Új Európa, 1966 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1966-11-01 / 11. szám
4 GLORIA Kokoschka rajza díszíti és Albert Camus írása vezeti be a magyar forradalom által ihletett, eddig legnagyobb szabású verses antológiát. Kokoschka így nevezte rajzát: „A betlehemi gyermek, 1956“. A bölcső mintha koporsó lenne s a tankok tüzében született új betlehemi gyermek a szabadság. Camus pedig így ír: „... a magyar vér oly nagy értéke Európának, hogy óvnunk kell minden cseppjét . .. Nem tartozom azok közé, akik úgy hiszik, alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba... A magáramaradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol nem áruljuk el azt, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, még közvetve sem, igazoljuk a gyilkosokat...“ így írt az azóta halott Nobel-díjas költő. Camus írását francia, magyar, angol, német és spanyol nyelven közli a „Gloria Victis“ (Nemzetőr kiadás). Negyvenhárom nemzet százötven költőjének versét öleli fel a hatalmas antológia, közölve az eredeti költeményt és magyar fordítását is. A zárószóban a szerkesztők megjegyzik: „A válogatásnál — meg kell valljuk — nem mértünk mindig a legszigorúbb irodalmi mércével, mert a költeményeknek a pillanatot megőrző dokumentum-jellegét is tekintetbe vettük“. Valóban dokumentum ez. Roppant szervező munka és igen sok tehetség tehet csak lehetővé egy ilyen antológiát, tehetség és odaadás, méltó az ügyhöz, 56 nagy véráldozatához. A fordítók és gyűjtők: Gömöri György (Birmingham), Határ Győző (London), Köröndi András (New York), Kovách Aladár (Bécs), Makkai Ádám (Santa Monica), Lőkkös Antal (Genf), Nyéki Lajos (Párizs), Prof. Pálinkás László (Firenze), Sulyok Vince (Oszló), Tollas Tibor (München) és Tóth Imre (Ankara). A kötet talán legszebb és legbátorítóbb ajándéka, hogy szinte kivétel nélkül valamennyi dunavölgyi szomszédország költői is megszólalnak, bizonyítva, hogy Budapest forradalma végigrezgett az egész leigázott tájékon és a lelkesedés lángjában régi villongások emléke is elcsitult. Sulyok Vince fordította például Jozo Zvonár Tien szlovák költő versét, melynek utolsó strófája tán a jövő szava már: A Gondviselés szándéka volt, egyesüljön Budapest s Pozsony a közös balsors zord végzete folytán: ojtsa be a Testamentumot — mely fénylett dicső századokon — hajtásaidba, egyesült Európám, VIcTIs