Új Ember, 2014 (69. évfolyam, 52/3409. szám - 71. évfolyam 1/3462. szám)

2014-09-28 / 40. (3449.) szám

2014. szeptember 28. A Szentírás vasárnapja Az elmúlt kétezer esztendőben a Biblia a világ történelmének alakítója volt. A földkerekség minden pontján éltek és élnek keresztények és zsidók, akik egész életükben a Szentírás szövegének megőrzésén és terjesztésén munkálkodtak. A történelem legkiemelkedőbb egyéniségei már Nagy Konstantintól kezdve kivételes jelentőséget tulajdonítottak az Ó- és az Újszövetség megismertetésének. Az elmúlt hosszú évszázadok során - hűen az eredeti héber és görög szöveghez - a Bibliát a legkülönbözőbb kultúrájú és nyelvű népek ismerhették meg. A Vatikánban rendezett idei bibliai kiállítás ezen a több ezer éves úton vezette végig a látogatókat, kétszáz értékes szövegtöredék, tekercs, kódex, nyomtatvány és műtárgy bemutatásával. A tárlat már a második volt a sorban. Az elsőt ugyanezen a címen rendezték meg Rómában. Mint korábban, most is egy amerikai tudományos magángyűjtemény - angol, svájci, olasz és vatikáni közreműködéssel - állított ki számtalan különleges Bibliát. A Green-gyűjteményt 2009-ben hozták létre, és mára negyvenezer Biblia és bibliatöredék alkotja. Az anyag a tervek szerint a 2017-ben Washingtonban megnyíló Biblia Múzeum törzsanyagát adja majd. Nincs az a Magyarországon felnőtt könyvrajongó, nyelvész, írások történetét tanulmányozó paleográfus vagy egyszerűen csak otthoni könyvespolcán Bibliát is őrző érdeklődő, aki ne ámult volna el a kiállított tárgyak láttán. A kétszáz különlegesség közül itt csak a legérdekesebb, legszebb, leghíresebb bibliaemlékeket áll módunkban röviden be mutatni. A Bodmer-papiruszok a III. század végén keletkeztek, és 1952-ben találták meg az összesen huszonkét lapból álló, ó- és újszövetségi részeket tartalmazó leletegyüttest. A papirusz az írásra alkalmas anyagok közül az egyik legelterjedtebb volt az ókorban. Mivel növényi rostokból préselték, könnyen törött, hajtogatni nem lehetett. A kiállított lapokon a Zsoltárok könyvének legrégebbi görög változata olvasható, többek között Krisztus „hetedik szava" a keresztfán: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. Climacus Szent János kódexe - abban a formájában, ahogyan a látogató a kiállításon megtekintheti - a IX. századból való. A Sínai-hegy apátja szerző a Szent Katalin-monostorának volt. A Paradicsom lépcsője című, görög nyelven írt műve számtalan latin, szír és szláv változatban is fennmaradt. Az írnoknak azonban, aki a szír nyelvű szöveget másolta, az írás megkezdése előtt el kellett távolítania a pergamenről egy már meglévő szöveget. A pergamen - a kikészített állatbőr, amelyet hosszas eljárás során tettek írásra alkalmassá - nagyon sokba került. Épp ezért elterjedt gyakorlat volt, hogy a régi szövegeket a bőrről hörzskővel eltüntették, s így új szöveget tudtak ráírni. Bár zsinati határozat is védte a régi szent szövegeket, és tiltotta megsemmisítésüket, a szükség mégis újra és újra rávitte a scriptorokat, hogy ezzel a módszerrel jussanak hozzá az alapanyaghoz. Az így keletkezett kódexeket palimpszesztnek, azaz újraírtnak nevezik. A Climacus-kódex eredeti szövege a VI. században íródott, s görög nyelvű evangéliumi részleteket tartalmazott. Amikor 1890-ben egy skót tudós házaspár Kairóban megvette ezt a kötetet, és magával vitte Cambridge-be, nem is sejtette, hogy egyszer majd a modern technikának köszönhetően egy speciális megvilágítás révén kiderül, hogy nem egy, hanem két szöveget rejtenek a lapok. Míg az újabb és újabb szövegek terjesztése érdekében a Sínai-hegyi írnokhoz hasonlóan szerte Európában rendszeresen tüntették el a pergamenlapokról a szent szövegeket, addig a Szent Katalin-monostortól nem is olyan messze, Kairóban, a Ben Ezra-zsinagóga mellett működő gezrában, azaz irattárban ezer éven keresztül gyűjtötték a megrongálódott, kifakult, használhatatlanná vált tekercseket, könyveket, iratokat. A zsidó hagyomány szerint ugyanis azokat a szövegeket, amelyekben Isten neve szerepel, nem szabad kidobni, és megsemmisíteni is csak szertartás keretében lehet. Az 1800-as évekig folyamatosan működő könyv- és irattár anyagába tartozott valaha a legrégebbi héber nyelvű Biblia, és az Újholdimákat tartalmazó, XII. századi karaita imakönyv is. A kairói gezra huszonötezer darabos gyűjteménye utóbb szétszóródott, ma Oxfordban, Cambridge-ben, Manchesterben és New Yorkban lehet fellelni az ezeréves gyűjtemény emlékeit. Bár 1454-ben már megjelent az első nyomtatott könyv, Gutenberg Bibliája, amelynek egyik lapja két hasábbal és negyvenkét sorral szintén látható volt a kiállításon, a díszes, kézzel írt könyvek, a kódexek nem tűntek el egyik napról a másikra. Szerepük egyre inkább a műtárgyakéhoz vált hasonlóvá, a leggazdagabbak rendeltek maguk számára ilyeneket. Az 1490-1500 körül készített adventi és húsvéti himnuszokat és zsoltárokat tartalmazó kódex egy híres milánói műhelyben, Antonio de Monzáéban készült. A szöveget körülvevő díszítésnél a reneszánszban divatos groteszk minták használták az 1400-as években Rómában feltárt Néró-palota falait festették ki ebben a stílusban a Római Birodalom fénykorában. Az 1500-as években aztán a reformáció és a könyvnyomtatás mind szélesebb körű elterjedése nyomán egyre-másra jelentek meg a nemzeti nyelveken kiadott Bibliák. Az azóta eltelt évszázadok alatt a világon beszélt hatezer-kilencszáz nyelv közül ötszáztizenháromra fordították le a teljes Bibliát, míg kétezer-háromszáznégy nyelven olvashatók a Szentírás bizonyos részei. Szövegét ma már több mint százmillió ember nem is könyvből, hanem okostelefonján olvassa. Ezeket az adatokat sokan megtalálhatják, azt azonban kevesen tudják, hogy a Szentírás a Holdra is eljutott. Edgar Mitchell, az Apollo 14 asztronautája 1971. február 5-én a mikrofilmre rögzített Bibliával lépett a Hold felszínére. Magával vitte abban az egészen kis csomagban, amelyet a NASA a legszemélyesebb tárgyak számára engedélyezett. Bókay László Megőrizni és terjeszteni ! r Az Ó- és Újszövetség szövegtöredékei, nyomtatványai i fj mrq. no Jbtjt moliho ~ Íjnnpíűr! a t uu ixód'Sí & nő tor: cr intheti ♦ r tiYihloic non ic^it ífcfin lűgcdmuolu T*|’jjju^atcruikgccpiö ] rnbif ö«c kh 'fi rXgff Ä ■JV&j&tt •sJ& ' ■SbS&f&'SP-ZYL ' » ' t ' + T * Kódex a milánói Antonio de Monza műhelyéből (1490-1500 körül) Prágai Biblia 1577-ből XVII. századi tóratekercs Kínából, a Kaifengi zsidó közösségből Edgar Mitchell Bibliája mikrofilmen, melyet magával vitt a Holdra Az nem lehet, hogy a színésznövendékek tanulmányaik ideje alatt semmit ne halljanak a Szentírásról és a vallásról, hiszen akkor nem túl sokat értenek meg a művészetből - ez a meggyőződés munkál Eperjes Károly színész-rendezőben, aki az egyik első éves színészosztályt kapta meg Kaposváron. A Kossuth-díjas osztályfőnök nyomban felhívta Balás Béla megyés püspököt, hogy nem ártana tenni valamit ez ügyben. Rövid idő alatt megszületett a döntés: a fiatal, karizmatikus plébános, Fábry Kornél atya vallásismeretet oktat majd az egyetemen Thália leendő papjainak s papnőinek. Ahogy hallottam a hírt, örült a szívem, hogy „Szamóca" ilyen karakteresen képviseli Isten országát, de az is felvillant bennem: a felnövekvő nemzedékek mindegyikének - és nemcsak a színinövendékeknek hallania kellene a legtöbb nyelvre lefordított és a legtöbb példányban megjelent műről, a Bibliáról, amelyről Balás püspök így vall: „A Biblia nem regényből van. Nem Jókai vagy Verne előzménye, nem is ájtatos imakönyve őseinknek. Van benne csata is, kaland is, szerelem is, mese is. Korhűen ábrázolja, milyen mélyről hozott fel minket Isten, hogyan váltunk kultúremberré, az írások rétegeiben fejlődés bontakozik az egyistenhit, az egynejű házasság, a közösség felé. Tetten érhető benne - mint egy óriási karácsonyi csomag bontásakor az ajándék Isten közeledése az emberhez, majd a képeskönyvek kedvességével Jézuson keresztül bemutatkozik maga a személyes Végtelen." A Biblia megismerésére nyilván lesz majd mód a nemrégiben bevezetett hit- és erkölcstanórákon (is), ám hogy zsinórmértéknek tartjuk-e a Szentírást, és valóban éljük-e az Igét, megfogadjuk-e a „Könyvek Könyvének" bölcsességét, az rajtunk áll. Vajon felteszed-e magadban a kérdést: mit szólna ehhez Jézus? - csengenek a fülembe Varga László atya szavai egyik prédikációjából. A nyáj érdekében - paptársait látogatva - az egyházmegye pásztorait is megkérdezi erről. Igaz, olykor-olykor meghökkentő választ kap: „Látod, ezért utálunk, mert ilyeneket kérdezel." Aztán egy idő múlva, amikor világosabbá lesz: „érted vagyok, s nem ellened", enyhül a kezdeti hév. „Látod, ezért szeretünk, mert ilyeneket kérdezel." De kérdezünk-e bármit is Istenről, a Szentháromságról, a hűségről? Beszélünk-e Jézusról, a Bibliáról, egy-egy igeszakaszról s a hitünkről a munkahelyünkön? -fűzte tovább a gondolatsort a kaposvári Szent Imre-templom plébánosa. Nyilván nem. Vagy nem eleget, hiszen itatni csak azt lehet, aki szomjas, de azt sem erőszakkal. Ahogy például Horváth István Sándor zalalövői plébános teszi ezt napi evangéliumával, vagy az Adoremus és a Mai Ige szerkesztői. Viszont az is igaz: az Istenben élő szomjassá teheti a másikat a keresztény értékrend, a „van visszaút", a megbocsátás, a kiengesztelődés és a remény jegyében. Képes felkelteni a transzcendens iránti szunnyadó vágyat, mégpedig úgy, hogy életével evangelizál. Hasznos a tanács, élj úgy, hogy kérdezzenek. A berzencei és a tabi szociális otthon pszichiátriai részlegének lakóit is kérdezték a minap egy erdei táborban rendezett tréningen. Mégpedig arról, hogy mit jelent nekik a szabadság. A jól-rosszul értelmezett kérdésre sorjáztak a válaszok. Egy középkorú, egykor óvodapedagógusként dolgozó nő így felelt: „Azt teszem, ami felszabadít, s nem teszem azt, amit Isten sem tenne." A teremben döbbent csend lett. Kimondatott az Istenben való szabadság igaza. Amikor viszont a tréner arról beszélt: semmit sem kapunk ingyen, a középkorú nő nyomban kiigazította: „A kegyelem ingyenes, én ebben élek." Ez a mondat nagyot szólt a szilágyi erdei táborban. Ahogy súlya van Eperjes szavainak is, aki két évtizede sem törődött azzal, mit tartanak markáns hitéről pályatársai. 1995-ben készült beszélgetésünkkor megjegyezte: „Bolondnak néznek, ezek szerint jó úton járok. Én remekül érzem magam közöttük, de ez nehéz út. Azt mondják: meghibbant ez a pasi. Egy nem létező, konzervatív, hagyományőrző értékrendhez tartja magát. Lásd tízparancsolat! Muszáj néha lopni, mert különben nem tudsz megélni, muszáj néha egy kicsit hazudni, mert ha mindig kimondod az igazságot, akkor mi lesz? Olykor én is nevetek a korábbi önmagamon. Az viszont elszomorít, hogy mit kap az emberiség a színházakban, a mozikban, a televízióban. II. János Pál pápa az olasz tévére vonatkoztatva azt mondta: a műsorok kilencven százaléka használhatatlan az emberiség számára. És ami használhatatlan az emberiség számára, az nem Isten dicsőségére szolgál." Felmerül a kérdés: jó úton járunk-e? Bibliával a kézben mindenképpen, s az sem baj, ha egy kicsit bolondnak tartanak bennünket. Én boldogan vállalom e „billogot". Lőrincz Sándor Mit szólna ehhez Jézus?