Új Ember, 2018 (74. évfolyam, 1/3620-52/3671. szám)
2018-09-16 / 37. (3656.) szám
ujember.hu ujember@ujember.hu MAGYARORSZÁG KATOLIKUS HETILAPJA LXXIV. évf. 37. (3656.) 2018. szeptember 16. Ára 200 Ft Segítő kézzel, az örömhír szavával Három gazdag nap a Kattárson Tartottam tőle és kétségeim voltak, most pedig azon gondolkodom, hogy jövőre folytatni kell ezt a programot - értékelte búcsúzóul Tornyai Gábor atya a Katolikus Társadalmi Napok (Kortárs) idei rendezvényét. Éppen véget ért a szentmise, elnéptelenedett a Városház tér, az emberek elsiettek a vasárnapi ebédre. Szép három napon vagyunk túl. Szeptember első hétvégéjének péntek délutánján kezdődött az Egyház és a társadalom párbeszédét előmozdító programsorozat, Székesfehérváron. Ez a pezsgő életű város ezúttal is vonzó arcát mutatta, s minket, vendégeket arról győzött meg, hogy jó lehet itt élni. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Székesfehérvári Egyházmegye közös munkájával megvalósult idei irortárs emlékezetes élmény marad. A pénteki érkezésünkkor fúvószene fogadott bennünket, a Magyar Honvédség Központi Zenekara indulókat játszott. Sokan megálltak a téren azok közül is, akik részt vettek a rendezvényt megnyitó szentmisén. (Folytatás a 3. oldalon.) Fotó: Lambert Attila KATOLIKUS TÁRSADALMI NAPOK IV A vasárnap: kibékülés életed valóságával Ferenc pápa katekézise 2. oldal Jézus fókuszcsoportja Bibliamagyarázat a 4. oldalon A máriaradnai kegyhely jubileumi búcsúja 5. oldal Teréz anyafi?* mindennapi imája 12. oldal 1: Derűsen, bizalommal éljük az életünket! Közös fővárosi és egyházmegyei Veni Sancte a Szent István-bazilikánál Erdő Péter bíboros, prímás hívására második alkalommal tartották meg az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területén működő katolikus oktatási intézmények közös Veni Sanctéját szeptember 3-án a budapesti Szent Istvánbazilika előtti téren. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságának (EKIF) tájékoztatása szerint az ünnepi szentmisén tíz egyházi intézményfenntartó harminc oktatási-nevelési intézményének összesen ötezer diákja és pedagógusa vett részt. A tizenkilenc középiskolából hét az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, három a Szalézi Intézmény Fenntartó, egyegy a Boldogasszony Iskolanővérek Kongregációja, az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja, a Congregatio Jesu Szerzetesrend, a Piarista Rend Magyar Tartománya, a Zirci Ciszterci Apátság, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság, a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet és a Krisztus Légiója Kongregáció fenntartásában működik. (Folytatás az 5. oldalon.) Ülésezett a püspöki konferencia A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szeptember 4-5-én - folytatva a két éve megkezdett gyakorlatot - kihelyezett ülést tartott. Ezúttal Veres András püspök, az MKPK elnöke meghívására Győr adott otthont az _. őszi ülésnek. A testület döntéseiről Tóth Tamás, az MKPK titkára számolt be. A rendes ülés második napján, szerdán reggel a püspökök a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban mutattak be szentmisét. Ezt követően együtt imádkoztak Boldog Apor Vilmos vértanú püspök sírjánál. A konferencia első napján részt vett Michael August Blume érsek, Magyarország új apostoli nunciusa, aki szeptember 3-án érkezett Budapestre előző szolgálati helyéről, Ugandából. Ő hazánk első magyar származású apostoli nunciusa. A találkozó alkalmával köszöntötte magyarországi püspöktársait, és átadta a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának szóló megbízólevelét Veres András győri megyéspüspöknek, a testület elnökének. (Folytatás a 2. oldalon.) Isten meg akar vigasztalni minket Interjú a szajoli vasúti tragédia túlélőjével Különleges istenélményben volt része gyermekkorában Kovács Zsoltnak, a Váci Egyházmegye újmisésének: csupán néhány horzsolással mentették ki a Szajolban kisiklott gyorsvonat által összedöntött ház romjai közül. Az egykori katasztrófa túlélőjével szolgálati helyén, a balassagyarmati plébánián beszélgettünk. Régebben gyakran vártam vonatot Szajolban, de manapság is viszonylag sűrűn megfordulok az Alföld e fontos és szépen felújított vasúti csomópontján: tisztaság, szépen gondozott virágok, sárgára festett, tetszetős állomásépület zöld ablakokkal, térkövezett, megfelelő magasságú peron esőbeállóval, modern utastájékoztató táblák, automata hangosbemondó - barátságos környezet fogad, és mégsem tudom torokszorító érzés nélkül eltölteni itt azt a néhány percet, amíg megérkezik a csatlakozásom. Szinte látom, amint egy halálra rémült vasutas kivágódik a forgalmi irodából: „Te, Sanyi, ez az egyesre futott!" A rossz vágányra tévedt gyorsvonat mozdonya még áthalad a váltón, de a leszakadó kocsik a felsővezeték oszlopait magukkal rántva az állomásépületbe és a mellette álló szolgálati lakásokba csapódnak, szétrobbantva azok falait... Az 1994. december 2-án történt, harmincegy halálos áldozatot követelő vasúti szerencsétlenség emlékét ma Kő Pál alkotása őrzi Szajolban. Az emlékművet, amely az égbolt egy leszakadt darabját ábrázolja az elhunytakat jelképező csillagokkal, a kisiklott szerelvény által romba döntött szolgálati lakások helyén állították fel. (Folytatás a 9. oldalon.) Fotó: Lambert