Új Ember, 1999 (55. évfolyam, 1/2632-52/2683. szám)

1999-05-09 / 19. (2650.) szám

1999. május 9. __________Üzenet___________ II. János Pál pápa üzenete a Tömegtájékoztatás 33. világnapjára „Baráti jelenlét azok számára, akik az Atyát keresik"­ Közeledünk Jézus Krisztus, Isten megtestesült Igéje szüle­tésének kétezredik évforduló­jához, a Nagy Jubileumhoz, ahhoz az ünnephez, amely kaput nyit a harmadik keresztény évezredre. Ebben az utolsó előkészítő éven az egyház Istenhez, Atyánkhoz for­dul, szemlélve végtelen irgalmának misztériumát. Ő az Isten, akitől minden élet származik és akihez majd visszatér; és Ő az, aki szüle­tésünktől halálunkig barátként és útitársként kísér el bennünket. Az idei Tömegtájékoztatási Vi­lágnapra a következő témát válasz­tottam: „Tömegtájékoztatási eszkö­zök: baráti jelenlét azok számára, akik az Atyát keresik". A téma két kérdést foglal magában: a tömegtá­jékoztatási eszközök milyen mó­don működhetnek együtt Istennel, ahelyett, hogy ellene működnének? Milyen módon jelenthetnek „baráti jelenlétet" azok számára, akik éle­tükben Isten szeretetteljes jelenlétét keresik? A téma magában foglalja egy tény felismerését, és ez okot ad a hálára: a tömegtájékoztatási esz­közök olykor lehetőséget nyújtanak az Isten-keresők számára, hogy új szemszögből olvassák mind a ter­mészet könyvét, amely az ész biro­dalma, mind a Bibliát, a kinyilat­koztatás könyvét, amely a hit biro­dalma. Végül a téma felhívást és re­ményt is tartalmaz: a tömegtájékoztatás világának felelő­sei egyre inkább kötelezzék el ma­gukat, hogy segítsék, ne pedig aka­dályozzák annak kutatását, mi is az emberi élet lényege a maga teljessé­gében. Embernek lenni annyit jelent, mint kutatni, és ahogy a közel­múltban megjelent, Fides et ra­tio kezdetű enciklikában hangsú­lyoztam, minden emberi kutatás végső fokon Isten kutatása: „A hit és az ész olyanok, mint két szárny, amelyekkel az emberi szellem fel­emelkedik az igazság szemlélésé­hez. Isten helyezte el az ember szí­vében azt a vágyat, hogy megis­merje az igazságot — vagyis Őt magát —, hogy ismerve és szeretve Istent, eljuthasson a saját magáról szóló teljes igazságra is" (1). A Nagy Jubileum Isten ünneplése lesz, aki minden emberi kutatás célja, a végtelen irgalom ünneplése, amelyre minden férfi és nő vágyik, akkor is, ha gyakran akadályozza őket a bűn, amely Szent Ágoston kifejezése szerint olyan, mint ami­kor a helyes dolgot téves helyen keressük (vö. Vallomások X. 38). Bűnt követünk el, amikor Istent ott keressük, ahol nem lehet megtalál­nunk. Ezért az idei Tömegtájékoztatási Világnap témájának utalása azokra, „akik az Atyát kutatják", minden férfire és nőre vonatkozik. Minden­ki keres, de nem mindenki a megfe­lelő helyen. A tömegtájékoztatási, eszközök rendkívüli hatást gyako­rolnak napjaink kultúrájára, és ezért sajátos a felelősségük, hogy tanúságot tegyenek az igazságról az életet, az emberi méltóságot, szabadságunk és a kölcsönös füg­gőség valódi jelentését illetően. Az emberi kutatás útján ha­ladva az egyház barátságot kí­ván kötni a tömegtájékoztatási eszközökkel, tudva azt, hogy az együttműködés minden formája mindenki javát szolgálja. Az együttműködés azt is jelenti, hogy jobban megismerjük egymást. Oly­kor az egyház és a tömegtájékozta­tási eszközök közötti kapcsolatok­nak árthat a kölcsönös félreértés, amely félelmet és bizalmatlanságot szül. Igaz, hogy az egyházi kultúra és a tömegtájékoztatási eszközök kultúrája különböznek egymástól, egyes pontokon az ellentét valóban nagyon erős. Ennek ellenére nincs rá ok, hogy a különbözőségek lehe­tetlenné tegyék a barátságot és a pár­beszédet. Gyakran a legmélyebb ba­rátságokban éppen a különbözősé­gek serkentenek az alkotó szellemre és a kapcsolatteremtésre. Az emlékezés kultúrája, amely az egyház sajátja, megmentheti a tö­.✓tOrfki megtájékoztatási eszközök tovatű­nő „híveinek" kultúráját a feledés­től, amely aláássa a reményt; a tö­megtájékoztatási eszközök segíthe­tik az egyházat, hogy hirdesse az evangéliumot, állandó, teljes fris­sességében az emberek életének mindennapi valóságában. A böl­csesség kultúrája, amely az egyház sajátja, megakadályozhatja, hogy a tömegtájékoztatási eszközök infor­mációjának kultúrája értelem nél­küli tények felhalmozásává váljék, miközben a tömegtájékoztatási esz­közök segíthetik az egyház bölcses­ségét, hogy éberen figyelje korunk új ismereteinek egész sorát. Az öröm egyházi kultúrája megment­heti a tömegtájékoztatási eszközök szórakoztató kultúráját attól, hogy lélektelen meneküléssé váljék az igazság és a felelősség elől; a tö­megtájékoztatási eszközök segíthe­tik az egyházat, hogy jobban meg­értse, miként teremtsen kapcsolatot az emberekkel vonzó, sőt élvezetes módon. Ez mindössze néhány példa arra, hogy egy szorosabb, baráti szel­lemű és mélyebb szintű együttmű­ködés hogyan segítheti az egyházat és a tömegtájékoztatási eszközöket abban, hogy szolgálják korunk em­bereit az élet értelme és önmaguk megvalósításának kutatásában.­­ Az információs technológia robbanásszerű fejlődésével az egyének és csoportok közötti kommunikáció lehetősége világ­szerte soha nem volt ilyen nagy, mint most. Ennek ellenére, paradox módon, éppen azok az erők, ame­lyek jobb kapcsolatteremtéshez ve­zethetnek, olykor növekvő elidege­nedést és egocentrizmust eredmé­nyeznek. Korunk tehát egyidejűleg a fenyegetés és az ígéret ideje. Egyetlen jóakaratú ember sem ki­váltja, hogy a fenyegetés kereked­jen felül, még több emberi szenve­dést okozva, még kevésbé egy olyan évszázad és egy évezred vé­gén, amely túlságosan is megismer­te a szenvedést. Nézzünk inkább nagy reménnyel az új évezred elé, bízva abban, hogy lesznek személyek mind az egyházban, mind a tömegtájékozta­tási eszközök világában, akik ké­szek az együttműködésre, biztosí­tva, hogy az ígéret legyőzi a fenye­getést, a kommunikáció az elidege­nedést. Ez biztosítja, hogy a tömegtájékoztatási eszközök világa egyre inkább baráti jelenlétté válik mindenki számára, olyan „híreket" közölve, amelyek emlékezettel pá­rosulnak, olyan információt nyújt­va, amely bölcsességgel, szórako­zást, amely örömmel párosul. (Ja­víts!) Biztosít egy olyan világot is, amelyben az egyház és a tömegtájé­koztatási eszközök együttműködhet­nek az emberiség javára. Erre van szükség, ha azt akarjuk, hogy a tö­megtájékoztatási eszközök hatalma ne pusztító erő legyen, hanem terem­tő szeretet, amely Isten szeretetét tük­rözi vissza, aki „mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent átjár és mindenben benne van" (Ef 4,6). Bárcsak mindenki, aki a tömegtá­jékoztatás világában tevékenyke­dik, megismerné az isteni barátság örömét, hogy ismerve Isten barát­ságát, minden férfi és nő barátai le­hessenek, akik az Atya háza felé haladnak, az Atyához mennek, akit megillet minden tisztelet és dicső­ség, dicséret és hála, a Fiúval és a Szentlélekkel együtt, mindörökkön örökké. já ! Isten ügye a plakáton. Egy kép, egy mondat Nagyjából csoportosítva vannak a dolgaim, mégis, ha valamit keresnem kell az olyan, mintha kazalban turkál­nék egy tű után. A múltkor támadt egy gondolatom, kellett volna hozzá egy vo­natot ábrázoló kép. Felforgattam min­dent... nincs és nincs. Kútba esett az ötlet, gondoltam lesújtva. Gyújtok be a kályhába, hát ott a papíron egy kis mozdony! Ezt biztosan a Jóisten tette az orrom elé. Archimedesz örülhetett úgy, amikor felfedezte a törvényét, mint én annak a mozdonynak. Aki annyira megörült annak a képnek: Bözsi néni, Nagy Erzsébet. Hogyne örült volna, hogyne hitte volna, hogy a Jóisten tette az orra elé, hiszen az ő ügyében kutatott a kép után már hajnal óta. Bözsi néni ugyanis az Isten ügyének reklámo­zója. Plakátokat készít, s Eszter­gomtól, Dorogon és Budapesten át Gyöngyösig és Salgótarjánig hu­szonhat helyen teszi ki őket a temp­lomok előterébe. Az Ipoly-mentén, Ludányhalásziban él, onnan indul, hóna alatt az összetekert ír papí­rokkal „reklámhadjáratára" kora hajnalban, hogy egy-egy templom­ban lecserélje a plakátot. Többnyire busszal utazik, jó ideje nem kell már jegyet váltania. De miért is volt olyan fontos az a vonat? Miért kel­lett házának három helyiségében is végigbogarásznia érte az ágy alatt, a székeken, asztalon kupacokba ra­kott színes újságokat? Egyszerű az oka. Eszébe jutott egy atya, akinek az édesapja mozdonyvezető volt. Mozdony, utazás — mindannyian utazunk. Csak le ne késsünk, az öröklét vonatáról le ne maradjunk, így perdül a gondolat, ahogyan Bö­zsi néni is térül-fordul, így születik a templomi plakát szövege. Már csak egy jó kép kell hozzá. Egy vo­nat vagy egy mozdony. Bomlanak az újságkötegek, már alig van vala­mi az eredeti helyén, de sehol az a kép. „A Jóisten néha viccel velem. Már-már lemondtam róla, s akkor elém teszi: Nem ezt kerested?" Bözsi néni vincés nővér volt, a Fejér megyei Perkátán tanított a negyvenes években. Rendjének fel­oszlatása után visszatért a falujába, s édesanyja, nővére és sógora mellé beállt a gazdaságba. „Volt itt tizen­öt hold föld, nekigyürkőztünk. Nem volt könnyű, hatszáz tojást kellett beadni évente, nyulat, disz­nót, ... majd' belepusztultunk. De­­hát nem féltem én a munkától." Csakhogy Bözsi néninek egyre in­kább hiányzott a gondolatok forga­tásának öröme. Téli estékre köny­veket vett, elmélkedett a világ fo­lyásán, így fogant meg benne az el­ső versike: „Ne öljön meg édesanyám / elférek még, nagy a világ!" Kép is kellett hozzá, akkor még maga festette­ egy anyukát gyerekekkel. Azután vitte Gyar­matra (Balassagyarmat) a paphoz, megengedné-e, hogy ezt a temp­lomban kitegye. Abba a templomba ugyanis be-betérnek az asszonyok a gyarmati kórházból. A pap meg­adta az engedélyt, Bözsi néni elhe­lyezte az Isten ügyének első plakát­ját. A hatás váratlanul gyors volt. Alig egy­ hét múlva hírét vette, hogy egy asszony, aki Halásziból abortuszra indult a városba, már a következő vonattal vissza is tért. Kérdezte az asszonytól az édesany­ja: tán, nem vállalta az orvos? „Jaj, mamám, még előbb bementem a templomba, s ott láttam azt az írást. Nem vitt rá a Lélek! Majd megnyő a többivel." Bözsi néni akkor arra gondolt, a plakáttal megmentett egy magyar gyereket. „Istenem, hát akkor nekem ezt kell csinálni!" En­nek mostanában lesz harminc esz­tendeje. Jöttek a témák, egymásra találtak a versikék és a képek, de ez volt a dolog könnyebbik része. Sok he­lyen nem engedték kitenni a plaká­tot, s nem mindenhol látják szíve­sen ma sem. Olyan nyilvánvaló ha­tásról, mint az első volt, azóta nem tud Bözsi néni, de nagy az öröme, ha látja, amint kiránduló csoportok, templomba betérő hívek meg-meg­­állnak egy plakátja előtt. Pedagó­gusként kezdte a pályáját, s most is "okítja" az embereket. Az évek fo­lyamán sorozatok gyűltek össze egy-egy témából: „Mitől ember az ember?", „Sok a tanult, de kevés a művelt", „A Jóistennek rosszul esik, ha nem vagyunk boldogok", „Mit ad a vallás a boldogsághoz?". Annyi rontás tör ránk mindenfe­lől, annyi a borzalom, valahogyan ellensúlyozni kell — mondja Bözsi néni. Jobbak lettek-e az emberek a tíz évvel ezelőtti változásokat kö­vetően? Hát nemigen. A szokások­ra alapuló vallásosság mára szinte teljesen fölmorzsolódott, tudatos hit meg nem lépett a helyébe. Az emberek nem tisztelik sem Istent, sem egymást. Azt mondja a Tízpa­rancsolat, a hét egy napját szenteld az Úrnak. Na, itt kitörne a forrada­lom, ha komolyan akarnánk venni, hogy egy nap az Istené. A kocsmáé bezzeg lehet minden nap, abból van négy is a falunkban. Ezért kül­dözi Bözsi néni képes üzeneteit, hogy a világ dolgaiban ne csak a világit vegyük észre, hanem fölfe­dezzük Istent. A sört, a cigarettát lehet reklámozni, az Isten ügyét miért ne lehetne? „Örülök az életnek, ajándék a Jó­istentől. Nyolcvankét éves vagyok, nem hittem volna, hogy ennyi munka után még élek!" Bözsi néni — hála Istennek — él, dolgozik, gondolatai röpdösnek, mint ahogy ő maga is sebesen ügyködik, hogy újabb és újabb képes versikéket húzzon elő a témák szerint csopor­tosított kupacokból. Szereti az em­bereket? „Hát persze, hogy szere­tem, pedig néha nehéz. Olykor amolyan fekete báránynak érzem magam, de aztán csak mondom új­ra meg újra a magamét. Belülről jön, nem tudok neki ellenállni. Hi­szem, a Jóisten is szeret bennünket, nem tehetünk mi sem másként." A világ az Isten kertje, / vendégül lát minket benne. / Áldott legyen égi Gaz­da, / ki gyermekét jóllakatja. Szikora József Fotó: Szikora Bözsi néni: Valaki engem nagyon szeret

Next