Új Ember, 2011 (67. évfolyam, 1/3255-51/3304. szám)
2011-03-13 / 11. (3265.) szám
2011. március 13 Kultúra 11 Programpont • A gyulafehérvári székesegyház képekben címmel Mudrák Attila fotóiból nyílt kiállítás az esztergomi Keresztény Múzeum (Mindszenty tér 2.) földszinti termeiben. A tárlat megtekinthető június 13-ig, hétfő és kedd kivételével naponta 10- től 17 óráig. • Egyházi tárlatvezetések Munkácsy Krisztus-trilógiájánál a Magyar Nemzeti Galériában. Március 12-én Jeleníts István piarista szerzetes elmélkedik a mű kapcsán, közreműködik Vukán György zeneszerző, zongoraművész. Március 19-én Fabiny Tamás evangélikus püspök tart vezetést, közreműködik Finta Gergely orgonaművész és az Evangélikus Hittudományi Egyetem kórusa. Március 26- án Kocsis Fülöp görög katolikus püspök tárlatvezetésén a Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Férfikar lép fel. A programok helyszíne a Magyar Nemzeti Galéria A épülete, kezdési időpont mindennap 15 óra. • A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaiból Mischa Maisky és a Prágai Kamarazenekar vendégszerepei március 18-án, 19.30- kor a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Műsoron: J. Ch. Bach, Csajkovszkij és Mozart művei. Ugyanitt március 23-án, 19.30- kor Thomas Quasthoff és a Camerata Salzburg ad Mozart-koncertet Andrea Marcon vezényletével. Március 24-én, 19.30- kor pedig Antonio Vivaldi Orlando furioso című operája csendül fel parádés szereposztásban, Jean-Christophe Spinosi vezényletével. Közreműködik: Sonia Prina, Jennifer Larmore, Veronica Cangemi, Philippe Jaroussky, Christian Senn, Kristina Hammarström, Daniela Pini és az Ensemble Matheus. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara ad koncertet március 21-én, 19.30- kor a Magyar Állami Operaházban. Vezényel: Ainars Rubikis, közreműködik: Ivo Pogorelich (zongora). Műsoron: Liszt Ferenc: I. Mefisztó-keringő, Chopin: II. zongoraverseny, Liszt: Mazeppa, Mahler: Adagietto az V. szimfóniából, és Liszt: Les Preludes. Giuseppe Verdi Macbeth című operáját Szinetár Miklós rendezésében mutatja be a Magyar Állami Operaház március 22-én, 19 órától. Vezényel: Győriványi-Ráth György. A főbb szerepekben: Alexandra Agache, Lukács Gyöngyi, Fried Péter, Rame Lahaj. További előadások: március 25. és 29., április 3. • A Faludi-akadémia filmklubjában március 16-án, 18.45-kor Elia Kazan Rakparton című, 1954-ben készült filmjét vetítik. Helyszín az Uránia Nemzeti Filmszínház Fábri-terme. (Jegyek 550 Ft-os áron a helyszínen, kezdés előtt válthatók.) Madách sem láthatta a végkifejletet Százötven éves Az ember tragédiája „Csak az a vég! - Csak azt tudnám feledni!" - fohászkodik föl a látomásaiból ébredő Ádám a Tragédia zárlatában. Amióta 1861-ben Arany János közreadta, korról korra jobban beigazolódni látszik egyetemes irodalmi remekünk profetikus érvénye: a londoni színben ábrázolt liberális piacgazdaság haláltánca sem ült még el, miközben hol a falanszter zárul ránk, hol az űr otthontalan lebegése, az eszkimó szín megfagyott glóbusza rémiszt. És bár a Tragédia keletkezése óta akadnak, akik vitatják, mégiscsak a híres záró sor, az Úr szózata képes hitelesíteni a madáchi víziót. Bene Kálmán irodalomtörténész, aki a Madách Irodalmi Társaság szegedi csoportjának élén a Digitális Madách Archívum megindításán fáradozik, maga is a küzdést és a bizakodást tekinti a mű alapeszméjének. - Kisgyerekkorom óta vágyom rá, bárcsak Madách, az Úr vagy valami felsőbb hatalom el tudná velünk feledtetni azt a véget. Hisz csak körül kell néznünk, és láthatjuk: már-már az eszkimó szín fagya szorongatja az emberiséget. De csak a küzdés, a hit imperatívusza marad. Ha pedig ezt elvitatjuk Madáchtól, teljesen tévés következtetésekre jutunk. Ez a sztregovai remeteként számon tartott ember ugyanis messze nem volt valami emberkerülő, magányos alak. Franciául és németül folyékonyan beszélt a latin mellett, angolul is tanult, nem szólva a felső-magyarországi nyelvekről és nyelvjárásokról. Jól ismerte Goethét és Hegelt, az irodalomtudomány Lord Byront is a Tragédia ihletői között tartja számon, sőt újabb kutatások szerint Kierkegaard bölcselete sem volt teljesen ismeretlen előtte. Amikor tehát belefogott a maga nagy emberiség-költeményének megírásába, a kor európai látókörével tekintett szét az emberiség horizontján. Mégis teljességgel eredeti gondolati komplexumot alkotott. A madáchi költészet megjelenítő ereje nem vezethető le egyetlen előzményből sem. Amióta a költő halála után két évtizeddel Paulay Ede színre vitte a Tragédiát, épp ez okozza a legtöbb fejfájást rendezőknek-kritikusoknak. Hisz a mű 4141 sorának jó fele teljességgel eseménytelen. Ha azonban ezeket kihagyjuk, épp a legszebb, a legköltőibb részek maradnak ki. Madách a Tragédiában a Vajda János által fémjelzett korszak kimagasló költői géniuszának mutatkozik. Csodálatos filozófiai disputák, szerelmes versek, epigrammák sorjáznak a drámai költeményben. Ellentmondani látszik ennek, és kevesen is tudják, de Madáchot erőteljesen foglalkoztatta a színpad világa. Már tizenhét évesen romantikus drámát ír Commodusról. Később királydrámák egész sorának tervét forgatta a fejében, és bár csak néhány érte meg a befejezést - a Nápolyi Endre, a Mária királynő, a Csák végnapjai -, bízvást állíthatjuk: ha nem ragadja el a halál negyvenegy éves korában, Madách egész shakespeare- i királyciklust hagy ránk. Tervezte, hogy drámát ír Orseolo Péterről, András és Boricsról, II. Lajosról, a „könnyelmű" Rákócziról. Magam amellett kardoskodom, hogy a II. Józsefről szóló anonim pályamű 1863-ból ugyancsak az ő tollát dicséri. A kalapos király szerelmi tragédiájának szerzője szinte szó szerint idézi az egyiptomi szín rabszolganőjének szavait: „Meghalt! Mi kár! Szép volt, s a vágy füzet / Egy csókja sok lett volna oltani." Az akadémia kézirattárából csak nemrég publikált romantikus tragédia madáchi szerzőségét számos stilisztikai, életrajzi érv bizonyítja. Hogy e művek mellett épp a Tragédia vált a magyar színháztörténet kultikus darabjává, az olyan rendezők lelkesedését dicséri, mint a néhai szegedi színi direktor, Molnár György, aki jóval az első színpadi előadásokat megelőzően tervbe vett egy szabadtéri bemutatót Budán, még Madách életében. „Homo, dixi, lucrare spe que spera" - hangzik emberiségdrámánk záró szózata a Madách Irodalmi Társaság kebelében megalkotott, a Vatikánba is eljuttatott első latin fordításból, Fehér Bence tollából. Az Úr első szavai pedig: „Perfectum nunc opus magnum est, ita. Auctor quevit, mota est machina." Hetvenkét fordítás harminckét nyelven - számokban kifejezve így fest a legismertebb irodalmi hungaricum elismertsége. Közülük a latin, a lovári és a gallego, egy angol a Madách Irodalmi Társaság tagjainak keze alól került ki, de kiadtak német, jiddis, szerb, spanyol fordítást is. Sokakat meglep, de Madách humoros vénának sem volt híjával. Tanúsítja a Vajda Jánosék rímsorára alkalmazott bökverse: Azt üzeni neked jó Kazincy apa Hogy kezedbe nem lant való csak a' kapa, 'S bár politicában is vagy nagyon bátor, Fejed nem telt pince, csak üres rész gátőr..." Mi több, rebesgették, hogy a Tragédia párhuzamaként dolgozik egy ember komédiájadarabon is. Magam A civilizátorban, ebben a Bach-rendszert kifigurázó arisztophanészi komédiában vélem ezt fölfedezni. Érdemes beleolvasnunk: már az első sorok világosan jelzik, a Tragédia karikaturisztikus párdarabjával van dolgunk: „Be van fejezve a nagy mű, igen A gép forog, az alkotó pihen. Becsülettel bevégzik a napot, A baj miénk, az áldás Istené." „Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég, Ki egy szavával híva létre mindent, S pillantásától függ ismét a vég. Dicsérünk, mester, aki nekünk Ma ismét új házat szereztél, Híven járunk el ügyeidben Befurakodva minden zugba." - harsogja az angyalok ellenpontját képviselő Svábbogarak kara. A gúnyolódó Madách ismeretében még érdekesebb az az irodalomtörténeti vita, vajon Ádám alakjában ismerhetjük-e föl Madáchot avagy inkább a Luciferében? Ha a barátjával, Szontagh Pállal folytatott vitáik nyomát keressük a műben, egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy Madách inkább a cinikus hajlamú Luciferrel érzett rokonságot. Szemben ugyanis azzal a további irodalomtörténeti tévhittel, miszerint Madách a Tragédiát alig két esztendő leforgása alatt írta, valószínűsíthető, hogy már az ötvenes évek elején, börtönéveiben foglalkoztatta a téma. A terv pedig eredetileg a Lucifer címet viselte! Bárdos József kutató meggyőző hipotézise szerint a dráma rímes sorait még a börtön asztalára írhatta Madách. Már reformkori művei között találunk a leendő Lucifer-darabhoz szánt szakaszokat. Még szembeötlőbbek a költői párhuzamok: „Csak erre, kedves kisfiam Innen belátjuk a szép, sima tengert, Nézd, erre ment atyád el gyors hajón Csatázni messze honnak tévéi." - aki jártas a Tragédiában, szinte hallani véli Lucia és Kimón párbeszédét az Athéni színből. A részlet a Mária királynőből való, amely 1855-ben vált véglegessé, reformkori alapokon. Az ember tragédiáját akként kellene forgatnunk, ahogyan azt a Bibliával tesszük. Minden alkalommal találni benne fölemelő, megfontolandó, elgondolkodtató vagy épp csak elgyönyörködtető sorokat. Nincs kétségem, hogy minden színrevitel kárára van annak a komplex szellemi élménynek, amellyel a Tragédia az olvasót ajándékozhatja meg. Bármilyen látványos, bármiyen filmszerű is, egy-egy Tragédiaelőadás legföljebb élesztője lehet az alapmű iránti érdeklődésnek. Vannak művek, amelyekhez hozzáad a más műfajú adaptáció. Verdi Rigolettója vitathatatlanul jobb mű Victor Hugo színművénél, A király mulatnál. A Bánk bán operaváltozata esetében véleményem szerint az alapművet illeti az elsőség. A Tragédiánál nemkülönben. A színház már csak terjedelmi okból is húzásokra kényszerül - igaz ez a leginkább szöveghű, Szinetár Miklós-féle televíziós változatra is. Bízom benne, akad ma a magyarságban hét-nyolcezer ember, aki megtölti majd a Dóm teret az idei előadásokon. Abban is bízom, hogy a látvány, amely elengedhetetlen az efféle „szélesvásznú" előadások esetében, nem kárára lesz a Tragédia szellemiségének, inkább arra indít, hogy ki-ki kézbe vegye az olvasásra szánt eredetit. Azt azonban nem szívesen látom, hogy a Játékok plakátjai prózaként hirdetik a Tragédia előadását. A Tragédia költészet, műfaja drámai költemény, sokrétű gondolatisága csak akkor tárul elénk, ha költői alkotásként közelítünk hozzá. Marton Á. V . Madách-szobra a Nemzeti Színházban /----------------------------------------------------------------------- Boldogh Dezső A por házában Tiéd lesz minden győzelem és a játék öröme is tiéd marad győzelem dicsőítők nélkül ez a délelőtt a soha ki nem hunyó Nappal a tegnapi és holnapi és amelyek méhéből jöttek majd visszatérnek a születendők Hogy egy nap eltűnt a világ múlik el aztán még egy és tízezer és az emlékek közé valami jelentéktelen betelepszik puszta okozat leszel de már nem itt a por házában valahol először a nehézkesség aztán a nyughatatlanság aztán hazatér az árnyékát veszített ember A semmi közé a rettenetes kígyó tekeredik és szendergő fekete vizek felett megszépül újra a megszokott miközben nem a föld a múlandó vánszorog csak megszépül újra a megszokott szétpergő betűin az időnek sejtés és tudás előtt Szaturnusz gyönyörű mérge lángol Megszokásból Ha költenék van rá költség valék víz alatti ember az elme vágyja ódon zöldjét telis-tele szerelemmel A mennyben élek megszokásból nincs nevem se holnapom gesztenyefa-árny palástol öreg kőris lombja van Az embermúlás ha átitat (hústól hús és léktől lék) megszerettem csodáidat kortyolok az éjből még Boldogh Dezső (1967) Budapesten élő költő, két verseskötet szerzője Ughy Szabina Memento móri Az ágy helyén, ahol megfogant, ölelkezik két ember, egymásba nyíló üres szobák. Hiszen maga még olyan fiatal, nyílik egyikük fogatlan szája, mit tud maga az igazi télről, mikor bakancsokkal fűtöttünk és lovak húsát véstük a hóból? Ez már csak ilyen, legyint a másik, valamit minden ősszel elvesz, de tavasszal nem adja vissza. Az akkor most van, jobb, ha megszokja, és nevetnek, hogy a könnyük folyik, rázkódnak belé az ablakok, a falak, roppan a test, üres csigaház. Ami maradt „Hadd rétegződjön ránk a por tapasztalata." (Kollár Árpád) Mennyi por! - húzod végig vállamon ujjad. Mindenütt csak por. Ablakpárkány vékony sávján, könyvespolc sarkában, csészék hajszálrepedéseiben. Port szuszog az utca és port nyög az ágy. Szádba port kanalazok, fújva, míg kihűl. Ha fázom, testemre portakarót terítesz, nyitott szemünkbe por szitál, ereinkben lágy és meleg szürkeség. Ughy Szabina (1985) költőnő, prózaíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem végzős hallgatója