Új Ember, 2011 (67. évfolyam, 1/3255-51/3304. szám)

2011-03-13 / 11. (3265.) szám

2011. március 13 Kultúra 11 Programpont • A gyulafehérvári székes­­egyház képekben címmel Mudrák Attila fotóiból nyílt kiállítás az esztergomi Ke­resztény Múzeum (Mind­­szenty tér 2.) földszinti ter­meiben. A tárlat megtekint­hető június 13-ig, hétfő és kedd kivételével naponta 10- től 17 óráig. • Egyházi tárlatvezetések Munkácsy Krisztus-trilógiájá­nál a Magyar Nemzeti Galéri­ában. Március 12-én Jeleníts István piarista szerzetes el­mélkedik a mű kapcsán, köz­reműködik Vukán György ze­neszerző, zongoraművész. Március 19-én Fabiny Tamás evangélikus püspök tart ve­zetést, közreműködik Finta Gergely orgonaművész és az Evangélikus Hittudományi Egyetem kórusa. Március 26- án Kocsis Fülöp görög katoli­kus püspök tárlatvezetésén a Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Férfikar lép fel. A prog­ramok helyszíne a Magyar Nemzeti Galéria A épülete, kezdési időpont mindennap 15 óra. • A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaiból Mischa Maisky és a Prá­gai Kamarazenekar vendég­szerepei március 18-án, 19.30- kor a Művészetek Pa­lotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Mű­soron: J. Ch. Bach, Csajkovsz­kij és Mozart művei. Ugyanitt március 23-án, 19.30- kor Thomas Quasthoff és a Camerata Salzburg ad Mo­­zart-koncertet Andrea Marcon vezényletével. Március 24-én, 19.30- kor pedig Antonio Vival­di Orlando furioso című operá­ja csendül fel parádés szerep­­osztásban, Jean-Christophe Spinosi vezényletével. Közre­működik: Sonia Prina, Jennifer Larmore, Veronica Cangemi, Philippe Jaroussky, Christian Senn, Kristina Hammarström, Daniela Pini és az Ensemble Matheus. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara ad kon­certet március 21-én, 19.30- kor a Magyar Állami Opera­házban. Vezényel: Ainars Rubikis, közreműködik: Ivo Pogorelich (zongora). Műsoron: Liszt Ferenc: I. Me­­fisztó-keringő, Chopin: II. zon­goraverseny, Liszt: Mazeppa, Mahler: Adagietto az V. szim­fóniából, és Liszt: Les Preludes. Giuseppe Verdi Macbeth című operáját Szinetár Miklós rendezésében mutatja be a Magyar Állami Operaház március 22-én, 19 órától. Ve­zényel: Győriványi-Ráth György. A főbb szerepekben: Alexandra Agache, Lukács Gyöngyi, Fried Péter, Rame Lahaj. További előadások: március 25. és 29., április 3. • A Faludi-akadémia film­klubjában március 16-án, 18.45-kor Elia Kazan Rakpar­ton című, 1954-ben készült filmjét vetítik. Helyszín az Uránia Nemzeti Filmszínház Fábri-terme. (Jegyek 550 Ft-os áron a helyszínen, kezdés előtt válthatók.) Madách sem láthatta a végkifejletet Százötven éves Az ember tragédiája „Csak az a vég! - Csak azt tudnám feled­ni!" - fohászkodik föl a látomásaiból ébredő Ádám a Tragédia zárlatában. Amióta 1861-ben Arany János közread­ta, korról korra jobban beigazolódni lát­szik egyetemes irodalmi remekünk profe­tikus érvénye: a londoni színben ábrá­zolt liberális piacgazdaság haláltánca sem ült még el, miközben hol a falansz­ter zárul ránk, hol az űr otthontalan le­begése, az eszkimó szín megfagyott gló­busza rémiszt. És bár a Tragédia keletke­zése óta akadnak, akik vitatják, mégis­csak a híres záró sor, az Úr szózata ké­pes hitelesíteni a madáchi víziót. Bene Kálmán irodalomtörténész, aki a Ma­dách Irodalmi Társaság szegedi csoport­jának élén a Digitális Madách Archívum megindításán fáradozik, maga is a küz­dést és a bizakodást tekinti a mű alap­eszméjének. - Kisgyerekkorom óta vágyom rá, bárcsak Madách, az Úr vagy valami felsőbb hatalom el tudná velünk feledtetni azt a véget. Hisz csak körül kell néznünk, és láthatjuk: már-már az eszkimó szín fagya szorongatja az emberiséget. De csak a küzdés, a hit imperatívusza marad. Ha pedig ezt elvitatjuk Madáchtól, teljesen té­vés következtetésekre jutunk. Ez a sztregovai remeteként számon tartott ember ugyanis messze nem volt valami emberkerülő, magá­nyos alak. Franciául és németül folyékonyan beszélt a latin mellett, angolul is tanult, nem szólva a felső-magyarországi nyelvekről és nyelvjárásokról. Jól ismerte Goethét és Hegelt, az irodalomtudomány Lord Byront is a Tragé­dia ihletői között tartja számon, sőt újabb kuta­tások szerint Kierkegaard bölcselete sem volt teljesen ismeretlen előtte. Amikor tehát belefo­gott a maga nagy emberiség-költeményének megírásába, a kor európai látókörével tekintett szét az emberiség horizontján. Mégis teljesség­gel eredeti gondolati komplexumot alkotott. A madáchi költészet megjelenítő ereje nem vezet­hető le egyetlen előzményből sem. Amióta a költő halála után két évtizeddel Paulay Ede színre vitte a Tragédiát, épp ez okozza a legtöbb fejfájást rendezőknek-kriti­­kusoknak. Hisz a mű 4141 sorának jó fele tel­jességgel eseménytelen. Ha azonban ezeket ki­hagyjuk, épp a legszebb, a legköltőibb részek maradnak ki. Madách a Tragédiában a Vajda János által fémjelzett korszak kimagasló költői géniuszának mutatkozik. Csodálatos filozófiai disputák, szerelmes versek, epigrammák sor­jáznak a drámai költeményben. Ellentmonda­ni látszik ennek, és kevesen is tudják, de Ma­­dáchot erőteljesen foglalkoztatta a színpad vi­lága. Már tizenhét évesen romantikus drámát ír Commodusról. Később királydrámák egész sorának tervét forgatta a fejében, és bár csak néhány érte meg a befejezést - a Nápolyi Endre, a Mária királynő, a Csák végnapjai -, bízvást ál­líthatjuk: ha nem ragadja el a halál negyven­egy éves korában, Madách egész shakespeare- i királyciklust hagy ránk. Tervezte, hogy drá­mát ír Orseolo Péterről, András és Boricsról, II. Lajosról, a „könnyelmű" Rákócziról. Magam amellett kardoskodom, hogy a II. Józsefről szó­ló anonim pályamű 1863-ból ugyancsak az ő tollát dicséri. A kalapos király szerelmi tragé­diájának szerzője szinte szó szerint idézi az egyiptomi szín rabszolganőjének szavait: „Meghalt! Mi kár! Szép volt, s a vágy füzet / Egy csókja sok lett volna oltani." Az akadémia kéz­irattárából csak nemrég publikált romantikus tragédia madáchi szerzőségét számos stiliszti­kai, életrajzi érv bizonyítja. Hogy e művek mellett épp a Tragédia vált a magyar színház­­történet kultikus darabjává, az olyan rendezők lelkesedését dicséri, mint a néhai szegedi színi direktor, Molnár György, aki jóval az első szín­padi előadásokat megelőzően tervbe vett egy szabadtéri bemutatót Budán, még Madách éle­tében. „Homo, dixi, lucrare spe que spera" - hangzik emberiségdrámánk záró szózata a Madách Irodalmi Társaság kebelében megalkotott, a Vatikánba is eljuttatott első latin fordításból, Fehér Bence tollából. Az Úr első szavai pedig: „Perfectum nunc opus magnum est, ita. Auctor quevit, mota est machina."­­ Hetvenkét fordítás harminckét nyelven - szá­mokban kifejezve így fest a legismertebb irodalmi hungaricum elismertsége. Közülük a latin, a lovári és a gallego, egy angol a Madách Irodalmi Társa­ság tagjainak keze alól került ki, de kiadtak német, jiddis, szerb, spanyol fordítást is.­­ Sokakat meglep, de Madách humoros vé­nának sem volt híjával. Tanúsítja a Vajda Jánosék rímsorára alkalmazott bökverse: Azt üzeni neked jó Kazincy apa Hogy kezedbe nem lant való csak a' kapa, 'S bár politicában is vagy nagyon bátor, Fejed nem telt pince, csak üres rész gátőr..." Mi több, rebesgették, hogy a Tragédia pár­huzamaként dolgozik egy ember komédiája­­darabon is. Magam A civilizátorban, ebben a Bach-rendszert kifigurázó arisztophanészi komédiában vélem ezt fölfedezni. Érdemes beleolvasnunk: már az első sorok világosan jelzik, a Tragédia karikaturisztikus párdarab­jával van dolgunk: „Be van fejezve a nagy mű, igen A gép forog, az alkotó pihen. Becsülettel bevégzik a napot, A baj miénk, az áldás Istené." „Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég, Ki egy szavával híva létre mindent, S pillantásától függ ismét a vég. Dicsérünk, mester, aki nekünk Ma ismét új házat szereztél, Híven járunk el ügyeidben Befurakodva minden zugba." - harsogja az an­gyalok ellenpontját képviselő Svábbogarak kara. A gúnyolódó Madách ismeretében még érdekesebb az az irodalomtörténeti vita, vajon Ádám alakjában ismerhetjük-e föl Madáchot avagy inkább a Luciferében? Ha a barátjával, Szontagh Pállal folytatott vitáik nyomát keres­sük a műben, egyáltalán nem tartom kizárt­nak, hogy Madách inkább a cinikus hajlamú Luciferrel érzett rokonságot. Szemben ugyan­is azzal a további irodalomtörténeti tévhittel, miszerint Madách a Tragédiát alig két eszten­dő leforgása alatt írta, valószínűsíthető, hogy már az ötvenes évek elején, börtönéveiben foglalkoztatta a téma. A terv pedig eredetileg a Lucifer címet viselte! Bárdos József kutató meggyőző hipotézise szerint a dráma rímes sorait még a börtön asztalára írhatta Madách. Már reformkori művei között találunk a leendő Lucifer-darabhoz szánt szakaszokat. Még szembe­­ötlőbbek a költői párhuzamok: „Csak erre, kedves kis­fiam Innen belátjuk a szép, sima tengert, Nézd, erre ment atyád el gyors hajón Csatázni messze honnak tévéi­." - aki jártas a Tragédiában, szinte hallani véli Lucia és Kimón párbeszédét az Athéni színből. A részlet a Mária királynőből való, amely 1855-ben vált véglegessé, reformkori alapokon.­­ Az ember tragédiáját akként kellene forgat­nunk, ahogyan azt a Bibliával tesszük. Minden alkalommal találni benne fölemelő, megfonto­landó, elgondolkodtató vagy épp csak elgyö­nyörködtető sorokat. Nincs kétségem, hogy minden színrevitel kárára van annak a komp­lex szellemi élménynek, amellyel a Tragédia az olvasót ajándékozhatja meg. Bármilyen látvá­nyos, bármiyen filmszerű is, egy-egy Tragédia­előadás legföljebb élesztője lehet az alapmű iránti érdeklődésnek. Vannak művek, amelyek­hez hozzáad a más műfajú adaptáció. Verdi Rigolettója vitathatatlanul jobb mű Victor Hugo színművénél, A király mulatnál. A Bánk bán ope­raváltozata esetében véleményem szerint az alapművet illeti az elsőség. A Tragédiánál nem­különben. A színház már csak terjedelmi okból is húzásokra kényszerül - igaz ez a leginkább szöveghű, Szinetár Miklós-féle televíziós válto­zatra is. Bízom benne, akad ma a magyarság­ban hét-nyolcezer ember, aki megtölti majd a Dóm teret az idei előadásokon. Abban is bízom, hogy a látvány, amely elengedhetetlen az efféle „szélesvásznú" előadások esetében, nem kárá­ra lesz a Tragédia szellemiségének, inkább arra indít, hogy ki-ki kézbe vegye az olvasásra szánt eredetit. Azt azonban nem szívesen látom, hogy a Játékok plakátjai prózaként hirdetik a Tragédia előadását. A Tragédia költészet, műfa­ja drámai költemény, sokrétű gondolatisága csak akkor tárul elénk, ha költői alkotásként kö­zelítünk hozzá. Marton Á. V . Madách-szobra a Nemzeti Színházban /-----------------------------------------------------------------------­ Boldogh Dezső A por házában Tiéd lesz minden győzelem és a játék öröme is tiéd marad győzelem dicsőítők nélkül ez a délelőtt a soha ki nem hunyó Nappal a tegnapi és holnapi és amelyek méhéből jöttek majd visszatérnek a születendők Hogy egy nap eltűnt a világ múlik el aztán még egy és tízezer és az emlékek közé valami jelentéktelen betelepszik puszta okozat leszel de már nem itt a por házában valahol először a nehézkesség aztán a nyughatatlanság aztán hazatér az árnyékát veszített ember A semmi közé a rettenetes kígyó tekeredik és szendergő fekete vizek felett megszépül újra a megszokott miközben nem a föld a múlandó vánszorog csak megszépül újra a megszokott szétpergő betűin az időnek sejtés és tudás előtt Szaturnusz gyönyörű mérge lángol Megszokásból Ha költenék van rá költség valék víz alatti ember az elme vágyja ódon zöldjét telis-tele szerelemmel A mennyben élek megszokásból nincs nevem se holnapom gesztenyefa-árny palástol öreg kőris lombja van Az embermúlás ha átitat (hústól hús és léktől lék) megszerettem csodáidat kortyolok az éjből még Boldogh Dezső (1967) Budapesten élő költő, két verseskötet szerzője Ughy Szabina Memento móri Az ágy helyén, ahol megfogant, ölelkezik két ember, egymásba nyíló üres szobák. Hiszen maga még olyan fiatal, nyílik egyikük fogatlan szája, mit tud maga az igazi télről, mikor bakancsokkal fűtöttünk és lovak húsát véstük a hóból? Ez már csak ilyen, legyint a másik, valamit minden ősszel elvesz, de tavasszal nem adja vissza. Az akkor most van, jobb, ha megszokja, és nevetnek, hogy a könnyük folyik, rázkódnak belé az ablakok, a falak, roppan a test, üres csigaház. Ami maradt „Hadd rétegződjön ránk a por tapasztalata." (Kollár Árpád) Mennyi por! - húzod végig vállamon ujjad. Mindenütt csak por. Ablakpárkány vékony sávján, könyvespolc sarkában, csészék hajszálrepedéseiben. Port szuszog az utca és port nyög az ágy. Szádba port kanalazok, fújva, míg kihűl. Ha fázom, testemre portakarót terítesz, nyitott szemünkbe por szitál, ereinkben lágy és meleg szürkeség. Ughy Szabina (1985) költőnő, prózaíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem végzős hallgatója

Next