Új Ember, 1996 (52. évfolyam, 1/2476-52/2527. szám)
1996-05-26 / 21. (2496.) szám
1996. május 26 ÉLŐ EGYHÁZ Urárnfo- 5 Bencések — magyarok: barangolás a múltban (10.) Szerzetes diák, írj legendát! Az ember legendákat alkot, amelyek erejénél — fényénél, homályánál, reményénél — igyekszik élni, és továbbélni. Életünk ma is „legendákkal" tele; nem lenne illő, hogy ezek bármelyik formájából — akár a lélekerősítőből, akár a hazugságdiktátumból — kiemeljem akármelyiket. Helyette inkább szegődjünk az előző alkalommal első magyar diáknak nevezett Mór szerzetes nyomába, aki pannonhalmi — a némi eufemizmusssal felvilágosodás korának nevezett időket megelőzően Szent Márton-hegyi apát volt, majd pécsi püspök lett. Benne tiszteljük az általunk ismert legrégebbi magyar legenda szerzőjét, amelyben a szentséggel felruházott Mór mester Szent Zoerardról (Andrásról) és Benedekről pécsi püspök korában alkotta meg a remete bencések legendáját. A keletkezés körülményeiről Szentpéterynél, a magyar történelem forrásairól írott munkájában olvashatunk — illő a név és a mű ismerete az érett magyar ifjúság körében, mégha a históriától, a személyiség létének történeti szemléletétől kisszerű demagógiával, ám annál nagyobb hatalmi álláserővel meg kívánják is fosztani a nemzetmagyarságot. Mór püspök, az első magyar diák 1064 húsvétján — így Szentpétery — Salamon király és László herceg látogatása alkalmából a nem sokkal korábban elkészült legendát a pécsi székesegyházban — utód négy tornya ma is figyelmet érdemel a közelben lévő ősi falmaradványokkal — Géza, nyitrai hercegnek ajánlotta a Zoerard testéből kiemelt lánc egy darabjával együtt. Ha föllapozzuk az egyiptomi, illetve Szíriai puszták második, harmadik, negyedik századbeli aszkétáinak, szerzeteseinek élettörténetét, érthetjük meg az orvosi és mai esztétikai szempontok szerint taszító jelenetet: a lánc nyomait a Vág folyó völgyében remete életet élt szerzetes testében. Az aszkézisnek végletes formáival találkozhatunk: Oszlopos Simeon például — modern irodalmi köztudatukban Sarkadi Imre drámája nyomán vált ismertté — oly szorosan hordta magán a vezeklőövet, hogy arra egy idő múltán ránőtt a hús, s csak súlyos kínok közepette sikerült az övét eltávolítani róla. Talán a kerítések fémlándzsáit sziács testükbe fogadó fák látványa hasonlítható ehhez, bár azt gondoljuk, a növény érzéketlen a fájdalomhatásokra. Zoerard és Benedek szent remeték még a 996-os pannonhalmi alapítást megelőzően tették jelenvalóvá Szent Benedek szellemét a Kárpát-medencében. Élettettük mindenkori — ám napjainkbéli megfogalmazású— értékét adja II. János Pál pápának 1995. júniusában Kassán tett kijelentése: „...a két szent remete, Zoerard és Benedek azért jöttek Lengyelországból Magyarországra, hogy ott terjesszék a kereszténységet, ezért a szlovákok és a magyarok szentjei egyaránt." Szent István királyról három legenda született, amelyek közül azonban csak egyiknek ismerjük — vélhetően hitelesen — szerzőjét. A hersfeldi bencés szerzetes — Hartvik néven emlegeti a magyar köztörténet-tudat — győri püspök korában írta meg legendáját, amelynek elkészítésekor az úgynevezett nagyobb és kisebb legendára támaszkodott. Ezeknek a szerzői valószínűleg örökké a névtelenségbe burkolódznak előttünk, ám halvány föltételezésként — anélkül, hogy tudománytalan sarlatánságra adnánk a fejünket — ismét csak bencés szerzetesekre gyanakodhatunk, hiszen e korai időkben gyér számmal találkozunk írástudókkal, s a bencések oly sokat köszönhettek az államalapítónak, hogy az István halála után nyilván királyi biztatásra született legendák megírására örömmel és lelki egyetértéssel vállalkoztak. Lapozzunk tovább a régi magyar könyvtárban. Szent Imre herceg legendáját — nem tévesztendő össze az atyai-tancmani Intelmekkel — a szerző minden bizonnyal 1083, az első magyarországi szenttéavatások után vetette papírra (alkalmasint közelebbről is érdemes lesz bemutatni az egykori írószobákat, a maguk elmaradhatatlan kellékeivel), s bár egy Fulko nevezetű, Álmos herceggel Bizáncot járt, íródeáki feladatokat ellátó klerikusnak tulajdonították, akadtak, akik Mór püspökben vélték megtalálni a legenda szerzőjét. Szent Gellért püspök életéről két legenda maradt fönn, egy hosszabb — nyilván ez a korábbi —és egy rövidebb, amely valamikor az ezerháromszázas esztendőkben keletkezhetett, kivonatos formában, minden bizonnyal prédikációs céllal. A szerzők arcvonásait elborítja az idő sokasága, ám a hosszabb legenda születésénél mindenképpen megkockáztathatjuk bencés írómesterek bábáskodását. Hiszen ki lett volna rajtuk kívül, aki olyan ismeretekkel bírt biblikus témákban, vagy Szent Jeromost illetően, mint ők. László, szentavató királyt III. Béla idejében kanonizálták, nem utolsó sorban ez utóbbi uralkodó saját dicsőségének erősítése érdekében is. S mint már megszokhattuk, Lászlóról is egy hosszabb és egy rövidebb — a többihez hasonlóan latin nyelvű — legenda született. A két, részleteiben eltérő legenda szerzőjét mindenképpen fel kell ruháznunk a művelt jelzővel, s a pannonhalmi bencés monostor 13. század eleji lakói között kereshetjük a legnagyobb valószínűséggel. Ízelítőnek érjük be e néhány mű fölemlítésével, amelyek arra késztetnek bennünket, hogy — minden modernnek mondott ostoba szellem-bőszület és szellem-bődület ellenére — elgondolkodjunk Magyarország keresztény művelődési hagyományain. Elmer István Somogyvár, a bencés apátság romjai. Középütt márványtábla jelzi Szent László első sírhelyét (Fotó: Elmer) Krisztus Anyja káponkája Virág-galléros erdők énekelnek: május ünnepel. Nem villámló színek kavalkádjában, hanem a teremtés középpontjára irányítva szemet és szívet, ahol a Bölcsesség az emberi szépség legtökéletesebb ideáljára hívja fel a figyelmet az írás szavaival: „Az Úr szerzett engem útjai elején, kezdetben, mielőtt bármit is alkotott, öröktől fogva rendelt engem, és idők óta, még a föld előtt, nem voltak még tengerek én már fogantattam, még nem törtek elő a vízben dús források, még nem állottak a hegyek súlyos tömegükben, a halmok előtt születtem..." Bölcsesség széke így mondja az áldott Asszonyról Loretto litániája... Bevillanó képek láttán ezek jutottak eszembe a közelmúltban a Palócföld szívében Balassagyarmaton, ahol a múzeum parkjában kápolnát — vagy amint arrafelé mondják: káponkát emeltek. Kis hajlékot a skanzenben, Máriácskának. De mennyivel más építmény ez, mint a többi. Sugalmas hajlékában a nógrádi lelkiségtörténet hit mécsvilágát égeti máris, és úgy szólt róla az aranyat szívében hordozó fiatal néprajzkutató, Limbacher Gábor, hogy ez a hely bizonnyal zarándokhely lesz. Selmeczi Kovács Attila főigazgató helyettes — az országos Néprajzi Múzeumból — európai értékű példának nevezte a kápolna fölépítését. De hogy került ilyen pozícióba a Szandán 1890-ben épült „Máriácska káponkája" egy múzeum-park fái alatt? Mert ez a kápolna a váráról híres történelmi falu: Szanda, szakrális környezetének, megjelenítése, az ottani eredetű kápolna másolata, egészen különleges módon. Az eredeti kápolna, amelyik több mint száz esztendeje épült, a népi vallásos bensőség gyönyörű példája egy álom nyomán: Terényben a templom sekrestyéjében vagy padlásán a ládában törött Mária-szobor volt, amit onnan az álombéli égi üzenet révén kivettek. Egy család neki „káponkát" építtetett, a szobrot pedig helyrehozva öltöztetni kezdték ünnepről ünnepre. A kápolnácska fenntartására örök alapítványt tett az építtető Varga család, a szobor pedig valóságos védelmezője lett a szakrális tájnak. Copf stílusra emlékeztető a kápolna ablaka, amelynek szemöldökfájára két egymással szembenéző sárkányt ábrázoló faragvány került. A Máriácska szobor mindössze 88 cm, a kápolna három és fél méter magas. Mégis fölér az égi magaslatokig, ahol a tárgyi vonatkozások helyére lép az a másik dimenzió, hogy felváltsa az unalmas civilizáció csodáit, s legyen jelzője a belső csodának, amely épp azáltal csoda, hogy semmiféle látványt nem tűr; csupán lefoglalja az embert, hogy énekkel az ajkán megszólaljon: „Ő áldott Szűzanya, mennyei szép rózsa..., vigyázz reánk, Édesanyánk, angyaloknak királyné Asszonya..." Ez az ének hangzott az utcán is, Balassagyarmat főutcáján, amikor a szandai Mária-szobor védő üveg alatt népviseletes leányok vállán, a környék, a város sokadalmától kísérve vendégségbe indult a templomból a múzeum parkjába, hogy átadja az új hajlékot a tereskei Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló nagyon szép szoborképnek, és ő maga tegye valóban zarándokhellyé a múzeum-parkot, ahol ettől kezdve nem holt tárgyak vallanak múltról és emlékekről, hanem ég és föld találkozási pontján, vagyis a föld közepén e kápolna mélységre és magasságra, sötétségre és fényre figyelmeztessen, hogy az örökös kígyót , a gonoszt egy elkötelezett élettel lehet legyőzni... Ott voltak mind, az építők, a faragók, a lelkipásztorok. Isten szolgája, Varga Lajos pápai káplán, plébános kezétől áldó víz hullt a kápolnára. S ott volt özvegy Tóth Jánosné, akinek előzőleg ruhaanyagot vitt a muzeológus, néprajzos, hogy új ruhát varrjon az ünnepelt Szent Szűznek, a néprajz nyelvén: az öltöztető Máriának. Azt mondta akkor az imádságos asszony a fiatal kutatónak: milyen boldog ma Mária, akinek annyit szenvedett a Fia. Nem kétezer éve, hanem most, mert így érzi a népi lelkiség s általa mindazok így érzik, akik a föld közepén állnak az ország 1100 éves fordulóján, s megpróbálják elfogadni a költővel: „Örökségünk reménye él, a szabadító szó hitében, s minden holtnak vélt idő virágot hajt a születő anyaság szívében... Tóth Sándor A Az Új Ember heti imaszándéka A Szentlélek töltse be magyar egyházunkat megvilágosító és erősítő kegyelmével Hatodik éve már, hogy egyházunk négy évtizedes bénultságából ébredezik. Hálát adunk Istennek az elnyert szabadságért, a jelen lehetőségeiért, de hálát adunk a múlt és a jelen nehézségeiért is. Számtalan feladatot kell ma megoldania a magyar egyháznak, nemcsak a vezetés felső szintjén, hanem a hívek közösségében is. Új intézmények, szervezetek alakulnak, megindult a katolikus iskolahálózat kiépülése, a hittantanítás az állami iskolákban is, a lelkipásztori munka a hadseregben, a kórházakban és a börtönökben. Sokan és sokfelé, fáradságot és áldozatot nem kímélve dolgoznak az egyházban, az egyházért. Kérjük a Szentjeiket, öntsön beléjük erőt és bátorságot, hűséget és kitartást, erősítse bennük a szolgálat szellemét, a hitet, a reményt és a szeretetet. Kérjük a Szentjeiket arra is, hogy bátorítsa a csüggedőket, világosítsa meg a kétkedőket, a bizonytalankodókat, vigasztalja azokat, akik kedvüket vagy bizalmukat vesztették. Kérjük a Szentlelket, nyissa meg azok szívét is, akik távol vannak Istentől vagy ellenségesen fordulnak szembe vele. Küldd el Szentlelkedet, Urunk, és megújul a Föld színe! Hírek Történelmi zarándoklat a Szombathelyi Egyházmegyében Május 8-án, a millecentenáriumi ünnepségsorozat keretében Konkoly István megyéspüspök zarándoklatot vezetett a Szombathelyi Egyházmegye jelentősebb Árpád-kori templomaihoz. Az egyházmegye plébániáinak képviseletében hat autóbusszal érkező zarándokok az Európaszerte híres, románkori jáki templomban ünnepélyes püspöki szentmisén vettek részt, amelyen a főpásztorral együtt misézett a nagy számban megjelent papság is. A meglátogatott további templomokban (Velemér, Őriszentpéter, Magyarszecsőd, Rum és Csempeszkopács) a zarándokok először különböző lelki programokon (részletek felolvasása a Szent László-legendából, Lorettói litánia, rózsafüzér imádság, szentírásolvasás) vettek részt, amelyet a templomokról szóló művészettörténeti és történelmi ismertetés követett avatott szakemberek előadásában. A zarándoklat célja volt: bemutatni a Szombathelyi Egyházmegyéhez tartozó Vas és Zala megyei plébániák képviselőinek az egyházmegye legrégibb templomait, amelyek tanúsítják, hogy a magyar nép történelme a kezdetektől fogva szorosan összekapcsolódik a keresztény szellemiség és kultúra hazai történetével(Brenner) Emlékezés Packh Jánosra Packh János, az esztergomi Főszékesegyház első építője, születésének kétszázadik évfordulója volt május 7-én. Ebből az alkalomból az Építési Vállalkozók Szövetsége május 6-án koszorút helyezett el a sírjánál a Bazilika altemplomában. Az ünnepségen az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye képviseletében Schlosser Attila egyházmegyei építész, a Főszékesegyházi Káptalan tagja helyezett el koszorút. Rudnay Sándor hercegprímás megbízásából Packh János készítette elő a Szent Anna templom terveit is. Ezért koszorúztak a Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület képviselői is. Új Serra Klubok hazánkban Pécs után Szegeden és Nyíregyházán is megalakult a Serraklub. A két klub alapító okiratát a Nemzetközi Serra Klub olasz vezetője Nyíregyházán május 2-án, Szegeden május 3-án adta át. Az átadásokon jelen volt Mayer Mihály pécsi, Gyulay Endre szeged-csanádi Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök és Csabafy András Serra-kormányzó. A Serra a papi és szerzetesi hivatásokért imádkozó hívek mozgalma. A mozgalom nemzetközi konferenciáját nemrégiben tartották Pécsett. MK