Új Ember, 2002 (58. évfolyam, 1/2788-52/2839. szám)
2002-01-13 / 2. (2789.) szám
2002. január 13. Közlemények, apróhirdetések EGYHÁZI ZENE — JANUÁR 13. Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) templom 10 ó. Farkas F: Szent Margit mise. Énekel a templom énekkara, vezényel Tardy László karnagy. Szent István-bazilika 10 ó. Hidas: Missa brevis. Bach: Kettős a 78. Kantátából. Szent Gellért templom (Bp. XI. Bartók B. út 149.) 116. Palestrina: Missa brevis. Énekel a Carmine Celebrat kórus, vezényel Zimányi István. Pesti ferencesek templomában minden kedden 18.30 órakor gregorián szentmisét tartanak. Közreműködik a Schola Gregoriana Budapestinensis, vezényel Béres György. Budahegyvidéki református egyházközség templomában (Bp. XII. Böszörményi út 28.) január 20-án 10 órakor a gyülekezet ünnepélyes keretek között veszi használatba új orgonáját. Közreműködik Kalocsay Márta orgonaművész, valamint az egyházközség Máté János kórusa Hídvégi Csongor vezetésével. Győri bazilika 10 ó. Vili: Gregorián mise. A templom énekkarát Katona Tibor karnagy vezényli. Szeged, Fogadalmi templom 10 ó. Palestrina: Missa brevis; Sicut cervus; ismeretlen szerző: Alta trinita. A templom énekkarát Varjasi Gyula vezényli, orgonái Simon Tamás. A Szent Rókus plébánia közössége egyházi kórust szervez fiatalok számára. Korhatár 14 évtől egyetemista korosztályig. Minden jó énekhanggal rendelkező érdeklődőt szeretettel várunk. Kottaolvasás ismerete szükséges, jelentkezni lehet a sekrestyében. Tel.: 338-3515. A kőbányai Szt. László templom kórusa várja a jelentkezéseket szoprán, tenor és basszus szólamokban. Jelentkezni lehet minden csütörtökön 18.30 órakor a templomban. (Bejárat a torony jobb oldalán.) Az Árpád-házi Szent Margit templom (Bp. XIII. Lehel tér) GAUDETE énekkara jó hallással és hanggal rendelkező énekesek jelentkezését várja. Kottaolvasás ismerete nem feltétel. Jelentkezni lehet próbák alatt minden pénteken 18 órától a templom kápolnájában. ____________HALÁLOZÁS__________ Hetényi Varga Károly egyháztörténész életének 70. évében, január 2-án elhunyt. Hosszúhetényben temették január 5-én. Farárik Béla CM c. esperes, ny. táci plébános életének 92., pappá szentelésének 64. évében 2001. december 21- én meghalt. Temetése január 10-én volt a székesfehérvári Szentháromság temető papi sírkertjében. Halász Ottó ny. sárszentmihályii plébános életének 74., pappá szentelésének 42. évében január 1-jén elhunyt. Temetése január 14-én 13 órakor lesz Zalaszentmihályon. Sávai Tibor érseki tanácsos, ny. lelkész életének 72., áldozópapságának 48. évében 2001. december 10-én váratlanul elhunyt. Engesztelő szentmisét jan. 15-én 16 órakor mutatnak be lelki üdvéért a Szent Mihály templomban (Bp. XIII. Babér u. 17/b.) Földi maradványaitól április 3-án 14.30 órakor veszünk végső búcsút az Újköztemető szóró parcellájában — végakaratának megfelelően. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették szüleinket, hogy Moticska Alfonz aranydiplomás gépészmérnök életének 82. évében, 2001. december 13-án, és Moticska Alfonzné szül. Beksics Mária Eszter életének 81. évében, december 21-én, tragikus körülmények között elhunytak. Január 4-én, gyászmise után helyeztük őket örök nyugalomra a pécsi köztemetőben. Gyászolják: testvéreik: Felicián, Ilonka és Sarolta, 8 élő gyermekük, 16 unokájuk, széles körű rokonságuk és barátaik. Levélcím: Moticska Imre, 7630 Pécs, Buzsáki út 23. Tel.: 06/72/240-666. El nem évülő urnahelyek válthatók a budapesti Szent Mihály (angolkisaszszonyok) templom alatt lévő kriptában (Bp. Váci u. 47/b.) Érdeklődni a 337- 8116-os telefonon vagy személyesen a sekrestyében lehet. A Kispest Wekerle -telepi Munkás Szent József templom urnatemetőjében soha el nem évülő urnahelyek köthetők le. Érdeklődni lehet a Kegyeleti Irodán: hétfőtől péntekig 9-12 óráig. 1193 Bp., Bercsényi u. 37. Tel.: 282-7922. A Szent István bazilika altemplomában el nem évülő urnafülkék válthatók. Érdeklődni lehet a kegyeleti irodában. Bejárat a Bajcsy-Zs. út felől. Keddtől péntekig 10-14-ig, szombaton 10-12 között. Tel.: 332-0873. IMAÓRÁK-LELKIGYAKORLATOK Az Örökimádás templomban (Üllői út) minden hónap első csütörtökén 17 órától szentségimádási óra, 18 ó. Paskai László bíboros szentmisét mutat be papi és szerzetesi hivatásokért. Minden hó első péntekén 19 órától (a szentmise után) Jézus Szentséges Szíve tiszteletére engesztelő imaóra; minden hó első szombatján 19 órától (a szentmise után) a Szűzanya Szeplőtelen Szíve tiszteletére engesztelő imaóra. Virrasztás Magyarországért. Budapesten a Szent István bazilika Szent Jobb kápolnájában minden csütörtökön 20 órától péntek reggel 5 óráig. Szentmise 21 órakor. Minden nap 16.30 órától imádkozzák a teljes rózsafüzért (örvendetes, fájdalmas, dicsőséges). A Máriás Papi Mozgalom budapesti cenákuluma minden szombaton 17 órakor kezdődik a Szent Család templomban. (Bp. VI. Szondi u. 67.) A kútvölgyi kápolnában minden csütörtök éjszaka engesztelés. Megközelíthető a Moszkva tértől a 128-as autóbusszal. S.O.S. ima. Meghallgatunk és imádkozunk veled. Tel. 214-2125. Ökumenikus imahét január 20-27 között. Bibliai mottója: “Nálad van az élet forrása” (Zsolt 36,6-10). Az imahét előkészítő anyagának magyar fordítása elkészült és azt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa füzet formájában megjelentette. Az előkészítő füzetet a lelkészek a püspöki, illetve esperesi hivatalokon keresztül megkapják. A dokumentum megtekinthető, illetve letölthető az Ökumenikus Tanács honlapjáról is: http://okumenikus.lutheran.hu. A keresztények egységéért imahét zárásaként január 26-án (szombaton) 17 órakor a martfűi Szent Tamás templomban hangversenyt és ökumenikus istentiszteletet tartanak. Igét hirdet Harmati Béla evangélikus püspök. Orgonái Karasszon Dezső orgonaművész gordonka és fuvola kísérettel, énekel az egyházközség Boldog Apor Vilmos női kara. A Nyolc Boldogság Katolikus Közösség lelki hétvégéi: január 25-27. “Evezz a mélyre!” — tanítások az imáról, szentírásolvasásról, testvéri kapcsolatokról. Február 15-17. Öröm a nagyböjtben. Jelentkezni lehet a 06-92-511-932- es telefonszámom. Nyitott lelkigyakorlatok a Manrézában: január 19-20. Az idő Isten ajándéka; január 25-27. Ez Krisztus, különböző utak; február 4-12. Egyénileg kísért Szent Ignác-i lelkigyakorlat; február 22-24. Elmélkedések az életszentségről. A lelkigyakorlatokat a dobogókői jezsuita atyák vezetik. További felvilágosítás és jelentkezés: Manréza 2099 Dobogókő, Fény u. I.Tel.: 06-26-347-681. Szív Lelkiségi Központ, 2022 Tahi, Villasor 7-9. Jan. 18-20.: Tovább a bizalom zarándokútján Eisenbarth Krisztinával. Jan. 25-27.: Rövid lelkigyakorlat Hegyi Klára MNT testvér vezetésével. Jelentkezni lehet. Tel.: 06/26/387-162. ______________BÚCSÚ_____________ Márianosztrán január 23-án (szerdán) 10:30 órakor kezdődő ünnepi szentmisében imádkozunk Boldog Özséb szentté avatásáért. Mindenkit szeretettel várnak a pálos szerzetesek. _____________ELŐADÁS____________ A Faludi Ferenc Akadémia -a magyar jezsuiták ifjúsági- és felnőttképzési programja- szervezésében folytatódik a magyar jezsuiták "Kérdések és feladatok a 3. évezred kezdetén" című előadássorozata. Az ötödik előadást Szabó Ferenc SJ tartja, Prohászka Ottokár, a II. vatikáni zsinat előfutára címmel. Az előadás helye és ideje: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Kara (Bp., Szentkirályi u. 28-30.), január 15.19.00 óra. Jelentkezés és információ: 392-5287 vagy 392-5290. Paul Claudel: Az angyali üdvözlet (rendezte: Dér András, szereplők: Eperjes Károly, Venczel Vera, Nagy-Kálóczy Eszter, Dóczy Péter, Dér Denisa, Blaskó Péter). Az előadás időpontjai: Január 19- én 19.00 óra, január 29-én 18.00 óra! Az előadások helyszíne: Gózon Gyula Kamaraszínház, 1172 Budapest, XV. utca 23. Tel.: 253-0308. Jegyek válthatók: Publica Jegyiroda 1173 Budapest, Pesti út 34. üzletsor. Tel: 256-1886. Katekézist tartanak az Örökimádás templomban (Üllői út 77.) kedd esténként 18.30 órától. Témája: a lelki élet. A Farkasréti Ökumenikus Esték keretében január 14-én 18.30 órakor a Bp. XI. Németvölgyi út 138. sz. alatti templomban Fehér Károly esperes: “Istentiszteleti hagyományok és formák a krisztusi közösségekben” címmel tart előadást. A Keresztény-Zsidó Társaság újévi sajtótájékoztatót tart január 16-án (szerdán) 17 órakor Budapesten a Deák téri evangélikus templom nagytermében. 17.30 órakor “Az ár ellen” címmel Garai Róbert színművész irodalmi estje. 18 órakor Tüske László egyetemi adjunktus, arabista előadása a szolidaritás és az iszlám témáról. Beszélgetések a világegyházról és a misszióról csütörtök esténként 17 órakor a budapesti Szent Margit Gimnáziumban. (Bp. XI. Villányi út 5-7.) Szeretettel várnak mindenkit, főleg a fiatalokat a szervezők, a verbita rend tagjai. Assisi Szent Ferenc életéről tart előadást P. Bécser Róbert január 14-én 18 órakor a Tamás Alajos Közösségi Házban. (Bp. II. Rómer Flóris u. 4.) Az Evangélikus Hittudományi Egyetem szeretettel vár minden érdeklődőt Tomka Miklós nyilvános habilitációs előadásaira, január 14-én 16 és 17 órára. Az előadás témája: “A szekularizáció jelentése és következményei. Der Stand der Religiosität der Ungarn innerhalb in ausserhalb der Landesgrenzen” címmel. Helyszín: Bp. XIV. Rózsavölgyi kör 3.10-es sz. előadóterem. Dobler Magda zeneesztéta előadása hallható Liszt, Mozart egyházzenei parafrázisairól január 14-én 16 órakor a Bp. XI. Himfy u. 9-ben. A Thököly klub programjai: jan. 15. (szerda) 18 ó. Kiss Dénes költő sorozata “Ősnyelv-nyelves” — Bábel előtt IV. rész. Jan. 16. (csütörtök) 18 ó. Vasárnapi Újság — a Magyar Rádió műsora. “Rádiózás és más sajtóhuncutságok”. Házigazda Hefler András főszerkesztő. Jan. 18. (péntek) 18 ó.Tuba Mariann “Mi magyarok" című sorozata. Vendége: dr. Grespik László. Jan. 19. (szombat) 18 ó. Bartók László Kalliope Versszínháza. Varga Viktória színházi estje. Cím: Budapest, XIV. Thököly út 76. ________FELHÍVÁS___________ Az Örökimádás templomban (Bp. IX. Üllői út 77.) az Oltáriszentség folyamatos imádását szervezik. Várják azok jelentkezését, akik szívesen vállalnak heti fél óra csöndes szentségimádást Magyarország lelki megújulásáért. Tel.: 216-9329. A Faludi Ferenc Akadémia -a magyar jezsuiták ifjúság- és felnőttképzési programja- és a belgiumi Stanislas Kostka Alapítvány tanulmányi ösztöndíjakat és tanulási lehetőségeket ajánlanak fel a következő feltételekkel: 2002 szeptemberétől kezdve két vagy három ösztöndíj olyan, diplomával már rendelkező fiataloknak, akik egy, esetleg két évig szakmai ismereteiket el akarják mélyíteni (postgraduate studies) valamely belgiumi egyetemen, francia nyelven. Elsősorban támogatott szakterületek: közgazdaság, társadalomtudományok, kommunikáció. Jelentkezési határidő: 2002. január 30. Folyamatos elbírálás. Jelentkezés és további felvilágosítás: karczub.gyula @axelero.hu, tel.: 392-5287. A Faludi Ferenc Akadémia "Aachen- Budapest -A szociális háló Németországban és Magyarországon” címmel csereprogramot hirdet. A két részből álló program első része Aachenben, március 5-12., a második része Budapesten lesz szeptember 4-9. között. A csereprogram fő témája a szociális háló működésének tanulmányozása, ezért a programra olyan nem végzős egyetemi vagy főiskolai hallgatók jelentkezését várjuk, akik fokozottan érdeklődnek szociálpolitikai kérdések és a szociális intézményrendszer működése iránt, és vállalják, hogy a szeminárium németországi és magyarországi részében is közreműködnek. A tanulmányi út során az aktuális politikai helyzet és egyházi kérdések is terítékre kerülnek. Jelentkezési határidő: január 30. További információ és jelentkezési lap igénylése a Faludi Akadémia telefonszámán: 392-5287, karczub.gyula @axelero.hu A Faludi Ferenc Akadémia -a magyar jezsuiták ifjúság- és felnőttképzési programja- tanulmányi ösztöndíjat hirdet. Pályázni lehet posztgraduális képzésre, illetve tudományos kutatásra itthon és külföldön. Az ösztöndíj kiemelten támogatott területei: társadalomtudományok, közgazdaságtan (nem üzleti jellegű), kommunikáció és média. Jelentkezési határidő: január 31. Jelentkezési lap igénylése és további információ a Faludi Akadémián: 392-5287 és 392-5290. III. karczub.gyula@matavnet.hu ____________FELVÉTELEK__________ A zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola felvételt hirdet a 2002. februárjában, Budapesten induló, keresztféléves, esti tagozatos, katolikus hittanár szak alapképzésre. Részletes tájékoztatás és jelentkezési lap a főiskolától kérhető. Cím: 2072 Zsámbék, Zichy tér 3. Tel.: 06/23/342-416/170 m. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (2072 Zsámbék, Zichy tér 3.) felvételt hirdet 2002. március elején induló, új, államilag elismert, szakirányú diplomát adó, Ember-, erkölcs- és vallásismeret továbbképzési szakjára. Jelentkezhetnek azok, akik óvodapedagógus, tanító, szociálpedagógus, hitoktató, hittanár vagy teológus (főiskolai vagy egyetemi) diplomával rendelkeznek. A képzés 4 féléves, helyszíne Budapest, Krisztina krt. 59/b. A képzés költségtérítéses mértéke: 60.000,Ft/félév. Jelentkezni lehet a főiskola címén, írásban, amelyhez rövid önéletrajzot, továbbá diplomamásolatot kérünk. Felvilágosítás: Kapitány György PhD, 06/23/342- 180/155 m, vagy 06/30/388-2144. __________KÖZLEMÉNYEK_________ Kárpátaljáról január 10-én 75 gyerek érkezett Szekszárdra, Bonyhádra és Battonyára. Két orvos dr. Tóth Csaba és dr. Maróthy Géza szervezte meg fogadásukat. Amerikai testvéreink adományából 40 ezer forintot küldtünk Bárdos Péter tanár úrnak, aki 48 idős embernek adott belőle karácsonyi ebédet és ajándékot Beregszászon. Ugyancsak Beregszászon öt szegénysorsú családnak küldtem 5-5 ezer forint segélyt. Tóth Ilona a munkácsi járásból vállalná öregek, betegek gondozását. Január 9-én megkezdődött a tanítás Kárpátalján, ismét küldjük az ebédpénzeket az iskolákba. Gyerekcsoport legközelebb március végén érkezik. Várjuk a jelentkezéseket a gyerekek fogadására. Átányi László 1119 Budapest, Etele út 23. Tel.: 203-3201. A Boldog Özséb Alapítvány kuratóriuma hálásan megköszönve jótevőinek közli, hogy a 2000-es évben az 1 %-os felajánlásokból 1.177.221,- Ft-ot kapott. Az összeget a márianosztrai pálos kegytemplom belső felújítására fordították. A Don-kanyarban elesett KÁLÓT hősi halottak emlékére szentmisét mutatnak be január 26-án (szombaton) 11 órakor a kispesti Jézus Szíve templomban (Áchim A. u. 78.) A szentmise után baráti találkozó a közösségi házban. Takács József professzorért halála évfordulóján január 20-án 17 órakor szentmisét mutatnak be a Szent Rókus kápolnában. M. Tatár Margit angolkisasszony halálának 10. évfordulóján megemlékező szentmisét tartanak január 22-én 16 órakor az intézet Váci utcai templomában. (Bp. V. Váci u. 47/b.) A Calasancticus Ösztöndíj Alapítvány támogatására pályázhatnak azok a diákok, akik az Egyesült Államok valamely felsőoktatási intézményébe nyertek felvételt és tandíjmentességet. A támogatás visszatérítendő kölcsön, amely az utazási, biztosítási és beiskolázási költségeket fedezi. A pályázat beadási határideje: február 15. További tájékoztatás és pályázati lap igényelhető: 1112 Budapest, Vadon u. 28. Tel.: 319-1233. A Piarista Tartományfőnökség köszönetét fejezi ki azért, hogy a szorgalmas és szociálisan nehezebb helyzetben lévő piarista diákok támogatását a 2001. évben a következő alapítványokból az alábbi összegekkel tudta megoldani: Dr. Ervin Gábor emlékére létrehozott Alapítvány: 263.000,- Ft, a Tarczay család emlékére létrehozott Alapítvány: 402.000,- Ft, Boldog Casani Péter emlékére létrehozot Alapítvány: 35.000,- Ft, Piarista Alapítvány: 900.000,- Ft. ITHAKA TOURS UTAZÁSI IRODA Zarándok utak Pál apostol térítő útjának nyomában, plébánosi kísérettel. I. turnus: 2002. április 6-15-ig Dr. Keresztes Pál professzor vezetésével II. turnus: április 13-22-ig Tóth Tamás bicskei plébános vezetésével III. turnus: április 20-29-ig Kele Pál pécsi plébános vezetésével IV. turnus: május 3-12-ig Bodogán László pécsi görögkatolikus parókus vezetésével V. turnus: május 11-20-ig Bajzáth Ferenc budapesti plébános vezetésével Az utak egész évben folytatódnak. Jelentkezni január 31 -ig a következő irodákban lehet: 1055 Budapest, Balassi B. u. 2/b *: 06/1/269 3369 7633 Pécs, Esztergár L. u. 5/c *: 06/72/251 674 7100 Szekszárd Hunyadi u. 1. *: 06/74/415 695 rf?lf^Ifglf2lf?Ii?Tf?T^Jf^fglpJ^fg^Tp7f?IfaJf2lfalplpjR]f?Tkl[@nf 7r A TEOLÓGIA LEGÚJABB SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL: Budaházy Gábor: A keresztény bölcselet kezdeteinek filozófiai háttere: a középplatonizmus • Diósi Dávid: Az esszénus „keresztség” Qumránban • Kránitz Mihály: Az új ökumenikus Charta • Rókay Zoltán : Tekintély és ész • Rózsa Huba: A pátriárkák történetisége a modern biblikus kutatás tükrében II. • Vanyó László: Az ókeresztény ikonográfia eredete A TEOLÓGIA folyóirat megjelenik évente kétszer: júniusban és decemberben. • 2001-es számok példányonkénti ára: 330 Ft • A 2002. évi példányonkénti ára: 390 Ft, előfizetőknek 360 Ft • Külföldre a postaköltséget külön felszámítjuk! • Előfizetési díj egy évre 720 Ft Kapható azíj Emberben és a katolikus könyvesboltokban (Ferenciek tere 7-8.) Előfizetés a Jel Könyvkiadón keresztül: 1118 Budapest, Élőpatak u. 35. • Tel./Fax: 319 15 28 SZOLGÁLTATÁS TEMPLOMTORNYOK, tetők javítása, festése és újak építése, villámhárítók javítása, építése és egyéb karbantartási munkák, alpinista technikával vagy állványozással, az egész ország területén. Kívánságra referencialistát küld BEDE László kisiparos, 6000 Kecskemét, Győzelem u. 6. Tel.: 76/492-158, 06/30/943-5089. TETŐFEDÉSEK javítása, felújítása. Krasznai Bt. Tel.: 06/1/269- 4918 (iroda: 10-14 óráig), Sprengel Lajos: 06/20/470-0441. TÉGLAKÉMÉNYEK javítása, felújítása. Krasznai Bt.Tel.:06/1/269- 4918 (iroda: 10-14 óráig), Sprengel Lajos: 06/20/470-0441. BÁDOGOS-SZERKEZETEK javítása, felújítása. Krasznai Bt. Tel.: 06/1/269-4918 (iroda: 10-14 óráig), Sprengel Lajos: 06/20/470- 0441. FESTETT-ÓLMOZOTT ablakok készítését, felújítását (referenciákkal) vállalom. Wutka László üvegfestő-ólomüvegező, 1194 Budapest, Brassó u. 8. Tel.: 282-7999. TEMPLOMOK homlokzati és beltéri festését, díszítő festését és aranyozó munkát vállalok saját kivitelezésű állványzatról. Zsűrizett, leinformálható egyházi referenciákkal- Gajda György festőmester, képesített díszítőfestő és aranyozó. Tel.: 06/62/234-711, 06/30/390-2619. 25 éves önálló szakirányú tevékenység! HOMLOKZATI és beltéri állványozást vállalok csőállvánnyal. Tel.: 06/62/234-711, 06/30/390-2619. EGYHÁZI RUHA, zászló, terítő és kellékek készítése. Hímzéstervezés, egyedi hímzés vállalása. ALTUS, 1116 Budapest, Kisköre u. 13. Tel.: 204-4563, 204-4562, 06/20/945-4470. RAGYOGÓ toronyórákat, zúgó harangokat és ünnepi harangjátékokat a 2002. esztendőre. Rancz Első Magyar Toronyóragyár Kft. 8000 Székesfehérvár, Lőcsei u. 6. Tel.: 06/22/302-677, 06/30/959- 8202. MŰVÉSZI templomablak készítése és javítása, saját és hozott tervek alapján. Ifj. MOHAY Attila üvegfestő-restaurátor, 1222 Bp., Pannónia u. 55. Tel.: 424-5998, 06/30/961-2982. TEMPLOMOK villamospad fűtése, több évtizedes gyakorlattal, szakszerű kivitelezéssel, gazdaságosan szabályozható üzemeltetés, öt év garancia, özv. SZABÓ Sándorné 7634 Pécs, Magyarürögi u. 152. Tel.: 06/72/ 318-372 REVERENDA, papi civil, valamint atilla készítését vállalom méret után. Tahy László egyházi és úri szabó. Tel.: 06/1/351-4942. VILLAMOS padfűtés-megbízható minőség. Új címünk: Almási és Tsa. Bt., 7678 Abaliget, Kossuth U.5. Tel.: 72/700-054, 06/30/947- 8466._______________________ __________RÉGISÉG__________ VISSZAUTASÍTÁS nélkül vásárolok mindennemű hagyatékot, lakásfelszámolást, díjtalan lomtalanítással. Antik bútorokat (felújításra szorulót is), dísztárgyakat, festményeket, szőnyegeket, órákat, csillárokat, szobrokat, játékokat, kézimunkát. Hívjon, nem fog csalódni! BERKES György 264-9796. KISFALUDY GALÉRIA készpénzért vásárol festményeket, kereteket, régi bútorokat, dísztárgyakat, órákat, teljes hagyatékot ingyenes értékbecsléssel és kiszállással. Bp. V., Falk Miksa u. 22.: 06/1/302- 8126, 06/20/941-8096._________ BUDAI régiségbolt vásárol: régi és antik bútort, romosat is, dísz- és műtárgyakat, szőnyeget, órákat, festményeket, teljes hagyatékot, vidéken is-díjtalan kiszállással. Üzlet: 212-9356, lakás: 386- 8650._______________________ ________ADÁS-VÉTEL________ FESTMÉNYEKET, grafikákat (Gácsi, Hincz, Istókovits, Konok, Litteczky, Németh, Róth) gyűjtök: 06/30/995-5455.______________ SZŐNYI Antikváriuma! Régi könyvek, metszetek és térképek adásvétele. 1055 Bp., Szt. István krt. 3. Tel.:311-6431. GYŰJTŐ kiemelt áron vásárol latin és gót betűs könyveket, metszeteket. Tel.: 331-2449.________ AZ ÁRKÁD Antikvárium vásárol könyveket, könyvtárhagyatékot. Szeretettel várja vásárlóit is. Bp. Vill., Üllői út 40. (Nagykörút sarok). Tel.: 333-4379, 10-18-ig. ANTIK csillár vétele, eladása, javítása. Templomit is. Bp. VII. Hevesi S. tér 3. tel.: 321-2972._______ __________OKTATÁS__________ SZABÁS-VARRÁS oktatást vállalok egyénileg vagy csoportosan, igény szerinti témában, valamint alkalmi öltözetek készítését szalagavatóra, ballagásra. Tel.: 281- 2968, e-mail: newtone@freemail. hu GONDOZÁS ÁPOLÓNŐ beteggondozást, gyermeknevelést vállal, bentlakással is. Tel.: 06/29/491-101._________ ÖRÖMMEL tudatjuk, hogy a nagyiváni Szent József Otthon új lakószárnya elkészült. Egy- és kétszemélyes lakrészek, korlátozott számban, azonnal elfoglalhatók. Tel.: 06/59/415-160, 06/20/980-6521 (Labanczné). LEINFORMÁLHATÓ, vallásos házaspár biztos egzisztenciával életjáradéki szerződést kötne idős személlyel, 55 nm fölött, budai, zöldövezeti lakásért, ottlakás nélkül. Tel.: 416-5037.____________ JÓLELKŰ, emelkedett és keresztény szellemű anya, lánya és 3 éves lányunokája biztos egzisztenciával gondozási, eltartási lehetőséget keres, ottlakással. Tel.: 265-2141.____________________ ÉLETJÁRADÉKI, eltartási szerződést kötnék idős hölggyel vagy úrral, házért, lakásért, nyaralóért, csak kölcsönös szimpátia esetén, ottlakás nélkül. Tel.: 06/30/235- 5181. A MEDING Ápoló Otthon Kht. vállalja idős, pszichiátriai betegek bentlakásos ápolását. Érdeklődni: 340-9100 telefonszámon lehet. BUDAPESTI, VII. kerületi lakos, idős férfi keres naponkénti ápolására, lakása tisztántartására középkorú vagy fiatal nyugdíjast, esetleg fiatal hölgyet, bejárásra. Tel.:351-6091.________________ ___________ÁLLÁS___________ NÉMET-HITTAN szakos, fiatal tanárnő állást keres. Minden megoldás érdekel. Tel.: 06/30/305-9611. BAKONYBAN lévő telepemre házvezető-állatgondozó házaspárt alkalmaznék. Lakás van. Tel.: 06/30/942-9327.______________ KERESKEDELEMBEN jártas nyugdíjas kolléganőt keresünk jogosítvánnyal, havi 60 órás irodai munkára. Számítógép, német nyelvismeret előnyben! Tel.: 264- 6303._______________________ AZ ÜLLŐI ÚTI Nyugdíjas Evangélikus Otthon keresztényi elkötelezettségű, szakképzett gondozónőt keres. Tel.: 317-2533 (hétköznap 8-10 óra között).______________ KANADÁBÓL HAZATÉRT házaspár megbízható házvezetőnőt keres, némi gondozói tapasztalattal, szép, barátságos környezetbe, tágas kertes házba. Bentlakás és jó fizetés biztosított. Fényképes leveleket kérünk. Jelige: "Balaton 268." BUDAPESTI katolikus általános iskola vallását gyakorló, matematika-informatika szakos tanárt keres. Tel.: 06/30/251-7467._______ BUDAPEST KÖRNYÉKI kis faluban kántori állást vállalok. Tel.: 335-5816.___________________ ___________LAKÁS ________ 2 SZOBÁS, 68 nm-es, bútorozott lakás kiadó a Kodály köröndnél (Szív utca), 65.000,- FT + rezsi/hó-ért. Tel.: 326-2675, 484- 7119. ZUGLÓBAN, szép villaépületben, a 7-es busz vonalán, frissen felújított, 62 nm-es lakás januártól kiadó. Jelige: "Kulturált környezet 285." ÖRÖKÖSÖDÉSI szerződést kötne lakásra, üdülőre pedagógusközgazdász házaspár. Jelige: "Gyermekeinknek 272." ALBÉRLET LÁNYNAK, februártól, fiatal főbérlőnél szoba kiadó. Tel.: 416- 5540 (6-6.30-ig, 20 órától.) KÉT diáklánynak szoba kiadó Budapesten, kedvező áron. Tel.: 06/30/913-7134. ÓBUDÁN, jó közlekedési lehetőséggel, egyetemistának szoba kiadó. Tel.: 368-7993 (20 órától). INGATLAN BALATON-FELVIDÉKEN, Zánka fölött, 600 nm-es, boltíves pince eladó. Irányár: 40.000,- Ft/nm. Tel.: 06/30/258-2933. DÖRGICSÉN, csendes, nyugodt helyen, panorámás építési telek eladó. Tel.: 06/87/444-24506/30258-2933. _________HÁZASSÁG_________ 65 ÉVES, rk. özvegy háziasszony keresi korban hozzáillő, vallásos, józan életű férfi ismeretségét. Jelige: "Együtt könnyebb."_______ KERESZTÉNY szellemiségű, országos házastárskereső iroda, orvos vezetésével, minden korosztálynak. Kérje tájékoztatónkat! ACCORDIA: 320-2280_________ MÁR SOK MINDENT elértem, de ez a boldogsághoz kevés. Szeretném megtalálni azt az 50-54 éves, intelligens, hivő férfit, aki szintén egyedül van, és én lennék az igazi társa. Jelige: "Kölcsönös szeretet 2." 37/175/95, mackós fiatalember középfokú végzettséggel, lakással keresi családcentrikus, szolid, gyermeket vállaló párját, szentségi házasság céljából. Jelige: "Duna-kanyar 283.”______________ ___________EGYÉB _____ SIMON ANDRÁS grafikus minden érdeklődőt szeretettel fogad műterem- galériájában. Nyitva minden szerdán 12-20-ig. Ettől eltérő időpontban telefonos időegyeztetés szükséges. Cím: 1012 Bp., Várfok u. 12, II. 8. (A várbusz vonalán, jobb oldalon.) Tel.: 214-4619 vagy 380-7779. GOMBOS MIKLÓS harangöntő mester harangöntés, lengő-, állványszerkezet és villamosítás. Új harangok készítése rövid határidővel! 2162 ŐRBOTTYÁN Rákóczi u. 121. pf. 10. Tel.: 06-30-948-957. Tel./fax: 06-28-360-170 e-mail: gombosmi@mail.digitel2002.hu id. GOMBOS LAJOS ARANYKOSZORÚS HARANGÖNTŐ MESTER 2162 őrbottyán, Rákóczi út 119., Pf. 3. Tel./fax: 06-28-360-175; 06-20-933-2522 Budapesti iroda: 1135 Budapest, Jász u. 60/B. Tel.: 330-6394 A MAGYAR KATOLIKUS ORVOSOK SZENT LUKÁCS EGYESÜLETE soron következő összejövetelét 2002. január 14-én hétfőn 18 órai kezdettel tartja, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk. Összejövetelünk témája „Az egészséges élethez való jog és kötelesség" Meghívott előadó: Dr. Oberfrank Ferenc OEP. Főigazgató főorvos. Összejövetel helye: Bp. XI., Himfy u. 9. Megjelent Lénárd Ödön: KISKIRÁLY című könyve A piaristáknál végzett szerző, akit 1936-ban szenteltek pappá, egy középkori legenda nyomán írta misztériumjátékát, amelybe beleszőtte küzdelmes életének fontosabb állomásait is. Ára: 1800 Ft Kapható az Új Ember könyvesboltban! 1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 1. (Kárpátié udvar) Tel.: 317 3933/123