Új Ember, 2011 (67. évfolyam, 1/3255-51/3304. szám)

2011-03-13 / 11. (3265.) szám

10 tijfinfo-Egymásért 2011. március 13. • H­ol vannak, hogyan él­nek a mai magyar ke­resztények? Hogyan lehet őket felismerni, hol lehet velük találkozni? Hogyan és hol szórakoznak? Mindenütt ott vannak, csak nem lehet őket észrevenni? Hogyan gon­dolkodnak magukról­­ és egy­másról? Ilyesmik járnak a fe­jemben, amint a Budapest VUL kerületében található szórako­zóhelyen, a Grundon, a hely­zethez kevéssé illő módon ha­talmas jegyzetfüzetet szoron­gatva a kivetítőt bámulom. Va­laki azt írta az egykerdes.hu internetes oldalra: fdvételes ér­tékű kutatási alapanyag lehet­ne a MEKDSZ (Magyar Ke­resztyén Evangéliumi Diák­­szövetség) felhívására a honla­pon rögzített mintegy kétezer­­hétszáz kérdés. Ki gondolta volna? Talán egymás mellett álltunk a bu­szon, az istentiszteleten, a mi­sén, vagy ültünk vizsgán, a mo­ziban, orvosi rendelőben - mégsem láttuk, és eszünkbe sem jutott, hogy jó lenne ismer­nünk egymást. Nem ismertük egymás gondolatait, és nem is érdeklődtünk felőlük. Nem go­noszságból, egyszerűen nem jutott eszünkbe, nem jutottunk egymás eszébe; bármilyen kép­telenül is hangzik ez, ha keresz­tényekről van szó. Az Egy kér­dés fesztivál ebből a szempont­ból is óriási ötlet volt. Fő célki­tűzéseként a nem keresztények megszólítását nevezték meg a szervezők. De az sem lenne rossz, ha mi magunk is jobban egymásra találnánk, ha min­denki más arról ismerhetne meg bennünket, hogy mennyi­re szeretjük egymást - mi, ke­resztények. Ha csakugyan „mi"-vé válnánk, és nem idege­nekként tekintenénk egymásra. Nem egyház A MEKDSZ nagy hagyomá­nyú szervezet: 1904-ben alapí­tották, 1949-ig működött, és 1989-ben, amint lehetőség adó­dott rá, ismét munkához látott. Felekezetközi diákszövetség, harminc magyar egyetemen van jelen. Korábban, mint a ne­ve is tanúskodik róla, inkább protestáns irányultságú volt, de ma már a tagoknak körül­belül a fele katolikus. Egy be­szélgetés során kiderül: a fesz­tivál egyik résztvevője nem ér­ti, mi ez az egész, milyen egy­házról van szó. A MEKDSZ nemcsak hogy nem egyház, de egyik felekezethez sem kötő­dik jobban a másiknál, és sen­kit nem akar „elvinni" vala­­honnét valahová, egyik egy­házból egy másikba. Ez a tár­saság éli az ökumenét, nem csak beszél róla. „A MEKDSZ- esek körében nincs jelentősége annak, ki honnan érkezik, me­lyik egyházhoz tartozik; erő­sebb az a tudat, hogy egy diák­­szervezet tagjai vagyunk" - mondja Jakus Ágnes, a fesztivál egyik szervezője. „Rebbenő szemmel ülök a fényben" „Nem vagyunk ráadást adó zenekar. Ne azért tapsol­jatok, hogy visszajöjjünk, ha­nem azért: milyen jó volt. Lehet egy kérdéssel több! Egy keresztény diákszervezet formabontó fesztiválja hogy itt voltunk" - mondja március 3-án, a záróestén, ti­zenegy körül Szabó Balázs (a Youtube tanúsága szerint töb­bek között Pilinszky-feldol­­gozásairól ismert, számomra Radnóti Bájolója hozza meg a koncerten az ahóélményt: a 2009-ben feloszlott Suhancos nagy száma volt). Forrpontig hevül a hangulat, lassan két órája már, hogy nem ereszti őket a közönség. Nem csoda, mert nagyon rokonszenvesek, és mindent beleadnak. A mai este a csúcs. Teltházgyanús a létszám (a Grundra hétszázan férnek be), a tömeg derűsen hullámzik, és egyáltalán nem karikaturisztikus, amikor fel­hangzik a jelszó: „Nagyszín­pad! Nagyszínpad!" Ekkor az első sorban már látni egy-két harcosabb partiarcot: elté­­veszthetetlen jele ez annak, hogy a buli csakugyan olyan lett, ahogyan a nagykönyv­ben meg van írva. Igazság szerint nem tud­tam, hová megyek. Nem ér­tettem pontosan, hogyan le­hetséges kevéssé összeillő ele­meket (igehirdetést, lelki be­szélgetéseket, koncertet, sörö­zést, partizást) vegyíteni. És nem tudtam, milyen az, ha egy keresztény egyetemista mulat. Attól tartottam (és én voltam a rossz), hogy ugyan­olyan, mint amikor egy bár­milyen más egyetemista teszi. Szánom-bánom rosszhisze­műségem, én így szoktam gondolni a szekularizációra. Soha kellemesebb csalódást. Összetéveszthetetlen jegyek utaltak arra, hogy ez keresz­tény buli. Mégsem volt vér­szegény (na, itt egy újabb elő­ítéletem, amely e három estén megdőlt). Szelíd tömeg A tömegeknek, akárcsak az egyéneknek, határozott karak­terük van. Általában idegenke­dem a tömegtől, mert félek az erejétől, amely veszélyessé vál­hat - anélkül, hogy baj esetén felelőst lehetne találni. A tömeg gyakran rendelkezik olyan tu­lajdonságokkal, amelyekkel az őt alkotó egyének nem. (Példá­ul mindenki Jézust kiált, mégis Barrabásnak hallani... - jut eszembe Karinthy Frigyes no­vellája.) Az Egy kérdés fesztivál tömegétől sem vártam jobbat (igaz, rosszabbat sem). Ezért egészen meglepő, szívderítő volt a szelídségét, örömét ta­pasztalni. Pedig ez is erős tö­meg volt. Mégis inkább az áradt belőle: milyen jó, hogy együtt vagyunk! És a mozdula­tok „józan mámorából" mintha némi meglepettséget is kiolvas­tam volna: ez csakugyan lehet­séges? Valóban együtt va­­gyunk-lehetünk így is? Össze­csengünk, ezt eddig is tudtuk - de azt nem, hogy ennyire ele­mi, szinte szavak előtti az ösz­­szetartozásunk. Józanok vagyunk, pedig elég sok sör fogy. Tiszta a le­vegő, pedig itt-ott cigarettáz­nak. A szervezők szerint a ke­resztény fiatalok körében jó­val alacsonyabb a dohányo­sok aránya. Mellettem egy lány a Szabó Balázs-koncer­­ten cigarettáját magasra tart­va táncol: mintha táncjátékot látnék, annyi költészet van a mozdulataiban. Egyetlen ré­szeggel sem találkozom a há­rom este folyamán. Igehirdetés A három nap „sztárja" Dányi-Nagy Mária református „majdnem-lelkész", aki hato­dik, gyakorlati évét tölti Kis­kunhalason. Rendkívül tehet­séges, gondolatgazdag szónok, mélyen átélt hitről tanúskod­nak szavai. Számomra kissé posztmodern jelenség: látszik, hogy nagyon szeretné, ha tet­szene a szereplése, és ezért időnként „túl humoros". És hát igyekszik trendi lenni, ameny­­nyire csak lehetséges, ez a szó­­használatában éppúgy meg­nyilvánul, mint a hasonlataiban és a magáról sugallt képben (szereti a sört, de nem szereti, ha a szakdolgozatáról kérdezik, új meg új hollywoodi filmek részleteit idézi fel, okosan, érzé­kenyen, de néha mintha azért tenné, hogy egy-két durvább részlettel figyelmet keltsen). „Vannak, akik számára egy film nagyobb tekintély, mint a Biblia" - mondja a második es­te a beszélgetőszobában. „Úgy érzem, nekem az a fő hivatá­som, hogy nem hívőknek be­széljek az evangéliumról. Ez lelkesít igazán, ezt érzem a leg­izgalmasabb feladatnak. És ez remekül egybevág azzal, amit a MEKDSZ akar. 2009 táján rájöt­tünk, hogy nagyon befelé for­dultunk, túl jól elvoltunk ma­­gunkkal­ magunkban az egye­temi csoportjainkban. Pedig mégiscsak alapfeladatunk len­ne az evangelizálás. És én egy évig éppen ezt meg apologeti­­kát tanultam Oxfordban. Le­gyünk még inkább jelen az egyetemisták körében, men­jünk oda, ahol ők vannak - ha­tároztuk el. - Hol vannak az egyetemisták? Hát a neten. Eb­ből az alapfelismerésünkből született az egykerdes.hu hon­lap. Az pedig Nyári Attila ötlete volt, hogy Istennek címzett kér­déseket lehessen feltenni a hon­lapon." Limonádézz egy lelkésszel! Miután Márió átül egy má­sik asztalhoz, hogy újabb in­terjút adjon, észreveszem az egyedül üldögélő Varga Dia­nát. A vak Diana az evangéli­kus teológián tanul, lelkigon­dozással szeretne foglalkozni, szakdolgozatát is erről a té­máról, a vakok mentálhigié­nés gondozásáról írja. „Jó öt­let ez a fesztivál, mert kihozta a kereszténységet a templo­mok falai közül - mondja. - A fiatalok gyakran undorodnak a vallástól, mert merő formali­tást látnak benne. De attól még vágyódnak elfogadásra, mégpedig feltétlen elfogadás­ra. Amit az egyházuktól nem kapnak meg. Vágyódnak Isten után. Ezért Mária tegnapi be­szédének az a gondolata raga­dott meg leginkább, amellyel Isten és ember kapcsolatát a szexualitáshoz hasonlította. Is­ten teljesen át akarja magát ne­künk adni, mi viszont általá­ban csak valamit akarunk neki cserébe adni, és nem teljes ön­magunkat." Elszaladok a büfébe, limo­nádét és ananászlét hozok. Mire visszaérek, már egy lel­kész ül Diana mellett. A kato­likus Szeidel Péter az, a pesti Örökimádás-templomban szolgál. Már papként, hogy hatékonyabban segíthessen a hozzá fordulókon, mentálhi­giénés képzésben vett részt a Karolin, így gyorsan megta­lálják Dianával a közös neve­zőt. „Érdekes elegy ez a fesz­tivál - véli Péter atya -, biztos vagyok benne, hogy »fek­szik« a mai fiataloknak. Má­rió prédikációja élettel teli volt, olyan, amely képes meg­szólítani őket. Egyvalamit hi­ányolok: csendesebb zugokat, szobát, ahol tényleg jól lehet­ne beszélgetni, és felkereshet­nék a fiatalok a hozzám ha­sonlóan szolgálatot vállaló lelkészeket. Sajnos itt őrült nagy a zaj." Az innivalót test­vériesen háromfelé osztjuk, majd Péterrel, mivel másnap sűrű napja lesz - két temetés is vár rá -, a ruhatár felé indu­lok. „Nem idegen számodra ez a közeg? - kérdezem, amint a táncosok között átvá­gunk." „Á, nem, teológia előtt gyakran buliztam" - vála­szolja, s közben mutatja, hogy akkoriban meddig­­ váltig­­ ért a haja. Árukapcsolás? Harmadik este, fél tizen­kettő körül sikerül elcsípnem a műsorvezetőket. Csuka Zsuzsa és Bayer Áron fölvisz a hoszterrészbre, három nap óta ez az első negyedóra a feszti­válon, hogy nem kell ordíta­nom. Jólesik a csend. „Máskor is vezényeltünk már le együtt rendezvényeket, de ez volt az első alkalom, hogy nem csak keresztény közönség előtt sze­repeltünk - mondja Áron. - A mi feladatunk az volt, hogy a központi program, az esték csúcspontjai, Márió huszonöt percei előtt előkészítsük a te­repet, és jelezzük nekik: kü­lönböző egyházak lelkészei várják őket a hátsó szobában, ha kedvük lenne beszélgetni. Ez volt a „Sörözz egy lelkész­szel!" akció. Tudtuk, hogy nem mi vagyunk a show, és az igehirdetéshez, a lelki prog­ramhoz képest a koncerteket is másodrendűnek tekintem." „Nem becsapás, hogy becsa­logatjátok az embereket kon­certtel, aztán prédikációt kell hallgatniuk?" - kérdezem. „Nem az, hiszen nem titkol­tuk, hogy igehirdetés lesz, és az is megkapta, amit várt, akit a koncert érdekelt." „Nekem úgy tűnt, hogy ma már kábé negyven-ötven százalék »külsős« érdeklődő volt, aki nem keresztény körből érke­zett. Emiatt az alapzaj is ma volt a legnagyobb Mária be­széde alatt" - emeli ki Zsuzsa. „De nem szóltunk, nehogy a »bunkó keresztények« kate­góriájába soroljanak bennün­ket" - teszi hozzá Áron.­­ Mi­ért hangzott el annyiszor, hogy a résztvevők sörözze­nek? Miért a sörre volt kihe­gyezve a dolog? „A belépő nagy részét levásárolhatták a résztvevők, tehát nem anyagi okból. Nem is a minél intenzí­vebb alkoholfogyasztás érde­kében. Hanem mert leginkább sör mellett lehet jól, oldottan beszélgetni. És mi beszélgetős alkalmakat akartunk. Azért nem tea, mert a sör vagá­nyabb, és mi oszlatni igyek­szünk a keresztényeket illető sztereotípiákat. Ne zárt, rigo­rózus, merev embereknek lás­sanak bennünket, hanem olyanoknak, akikkel szívesen elbeszélgetnek egy sör mel­lett: lazának, közvetlennek" - vélekedik Áron. Zsuzsa köz­ben elaludt. Kemény három napon vannak túl. Bocsánatkérés Három kérdés - három es­te. Az egykerdes.hu oldalon két hónap alatt a legtöbb sza­vazatot kapott kérdések Is­tenhez: 1. Honnan tudom, hogy nem a saját agyam vála­szol, amikor megkérdezlek téged? (236 kérdező). 2. Ha lé­tezel, miért nem úgy irányí­tod földi képviseletedet, hogy hiteles legyen, és én hinni tudjak? (129 kérdező). 3. Me­leg fiú vagyok, normális, ki­egyensúlyozott kapcsolatban. Tényleg utál engem a civili­zált keresztény világ? (124 kérdező). Mária mindhárom kérdésre adott valamilyen vá­laszt, de hangsúlyozta: senkit nem akar velük ledorongolni. Ezzel szépen illeszkedett a fesztivál általános szemléleté­hez, amely azt hangsúlyozta: nem helyes, hogy gyakran már olyankor válaszokkal halmoznak el bennünket kü­lönböző tekintélyek, amikor még nem is kérdeztünk sem­mit. Fontos, hogy kérdéseink­nek terük lehessen, s hogy társakra találjunk a ró­luk való töprengéshez. Továbbá hogy kereszté­nyekként - ahogy ezt Mária két beszédében is hangsúlyozta - soha senkinek ne mondjuk: téged ezért vagy azért nem szeret az Isten. Jé­zus az elveszettekért, a nyomorultakért, a bete­gekért jött. Soha nem szabadna másokat kire­­kesztenünk vagy Isten helyett megítélnünk. Azonban a történelem során éppúgy, mint ma, újra meg újra elkövet­jük ezt a súlyos bűnt: ítélkezünk bűnösök, be­tegek, szegények, mele­gek, más hitűek, más véleményűek, más ízlé­­sűek és életmódúak fö­lött. Rombolja a ke­reszténységet, és ha­mis képet sugall róla a világ számára, aki így tesz. Ezért amikor a világgal pár­beszédre törekszünk, ne első­sorban válaszokkal akarjuk elárasztani, hanem először in­kább kérjünk bocsánatot rá­tarti kereszténységünkért. Minden más csak utána kö­vetkezhet. Kiss Péter­Fotó: Péterffy Márton Lélekből... Hangulatban a Szabó Balázs Band koncertjén „Tudtuk, hogy nem mi vagyunk a show" - Csuka Zsuzsa és Bayer Áron, a fesztivál házigazdái­ a, Dányi-Nagy Márió igét hirdet

Next