támogatását is. A szentély két kupola képének restaurálása befejezés előtt áll. Amint megtudtuk, ezt a munkát Zsirai Szabó Zoltán pap, művészettörténész, festő végzi, őt kértük meg, hogy a templom belsejéről és saját munkájáról — a kupolák titkairól — beszámoljon. — A barokk művészeti korszak — mondja a művész — az egyház hatalmas megújulási időszakának, ünneplő életérzésének, belső erejének kifejezési formája volt. Amikor a régi templom leégett és a mainak az építéséhez hozzáfogtak, ez a történelmi erőkitörés már a vége felé járt. És mégis, hogy mekkora teljesítményekre volt még képes, azt bizonyítja itt Szekszárdon ez az építészeti remekmű is. „Meg kell menteni!” — jelentette ki a nagy építtető és mecénás, Cserháti József megyéspüspök. Minthogy azonban a templom nem I. vagy II. osztályú műemlék, ezért ezt a hatalmas feladatot az egyháznak állami támogatás nélkül, a maga erejéből kellett végrehajtania. Így indult meg a munka 1983 tavaszán a pécsi püspökség restaurátori műhelyének a közreműködésével. »Kalász Gyula kanonok szellemi irányítása mellett. Hogyan került e nagy vállalkozás részesévé? — A munkálatok a múlt év őszén, megfelelő képzettségű festőrestaurátor hiánya miatt megakadtak. Ekkor esett Cserháti püspök úr választása rám, plébánosom, Tóth János, a budapesti Külső-ferencvárosi Szent Kereszt templom apátplébánosa pedig megértéssel fogadta kérésemet és minden segítséget megadott hozzá, hogy a munkát elvállalhassam. A feladat nehézségeit még csak növelte, hogy a két kupola közül az egyikkel már karácsonyra — tehát közel egy hónap alatt — el kellett készülnöm. Ez a freskó Jézus születését jeleníti meg, és az volt a kérés, hogy azt a hívek már az ünnepkor láthassák. Én magam a feladatot mintegy küldetésnek is tekintettem, Babits Mihály megfogalmazásának a szellemében: „Hiszem, hogy a nehéz nem lehetetlen, mert ha nem hinném, akkor a nehezet én tenném lehetett ellenné.” Tehát éjjel-nappal dolgoztam — és nem egyszer késő éjszaka mondtam el a napi misémet, a karácsonyi freskó közelségében, Betlehem hangulatában. Milyen állapotból varázsolta elő a most már teljes színpompában meglevő két kupola-képet (Karácsony, és a Napkeleti bölcsek imádása)? — Tetszik a szó: „varázsolni”. Ugyanis a két falikép tisztítás után ugyancsak Alsó kép: Jeremiás próféta (50%-ban új alkotás) FOTÓK: KAPITÁNY roncsolt állapotban volt. A karácsonyi kompozícióról hiányzott négy szereplő, a többi pedigtöredélyesen, egyik-másik szinte értelmezhetetlenül, vagy többféleképpen értelmezhetően jelentkezett, s az egész kompozíció közel 90%-ban szétroncsolódott, így a kép egészét tekintve inkább rekonstruálásról, mint szorosan vett restaurálásról beszélhetünk. Ami pedig a falfelületet illeti, az egészen elkeserítő állapotot mutatott: ötféle minőségű felület szabálytalan egyvelegét. Milyen szakmai szempontok vezették a munka folyamán? — Elsősorban a restaurálás követelményeit tartottam szem előtt, legalábbis ott, ahol ez lehetséges volt, így például a Háromkirályok kompozícióján a csegelyekben levő négy próféta figurájánál, ahol a kisebb fokú rongálódás a hiányok restaurátori módszerrel való pótlását tette lehetővé. Ez azonban nem jelenti azt, hogy maga a munka pusztán technikai feladat. Sőt, aki a technikai módszereket túl, vagy egyoldalúan hangsúlyozná, az a profán művészi alkotással szemben is vétene, itt a templomban pedig arról tenne tanúbizonyságot, hogy sejtelme sincs a hely szakralitásáról és az ebből következő elvárásokról. A templomban nem preparált múmiákra van szükség, hanem élő, funkciót betöltő műlvéisizi alkotásra. A hívők a vizuálisan megelevenedett, mintegy az élő kinyilatkoztatást akarják szemlélni. A művésznek tehát akkora alázattal és olyan imádságos átéléssel kell a magas fokú technikát és művészi felkészültségét a Lélek szolgálatába állítania, hogy méltóképpen és az Igét sugárzóan jelenítse meg a legnagyobb titkokat. A rövid kis szakmai bepillantás után vajon miképpen látja az újságíró tapintható közelségből a két kompozíciót? A Karácsony összbenyomása felidézi az ünnep népi és gregorián dallamainak varázslatát, mégpedig egyéni módon úgy, hogy az éjszaka titkozatos, de bársonyos sötétjéből valami kellemes fény-színjáték vonzza, irányítja a tekintetet a még bepólyázatlan, karjait ölelésre kitáró kisded Jézus felé. A Háromkirályok verőfényes, vidám színű kompozíció. A későbarokk megfáradt, de még így is nagy hitbeli lendületét, belső életerejét sugalló kép újra él. Az arcok közül Szűz Mária arca egészen klasszikusan szép, nyugodtan nevezhetnénk „Szekszárdi Madonnának” is. Ez a két kép a remek ornamentikával, a felújított oltárépítmény aranyozásával, szobraival (ami a Restaurátor Műhely tudását, lelkesedését dokumentálja), az egész hatalmas szentély olyan, mint egy nagy szimfónia első tétele. Az eddigi eredmény — ahogy az apátplébános is kiemelte — a szekszárdi hívek áldozatvállalásának, templomuk szeretetének kézzelfogható bizonysága. Reméljük, a lendület nem törik meg, és ennek segítségével a folytatás sem késik majd soká. Balássy László Bal felső képünkön: a Háromkirályok kompozíció, még tönkrement állapotban, mellette, annak egy részlete restaurálás után Bády Ferenc Amint már jelentettük, július 19-én Budapesten 72 éves korában meghalt Bády Ferenc protonotárius kanonok, főesperes, az esztergomi főegyházmegye általános érseki helynöke, a Budapest-újlaki plébánia 27 éven át volt plébánosa. Bády Ferenc 1912.július 21-én, Nagytétényben született. 1936. június 21-én Esztergomban szentelték pappá. 1936—40 között az Országos Központi Katolikus Legényegylet prefektusa és titkára volt. 1940— 42-ben Budapest-Zuglóban, majd 1942—47 között Budapest-Ferencvárosban volt káplán. 1947-től az Országos Központi Katolikus Legényegylet elnöke és az Actio Catholica főtitkára volt. 1950-től a Szent Erzsébet Karitász Központ igazgatója. 1951-ben c.apáti kitüntetést kapott és Budapest-Óbuda plébánosa lett, 1956-ig. 1956—57-ben az esztergomi szeminárium rektori tisztét töltötte be. 1957 óta Budapest-Újlak plébánosa volt, haláláig. 1977-ben lett protonotárius kanonok, 1978-ban esperes, 1982-től budai főesperes. A főegyházmegye pasztorális tanácsának elnöki tisztét is betöltötte. 1983 decemberétől általános érseki helynök volt. Bády Ferenc a katolikus papi békemozgalom alapító tagjai közé tartozott. 1950-től a budapesti katolikus papi békebizottság titkára, 1951-ben a budapesti bizottság alelnöke és az Országos Békebizottság tagja, az Ecclesia Szövetkezet igazgatóságának elnöke lett. 1957-ben a püspöki kar által megalapított békemű, az Opus Pacis intézőbizottságának tagja lett és a budapesti papi békebizottság elnöke. 1975- ben a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetésben részesült. A Katolikus Szóban rendszeresen jelentek meg cikkei, elmélkedései. Ezekből válogatott gyűjteményes kötete nemrég ,Az örök Advent felé..címmel az Ecclesia kiadásában látott napvilágot. Cantico del Sole A Nap (csodaszép) énekével zománc kompozíciókon találkoztam legutóbb a Vigadó Galériában rendezett kiállításon. Szünesztéziától egyre inkább elszokó érzékeim (mert annyi a zaj!) egy-két órára visszanyerték „eredendő képességüket”, és a színek, formák természet sugárzásában incanto (zene) varázslat alá kerültek. A szentiferenci „elemi antropológiát” ezúttal Bencze Ilona zománcképei előtt értettem meg ismét, szólongatva Hold nővérünket, Szél húgunkat. Talán mert kihűlőben az „Ars-bolygó?” Egyiptom forró ege alatt kezdtek zománccal foglalkozni először úgy három és fél évezreddel ezelőtt, majd Görögország s a titokzatos etruszkok következtek, hogy aztán Róma legyen az igazi európai elterjesztője a szemtetszetős műfajnak, amely a szilícium és az oxigén találkozásából születik a láng magas hőfokán. De csak a szemnek tetszetős zománc? Amit a nevezett Galéria a hazai zománc-kultúrából a közelmúltban bemutatott, már egyenrangú, sőt elmélyültebb kifejezője a mai hiányérzésnek, melyet sokszor még szégyell bevallani az ember. Különös, de várható, hogy a szigorúan vett klasszicitás értéktörvénye előbb-utóbb visszaveszi helyét a művészetet akaró emberiség tudatában. Lehet, most még csak bújkál, de holnap nem lesz-e újra követelmény? „A művészet különös kompromisszum idő és örökkévalóság között” — írta Babits közel 60 esztendeje — s „választanunk kell: vagy egyszerű csatlósai és heroldjai leszünk a Kor csúcsait taposó bokszbajnoknak, elismerve a Szellem gyengeségét és inferioritását; vagy büszke daccal fordítva hátat a Kornak, alkotásokba menekülünk, melyeknek igazsága mélyebb, mint a kor változó igazsága”. Az újklasszikus költő jóllehet az irodalomra gondolt elsősorban, de a Szellem gyöngeségét megszenvedő kor már próbálja meghaladni a bokszbajnokot (technikát) más téren is, és sajátos eszközeivel megkeresni, amit zavaros fejjel már-már elveszített. Az „új piktúra”, a zománcművészet ugyancsak erre irányítja figyelmünket. Forma-fegyelem és színtisztaság, fantázia és misztikum uralkodik rajta, de nem romantikusan, hanem ahogyan egykor a Kelet (Bizánc) mesterei értelmezték. Sor Tibor sodronyzománc Madonnája „virág-hevülete” nyitotta számomra a sort a kiállításon (mint valami miniatűr oltár) — s testvérül szegődött hozzá Kovács Erzsébet csillagszemű Máriája, Morelli Edit Fekete Madonnája, Bokor Nelli Mater Amida Sole — hatású virágcsillagos Asszonya vagy Engelsz József aranyfényektől tündöklő Szentendrei Madonnája, hogy csupán néhány jeles példát említsünk a bő számban előforduló, szakrális tartalmú zománclapokból, s azt a természettel rokon érzést, amely pl. Kátai Mihály fás, madaras, rovaros motívumairól árad, s konvektor borítókon is megfigyelve, hogy az Illyés Gyula által elsiratott régi köznapi tárgyak, munkaeszközök emlékezetében ismét fölfedezzük a „felís” gazdagságát, a művész/mester alázatát. Radics István szigorúan zárt, formát esszenciáló fantáziával fogalmazta meg jelzőrendszerét az örlángnak, a vigilates virrasszatok figyelmeztetésnek a balga szentek bibliai témájú zománcképein. Az összetartozás (Morelli Edit), a Családi ünnep (Farka János), a Család (Báron László) egyazon hiány zománcba izzított kiáltása, amelyről már a Madonnák során szóltunk. Mese, mitológia, népköltészet, de hit és szakralitás elemi témaként virágzanak napjaink magyar zománcművészetében — vonhattam le a tanulságot, önkéntelenül is arra gondolva, hogy az új módon feltámadó, immár önálló művészet, lehetőségeinek egyre bővülő perspektívájával egyszer talán amúgy igazából meghódítja az elsekélyesedett egyházművészetet is. (T. S.) titán .