Új Ember, 2006 (61. évfolyam, 52/2993. szám - 62. évfolyam, 53/3046. szám)

2006-06-25 / 26. (3019.) szám

2006. június 25. Kitekintő A vilniusi székesegyház Szent László tisztelete Észak-Európában Minden Vilniusba érkező zarándok és turista kiinduló­pontja a város szívében talál­ható érseki székesegyház, amely Európa egyik legszebb klasszicista temploma. Első pillantásra úgy tűnik, mintha az antik Görögország istenei­nek szentélye előtt állnánk: a szakrális építmény egyfajta vallástörténeti összegzése a hely pogány és keresztény ha­gyományainak. A kezdetekben a mai szé­kesegyház helyén a litvánok pogány főistene, Perkanas szentélye állt, aki a tűz és vi­har istensége volt. A po­gány szentély közepén ál­landó áldozati tűz égett, jelképezve a mindenség fenntartását és az embe­rek tiszteletét az istenek iránt. Ennek helyén az idők folyamán egymást követően négy, latin rítu­­sú keresztény székesegy­házat emeltek. Az elsőt 1251-ben Mindaugas ki­rály építtette. Ez az épület a román kor és a kora gó­tika közötti átmeneti stí­lusjegyeket viselte ma­gán. Mindaugas király meggyilkolását követően, Gediminas fejedelem korá­ban a keresztény templo­mot pogány szentéllyé alakították, és visszaállí­tották a korábbi vallást. 1387- ben Jogaila (Jagelló) uralma idején a nagyfejedelemség la­kossága megkeresztelkedett. Az uralkodó a keresztségben - Szent László magyar király pártfogását kérve - a Wladislaw (László) nevet vette fel, és ennek tiszteletére az épülő új székesegyházat Szent Szaniszló és Szent Lász­ló nevére szenteltette fel (a későbbi újjáépítések nyomán is, mind a mai napig megma­radt e titulus), így minden lit­ván templom „elsője" száza­dokon át a magyar szent tisz­teletének Európa legészakibb helyszínéül szolgált. Egy tűzvész után a temp­lom porig égett, és 1419-ben Nagy Vytautas fejedelem egy díszes, gótikus katedrálist építtetett a helyére. A székes­­egyház a liturgikus cselekmé­nyek mellett a mindenkori ki­rály és fejedelem beiktatásá­nak helyszínéül is szolgált. A katedrális az idők folyamán sok tűzvészt és azt követően sok átalakítást megélt, a belső teret sok reneszánsz és ba­rokk elemmel díszítették. Va­sa Zsigmond király utasításá­ra, 1623-1636 között a ma lát­ható legszebb részét kapta a székesegyház, a Szent Káz­­mér-kápolnát, mely Vilnius és a szentély egyik legszebb ékessége (a szent életében magyar vonatkozásokkal is találkozhatunk). A kápolna a vilniusi barokk építészet egyik legszebb példája. 1769-ben egy nagy vihar következtében a főhomlokza­tot díszítő déli torony beom­lott, maga alá temetve a főha­jó egy részét. A szerencsétlen­ségben hat ember halt meg. A teljes újjáépítéssel Ignacy Massalski püspök a kor egyik legjobb vilniusi mesterét, Laurynas Stupka-Guceviciust bízta meg. A mester változat­lanul hagyta az épület alap­formáját, hajóbeosztását, a Szent Kázmér-kápolnát és több oldalkápolnát. A cári időkben, a XIX. szá­zad közepén a templomot egy rövid időre bezárták. Újra­­szentelése nyomán aztán - közel százévnyi zavartalan működést követően - a szov­jet hatalom 1950-ben ismét bezáratta a katolikus székes­­egyházat: az épületben köz­ponti utasításra először autó­szerelő-műhelyt, majd Sztálin halála után, 1953-ban építé­szeti múzeumot és képtárat, később pedig koncerttermet alakítottak ki. A litván egyház 1989-ben kapta vissza az épü­letet, mely újraszentelését kö­vetően ismét Litvánia első számú katolikus szentélyévé vált. Az épület főhomlokzata a klasszicista stílus szinte min­den jegyét magán viseli: a be­járatnál, a kapu előtt hat hatal­mas (húsz méter magas) dór oszlop, a tetejükön a Noé ál­dozatának mozgalmas dom­borművével díszített timpa­non fogadja a látogatót. Efö­lött helyezkednek el Szent He­léna, két oldalán pedig Szent Kázmér és Szent Szaniszló öt méter magas szobrai. A székesegyház belső tere is elsősorban klasszicista je­gyeket visel magán. A szen­télyben található főoltár a külső főhomlokzati elemeket követve, négy nagy dór osz­loppal és egy nagy timpanon­nal van díszítve. A timpanon­ból a teremtő Atya szeme néz le ránk, alatta a főoltárkép Szent Szaniszló halálát ábrá­zolja. A főoltár két oldalán a bib­liai szeretetfogalom megnyi­latkozásait illusztráló szobrok láthatók: a déli hajóban a filia (a felebaráti szeretet), az észa­ki hajóban az agapé (az isteni szeretet) ábrázolása. A székesegyház főkapuján belépve, bal oldalon húzódik meg a Szent László-kápolna, melyet a XVIII. század végén alakították ki, szolid barokk stílusban. A főoltárt egy nagy­méretű, a szentet ábrázoló szoboralkotás díszíti, mely olasz mesterek munkáját di­cséri. Az első kápolnát Jagelló lengyel király és litván fejede­lem építtette a XIV. század vé­gén. Ekkortól honosodott meg Szent László királyunk tiszte­lete a Litván Fejedelemség te­rületén. Jagellónak a szent lo­vagkirály iránti tiszteletéről tanúskodik, hogy - miután Zsigmond magyar király köz­benjárására, a pápa 1407-ben búcsúengedélyt adott a váradi székesegyház­nak (akkoriban csak a velencei Szent Márk- és az assisi Santa Maria Portiuncula-templom rendelkezett hasonló erényekkel) - 1412-ben és 1413-ban Zsigmond magyar királlyal Nagy­váradra, a szent sírjához látogatott. Az első za­rándokút alkalmával a király a Debrecen és Vá­rad közötti utat gyalog­szerrel tette meg. A tör­ténelmi jelentőségű lá­togatásról Dlugosz János lengyel történetíró kró­nikája tanúskodik. Biha­ri Sándor festőművész a XIX. század végén elké­szült festményében örökítette meg az ünnepi eseményt (amint Zsigmond király a nagyváradi székesegyházban Szent László sírjánál fogadja Jagelló Ulászló lengyel ki­rályt). Ma a káp­olna a torinói ha­lotti lepel másolatának ad ott­hont, karácsonyi és húsvéti időben a betlehemi jászol, il­letve a szent sír díszlete kap itt helyet, így az oltáron elhe­lyezett, Szent Lászlót ábrázo­ló szoboralkotás napjainkban takarás miatt nem látható. Mára sajnos a vilniusi, több száz éves Szent László-ha­­gyomány elhalványodni lát­szik, melyet a kápolna mai „szerepe" is mutat. Szép pél­dája lehetne a magyar és a lit­ván keresztény hagyomá­nyok őrzésének az egykori - Jagelló által is megálmodott - vilniusi Szent László-tisztelet újjáélesztése és a kápolna eb­béli funkciójának visszaállítá­sa, mely a lassan meginduló magyar zarándokok imái és jelenléte által válhatna valóra. Szöveg és kép: Kuzmányi István ! Hogyan tovább? Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a szlovákiai választásokról Szlovákia választott: jú­nius 17-én, az előreho­zott parlamenti válasz­tásokon a győztes balol­dali SMER párt 50 man­dátumot szerzett. Rajta kívül további öt politi­kai alakulat került be a 150 tagú parlamentbe. Köztük van a Magyar Koalíció Pártja is (20 képviselői helyet szerez­tek), amely az elmúlt nyolc évben tagja volt a kormánykoalíciónak. A választásokról a párt egyik vezető politikusát, Csáky Pált, az ügyveze­tőként még hivatalban lévő kormány miniszter­elnök-helyettesét kér­deztük. Hogyan értelmezi a választás eredményét? Miből lett elegük a választóknak, milyen téren akar­tak változást? - Az elmúlt időszakban be­vezetett reformok (a szociális és a nyugdíjügyek, az egész­ségügy, a pénzügy, a közigaz­gatás és az oktatásügy egy ré­szének átalakítása) nálunk sem voltak fájdalommentesek. Az eredmény is felemás: míg a pénzügyek és az oktatás, vala­mint a közigazgatás bizonyos reformjai sikeresnek mondha­tók, az egészségügyé kevésbé. A helyzetre másképp reagáltak a választópolgárok a fejlettebb nyugati régiókban - itt jobban szerepeltek az eddig kormány­zó pártok -, mint az ország kö­zépső és keleti részein, ahol nagy a munkanélküliség, je­lentős társadalmi problémák vannak - a baloldali párt első­sorban itt szerzett sok szavaza­tot. A választások másnapján hogyan látja: bekerülhet az új kormányba a Magyar Koalíció Pártja? - Ezt ebben a pilanatban nem lehet tudni. Elképzelhető, hogy a fennállásunk óta elért legjobb választási eredmény ellenére ellenzékbe kerülünk. A korábbinál több párt került a parlamentbe, ami azt jelenti, hogy elméletileg sokféle koalí­ciókötésre van lehetőség. Hogy számol-e velünk lehetsé­ges partnerként az, aki kor­mányalakítási megbízást kap, az hamarosan ki fog derülni. Fontos volna, hogy a Magyar Ko­alíció Pártja bekerüljön a kor­mányba? - Természetesen. Mi renge­teget segítettünk Szlovákiának az elmúlt tizenöt évben, a de­mokratizálódási folyamatban, az EU-hoz való csatlakozás­ban. Az MKP belpolitikai téren is stabilizáló tényező volt. Azt hiszem, tárgyilagosan állítha­tom: korrekt, szavahihető párt­ként vettünk részt az ország politikai életében. És nyolc­éves kormányzati tapasztalat­tal is rendelkezünk, ami ugyancsak nem lebecsülendő. Nyilvánvalóan csak olyan erővel léphetünk együttműkö­désre, amellyel össze tudjuk egyeztetni a programunkat. A Jan Slota, zsolnai polgármester vezette ultranacionalista Szlo­vák Nemzeti Párt például nem tartozik közéjük. A többi párt­tal, ha a helyzet úgy hozza, meg tudjuk kísérelni az egyez­kedést. Ha felkérést kapunk. A kormányzatban eltöltött nyolc év alatt mit sikerült megvalósíta­niuk politikai céljaikból? Például a magyarlakta területek gazdasági fejlesztése, a kisebbséget védő jogszabályok... - A demokráciák ta­pasztalata, hogy a kor­mányzás kisebb-na­­gyobb mértékben el­koptatja a pártokat. Mi ezzel szemben ma több szavazatot kaptunk, mint eddig bármikor (1998-ban 9,2, 2002-ben 11,18, most 11,67 száza­lékot). Ez számomra azt mutatja, hogy vá­lasztóink elégedettek azzal a teljesítménnyel, amelyet az adott körül­mények között nyújta­ni tudtunk. Kis túlzás­sal talán azt mondhat­nám: aknamező a szlo­vákiai belpolitikai élet. Ebben a társadalomban to­vábbra is létezik egyfajta mar­káns magyarellenesség - ezt mutatja, hogy a szélsőségesen nacionalista pártra ma is sokan szavaztak. Ilyen körülmények között legnagyobb eredmé­nyünknek azt tartom, hogy si­került nyugalmat biztosíta­nunk az itt élő magyarok szá­mára, soha nem látott mértékű támogatást kapott a magyar régió, megnövekedett a ki­sebbségi intézményrendszer támogatása is. Korábban, amikor kormányzati szerepet kínáltak az MKP-nek, mindig volt egy-két olyan téma, amelyet nem hoztak szóba. Példá­ul a magyar egyetem ügye vagy a Benes-féle dekrétumok hatályon kívül helyezése... Most van-e ilyen tabutéma? - Tabutémák nincsenek, és nem is voltak. Nem elvtelen­­ség vagy gyámoltalanság, ha­nem a politikai ésszerűség ve­zetett minket, amikor nem erőltettünk olyan kérdéseket, amelyek keresztülviteléhez nem volt elég erőnk. A ma­gyar egyetem megalapítását 1990 óta fontos célnak tekin­tettük, és tizenhárom évvel később el is tudtuk fogadtatni a szlovák parlamenttel. A benesi dekrétumokból fakadó negatívumok felszámolását ugyancsak minden pártprog­ramunk tartalmazta, elő is hoztuk a tárgyalások alkal­mával, de nem volt rá fogadó­­készség. Ha perdöntővé tet­tük volna a kérdést, más, megvalósítható célokról is le­mondtunk volna. Vállaltuk, hogy ezt nem vállaljuk... Rea­listán szemlélve a kérdést lát­nunk kell, e szörnyű emlékű dekrétumok következményei gyakorlatilag ma már jóval kevesebb embert érintenek, restitúciós kérdésekről van szó „csupán"... Az egész szlo­vákiai magyarság számára nagyon fontos ugyanakkor, hogy erkölcsi elégtételt kap­junk azért, mert annak idején igazságtalanul kollektíven bűnössé nyilvánítottak min­ket. Ennek meg kell történnie, és meggyőződésem, hogy előbb-utóbb sor is kerül rá. A történelmi sérelmek fájó sebek ugyan, de az emberek - köztük a szlovákiai magyar választópolgárok - többségét ma elsősorban a gazdasági és szociális jellegű problémák foglalkoztatják. A politikai életben aktív párttól legelő­ször is ezekre várnak megol­dást. A kisebbségi jogokat il­letően számos kérdés megol­dódott az elmúlt nyolc évben. A munkanélküliség, a sze­génység, egyes régiók struk­turális problémái kerültek most előtérbe a mi szavazó­ink számára is. Az EU-hoz való csatlakozás vál­toztatott-e a felvidéki magyarság helyzetén? - A csatlakozás első számú nyertese az itteni magyarság. Mert a korábbi nemzetállami bezártság politikája egyszerű­en nem folytatható tovább, szabadon utazhatunk az anya­országba is, naponta több mint huszonháromezer szlovákiai magyar jár át dolgozni Ma­gyarországra, diákjaink tanul­hatnak odaát, az egyre átjárha­­tóbb határok fölött a legkülön­félébb együttműködési formák alakultak ki. Szabadságunk szintje igencsak megnőtt. Ezért volt fontos cél az MKP számá­ra a szlovák csatlakozás. Hogyan alakult az utóbbi években a felvidéki magyarság demográfiai helyzete? - A demográfiai helyzet enyhén romlik, de még mindig jobb, mint a magyarországi. A születések arányszáma jobb, mint az anyaországban, de rosszabb, mint a szlovákság körében. A szülőföldjükről va­ló elvándorlás nem jellemző, bár most a gazdasági kényszer többeket rászorít arra, hogy másutt vállaljanak munkát. De ezek túlnyomó többsége nem hagyja el az országot. Nyugta­lanító jelenség viszont a Ma­gyarország felől tapasztalható „agyelszívás". Érdekes példája ennek a katolikus papok esete: Magyarországon jelenleg 46 olyan pap dolgozik, illetve ké­szül a hivatására, aki innen származott el. Nem volna sze­rencsés, ha ez a tendencia to­vább erősödnék, mert ezáltal missziós területté válnak a szlovákiai magyarlakta vidé­kek. Azzal kezdtük a beszélgetést: le­hetséges, hogy újból kormányzati tényező lesz a Magyar Koalíció Pártja. De az is lehet, hogy nem. Ez esetben mit fognak tenni? - Igyekszünk jó, erőteljes el­lenzéki pártként működni. Mindent megteszünk, hogy to­vább erősítsük az itteni ma­gyarság belső autonóm funkci­óit, igyekszünk további ma­gyarországi és európai támo­gatásokat szerezni folyamat­ban lévő ügyeinkhez és új kez­deményezéseinkhez. És termé­szetesen újra végig kell gon­dolnunk, hogy melyek azok az értékek, amelyek ezt a szlová­kiai magyar közösséget mind­eddig megtartották. Mert mindannak a praktikus segít­ségnek, amellyel kormányzati pozícióból az itteni magyarok életét szerveztük, támogattuk az az értelme, hogy megma­radjunk, és azok maradjunk, akik vagyunk. Kipke Tamás

Next