Új Európa, 1981 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1981-01-01 / 1. szám

HABSBURG OTTÓ: A finnek allergikusak, vagyis túlérzékenyen rea­gálnak, ha a „finnlandizálás”, a „finnesítés” szót hallják. Ebben tulajdonképpen nemzetük megsértését látják. Pedig a kifejezés szülőatyjai egyáltalán nem erre gondolnak, a szónak kezdettől fogva más értel­mezést adtak. Senki sem gondol arra, hogy a bátor finn népnek szemrehányást tegyen, hogy őket hibáz­tassa azért a helyzetért, amelybe jutottak. A „finn­landizálás” kifejezés nem más, mint egy szuperhata­lom, a Szovjetunió egyértelmű bírálata, Moszkva el­ítélése, amiért katonai fölényét arra használja, hogy egy kis nemzetet szorongasson és kizsákmányoljon. Finnországnak ugyan saját alkotmánya van, és a sza­badság elvein alapuló gazdasági élete, a Szovjetunió azonban, állandó nyomással, meghamisítja a finn de­mokráciát, szüntelenül fenyeget egyes finn személye­ket és pártokat, és a finn nép által szorgalommal és verejtékkel végzett munka gazdasági hasznát lefölözi. Semmi félreértés vagy félremagyarázás nem le­hetséges azonban, amikor nem a finnlandizálásról, hanem az önfinnlandizálásról beszélünk. Itt már a Nyugatról, ez esetben Nyugat-Európáról van szó, ar­ról a politikai gyakorlatról, amely Nyugaton, sajnos, meglehetősen elterjedt. Lényege az, hogy a saját népet érintő és kizárólag a saját szuverenitás körébe tartozó döntéseket az illetékesek úgy hoznak meg, hogy köz­ben félszemmel mindig a Szovjetunióra tekintenek, döntéseikkel igyekeznek Moszkva kedvébe járni. Ez a mentalitás aztán óhatatlanul tévutakra vezet. Mindezeket figyelembe véve, szemügyre kell ven­nünk azt a fejlődést, amely Európa északi tájain ta­pasztalható. Észak-Európában ugyanis a katonai és politikai egyensúly lassan de biztosan felborul. Ha csak egy pillantást vetünk a térképre, azon­nal látjuk, hogy Európa biztonsága és szabadsága szempontjából az Atlanti-óceán mennyire életfontos­ságú. Az atlanti összekötő vonalak teszik lehetővé, hogy Amerika megsegítse és megvédje Európát. Mind­addig, amíg Európa — nagyrészt saját hibájából — katonailag gyenge, minden tekintetben rá van utalva a közép-európai amerikai haderőre és a földközi-ten­geri amerikai flottára. Az amerikai átszállítás pedig az Atlanti-óceánon át történik, a tengeri utánpótlási vonalak biztonsága életbevágó feladat. Mert a Szov­jetunió, egyedülálló katonai erőfeszítései révén, a tengereken ma már teljesen egyenrangú Amerikával, sőt bizonyos vonatkozásban túl is szárnyalta. Gorcs­­kov admirális óriási teljesítményt vitt végbe, s ez an­nál is inkább jelentős, mivel a nagyvilág eddig alig szerzett róla tudomást. A Vörös Flotta mindenekelőtt Kola félszigetére és Murmanszk kikötőjére támaszkodik. Ez a kiinduló­pontja az Atlanti-óceánon esetleg végrehajtandó had­műveleteknek. A második világháborúban a Szovjet­unió amerikai fegyverekkel történt ellátása csaknem teljes egészében Murmanszkon át bonyolódott le. Ez a város ma a világ legnagyobb tengerészeti támasz­pontja és hadikikötője. A Szovjetunió az elmúlt évtizedben rendkívül nyomatékosan hangoztatta érdeklődését és érdekét Észak-Európa vonatkozásában. Mutatja ezt Moszkva fokozódó befolyása a Spitzbergákon, ahol szerződés­sel biztosított magának bizonyos jogokat. Mutatja ezt az érdeklődést az Izlandon folytatott sikeres szovjet intrika. Időközben a szovjet flotta az Északi Jeges-tengeren olyannyira megerősödött, hogy ma már komolyan fenyegeti a nyugati összekötő vonala­kat. A megzavart és felborított egyensúlyt ma már csak úgy lehetne helyreállítani, ha a Nyugat meg­felelő ellenerőket helyezne el a térségben. Erről azon­ban egyelőre szó sincs. Skandinávia szocialista pártjai, sőt itt-ott a pol­gári politikai erők is néhány éve átadták magukat az önfinnlandizálás folyamatának. Felállították a tételt, hogy — tekintve a Szovjetunió nyomasztó fölényét — a túlélés egyetlen módja, ha mindenben a Szovjet­unió kívánsága szerint cselekszenek. Ezt az érvet kü­lönösen akkor alkalmazzák, ha a honvédelem és a felszerelés kérdései kerülnek szőnyegre. Makacsul hangoztatják azt a tételt, amelyet egyébként a törté­nelem ezerszeresen megcáfolt, hogy ti. aki nem fegy­verkezik, annak semmitől sem kell félnie. Mindez különösképpen áll a semleges Svédország­ra. Szakértők véleménye szerint Svédország katonai felkészültsége elérte a mélypontot, olyan állapotban van, hogy adott esetben a svéd semlegességet nem tudja megvédeni. Svédország a skandináv térség se­bezhető pontja. Nem sokkal jobb a helyzet Dániában sem, már­pedig Dánia a NATO tagja. A koppenhágai szocia­lista kormány megtagadta, hogy a felszereléssel kap­csolatos NATO-határozatoknak eleget tegyen. A dán védelmi akarat minden jel szerint annyira meggyen­gült és lezüllött, hogy dán függetlenség már csak ak­kor létezik, ha a szomszédok megvédik, illetve csak addig, amíg a Szovjetunió nem látja elérkezettnek Veszély Északon . Titokzatos szó — Emlékezésül Márton Áron országára — Ősz nem sodort még annyi árva lombot, Tekintetem szárnyat repesve bontott, Annyi riadt szót: „Minden összeomlott. ..” Átöleltem a hullám-horizontot, Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem, S tetőit, többet száznál és ezernél, Vasárnap reggel a hegyekre mentem ... S titokzatos szót mondtam akkor: Erdély ... (Részlet Áprily Lajos „Tetőn” c. verséből)

Next