Új Ember, 2001 (56. évfolyam, 1/2737-52/2787. szám)

2001-11-25 / 47. (2782.) szám

A zsoltárfordításról (7. rész) És lészen, mint a fa, mely fo­lyóvíz mellé plántáltatott, megadja gyümölcsét a maga idejében. Az 1. zsoltár fordításainak reví­ziója az Istentiszteleti Kongre­gáció által kiadott Authenticam Liturgium kezdetű instrukció alapján. „Quoniam novit Dominus viam justorum, et iter impiorum peribit." Az Éneklő Egyház fordítja a legpontosab­ban a latint: „Mert ismeri az Úr az igazak útját, és az istentele­nek útja elvesz." A magyar Li­turgia Horarum lényegében jól fordít, de az „elvész" igét ma­gyarázza: „de a gonoszok útja pusztulásba visz." A Szent Jero­mos Bibliatársulat kiadása fi­gyel arra, hogy a latinban Via' és 'iter' szerepelnek, tehát keres egy szinonimát: „Mert ismeri az Úr az igazak útját, de elvész az istentelenek ösvénye." Ezzel azonban elerőtlenedik a szö­veg. A héber sem használ szinonimát, hanem kétszer is útról beszél: az igazak útjáról és az istentelenek útjáról. Ide nyú­lik vissza a „két útról" (nem pe­dig útról és ösvényről) szóló ta­nítás: az egyik út az életre, a másik út a pusztulásba visz. Az, hogy Isten ismeri az igazak útját, a Biblia gondolat­­világában azt is jelenti, hogy szereti. Vajon az istentelenek útját nem ismeri az Isten? De igen, ám nem szereti, és amit Isten nem szeret, az maga a pusztulás. A bűnöst szereti Is­ten, a bűnt azonban gyűlöli. S ha a bűnös azonosul a bűnnel (bűnös útjával), önpusztításba esik. Ha az ószövetségi ember nem is értette, de benne érző­dik ebben a zsoltárversben az örök, túlvilági pusztulás, a kárhozat valósága; az újszö­vetségben ez már nyilvánvaló lesz, amelyet a latin „peribit" ige kifejez. Ha a római felhívásnak, utasításnak meg akarunk fe­lelni, bizony felelősségteljes munka áll előttünk. Szakem­bereket kell találni hozzá, bib­likusokat, latinistákat (szak­tudóst), magyar szakosokat (sőt a nyelvet alkotóan hasz­náló költőket), zenetudóso­kat, a gregorián ének szaktu­dósait (mert hiszen énekelt liturgiára szánt fordításról van szó), s csak egy ilyen ala­pos együttműködés után ajánlhatjuk az átnézett, át­vizsgált zsoltárfordítást egy­házi jóváhagyásra. Az Authenticam Liturgium egyik legalapvetőbb gondolata az, hogy nem attól lesz jó a fordí­tás, hogy jóvá van hagyva (ki­zárólagos jogi szemlélet), ha­nem csak azért szabad jóvá­hagyni, mert megfelel a nor­máknak. A fentiekből (és az egész zsoltároskönyv hasonló átte­kintéséből) kiderül, hogy egyedül a Szent Ágoston Li­turgikus Mozgalom zsoltár­­fordítása felel meg azoknak a normáknak, melyeket Róma most elénk adott. Legalább van kiindulópontunk. Amíg pedig az egyetemes magyar liturgikus zsoltárfordítás meg nem jelenik, a leghelyesebb, ha megtűrjük ezen fordítások használatát egymás mellett. A Liturgia Horarumban azt, ami ott jóvá van hagyva (de megengedve, hogy a Benedictus Dominus Deus Iz­­rael­t ne „atyáink Istenének", hanem „Izrael Istenének" mondjuk!). A Népzsolozsmá­ban és az Éneklő Egyház által használt fordítást, hiszen — amint ez az összehasonlítás mutatja — esélye van a komo­lyan vételre. A Szent Jeromos Bibliatársulatban megjelent, nem éneklésre szánt, de olva­sásra hasznos, alapos Neovulgata-fordítást. És a Szent István Társulat fordítá­sát (amely azonban mint hé­berből fordított szöveg, nem is pályázhat nyilvános liturgi­kus használatra). És addig is Szent Ágoston intelmét követve: „Sed in omnibus caritas" — „de min­denben szeretet legyen!" Barsi Balázs OFM A mozgássérült szemével A kiszolgáltatottságról Ha az embert előveszi va­lamilyen betegség, többnyire érezni kezdi kiszolgáltatottsá­gát. Sokkal inkább válhat ez a kellemetlen érzés (amely már nem pusztán csak érzés, ha­nem valóságosként megélt tu­dat) mindennapi tapasztala­tává azoknak, akik esetleg egy életre tolószékhez kötöt­ten élnek. Ez a kiszolgáltatott­ságtudat, főleg a ráébredés, a tudomásulvétel időszakában okozhat hatalmas szenvedést. És olyan ádáz, nemritkán a kétségbeesésig vivő ellenál­lást is ébreszthet, aminek egy „második bénulás" lehet a következménye. Saját életemben is nemegy­szer szembesülök önnön ki­szolgáltatottságommal. Ami­kor tizenéves koromban kezd­tem felfogni helyzetemet, az ellene való lázadásom követ­keztében lelkileg teljesen tönkremehettem volna. De az Isten kegyelme, valamint az értelmes élet után való vágya­kozás keltette újfajta látásmód megmutatta a kivezető utat. Tény és való, hogy jó, ha az ember ereje teljében van, s nem kell mindenben mások­tól függenie. De engem etetni, fürdetni, öltöztetni, stb. kell. Ahhoz, hogy önállóan helyet tudjak változtatni, bele kell segíteni a speciális járművem­be. Ezt mindig mások teszik. A mindennapos, de sosem telje­sen egyforma élethelyzetek megtanítottak arra, hogy a ki­szolgáltatottságnak megvan­nak a maga „előnyei". Ilyen állapotban ugyanis az ember­nek meg kell tanulnia elfo­gadni és adni is. A segítő sze­mély lehet alkalmi is, és ilyen esetben ösztönösen és tudato­san keresztényi eszmékkel, „tudnivalókkal" találkozik. Módja van rá, hogy tanuljon érezni, ránézni, megérinteni, megfogni, szeretni. Izgalomra, könyörületre és alázatra neve­li a segítőt. És hálára, elfoga­dásra tanítja a szenvedőt. De ezt a magatartást nem­csak ilyen alá-, fölérendeltségi kapcsolatban kell gyakorol­nunk, hanem egyenlő helyze­tekben is. Az őszinte előzé­kenység csak jót tehet egymás közti kapcsolatainknak. Urunk nem véletlenül tanított arra, hogy „aki közületek nagy akar lenni, az szolgáljon a kisebb­nek". Ha ilyen értelemben ta­nulunk a kiszolgáltatottságból (és nem élünk vissza vele), ak­kor ez mindannyiunk életére áldást jelent, és az Isten jutal­ma sem marad el. Sárhegyi Csaba © ©©©©©©©©©©©©© “ Pokolbéli büntetések © Meghal egy ember és a po­kolba kerül. Kitekintve a maga © forró üstjéből szörnyülködve lát­ja, hogy válogatott és változatos © kínokat állnak ki az elkárhozot­­tak. Ám az egyik sarokban meg­­© lepő dolgot tapasztal: egy hír­hedt, gonosz uzsorás tanyázik­­ ott, gyönyörű nő társaságában. — Ez nem igazság! — kia­­© hár az ő tüzét tápláló ördög­nek. — Ennél az uzsorásnál a gonoszabb embert nem ismer­tem! Miért van ilyen jó dolga? — Ne szólj bele a túlvilág ügyeibe! — torkollja le őt a fekete­képű. — Mindenkinek egyformán kell szenvednie: neked itt az üst­ben, annak a nőnek pedig ott... A kis realista Kovácsék kutyáját elütötte az autó. Amikor este a négyéves Pe­tiké az állatot szólongatja, édes­anyja ölébe ülteti és elmagyaráz­za neki: — Tudod kisfiam, ez a kutyuska soha többé nem tér vissza hoz­© ©©©©©© ránk. Ő már jó helyen van:© fent a mennyországban, a Jóistennél. © — Értem — mondta nagy ko­molyan a kisfiú. — De szerin-© ted mit kezd a Jóisten egy döglött kutyával? © A fenti vicceket a © Bom­b­a derű című könyvből válogattuk. © Kapható a Szent Gellért Kiadó és Nyomda könyvesbolt­j­ában.© © ©©©©©©© ©©©©©©©©©©©©© | _________KÖZLEMÉNYEK_______ A KÉSZ Budapesti Munkaközössé­gek Szakmai Kollégiumának Orvosi munkacsoportja november 29-én (csü­törtökön) 18 órakor tartja összejövetelét. Előadást tart dr. Roskovich Bernadette "Az artháris a leggyakoribb ízületi betegség” címmel. Helyszín: Adalbertinum Buda­pest, XI. Élőpatak út. 35. “Hinni vagy nem lenni” — ez itt a kérdés” címmel adventi lelkigyakorlatot tart Tamási József tiszaföldvári plébános az abonyi templomban dec. 2-án, 3-án és 4-én 18 órai kezdettel. A KÉSZ alapító elnökéről, Csanád Béláról, halálának 5. évfordulóján szent­misével emlékeznek meg nov. 25-én 10 órakor az Adalbertinumban, 18 óra­­ kor a Belvárosi plébániatemplomban (Bp. V. Március 15-e tér). A belvárosi főplébánia szeretettel hívja és várja a 25-40 év közötti szemé­lyeket kötetlen beszélgetésre minden csütörtökön 20 órától a plébánia Szent Kinga Otthonába. Első alkalom decem­ber 6. Cím: Bp. V. Egyetem tér 5.1. em. A Pesti ferencesek templomában Barsi Balázs ferences atya folytatja a Nyolc boldogságról szóló konferenciabe­szédeit advent vasárnapjain 18.30 óra­kor. A Kárpátalján december közepén 5. alkalommal rendezünk “Téged, Isten di­csérünk” címmel szavalóversenyt. 20 ezer forintot küldtünk erre a célra a gyerekek útiköltségére. Aki könyvadománnyal tud segíteni, az Bacskó Albert címére küldhe­ti. (4804 Vásárosnamény III. Pöltenberg u. 47.) A karácsonykor érkező gyerekek fo­gadása miatt Pécsett Dóra Lajos telefon­számán lehet jelentkezni: 06-72-252-236. Kérjük a testvéreket, iskolákat, egyház­­községeket — amennyiben tudnak segíte­ni - jelentkezzenek a december 21 -én és 2002. január 12-én érkező gyerekek foga­dására. Cím: Atányi László 1119 Buda­pest, Etele út 23. Tel.: 203-3201. Szeretettel várunk papi hivatás iránt érdeklődő középiskolás és egyetemista korú fiúkat kispapokkal való találkozásra minden hónap második péntekén a köz­ponti szemináriumba. 16:30 ó. Szent­­ségimádás az Egyetemi templomban, 18 ó. szentmise papi hivatásokért, 18.45 órától beszélgetés és szerény agapé. Ha a programba nem tudsz az elejétől be­kapcsolódni, jöhetsz később is. Szíve­sen látunk vendégül hittancsoportokat és egyéb közösségeket is előzetes meg­beszélés alapján. Érdeklődni lehet a szervezőknél Fehérvári Lajosnál és Frankó Tamásnál. Cím: 1053 Budapest, Papnövelde u. 7.; nyeste@kpi.hu . Tel: 318-0555/332. A legközelebbi összejövetel időpontja: december 14. A Soproni Szent Orsolya Római Kato­likus Általános Iskola Gimnázium és Kollégium november 26-án 16.30 óra­kor tájékoztatót tart a 2002/2003. évi beis­kolázásról a négy- és nyolc évfolyamos gimnáziumba, továbbá az általános iskolai tehetséggondozó osztályokba. Egyéni ér­deklődőket bármikor fogadunk — előzetes egyeztetés után. Cím: Sopron, Szent Or­solya tér 2-3. Tel.: 06-99-523-511. Charles de Foucauld lelki családja szeretettel hívja tisztelőit hálaadó szent­misére december 1-jén (szombat) 18 órára a Széphalmi Jézus Szíve temp­lomba. (Bp. II. Kazinczy u. 3.) Megköze­líthető az 56-os autóbusz végállomásá­tól az 54-es vagy 64-es autóbusszal az Arad utcai megállóig). A szentmise után diavetítés Charles de Foucauld életéről. A Regnum Katolikus Általános Isko­la (Bp. XIV. Egressy u. 178/g.) leendő el­sőosztályosok számára iskola előkészítő foglalkozásokat indít. A foglalkozásokba folyamatosan be lehet kapcsolódni. Tel.: 252-36-55.______________________ ___________FELHÍVÁS__________ Az Örökimádás templomban (Bp. IX Üllői út 77.) az Oltáriszentség folyamatos imádását szervezik. Várják azok jelentke­zését, akik szívesen vállalnak heti fél óra csöndes szentségimádást Magyarország lelki megújulásáért. Tel.: 216-9329. ___________KIÁLLÍTÁS__________ Kelemen Erzsébet író, költő képverse­inek kiállítását nyitja meg Medvigy Endre irodalomkutató dec. 2-án 11 órakor az Adalbertinumban. (Bp. XI. Élőpatak u. 35.) Ez alkalommal a szerző dedikálja Tiván c. honfoglaláskori ifjúsági regényét. A kiállí­tás 2002. január 27-ig vasárnaponként 9:30-tól 12 óráig tekinthető meg. ___________TF ESTÉK__________ Szeretettel meghívjuk következő esténk­re, amelynek előadója: Nemeskürty Ist­ván Előadásának címe: Millennium után Közreműködik: Szvorák Katal nép­dalénekes Időpont: 2001. november 30 péntek, 18 óra. Helyszín: TF Aula, Bp. Alkotás u. 44. Fórum 2001. november 25. Egy tiszta ember A keresztény ember fele­lőssége nem változik: tudós vagy politikus — ugyanazzal az érzékenységgel kezeli a dolgok,, rendjét, s nem is akar mást a rendezettségnél. Távol áll tőle a sekélyesség, a túlzás, az egyensúlyi érzék anyagi és szellemi között úgy jelentke­zik, ahogyan test és lélek ösz­­szetartozik. Andrásfalvy Bertalan a nép­rajz tudósa, a népélet kérdése­inek kutatója, a magyar zene-, tánc- és mesekincs gyűjtője, néprajzi tanszék alapítója, egyetemi tanár, volt miniszter sohasem módosította pályá­ját: a szellem képviselőjeként lépett/lép át azon, ami érték­telen, ami az ország számára kártékony. Ismeri a belső tör­vényt, a gyermek által a fel­nőttnek szóló jézusi üzenetet; a történelem és a népélet leg­mélyebb tanulságaiból min­dig azt jegyzi fel, ami nem múlandó, ha egy nemzet fenn akar maradni. Ebből a keresz­ténység sem hiányozhat. Az európai és magyar értelmiségi Isfalvy Bertalan 70 csak akkor érti meg igazán né­pe lelkületét, ha tudja, mi tör­ténik a vallás által erőssé vált gondolkodásban, hogy azt példaértékűnek nevezze. Sajátosan keresztény ország hazánk — vallja a 70 eszten­dős tudós, miközben alázatos szívvel elmondja az imádsá­got, részt vesz közössége éle­tében és őszintén megmondja véleményét. Sohasem elbiza­kodott, sohasem meggondo­latlan. A lelkiismeret embere, s ezt tetteivel, tanulmányaival, éves könyveivel igazolja, sok, sok éve már. A politika is lelkiis­mereti kérdés volt számára... Szorosan értelmezett tudo­mánya hivatásértékű, neki, a rendkívül művelt főnek, s ez mindig fiatalnak láttatja őt. Nemes konzervativizmusa nem maradiság, intelligenciá­ja megszégyeníti a „beavatot­takat". Hány hasonló keresz­tény értelmiségi kellene ma­napság — középszer helyett! —, hány tradíciótisztelő, akik „szövetséget kötöttek a múlt­tal, elmúlt­ embereinek kultú­rájával, a népművészettel" — amint Zelnik József etnográfus megjegyzi Andrásfalvyról szóló kisesszéjében. Hozzá kell tenni, s akik a jelent is így vállalják és Babitsosai mond­ják: „Most érzem, hogy sor­som a hazámnak sorsa..." Távlatot megnyitó költői szavak, a vállalás merészsége és értelme fénylik benne. Ahogyan ebben a 70 esz­tendős tiszta emberben, aki­nek áldás életére. (tóth) Indirekt bizonyítás Fáradtan ért haza. Pedig a mögötte álló lelkigyakorlatos hétvége — mind fizikai, mind lelki értelemben — igazán pi­hentető volt. A „laza" prog­ramnak köszönhetően az „elő­adások" között volt bőven al­kalom akár csoportos beszél­getésre, akár csendes elvonu­lásra, sőt frissítő, léleképítő hosszabb sétákra is, hiszen a késő őszi Balaton, különösen az apátság mellől, sokkal szebbnek és jóval békésebb­nek mutatkozott, mint a fősze­zonban. Üzletek, éttermek, pénzváltóhelyek egytől egyig zárva, turistabusz is alig, kö­vetkezésképp Tihany kincsei most mutatkoztak meg iga­zán: a fehér falú, nádfedeles parasztházak, a leszüretelt, ka­tonás rendben sorakozó szőlő­tövek, a téli álmára készülő kálvária sárguló lombok közt fehérlő stáció­ sora (nála volt fényképezőgépe, meg is örökí­tette, hogy ne csak az emléke­zetében maradjon meg) ..., nos mindez együtt ugyanazt a harmóniát jelentette számára, mint a kolostor bejárata fölött a PAX felirat: békesség! Időben indult haza, hiszen hétfőn már dolgoznia kellett. Mindjárt az első füredi ben­zinkútnál tankolt, s ahogy kell, bement a shopba, hogy fizessen. Észre sem vette, hi­szen megszokta, hogy ciga­rettával, konyakkal meg szí­nes magazinokkal roskadásig megrakott pultok közt visz az útja a pénztárhoz. Vissza­ült kocsijába, és mikor ráadta a gyújtást, már arra sem emlé­kezett, hogy be kellett-e ütnie a PIN kódot, miután bankkár­tyáját fizetésre átadta. Az au­tópálya viszont nagyon ide­gesítette, alig várta, hogy fel­érjen Pestre. Nem siethetett — amúgy sem szokott — hi­szen a felújítás miatt több he­lyütt is leszűkült a sáv, s a ko­rai szürkületben a szembejö­vő autók fényei is jobban za­varták. Mire hazaért, elfáradt. Okát nem értette, hiszen más­kor Kassától, sőt néhány éve még Münchentől is vezetett egyhuzamban, mégsem volt olyan bódult, mint most. Mie­lőtt lefeküdt volna, elővette a Szentírást, hogy elolvassa azt a mondatot, mely a lelkigya­korlat vezérfonalát adta: Isten országa ... igazság, béke és öröm a Szentlélekben (Róm 14,17), de újragondolni már nem volt ereje: mint a tuskó, ágyba esett, s rögtön elaludt. Frissen, kialudtan ébredt. Reménykedett, hogy most, tiszta fejjel meg tudja már fo­galmazni, mit is hozott szá­mára az elmúlt néhány nap. De nem, most sem ment. Iri­gyelte azt a néhány társát, akik a kurzus végeztével a lel­kigyakorlatot vezető szerze­tes fenti váratlan kérdésére keresetlen szavakkal azonnal meg tudták fogalmazni leg­bensőbb érzéseiket, s meg tudták határozni lelki gazda­godásuk mibenlétét. Ő a „da­dogó" többséghez tartozott, azokhoz, akik jobb híján beér­ték a szokásos sztereotip vála­szokkal: megnyugvást, né­hány napos lelki békét kap­tak, elvonulhattak a világ za­jától, stb. — No de fel kell kel­ni, ideje készülődni: irány a fürdőszoba. A borotválkozás­hoz, mint mindig, bekapcsol­ta a rádiót: a szokásos köny­­nyűzene, közben a megszo­kott időpontokban hírek, kommentárok — no meg a reklámok. De ezek most, hogy három napig még zseb­rádiót sem hallgatott, oly üresnek, oly fölöslegesnek, oly semmitmondónak tűntek számára, a reklámokat hall­gatva meg szinte görcsbe szo­rult a gyomra. Elszégyellte magát, nem is vette eddig észre, hogy a rádióban évek­­évtizedek óta milyen silány zenével indítják a napot. A fürdőszobába is kéne venni egy kisrádiót, melyen fogható a Bartók, gondolta. A hírek is hidegen hagyták, hogy beke­rítették a tálibokat, hogy a közgazdászok arról tanács­koznak, jó-e nekünk a több­letbevétel vagy sem, de még az időjárás sem érdekelte. S ekkor, egy pillanatig maga sem tudta miért, eszébe jutot­tak Kovács tanár úr egykori matematikaórái, amikor az úgynevezett indirekt bizonyí­tást alkalmazva úgy igazolták az adott tétel helyességét, hogy az ellenkező állítás hely­telenségét mutatták ki. Agyá­ba villant a felismerés, hogy most is erről lehet szó: e lelki­­gyakorlat után már nemcsak hogy jobban érzi, de talán magabiztosabban, talán a meggyőződés erejével tudja is, hogy a külvilág dolgai és eseményei közül mi az, ami lényegtelen, mi az, ami üres, mi az, ami (már) nem fontos szá­mára, s mi az, ami fölösleges életében és környezetében. Hogy mi az, ami hazug, s mi az, ami értéktelen. Hogy mi az, ami a rend ellenében hat. Miután befejezte a borotvál­kozást, s az arcát is letörölte, is­mét a tükörbe nézett, ahogy 40 éve csaknem minden reggel. Mivel ugyanaz az arc nézett vissza rá, mint három nappal ezelőtt, megkérdezte: mondd, most, hogy tudod, hogy mi az, ami nem, tudod azt is, hogy mi az, ami igen? Vagy még mindig újabb és újabb direkt bizonyíté­kokra vársz? -szá­

Next