Új Ember, 2008 (64. évfolyam, 1/3099-52/3050. szám)

2008-05-25 / 21. (3019.) szám

Fórum 2008. május 25. ÁLMODIK A MÚLT A hegy tetején Az érettségi bankettünk Mecseknádasdon, a kis Vár­hegy alatti vendéglőben volt, még kimondani is furcsa: negyvennégy évvel ezelőtt. Ezt azért szükséges elmonda­ni, mert az ide való osztály­társaim soha, tehát később sem említették, hogy a Schlossberg tetején egy közép­kori templom romjai állnak. Nem mondták, mert ők sem tudták, hiszen úgy kellett a régészeknek feltárni. Egy beszámoló szerint a XVin. század elején még vi­szonylagos épségben álltak itt egy épület és egy templom romjai. Erről tanúskodik a hó­doltságot követően, 1721-ben Bohuss Imre pécsi kanonok ve­zetésével tett első egyházláto­gatás tapasztalata: „A falun kívül, kelet felé egy puskalö- vésnyire a hegy tetején látha­tó egy nagyszerű épület, ha­talmas templommal, amelyet a mohácsi vész után a törö­kök elpusztítottak. A nagy és ékes szentélynek megvannak még a faragott kövekből ké­szült falai, ugyanígy ablakai is. A sekrestye észak felé néz, teljesen romokban. A temp­lom hajóját oszlopok három részre osztották, oldalt kápol­nákkal, faragott kövekből ké­szült boltívekkel, melyek el­választották a hajótól. A templom hajójában oldalt ol­tárok voltak, amelyeknek nyomai még láthatók. Két ajtó volt a templomon: az egyik nyugatról a templomba, a másik északról a kápolnába vezetett." A középkori romok kutatá­sa, melyet G. Sándor Mária és Gerő Győző régészek végez­tek, 1974-ben kezdődött, és 1980-ban fejeződött be. Az ásatás során először egy há­romhajós, XIV. századi temp­lomot, az előtte álló négyzetes alaprajzú tornyot és az együt­test befoglaló körítőfal ma­radványait tárták fel. Megál­lapították, hogy a XIV. száza­di templom padlószintje alatt és a déli mellékhajó keleti vé­gén kívül egy nagyobb mére­tű, XI-XII. századi épület állt. Alaprajzát a későbbi közép­kori és török időkben történt átépítések miatt pontosan nem lehetett megállapítani. A gótikus templom szentélyé­nek falmaradványaiból pél­dául a törökök dzsámit alakí­tottak ki, és a templomhajó te­rületén is több hódoltság kori épület maradványa került elő. A romterület melletti, déli irányban fekvő lankás részen még napjainkban is sok cse­rép- és egyéb töredéket vet ki szántáskor a föld. Feltételez­hetően itt állhatták a vár szol­gálónépeinek egykori lakóhá­zai. Azt is feltételezik, hogy a XI-XII. századi nagyobb épü­letmaradványok arra utalnak, hogy az angol hercegek lakó­helye inkább itt, a Schloss­bergen lehetett, és nem az Óbányai-völgyben levő Réka- várban. S akkor ez a hely le­hetett Skóciai Szent Margit szülőhelye. Lehetett, hisz biz­tosat ma sem tudunk. Móser Zoltán Az Olvasó írja Jótettek búzaszemei 1938 májusában nagydiák - és barátjelölt - voltam Székelyudvarhelyt, a katolikus főgim­náziumban. Ténylegesen sajnos nem utazhat­tunk el Budapestre, az Eucharisztikus Kong­resszusra, lélekben mégis ott voltunk. Hogyan? Imáinkkal, önmegtagadásaink­kal, jó cselekedeteinkkel, mindenféle erény­gyakorlatainkkal, szentáldozásainkkal... Ahány ilyesmit végeztünk a kongresszus si­keréért, ez annyi búzaszemet jelentett. Fél évvel a kongresszus előtt két tányért helyeztünk a Szeráfikum kápolnájának oltá­rára. Az egyik üres volt, a másikban búzasze­mek: minden jó cselekedet után egy szemet tehettünk a másik tányérba. Ugyanilyen két tányér volt az iskola minden osztályának ka­tedráján is. Tehát nemcsak a „barátfiókák", hanem minden diák gyűjthette a búzaszeme­ket. (Voltak családok is, ahol szintén ilyen módon készültek az Eucharisztikus Kong­resszusra. ) Az összegyűlt búzát Budapestre vitték, ott lisztté őrölték, és ebből készítették a kongresszusra az ostyát. Összesen 16 és fél mázsa ilyen búza gyűlt össze a világ ma­gyarságának áhítatos buzgóságából. Kellett is, mert mindennap százezrek áldoztak. A kongresszus befejezésének napján több mint egymillió áldozó volt. Jóval később tudtam meg a Szociális Test­vérek Társaságának A Lélek Szava című lelki- ségi lapja 1998/3. számából, hogy ezt a búza- szemgyűjtési akciót ők kezdeményezték. Tisz­telet nekik! Daczó Árpád Lukács OFM Várpalotai városmisszió - ötvennyolc év után Csodálatos négy napban volt részük a vár­palotai híveknek április 17-től, amikor az Is­teni Ige Társasága tartott négy napon át vá­rosmissziót és utcai evangelizálást a város la­kóinak. A verbita atyák és testvérek Nagy Ká­roly kanonok plébános meghívására érkeztek ide, világi munkatársaik kíséretében. A prog­ramsorozat központja a Nepomuki Szent Já­nos nevét viselő katolikus általános iskola és a Nagyboldogasszony-templom volt. A vendégek csütörtök délelőttől folyama­tosan érkeztek, majd délután a templomban városi hívekkel együtt imádkozták el a misz- sziós rózsafüzért. Ezután következett a vá­rosmissziót megnyitó szentmise, majd Ró­bert testvér előadásában Mexikóról és a missziós önkéntességről beszélt a nagyszá­mú érdeklődőnek. A beszélgetés után az egy­házközség családjai saját otthonaikban szál­lásolták el a misszionáriusokat. Másnap a város fiataljaival találkoztak a verbiták. Olyan volt ez a gyerekek számára, mint egy világ körüli utazás, hiszen a szerze­tesek Indiából, az afrikai Ghánából, Indoné­ziából, Lengyelországból, a Fülöp-szigetek- ről, Vietnamból, a szomszédos Ausztriából és természetesen Magyarországról érkeztek ide. Mindegyikük - saját hazája képviselője­ként - bemutatta, hogyan éli meg ő a keresz­ténységet. Felmutatták a hallgatóknak, hogy a különböző kultúrák nem akadályoznak meg minket a közös hitben, sőt kiegészítik egymást. A legnagyobb sikert talán a ghánai testvé­rek aratták mókás dalaikkal és dobkíséretük­kel. De bemutatkoztak az indiai testvérek, az Indonéziában negyvenhét évet töltött ma­gyar származású atya, aztán Margit nővér, aki azt mondta, boldogság az életet Istennel élni, de boldog élet csak nehézségek vállalá­sa árán lehetséges. A testvérek hétvégére utcai evangelizálás- hoz kérték a gyerekek segítségét, és meghív­ták őket szüleikkel együtt a hátralévő napok programjaira. Végül záróimában fordult a közösség az egész világért könyörögve a mindenhol jelen lévő Istenhez. A pénteki program során délután az Isteni Irgalmasság órája után a verbiták találkoztak Várpalota egyházi és polgári kép viselő-tes­tületéivel, majd este a templomban a misszi­ós rózsafüzér és a szentmise után a ghánai missziós koncert kezdődött. A szombati nap az utcai evangelizáció je­gyében telt. Az emberek nagy létszámban keresték fel a hithirdetőket. Vasárnap szerte a várpalotai körzetben megfordultak a ven­dégek, jártak Inotán is és a városi plébánia- templom miséin. Sebastian atya fogalmazta meg a zárógon­dolataikat: ha itt-tartózkodásukkal csak annyi történt, hogy a régi, hűséges hívek megerősödtek hitükben, már érdemes volt eljönniük. Végül is ez a misszió feladata: megerősíte­ni a hitet az emberek szívében. Berkes Angéla Stephanus-díj 2008 I A Szent István Könyvhét megnyitó ünnepségén adták át az idén is a Stephanus-díjakat. A teológiai munkásságáért kitüntetett német professzort Puskás Attila, a PPKE tanára, az irodalmi díjjal elismert Rónay Lászlót, lapunk korábbi főszerkesztőjét (akinek ez­úton is gratulálunk) Pomogáts Béla irodalomtörténész méltatta. Anton Ziegenaus A Stephanus-díj idei teoló­gus kitüntetettje, 1936-ban született a bajorországi Schiltbergben. Miután 1956- ban a Sankt Ottilien-i humán gimnáziumban leérettségi­zett, filozófiát és pszichológi­át tanult Münchenben. E stú­diumait filozófiai doktorátus­sal zárta le Alois Dempf pro­fesszornál. Ugyanakkor teo­lógiai tanulmányokat is foly­tatott, mindenekelőtt a híres müncheni dogmatikaprofesz- szomál, Michael Schmausnál. 1963-ban szentelték pappá. Három év lelkipásztori szol­gálat után Leo Schejfczyk pro­fesszor tudományos asszisz­tense lett a müncheni Ludwig-Maximilians Egyete­men. Teológiai doktorátusát 1970-ben summa cum laude eredménnyel szerezte meg. Disszertációjának címe: Az is­teni létteljesség trinitárius meg­határozottsága Marius Victori- nusnál. 1974-ben habilitált Leo Scheffczyknél a bűnbánat szentségének teológiájából. 1977-ben nyerte el az augsburgi egyetemen a dog­matika tanszék vezetői beosz­tását. Ziegenaus professzor a nemrég elhunyt Leo Scheffczykkel együtt 1983- ban alapította a Forum Katholische Theologie nemzet­közi folyóiratot, melynek az­óta is szerkesztője. Tizennégy könyve, körülbelül kétszáz- hatvan szaktanulmánya és mintegy hatvan lexikonszó­cikke jelent meg. Hosszú éve­ken keresztül a Német Mariológiai Munkaközösség elnöke és a Mariológiai Tanul­mányok sorozat kiadója volt. Fő kutatási területei: szent­ségtan, eszkatológia, kánon­történet és mariológia. Schef- fzyk professzorral együtt nyolckötetes közös dogmati­kát adtak ki, melynek részei 1996 és 2000 között jelentek meg Katolikus dogmatika cím­mel. A sorozat négy kötete - krisztológia, mariológia, egy- háztan/szentségtan és esz­katológia - Ziegenaus pro­fesszor önálló műve, az isten­tan traktátus a szerzőpáros közös munkája, a maradék három kötet - bevezetés a dogmatikába, teremtéstan, kegyelemtan - Scheffczyk professzor írása. A dogmati­kasorozatot eddig olaszra, ro­mánra, ukránra és koreai nyelvre fordították le. Magya­rul két traktátus, néhány éve a mariológia és most az eszkatológia jelent meg. Rónay László Minden irodalomtörténet­írónál kimutatható valami­lyen lelki késztetés, szellemi vállalkozás - valójában ez szabja meg, ez minősíti az el­végzett munka erkölcsiségét, ez helyezi valamilyen maga­sabb rendbe a könyvespolcon sorakozó köteteket. Rónay László esetében ezt a szelle­miséget az az egyetemes igény, gondolkodás és szere­tet jelöli meg, amelyet a ke­reszténység és közelebbről a katolicizmus alakít ki és kép­visel. Irodalomtörténet-írói munkássága során, ennek kezdeteitől fogva két mester irányítását követte: az első édesapja volt, a tudós író és esszéista: Rónay György, a má­sodik a magyar piarista isko­lák legfőbb szellemi tekinté­lye: Sík Sándor. Mindkettőtől azt tanulta, hogy az irodalom maga olyan érték: lelkiség, út­mutatás és vigasztalás, ame­lyet a Gondviselés adott az emberiségnek, talán avégett, hogy el tudja viselni az e vilá­gi lét, a történelem megpró­báltatásait, és jobban megért­se a Teremtő szándékait. Ez a lelkiség és ez a vigasztalás különösen fontos volt azok­ban az évtizedekben, ame­lyekben Rónay László felnőtt, hivatására talált, és létrehozta legtöbb művét, hiszen az iro­dalom akkor egy másik, ne­mesebb és jobb világot nyitott meg előtte, szemben azzal, amelyben élni kellett. Rónay László irodalom­felfogása és természetesen ka­tolikus lelkisége, éppen Sík Sándor és Rónay György sze­mélyes példáját és tanítását követve, mindig nyitott volt, mint irodalomtudós, minden érték és minden árnyalat megértésére és értelmezésére törekedett. Esztétikai credója Sík Sán­dorét követi, aki A katolikus irodalom problémájához című, ma is érvényes tanulmányá­ban a következőket állapítot­ta meg. „A katolikus művész számára (...) voltaképpen nincs külön vallásos művé­szet. A vallásosság, a katoli­cizmus egész életét, minden élményét átjárja, tehát ott lesz, egyszer láthatóan, másszor láthatatlanul, kimondva vagy kimondatlanul, de mindig érezhetően és döntően min­den alkotásában. (...) Akármiről fog szólni, a szó mélyebb értelmében »vallá­sos« lesz az alkotása, amely éppúgy szól az Istenről, mint az adott tárgyról, még ha egy szava sem vonatkozik is rá: atmoszférájában, perspektí­vájában, hanghordozásában, színeiben, dallamában, ritmu­sában lesz benne az örökké­valóság." Igen, Rónay László ennek az örökkévalóságnak a haté­kony jelenlétét és üzenetét mutatja meg Kosztolányi De­zső, Márai Sándor, Sík Sándor, Mécs László, Tersánszky Józsi Je­nő és mások műveiben. Min­dig a maradandó értékeket keresi, mindig abban a meg­győződésben, hogy a nem­egyszer történelmi kényszer- pályákra terelt művészi sor­sok mélyén és középpontjá­ban ott rejlik a Teremtő és a megváltás utáni vágy. Mint irodalomtudós arra törekszik, hogy az írói sorsok és a műal­kotások vizsgálata során a megértésnek ezt a keresztény dimenzióját nyissa meg olva­sói előtt. Szöveg és kép: Cser KÖNYVESPOLCRA Mátyás királyról - a kortársak szemével Magyarország az idei esztendőt a rene­szánsz éveként ünnepli, amire Hunyadi Má­tyás királlyá választásának 550. évfordulója ad alkalmat. Még alig telt el az év harmada, máris számtalan kiállítás, koncert, fesztivál és konferencia állította középpontba azt a né­hány boldog évet, amely hazánkban ezt a kor­szakot jelentette. A kiállítások mellett gyakran jelennek meg szebbnél szebb katalógusok, bennük színes fényképeken mindaz a sok em­lék, amely fennmaradt a nagy király udvará­ból, a magyar reneszánszból. A Petőfi Irodalmi Múzeum az elmúlt hó­napban nem ebbe a sorba állt be. Nem az „új­jászületés" koráról készített könyvet, hanem egy igazi reneszánsz kötetet jelentetett meg Animus regis, azaz a „király lelke" címmel. Komlóssy Gyöngyi válogatásában majdnem nyolcvan, hosszabb-rövidebb vers, történet rajzolja meg benne Mátyást úgy, ahogyan el­lenségei és hívei, rajongói és gyűlölői, vagyis a kortársak látták. A szövegek nemcsak magát a királyt mutatják be, hanem a kort és e kor el­képzelését a minket körülvevő világról: szól­nak csatákról és idomított lovakról, finomra érlelt sajtokról és lakomákról. Sok apró moza­ik az, amelyből összeáll a kép: népmesékben is őrzött, utolsó igazságos Idrályunk ellent­mondásoktól sem mentes képe. Reneszánsz könyv, ahogy írtam, hiszen a két grafikus, Banga Ferenc és Szemethy Imre számtalan rajza nemcsak díszíti, de értelmezi is a szöveget, ahogyan azt a kódexek készítői is tették an­nak idején. A szöveg és a kép összhangját pe­dig Bárd Johanna könyvtervező teremtette meg, s alkotott műtárgyat az összefűzött pa­pírlapokból. Magának a reneszánsznak az új­jáéledése e kiadvány, ha kezünkbe fogjuk, lát­juk, készítői nem a fogyasztói társadalom igé­nyeinek akartak eleget tenni, hanem alkotni akartak, teremteni, maguk és mások örömére. A kötet megvásárolható a Petőfi Irodalmi Múzeumban és az írók könyvesboltjában 4830 forintért. (Animus regis - Petőfi Irodalmi Múzeum, szerk.: Komlóssy Gyöngyi) BL. v

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék