Új Ember, 2008 (64. évfolyam, 1/3099-52/3050. szám)
2008-05-25 / 21. (3019.) szám
Az érettségi bankettünk Mecseknádasdon, a kis Várhegy alatti vendéglőben volt, még kimondani is furcsa: negyvennégy évvel ezelőtt. Ezt azért szükséges elmondani, mert az ide való osztálytársaim soha, tehát később sem említették, hogy a Schlossberg tetején egy középkori templom romjai állnak. Nem mondták, mert ők sem tudták, hiszen úgy kellett a régészeknek feltárni. Egy beszámoló szerint a XVII. század elején még viszonylagos épségben álltak itt egy épület és egy templom romjai. Erről tanúskodik a hódoltságot követően, 1721-ben Bohuss Imre pécsi kanonok vezetésével tett első egyházlátogatás tapasztalata: „A falun kívül, kelet felé egy puskalövésnyire a hegy tetején látható egy nagyszerű épület, hatalmas templommal, amelyet a mohácsi vész után a törökök elpusztítottak. A nagy és ékes szentélynek megvannak még a faragott kövekből készült falai, ugyanígy ablakai is. A sekrestye észak felé néz, teljesen romokban. A templom hajóját oszlopok három részre osztották, oldalt kápolnákkal, faragott kövekből készült boltívekkel, melyek elválasztották a hajótól. A templom hajójában oldalt oltárok voltak, amelyeknek nyomai még láthatók. Két ajtó volt a templomon: az egyik ÁLMODIK A MÚLT A hegy tetején nyugatról a templomba, a másik északról a kápolnába vezetett." A középkori romok kutatása, melyet G. Sándor Mária és Gerő Győző régészek végeztek, 1974-ben kezdődött, és 1980-ban fejeződött be. Az ásatás során először egy háromhajós, XIV. századi templomot, az előtte álló négyzetes alaprajzú tornyot és az együttest befoglaló körítőfal maradványait tárták fel. Megállapították, hogy a XIV. századi templom padlószintje alatt és a déli mellékhajó keleti végén kívül egy nagyobb méretű, XI-XII. századi épület állt. Alaprajzát a későbbi középkori és török időkben történt átépítések miatt pontosan nem lehetett megállapítani. A gótikus templom szentélyének falmaradványaiból például a törökök dzsámit alakítottak ki, és a templomhajó területén is több hódoltság kori épület maradványa került elő. A romterület melletti, déli irányban fekvő lankás részen még napjainkban is sok cserép- és egyéb töredéket vet ki szántáskor a föld. Feltételezhetően itt állhatták a vár szolgálónépeinek egykori lakóházai. Azt is feltételezik, hogy a XI-XII. századi nagyobb épületmaradványok arra utalnak, hogy az angol hercegek lakóhelye inkább itt, a Schlossbergen lehetett, és nem az Óbányai-völgyben levő Rékavárban. S akkor ez a hely lehetett Skóciai Szent Margit szülőhelye. Lehetett, hisz biztosat ma sem tudunk. Móser Zoltán Várpalotai városmisszió - ötvennyolc év után Csodálatos négy napban volt részük a várpalotai híveknek április 17-től, amikor az Isteni Ige Társasága tartott négy napon át városmissziót és utcai evangelizálást a város lakóinak. A verbita atyák és testvérek Nagy Károly kanonok plébános meghívására érkeztek ide, világi munkatársaik kíséretében. A programsorozat központja a Nepomuki Szent János nevét viselő katolikus általános iskola és a Nagyboldogasszony-templom volt. A vendégek csütörtök délelőttől folyamatosan érkeztek, majd délután a templomban . Az Olvasó írja Jótettek búzaszemet 1938 májusában nagydiák - és barátjelölt voltam Székelyudvarhelyt, a katolikus főgimnáziumban. Ténylegesen sajnos nem utazhattunk el Budapestre, az Eucharisztikus Kongresszusra, lélekben mégis ott voltunk. Hogyan? Imáinkkal, önmegtagadásainkkal, jó cselekedeteinkkel, mindenféle erénygyakorlatainkkal, szentáldozásainkkal... Ahány ilyesmit végeztünk a kongresszus sikeréért, ez annyi búzaszemet jelentett. Fél évvel a kongresszus előtt két tányért helyeztünk a Szeráfikum kápolnájának oltárára. Az egyik üres volt, a másikban búzaszemek: minden jó cselekedet után egy szemet tehettünk a másik tányérba. Ugyanilyen két tányér volt az iskola minden osztályának katedráján is. Tehát nemcsak a „barátfiókák", hanem minden diák gyűjthette a búzaszemeket. (Voltak családok is, ahol szintén ilyen módon készültek az Eucharisztikus Kongresszusra. ) Az összegyűlt búzát Budapestre vitték, ott lisztté őrölték, és ebből készítették a kongresszusra az ostyát. Összesen 16 és fél mázsa ilyen búza gyűlt össze a világ magyarságának áhítatos buzgóságából. Kellett is, mert mindennap százezrek áldoztak. A kongresszus befejezésének napján több mint egymillió áldozó volt. Jóval később tudtam meg a Szociális Testvérek Társaságának A Lélek Szava című lelkiségi lapja 1998/3. számából, hogy ezt a búzaszemgyűjtési akciót ők kezdeményezték. Tisztelet nekik! Daczó Árpád Lukács OFM városi hívekkel együtt imádkozták el a miszsziós rózsafüzért. Ezután következett a városmissziót megnyitó szentmise, majd Róbert testvér előadásában Mexikóról és a missziós önkéntességről beszélt a nagyszámú érdeklődőnek. A beszélgetés után az egyházközség családjai saját otthonaikban szállásolták el a misszionáriusokat. Másnap a város fiataljaival találkoztak a verbiták. Olyan volt ez a gyerekek számára, mint egy világ körüli utazás, hiszen a szerzetesek Indiából, az afrikai Ghánából, Indonéziából, Lengyelországból, a Fülöp-szigetekről, Vietnamból, a szomszédos Ausztriából és természetesen Magyarországról érkeztek ide. Mindegyikük - saját hazája képviselőjeként - bemutatta, hogyan éli meg ő a kereszténységet. Felmutatták a hallgatóknak, hogy a különböző kultúrák nem akadályoznak meg minket a közös hitben, sőt kiegészítik egymást. A legnagyobb sikert talán a ghánai testvérek aratták mókás dalaikkal és dobkíséretükkel. De bemutatkoztak az indiai testvérek, az Indonéziában negyvenhét évet töltött magyar származású atya, aztán Margit nővér, aki azt mondta, boldogság az életet Istennel élni, de boldog élet csak nehézségek vállalása árán lehetséges. A testvérek hétvégére utcai evangelizáláshoz kérték a gyerekek segítségét, és meghívták őket szüleikkel együtt a hátralévő napok programjaira. Végül záróimában fordult a közösség az egész világért könyörögve a mindenhol jelen lévő Istenhez. A pénteki program során délután az Isteni Irgalmasság órája után a verbiták találkoztak Várpalota egyházi és polgári képviselő-testületeivel, majd este a templomban a missziós rózsafüzér és a szentmise után a ghánai missziós koncert kezdődött. A szombati nap az utcai evangelizáció jegyében telt. Az emberek nagy létszámban keresték fel a hithirdetőket. Vasárnap szerte a várpalotai körzetben megfordultak a vendégek, jártak Inotán is és a városi plébániatemplom miséin. Sebastian atya fogalmazta meg a zárógondolataikat: ha itt-tartózkodásukkal csak annyi történt, hogy a régi, hűséges hívek megerősödtek hitükben, már érdemes volt eljönniük. Végül is ez a misszió feladata: megerősíteni a hitet az emberek szívében. Berkes Angéla Fórum 2008. május 25. A Szent István Könyvhét megnyitó ünnepségén adták át az idén is a Stephanus-díjakat. A teológiai munkásságáért kitüntetett német professzort Puskás Attila, a PPKE tanára, az irodalmi díjjal elismert Rónay Lászlót, lapunk korábbi főszerkesztőjét (akinek ezúton is gratulálunk) Pomogáts Béla irodalomtörténész méltatta. Anton Ziegenaus Stephanus-díj 2008: A Stephanus-díj idei teológus kitüntetettje, 1936-ban született a bajorországi Schiltbergben. Miután 1956- ban a Sankt Ottilien-i humán gimnáziumban leérettségizett, filozófiát és pszichológiát tanult Münchenben. E stúdiumait filozófiai doktorátussal zárta le Alois Dempf professzornál. Ugyanakkor teológiai tanulmányokat is folytatott, mindenekelőtt a híres müncheni dogmatikaprofeszszornál, Michael Schmausnál. 1963-ban szentelték pappá. Három év lelkipásztori szolgálat után Leo Scheffczyk professzor tudományos asszisztense lett a müncheni Ludwig-Maximilians Egyetemen. Teológiai doktorátusát 1970-ben summa cum laude eredménnyel szerezte meg. Disszertációjának címe: Az isteni létteljesség trinitárius meghatározottsága Marius Victorinusnál. 1974-ben habilitált Leo Scheffczyknél a bűnbánat szentségének teológiájából. 1977-ben nyerte el az augsburgi egyetemen a dogmatika tanszék vezetői beosztását. Ziegenaus professzor a nemrég elhunyt Leo Scheffczykkel együtt 1983- ban alapította a Forum Katholische Theologie nemzetközi folyóiratot, melynek azóta is szerkesztője. Tizennégy könyve, körülbelül kétszázhatvan szaktanulmánya és mintegy hatvan lexikonszócikke jelent meg. Hosszú éveken keresztül a Német Mariológiai Munkaközösség elnöke és a Mariológiai Tanulmányok sorozat kiadója volt. Fő kutatási területei: szentségtan, eszkatológia, kánontörténet és mariológia. Scheffzyk professzorral együtt nyolckötetes közös dogmatikát adtak ki, melynek részei 1996 és 2000 között jelentek meg Katolikus dogmatika címmel. A sorozat négy kötete - krisztológia, mariológia, egyháztan/szentségtan és eszkatológia - Ziegenaus professzor önálló műve, az istentan traktátus a szerzőpáros közös munkája, a maradék három kötet - bevezetés a dogmatikába, teremtéstan, kegyelemtan - Scheffczyk professzor írása. A dogmati Rónay László kasorozatot eddig olaszra, románra, ukránra és koreai nyelvre fordították le. Magyarul két traktátus, néhány éve a mariológia és most az eszkatológia jelent meg. Minden irodalomtörténetírónál kimutatható valamilyen lelki késztetés, szellemi vállalkozás - valójában ez szabja meg, ez minősíti az elvégzett munka erkölcsiségét, ez helyezi valamilyen magasabb rendbe a könyvespolcon sorakozó köteteket. Rónay László esetében ezt a szellemiséget az az egyetemes igény, gondolkodás és szeretet jelöli meg, amelyet a kereszténység és közelebbről a katolicizmus alakít ki és képvisel. Irodalomtörténet-írói munkássága során, ennek kezdeteitől fogva két mester irányítását követte: az első édesapja volt, a tudós író és esszéista: Rónay György, a második a magyar piarista iskolák legfőbb szellemi tekintélye: Sík Sándor. Mindkettőtől azt tanulta, hogy az irodalom maga olyan érték: lelkiség, útmutatás és vigasztalás, amelyet a Gondviselés adott az emberiségnek, talán avégett, hogy el tudja viselni az e világi lét, a történelem megpróbáltatásait, és jobban megértse a Teremtő szándékait. Ez a lelkiség és ez a vigasztalás különösen fontos volt azokban az évtizedekben, amelyekben Rónay László felnőtt, hivatására talált, és létrehozta legtöbb művét, hiszen az irodalom akkor egy másik, nemesebb és jobb világot nyitott meg előtte, szemben azzal, amelyben élni kellett. Rónay László irodalomfelfogása és természetesen katolikus lelkisége, éppen Sík Sándor és Rónay György személyes példáját és tanítását követve, mindig nyitott volt, mint irodalomtudós, minden érték és minden árnyalat megértésére és értelmezésére törekedett. Esztétikai credója Sík Sándorét követi, aki A katolikus irodalom problémájához című, ma is érvényes tanulmányában a következőket állapította meg: „A katolikus művész számára (...) voltaképpen nincs külön vallásos művészet. A vallásosság, a katolicizmus egész életét, minden élményét átjárja, tehát ott lesz, egyszer láthatóan, másszor láthatatlanul, kimondva vagy kimondatlanul, de mindig érezhetően és döntően minden alkotásában. (...) Akármiről fog szólni, a szó mélyebb értelmében »vallásos« lesz az alkotása, amely éppúgy szól az Istenről, mint az adott tárgyról, még ha egy szava sem vonatkozik is rá: atmoszférájában, perspektívájában, hanghordozásában, színeiben, dallamában, ritmusában lesz benne az örökkévalóság." Igen, Rónay László ennek az örökkévalóságnak a hatékony jelenlétét és üzenetét mutatja meg Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Sík Sándor, Mécs László, Tersánszky Józsi Jenő és mások műveiben. Mindig a maradandó értékeket keresi, mindig abban a meggyőződésben, hogy a nemegyszer történelmi kényszerpályákra terelt művészi sorsok mélyén és középpontjában ott rejlik a Teremtő és a megváltás utáni vágy. Mint irodalomtudós arra törekszik, hogy az írói sorsok és a műalkotások vizsgálata során a megértésnek ezt a keresztény dimenzióját nyissa meg olvasói előtt. Szöveg és kép: Cser KÖNYVESPOLCRA Mátyás királyról - a kortársak szemével Magyarország az idei esztendőt a reneszánsz éveként ünnepli, amire Hunyadi Mátyás királlyá választásának 550. évfordulója ad alkalmat. Még alig telt el az év harmada, máris számtalan kiállítás, koncert, fesztivál és konferencia állította középpontba azt a néhány boldog évet, amely hazánkban ezt a korszakot jelentette. A kiállítások mellett gyakran jelennek meg szebbnél szebb katalógusok, bennük színes fényképeken mindaz a sok emlék, amely fennmaradt a nagy király udvarából, a magyar reneszánszból. A Petőfi Irodalmi Múzeum az elmúlt hónapban nem ebbe a sorba állt be. Nem az „újjászületés" koráról készített könyvet, hanem egy igazi reneszánsz kötetet jelentetett meg Animus regis, azaz a „király lelke" címmel. Komlóssy Gyöngyi válogatásában majdnem nyolcvan, hosszabb-rövidebb vers, történet rajzolja meg benne Mátyást úgy, ahogyan ellenségei és hívei, rajongói és gyűlölői, vagyis a kortársak látták. A szövegek nemcsak magát a királyt mutatják be, hanem a kort és e kor elképzelését a minket körülvevő világról: szólnak csatákról és idomított lovakról, finomra érlelt sajtokról és lakomákról. Sok apró mozaik az, amelyből összeáll a kép: népmesékben is őrzött, utolsó igazságos királyunk ellentmondásoktól sem mentes képe. Reneszánsz könyv, ahogy írtam, hiszen a két grafikus, Banga Ferenc és Szemethy Imre számtalan rajza nemcsak díszíti, de értelmezi is a szöveget, ahogyan azt a kódexek készítői is tették annak idején. A szöveg és a kép összhangját pedig Bárd Johanna könyvtervező teremtette meg, s alkotott műtárgyat az összefűzött papírlapokból. Magának a reneszánsznak az újjáéledése e kiadvány, ha kezünkbe fogjuk, látjuk, készítői nem a fogyasztói társadalom igényeinek akartak eleget tenni, hanem alkotni akartak, teremteni, maguk és mások örömére. A kötet megvásárolható a Petőfi Irodalmi Múzeumban és az írók könyvesboltjában 4830 forintért. (Animus regis - Petőfi Irodalmi Múzeum, szerk.: Komlóssy Gyöngyi) Bp.