Új Ember, 2017 (73. évfolyam, 2/3568-53/3619. szám)
2017-01-08 / 2. (3568.) szám
2^ Affmée^Tanítás és lélek A BIBLIA ÜZENETE Rendező és főszereplő: az Atya Mt 3,13-17 „Ne, ne így, inkább te meríts alá engem, de ne is állj bele ebbe a szennyes vízbe, ebbe mosta mindenki a bűnét! Én állok bent, te a partról alámerítesz, a háttérben bűnbánó tömegek - és most vedd elő a szórólapátodat!" - hangozhatna Keresztelő („Alámerítés") Jánostól. Mert ő így beszélt Jézusról, így várta, hogy eljön, és beáll a színbe. Jézus most valóban eljött, ám a bűnbánók sorába állt be. De akkor ki rendez itt? Jézus rámutat az igazi rendezőre: „teljesítsük mindazt, ami igazságos" - ami az Atya üdvösség terve szerint való. Jézus nem befejezni jött a világot, hanem üdvözíteni, és ez nem úgy történik, ahogyan mi elképzeltük. A rendező az Atya. A szín olyan, mint a világ teremtésekor, csak már sok használt, de jól újrahasznosítható anyaggal. Ott a víz, amely még a káosz része, céltalan, „rendetlen", teli a belé mosott bűnökkel. A víz fölött megjelenik a Lélek, aki már ott lebegett a kezdetkor is. Jézus pedig, az első ember, beleáll ebbe a vízbe. Embersége nem független a mi emberségünktől. Velünk együtt áll be a sorba, aztán a vízbe, amelybe belemostuk gyengeségünk sok bűnét, a káoszhoz tartozó cselekedeteinket, gondolatainkat, szavainkat. Jézus derékig benne áll, és tanít: az új teremtés nem agyagba lehelt Lélekből, hanem a már meglévő, némileg „használt" önmagunk üdvözítéséből készül. A teremtő szó pedig az Atyáé: „szeretett fiam, akiben kedvem telik". Isten úgy szeret, ahogyan vagyok, derékig az életem kuszaságában. Amint egy gyermeknek sem kell kiérdemelnie szülei szeretetét, nem neki kell igazolnia magát, hogy a szülei gyermeke létezhet, mert a szülei szeretik. Ugyanazt mondja az Atya is Jézusnak, amit nekünk a keresztségben: létezz, mert szeretlek. Új teremtmény vagy, király, mert már nem mások által élsz, próféta, mert léted jel és üzenet, pap, mert benned találkozik Isten és a világ, megszenteled a világot, és megdicsőíted Istent. Mindezt nem kell kiérdemelned, mert feltétel nélküli, elfogadó szeretettel szeret téged Isten. Földi közösségeinkben olyan sokszor előkerülnek „előfeltételek", amelyeknek a teljesítése szükséges a közösséghez tartozáshoz; tudunk kirekesztők és eltávolítók lenni. A mai evangélium fényében már érthető, miért tűnik gyakran kívánatosnak a remeteség, vagy a mindenféle közösségen kívüli Krisztus-követő magatartás: megélni Isten elfogadó szeretetét, nem befolyásolva egy földi (akár egyházi) közösség szűkösségétől, beállításaitól. Amikor mi a szerepünknek megfelelő pózban várjuk Istent, olykor mintha megmondanánk neki, hová álljon, mit csináljon, mit mondjon nekünk és másoknak. A rendező azonban az Atya, és ott, úgy és akkor mondja ki főszereplőként is az életünket megalapozó szavakat, ahogyan az a mi üdvösségünket szolgálja. Milyen jó, hogy így van ez! Füzes Ádám GÖRÖGKATOLIKUS LELKISÉG A „titokzatos" víz és megszentelése Az ókorból származó megállapítás, hogy nincs a világon titokzatosabb anyag a víznél. Biztos, hogy van ebben valami igazság. Való igaz, a legújabb kori anyagkutatás során a legmodernebb eszközökkel már felfedeztek néhány pillanatig létező, „titokzatos" anyagot, ám az nem olyan hétköznapi, mint a víz, amelyre naponta szükségünk van, amely nélkülözhetetlen az életünk fenntartásához, amit az Úr Jézusa Jordánban megszentelt, amikor „belekeresztelkedett", és amit egyházunk azóta minden esztendőben megszentel január 6-án. Hogy miért olyan titokzatos a víz? Bizonyára azért, mert a teremtő Isten akarata szerint három halmazállapotban létezik. A folyékony víz az, amit a leggyakrabban használunk. Ősi anyag, amellyel már a teremtés hajnalán találkozunk: „Isten lelke lebegett a vizek fölött" (Tér 1,2). Óvta, őrizte, mint kotlós a csibéit kiterjesztett szárnyaival. De aztán jött a bűn, az emberi szabad akarat megzavarta az isteni teremtést, és így meg kell szentelni a vizet, hogy visszaálljon a teremtés eredeti rendje. Hogy ne csak pusztító, hanem éltető és megszentelő is - sőt, elsősorban ilyen legyen - számunkra a víz. Ezért esdekel háromszorosan a pap a vízszentelés nagy szertartásában, Lélek-lehívó leheletét árasztva a vízre: „Te tehát, emberszerető Király, jer most is a te Szentlelked lejövetele által, és szenteld meg ezt a vizet." Hogy aztán a „keresztségi fürdő" által megtisztuljunk, és lehetőségünk legyen az üdvösségre. Mert áradásával elpusztítja bennünk a gonoszt, s így Isten gyermekeként új életet élhetünk. A gőz állapotú víz is fontos számunkra, amely megjelenhet felhőben és párában is. Milyen lényeges volt ez a választott népnek! Az ígéret Földje felé vándorolva „az Úr nappal felhőoszlopban haladt előttük, hogy mutassa az utat... Nappal sohasem tűnt el a felhőoszlop a nép elől" (Kiv 13,21—22), így menekülhettek ki a fáraó fogságából, és nyerhettek új életet. Az egyik pünkösdi énekünk szerint az apostolok számára a leszálló Lélek „harmatozó felhővé" lett, hogy így fogadhassák Isten kegyelmét. S ez miránk is érvényes! Hogy a bennünk feszülő kegyelem megújítson minket a természetfeletti élet szintjén, ahogyan a gőz a hatalmas hajót vagy mozdonyt is mozgásba tudja lendíteni, vagy ahogy a hatalmas konyhai gőzüstben egy egész közösség számára elkészül az étel. A jég állapotú vízről keveset szól a Szentírás. Egyszer ezt mondja: „Isten leheletére jég keletkezik, és megmerevedik a víz széles tükre" (Jób 37,10). A többi alkalommal a jégesőt emlegeti az egyiptomi kivonulástól kezdve, ahol a hetedik csapás volt (Kiv 9), a mennyei Jeruzsálem bemutatásáig, ahol szintén Isten büntető eszközeként jelenik meg (Jel 11,19). Mi is értelmezhetjük büntetésnek a síkosra fagyott utat, a jéggé vált vizet. De tekinthetünk a jégre úgy is, hogy szükséges a túlélésünkhöz: a jég fagya kiöli a kórokozókat, elpusztítja a kerti kártevőket. Nem is be- TM*® 1* szélve a fagyasztott áruféleségekről. Örüljünk a „titokzatos" víznek, életünk fenntartójának és természetfeletti életünk táplálójának! Ivancsó István A folyékony víz az, amit a leggyakrabban használunk. Ősi anyag, amellyel már a teremtés hajnalán találkozunk: „Isten lelke lebegett a vizek fölött (Tér 1,2). 2017. január 8. PÁRBESZÉD A LITURGIÁRÓL Jelek Az evangéliumok gyakran „jeleknek" (görögül szémeia) nevezik Jézus csodáit. A jel önmagában nem értelmezhető, önmagán túli „valóságdarabra" utal. Jézus számára a csodák, amelyeket végbevisz, nem önmagukban értelmezhető isteni bravúrok. Isten, az Atya országának beköszöntét jelzik. Vízkereszt ünnepéhez hagyományosan több téma is kapcsolódik: a napkeleti bölcsek látogatása Betlehemben, Jézus alámerítkezése-megkeresztelkedése a Jordán folyóban, valamint Jézus első csodája (jele) a kánai menyegzőn. Mindhárom Jézus személyének jelszerűségét hangsúlyozza: új módon jeleníti meg Istent (ezért nevezzük ezt az ünnepet görög eredetű szóval epifániának, Isten-jelenésnek), az ő hatalmát, országát teszi nyilvánvalóvá mindenki számára. Ez a jel hatékony is: Jézusban jelen van, működik ez a hatalom, megvalósul ez a királyság. Ahogyan Simeon mondja Máriának, amikor Jézust, születése után negyven nappal, bemutatja a templomban: „Jel lesz ő, amelynek ellenszegül ■MM nek" (Lk 2,34). A vízkereszti liturgia, de minden liturgikus ünneplésünk, Istennek Jézusban beköszöntő uralmát jelzi, valósítja meg. Isten közöttünk van. Fehérváry Jákó OSB Jézusban jelen van, működik ez a hatalom, megvalósul ez a királyság. A HÉT SZENTJE Pucci Szent Antal Január 12. Szegény, vallásához és szokásaihoz hűséges parasztcsaládból származott. A keresztségben az Euszták nevet kapta. A plébános tanította olvasni, írni, számolni, és amikor észrevette élénk tehetségét, latinra, valamint a gimnázium többi tantárgyára is. Bár apja ellenezte, tizennyolc évesen belépett a firenzei szervitákhoz. Ekkor kapta az Antal Mária nevet. 1843 májusában tette le örökfogadalmát, majd pappá szentelték. Egy tengerparti városba, Viareggióba küldték a Szent András-plébániatemplom káplánjának. 1848-tól élete végéig e templom plébánosa volt. Emellett huszonnégy éven át rendházának elöljárója, valamint Toscana provinciálisa is volt. 1861-ben kihirdették az egységes Olasz Királyságot. Az egyházi állam elfoglalása (1860) a pápaság és az olasz állam közti szakításhoz vezetett. 1866-ban több mint kétezer szerzetesi közösséget feloszlattak. Fellángolt az antiklerikalizmus, és aranykorát élte a szabadkőművesség. Mindezek mellett számos anarchista és szocialista megmozdulás is történt. A hajthatatlan egyházi csoportok mellett mindinkább észrevehetővé váltak azok is, amelyek figyelemmel fordultak a szociális problémák, a munkások és parasztok alacsony életszínvonala felé, és alkalmas eszközöket kerestek, hogy az evangéliumot közel vigyék a tömegekhez, és segítsenek a nyomorban élőkön. Közéjük tartozott Antal is. Még 1849-ben megalapította a Gyermekek és felnőttek keresztény oktatásának kongregációját. Esti iskolát hozott létre a helyi halászok fiai számára, akik apjukkal együtt dolgoztak, így nem tudtak hagyományos iskolába járni. 1850-ben életre hívta az ifjúság számára a Szent Lajos-szövetséget. A szegény lányok taníttatására megnyitotta a szervita nővérek intézetét, így lassanként összeálltak a keresztény anyák kongregációjának alapjai, mely közösség 1882-ben nyerte el végleges formáját. 1860-ban azzal a céllal, „hogy megtartsa az erős katolikus hitet a családban és a keresztény társadalomban", megalapította a Szent Józsefről nevezett bűnbánók jámbor társulatát. Hathatósan tudott segíteni a béke megteremtésében a veszekedés, harag miatt széthullás előtt álló családoknak. Antal fáradhatatlanul gondoskodott a szegényekről és elhagyottakról. Az 1854-től 1856- ig tartó kolerajárvány idején a veszéllyel nem törődve látogatta, ápolta a betegeket. A viareggiói tengerparton megnyitott egy gyermekgyógyintézetet, amelynek 1875-ben már ezernél több lakója volt. A kormányzat megbízottjának, aki 1866- ban azért érkezett, hogy a szervita kolostort birtokba vegye, a ház küszöbén olvasta fel lángoló tiltakozását. Nagy bátorsággal, de sohasem felebaráti szeretet nélkül védelmezte a szószékről a pápát az antiklerikálisokkal és szabadkőművesekkel szemben. Bár Viareggio erősen egyházellenes volt, Antal atyát nyilvános, városi tiszteletadás kíséretében temették el. Ú. E. JANUÁR 8., VASARNAP - URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE (Gyöngyvér, Szeverin, Szörény) - íz 42,1-4,6-7 (íme, az én szolgám, akiben kedvem telik.) - ApCsel 10,34-38 (Az Úr felkente őt Szentlélekkel.) - Mt 3,13-17 (Amikor Jézus megkeresztelkedett, látta, hogy leszáll rá a Szentlélek.) - Énekrend: Ho 45 134 - ÉE 519, Ho 274 - ÉE 361. JANUÁR 9., HÉTFŐ (Marcell, Juliánusz) - Zsid 1,1-6 - Mk 1,14— 20. -Zsolozsma: I. zsoltárhét JANUÁR 10., KEDD (Melánia, Vilmos) - Zsid 2,5-12 - Mk 1,21-28. JANUÁR 11., SZERDA (Ágota, Szalina, Tasziló) - Zsid 2,14-18 - Mk 1,29-39. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK (Ernő, Erna, Cezarina) - Zsid 3,7- 14 - Mk 1,40-45. JANUÁR 13., PÉNTEK - Szent Hiláriusz (Vidor) püspök és egyháztanító emléknapja (Veronika, Vidor) - Zsid 4,1-5.11-Mk 2,1-12. JANUÁR 14., SZOMBAT (Bódog, Félix) - Zsid 4,12-16 - Mk 2,13-17. JANUÁR 15., ÉVKÖZI 2. VASÁRNAP (Remete Szent Pál, Lóránt, Mór) - 1z 49,3.5-6 (A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem légy.) - IKor 1,1-3 (Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól!) - Jn 1,29-34 (íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!) - Zsolozsma: II. zsoltárhét - Énekrend: Ho 227 - ÉE 587, Ho 227 - ÉE 143, Ho 109 - ÉE 596, Ho 274 - ÉE 361. A hét liturgiája A év ÉE 523, Ho 45 - ÉE 61, Ho