Új Ember, 2017 (73. évfolyam, 2/3568-53/3619. szám)

2017-01-08 / 2. (3568.) szám

2^ Affmée^Tanítás és lélek A BIBLIA ÜZENETE Rendező és főszereplő: az Atya Mt 3,13-17 „Ne, ne így, inkább te meríts alá engem, de ne is állj bele ebbe a szennyes vízbe, ebbe mos­ta mindenki a bűnét! Én állok bent, te a partról alámerítesz, a háttérben bűnbánó tömegek - és most vedd elő a szórólapátodat!" - hangoz­hatna Keresztelő („Alámerítés") Jánostól. Mert ő így beszélt Jézusról, így várta, hogy eljön, és beáll a színbe. Jézus most valóban eljött, ám a bűnbánók sorába állt be. De akkor ki rendez itt? Jézus rámutat az igazi rendezőre: „teljesít­sük mindazt, ami igazságos" - ami az Atya üdvösség terve szerint való. Jézus nem befejez­ni jött a világot, hanem üdvözíteni, és ez nem úgy történik, ahogyan mi elképzeltük. A rendező az Atya. A szín olyan, mint a vi­lág teremtésekor, csak már sok használt, de jól újrahasznosítható anyaggal. Ott a víz, amely még a káosz része, céltalan, „rendetlen", teli a belé mosott bűnökkel. A víz fölött megjelenik a Lélek, aki már ott lebegett a kezdetkor is. Jé­zus pedig, az első ember, beleáll ebbe a vízbe. Embersége nem független a mi emberségünk­től. Velünk együtt áll be a sorba, aztán a vízbe, amelybe belemostuk gyengeségünk sok bűnét, a káoszhoz tartozó cselekedeteinket, gondola­tainkat, szavainkat. Jézus derékig benne áll, és tanít: az új teremtés nem agyagba lehelt Lélek­ből, hanem a már meglévő, némileg „hasz­nált" önmagunk üdvözítéséből készül. A teremtő szó pedig az Atyáé: „szeretett fi­am, akiben kedvem telik". Isten úgy szeret, ahogyan vagyok, derékig az életem kuszasá­gában. Amint egy gyermeknek sem kell kiér­demelnie szülei szeretetét, nem neki kell iga­zolnia magát, hogy a szülei gyermeke­ létez­het, mert a szülei szeretik. Ugyanazt mondja az Atya is Jézusnak, amit nekünk a keresztség­­ben: létezz, mert szeretlek. Új teremtmény vagy, király, mert már nem mások által élsz, próféta, mert léted jel és üzenet, pap, mert ben­ned találkozik Isten és a világ, megszenteled a világot, és megdicsőíted Istent. Mindezt nem kell kiérdemelned, mert feltétel nélküli, elfo­gadó szeretettel szeret téged Isten. Földi közösségeinkben olyan sokszor előke­rülnek „előfeltételek", amelyeknek a teljesítése szükséges a közösséghez tartozáshoz; tudunk kirekesztők és eltávolítók lenni. A mai evangé­lium fényében már érthető, miért tűnik gyak­ran kívánatosnak a remeteség, vagy a minden­féle közösségen kívüli Krisztus-követő maga­tartás: megélni Isten elfogadó szeretetét, nem befolyásolva egy földi (akár egyházi) közösség szűkösségétől, beállításaitól. Amikor mi a szerepünknek megfelelő póz­ban várjuk Istent, olykor mintha megmonda­nánk neki, hová álljon, mit csináljon, mit mondjon nekünk és másoknak. A rendező azonban az Atya, és ott, úgy és akkor mondja ki főszereplőként is az életünket megalapozó szavakat, ahogyan az a mi üdvösségünket szolgálja. Milyen jó, hogy így van ez! Füzes Ádám GÖRÖGKATOLIKUS LELKISÉG A „titokzatos" víz és megszentelése Az ókorból származó megállapítás, hogy nincs a világon titokzatosabb anyag a víznél. Biztos, hogy van ebben valami igazság. Való igaz, a legújabb kori anyagkutatás során a leg­modernebb eszközökkel már felfedeztek né­hány pillanatig létező, „titok­zatos" anyagot, ám az nem olyan hétköznapi, mint a víz, amelyre naponta szükségünk van, amely nélkülözhetetlen az életünk fenntartásához, amit az Úr Jézus­a Jordánban megszentelt, amikor „beleke­­resztelkedett", és amit egyhá­zunk azóta minden esztendő­ben megszentel január 6-án. Hogy miért olyan titokza­tos a víz? Bizonyára azért, mert a teremtő Isten akarata szerint három halmazállapot­ban létezik. A folyékony víz az, amit a leggyakrabban használunk. Ősi anyag, amellyel már a te­remtés hajnalán találkozunk: „Isten lelke lebegett a vizek fö­lött" (Tér 1,2). Óvta, őrizte, mint kotlós a csibéit kiterjesz­tett szárnyaival. De aztán jött a bűn, az emberi szabad akarat megzavarta az isteni terem­­tést, és így meg kell szentelni a vizet, hogy visszaálljon a teremtés eredeti rendje. Hogy ne csak pusztító, hanem éltető és megszentelő is - sőt, elsősorban ilyen legyen - számunkra a víz. Ezért esdekel háromszoro­san a pap a vízszentelés nagy szertartásában, Lélek-lehívó leheletét árasztva a vízre: „Te te­hát, emberszerető Király, jer most is a te Szent­­lelked lejövetele által, és szenteld meg ezt a vi­zet." Hogy aztán a „keresztségi fürdő" által megtisztuljunk, és lehetőségünk legyen az üd­vösségre. Mert áradásával elpusztítja bennünk a gonoszt, s így Isten gyermekeként új életet élhetünk. A gőz állapotú víz is fontos számunkra, amely megjelenhet felhőben és párában is. Mi­lyen lényeges volt ez a választott népnek! Az ígéret Földje felé vándorolva „az Úr nappal felhőoszlopban haladt előttük, hogy mutassa az utat... Nappal sohasem tűnt el a felhőosz­lop a nép elől" (Kiv 13,21—22), így menekül­hettek ki a fáraó fogságából, és nyerhettek új életet. Az egyik pünkösdi énekünk szerint az apostolok számára a leszálló Lélek „harmato­­zó felhővé" lett, hogy így fogadhassák Isten kegyelmét. S ez miránk is érvényes! Hogy a bennünk feszülő kegyelem megújítson minket a természetfeletti élet szintjén, ahogyan a gőz a hatalmas hajót vagy moz­donyt is mozgásba tudja lendí­teni, vagy ahogy a hatalmas konyhai gőzüstben egy egész közösség számára elkészül az étel. A jég állapotú vízről keveset szól a Szentírás. Egyszer ezt mondja: „Isten leheletére jég keletkezik, és megmerevedik a víz széles tükre" (Jób 37,10). A többi alkalommal a jégesőt em­legeti az egyiptomi kivonulás­tól kezdve, ahol a hetedik csa­pás volt (Kiv 9), a mennyei Je­ruzsálem bemutatásáig, ahol szintén Isten büntető eszköze­ként jelenik meg (Jel 11,19). Mi is értelmezhetjük büntetésnek a síkosra fagyott utat, a jéggé vált vizet. De tekinthetünk a jégre úgy is, hogy szükséges a túlélésünkhöz: a jég fagya kiöli a kórokozókat, elpusztítja a kerti kártevőket. Nem is be- TM*® 1* szélve a fagyasztott árufélesé­gekről. Örüljünk a „titokzatos" víznek, életünk fenntartójának és természetfeletti életünk táp­lálójának! Ivancsó István A folyékony víz az, amit a leggyakrabban használunk. Ősi anyag, amellyel már a teremtés hajnalán találkozunk: „Isten lelke lebegett a vizek fölött (Tér 1,2). 2017. január 8. PÁRBESZÉD A LITURGIÁRÓL Jelek Az evangéliumok gyakran „jeleknek" (görögül szémeia) nevezik Jézus csodáit. A jel ön­magában nem értelmezhető, önmagán túli „valóságdarab­ra" utal. Jézus számára a csodák, amelyeket végbevisz, nem ön­magukban értelmezhető isteni bravúrok. Isten, az Atya orszá­gának beköszöntét jelzik. Vízkereszt ünnepéhez ha­gyományosan több téma is kapcsolódik: a napkeleti böl­­csek látogatása Betlehemben, Jézus alámerítkezése-megkeresztelkedése a Jordán folyóban, valamint Jézus első csodája (jele) a kánai menyegzőn. Mindhárom Jézus személyének jelszerűségét hangsúlyozza: új módon jeleníti meg Istent (ezért nevezzük ezt az ünnepet görög eredetű szó­val epifániának, Isten-jelenés­nek), az ő hatalmát, országát teszi nyilvánvalóvá mindenki számára. Ez a jel hatékony is: Jézusban jelen van, működik ez a hatalom, megvalósul ez a királyság. Ahogyan Simeon mondja Máriának, amikor Jézust, szü­letése után negyven nappal, bemutatja a templomban: „Jel lesz ő, amelynek ellenszegül­ ■MM nek" (Lk 2,34). A vízkereszti liturgia, de minden liturgikus ünneplésünk, Istennek Jé­zusban beköszöntő uralmát jelzi, valósítja meg. Isten közöttünk van. Fehérváry Jákó OSB Jézusban jelen van, működik ez a hatalom, megvalósul ez a királyság. A HÉT SZENTJE Pucci Szent Antal Január 12. Szegény, vallásához és szokásaihoz hűséges parasztcsaládból származott. A keresztségben az Euszták nevet kapta. A plébános tanította olvasni, írni, számolni, és amikor észrevette élénk tehetségét, latinra, valamint a gimnázi­um többi tantárgyára is. Bár apja ellenezte, ti­zennyolc évesen belépett a firenzei szerviták­hoz. Ekkor kapta az Antal Mária nevet. 1843 májusában tette le örökfogadalmát, majd pap­pá szentelték. Egy tengerparti városba, Viareg­gióba küldték a Szent András-plébániatemp­­lom káplánjának. 1848-tól élete végéig e temp­lom plébánosa volt. Emellett huszonnégy éven át rendházának elöljárója, valamint Toscana provinciálisa is volt. 1861-ben kihirdették az egységes Olasz Ki­rályságot. Az egyházi állam elfoglalása (1860) a pápaság és az olasz állam közti szakításhoz vezetett. 1866-ban több mint kétezer szerzetesi közösséget feloszlattak. Fellángolt az antikle­­rikalizmus, és aranykorát élte a szabadkőmű­vesség. Mindezek mellett számos anarchista és szocialista megmozdulás is történt. A hajtha­tatlan egyházi csoportok mellett mindinkább észrevehetővé váltak azok is, amelyek figye­lemmel fordultak a szociális problémák, a munkások és parasztok alacsony életszínvona­la felé, és alkalmas eszközöket kerestek, hogy az evangéliumot közel vigyék a tömegekhez, és segítsenek a nyomorban élőkön. Közéjük tartozott Antal is. Még 1849-ben megalapította a Gyermekek és felnőttek keresztény oktatásának kongregá­cióját. Esti iskolát hozott létre a helyi halászok fiai számára, akik apjukkal együtt dolgoztak, így nem tudtak hagyományos iskolába járni. 1850-ben életre hívta az ifjúság számára a Szent Lajos-szövetséget. A szegény lányok ta­níttatására megnyitotta a szervita nővérek in­tézetét, így lassanként összeálltak a keresz­tény anyák kongregációjának alapjai, mely kö­zösség 1882-ben nyerte el végleges formáját. 1860-ban azzal a céllal, „hogy megtartsa az erős katolikus hitet a családban és a keresz­tény társadalomban", megalapította a Szent Józsefről nevezett bűnbánók jámbor társulatát. Hathatósan tudott segíteni a béke megterem­tésében a veszekedés, harag miatt széthullás előtt álló családoknak. Antal fáradhatatlanul gondoskodott a sze­gényekről és elhagyottakról. Az 1854-től 1856- ig tartó kolerajárvány idején a veszéllyel nem törődve látogatta, ápolta a betegeket. A viareg­­giói tengerparton megnyitott egy gyermek­­gyógyintézetet, amelynek 1875-ben már ezer­nél több lakója volt. A kormányzat megbízottjának, aki 1866- ban azért érkezett, hogy a szervita kolostort birtokba vegye, a ház küszöbén olvasta fel lán­goló tiltakozását. Nagy bátorsággal, de soha­sem felebaráti szeretet nélkül védelmezte a szószékről a pápát az antiklerikálisokkal és szabadkőművesekkel szemben. Bár Viareggio erősen egyházellenes volt, Antal atyát nyilvános, városi tiszteletadás kí­séretében temették el. Ú. E. JANUÁR 8., VASARNAP - URUNK MEGKERESZTELKE­­DÉSE (Gyöngyvér, Szeverin, Szö­rény) - íz 42,1-4,6-7 (íme, az én szolgám, akiben kedvem telik.) - ApCsel 10,34-38 (Az Úr felkente őt Szentlélekkel.) - Mt 3,13-17 (Amikor Jézus megkeresztelkedett, látta, hogy leszáll rá a Szentlélek.) - Énekrend: Ho 45 134 - ÉE 519, Ho 274 - ÉE 361. JANUÁR 9., HÉTFŐ (Marcell, Juliánusz) - Zsid 1,1-6 - Mk 1,14— 20. -Zsolozsma: I. zsoltárhét JANUÁR 10., KEDD (Melánia, Vilmos) - Zsid 2,5-12 - Mk 1,21-28. JANUÁR 11., SZERDA (Ágota, Szalina, Tasziló) - Zsid 2,14-18 - Mk 1,29-39. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK (Ernő, Erna, Cezarina) - Zsid 3,7- 14 - Mk 1,40-45. JANUÁR 13., PÉNTEK - Szent Hiláriusz (Vidor) püspök és egyházta­nító emléknapja (Veronika, Vidor) - Zsid 4,1-5.11-Mk 2,1-12. JANUÁR 14., SZOMBAT (Bó­dog, Félix) - Zsid 4,12-16 - Mk 2,13-17. JANUÁR 15., ÉVKÖZI 2. VASÁRNAP (Remete Szent Pál, Lóránt, Mór) - 1z 49,3.5-6 (A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem légy.) - IKor 1,1-3 (Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól!) - Jn 1,29-34 (íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!) - Zsolozsma: II. zsoltárhét - Énekrend: Ho 227 - ÉE 587, Ho 227 - ÉE 143, Ho 109 - ÉE 596, Ho 274 - ÉE 361. A hét liturgiája A év ÉE 523, Ho 45 - ÉE 61, Ho

Next