Új Európa, 1981 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1981-01-01 / 1. szám

az időt, hogy a termést betakarítsa. Eddig még Norvégia magatartása volt a legkemé­nyebb. De a szocialista Nordii-kormány már itt is a fellazulás első jeleit mutatja. Mert másként nem ér­telmezhető Norvégia különös magatartása az ameri­kai raktárok és készletek ügyében. Nyilvánvaló, hogy a hatalmas szovjet szomszédtól való félelem követ­keztében az ellenállás szelleme gyengülőben van. Mindezeket figyelembe véve, sajnálattal kell meg­állapítanunk, hogy Skandinávia „a legjobb” úton van ahhoz, hogy a NATO-stratégia összeomlását okozza. A belső hajlandóság a Szovjetunió előtti kapituláció­ra egyre több skandináv politikust kerít a hatalmába. Ezek többsége a baloldali pártok soraiban található, ez mutatja ennek a tábornak a lelki zavarodottságát, s azt is, hogy a Szocialista Internacionálé tájékán sok a potenciális kollaboratőr. Ami Hitler számára Angliában a Cliveden Set körüli konzervatív tábor, vagy Franciaországban Pétain marsall hívő serege volt, az most Hitler vörös utódai számára számos szocialista politikus. Rendkívül aggasztó, hogy van­nak emberek, akik saját tapasztalataikból semmit sem tanultak, de könnyen felejtettek. Nem akarják belátni, hogy zsarnokok előtt nem lehet meghátrálni, tirannusok előtti kapitulációval még sohasem lehetett tőlük megvásárolni a békét vagy a szabadságot. To­talitárius hatalom totalitárius birtokosai végül is mindig totális megadást követeltek. Ez a feltétel nél­küli megadás egyenes következménye az önfinnlandi­­zálás politikájának, s mindezek következtében joggal kell tartanunk a NATO északi szárnyának az össze­roppanásától. VAS­VARY GERGELY: 1971 októberében, mikor Magyarország prímása kénytelen volt elhagyni hazáját, s ezzel, mint mon­dotta, magára vette élete legsúlyosabb keresztjét, vagyis, amikor Mindszenty József Rómába került, éppen ott tartózkodott az örök Városban Márton Áron, a gyulafehérvári püspök. Mindszentyhez akkor egy nevezetes nyugati papi személyiség érkezett, s hogy a bíboros első külföldi lépéseit lehetővé tegye, azon nyomban 40 000,a márkának megfelelő össze­get tett le asztalára. Mindszenty még aznap találko­zott Márton Áronnal, és a kapott összeg felét gon­dolkodás nélkül átadta neki­ neki, Gyulafehérvár­nak, az erdélyi magyaroknak. Két ember találkozott akkor, két Duna-völgyi főpap Michelangelo kupolája tövében, egy nemzet két szülötte, az egyház és a ke­reszténység két megkínzott, meghurcolt, mártír egyé­nisége: Mindszenty és Erdély Mindszentyje, Márton Áron. Ez is, az is, habozás nélkül vállalta a börtönt a hit védelmében, s a hit védelme akkor egyben a nép és nemzet védelme volt. Mint oly sokszor a Duna­­völgyében, ahol a hit pajzsa a nemzet pajzsa is volt. Az idei őszön Márton Áron ismét főszerepet ját­szott Rómában. 1971-ben életével, most, 1980-ban halálával. Éppen szerda volt, a pápai audiencia nap­ja. És II. János Pál százezrek előtt méltón és meg­indítón emlékezett meg a halottról, s a püspöki szi­­nódus, a világ valamennyi püspöke előtt is méltatta Gyulafehérvár püspökét. Mint sorstársról beszélt róla. Erdélyben pedig, a temetésen az utód, a hivő pap és áldozatos magyar, az új püspök, Jakab Antal bú­csúztatta: „84 évének pont fele, 42 év volt a püspök­sége. De mi még itt a földön élünk, és a 700 éves templom kövein állunk, élő tanúk Isten és az embe­rek előtt, hogy püspöksége világító fáklya volt mások számára is, nekünk azonfelül érezhető, látható, biz­tos vezető kéz.” Erdély püspökének halála végigrezgett az egész világon, s felekezetre való tekintet nélkül gyászolta és gyászolja a világ magyarsága. Mert ahogy egy Mindszenty megsiratta Ordass evangélikus püspököt, ahogy Márton Áron maga mondott beszédet Argay­ ­ kolozsvári evangélikus püspök temetésén, úgy min­den felekezet magyarja egyként emlékezett a gyula­­fehérvári katolikus főpásztorról. Nagy halottat bú­csúztatott a világ. Egy szemtanú, miként a „Nemzetőr” írja, fel­jegyezte a gyulafehérvári székesegyház halottsirató éjjelét: „Székely papok miséztek. Széltől, megaláz­tatástól és gondtól edzett arcuk komolyságot sugár­zott. Lehetett érezni, hogy a főpásztor holtteste jelen­létében bemutatott áldozatuk egyben hitvallás is. Ezt ugyan nem mondották ki hangosan, de a székelyek szavát akkor is lehet érteni, ha nem beszélnek.” És a ravatalnál állva, ahogy az „Életünk” hasábjain olvas­suk, a vándor magyar így eszmélkedett: „Úgy érez­tem, hogy a Hargita alatt állok, és a csúcson Erdély főpásztora lebeg­­őn szeretett Székelyországa és az egész világ felett. A megsárgult arc, a hosszú beteg­ségtől agyongyötört és elkopott test nem a legyőzött fáradtságát, hanem az atya jóságát sugározta.” Ame­rikában pedig, odaszakadt magyar papok s erdélyi hitvallók így búcsúztatták a „Katolikus Magyarok Vasárnapja” első oldalán: „Márton Áron, a csik­­szentdomokosi mezítlábas parasztfiú, a csíksomlyói és Csíkszeredai gimnazista, a gyulafehérvári kisszemi­­narista, a ditrói káplán, a gyergyószentmiklósi hit­oktató, a marosvásárhelyi szónok, a vöröstoronyi és kolozsvári plébános, az erdélyi püspök, a darócruhás rab ember volt ő. Igaz ember, olyan, akiért Isten megkegyelmezett volna Szodomának.” Erdély Mindszentyje A felvidéki magyarság védelmében A Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya (National Committee of Hungarians from Czechoslova­kia) memorandumot nyújtott be a madridi konferencián résztvevő 35 kormánydelegációhoz „Violations of the Hu­man and Nationality Rights of the Hungarian Minority in the Czechoslovak Socialist Republic” címmel. A dön­tően dokumentáló emlékirat a felvidéki magyarságnak a nemzetiségi lét minden területén észlelhető sérelmeit össze­gezi, s eljuttatták minden számbajöhető, az emberi és kisebbségi jogokat védelmező nemzetközi szervezetnek, in­tézménynek, s minden csehszlovákiai funkcionáriusnak is.

Next