Új Európa, 1981 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1981-09-01 / 5. szám

ról, hogy tévedett. Mivel félt a német haderőtől és a beszámíthatatlan német diktátortól, gyökeresen vál­toztatott külpolitikáján. Még a jugoszláviai német előrenyomulás idején — Matsuoka japán külügy­miniszter moszkvai látogatásakor — tüntetően közöl­te a német katonai attaséval, hogy Németország és Oroszország „mindig barátok maradnak”. 1941. má­jus 6-án maga vette kezébe a szovjet kormány vezeté­sét — addig „csak” a párt főtitkára volt —, kiutasí­totta Moszkvából a belga, görög, jugoszláv és norvég diplomáciai képviseletet. E „gesztussal” de facto el­ismerte e négy ország német megszállását. Ezzel akar­ta a német kormány tudomására hozni, kész a „ba­rátság” további elmélyítésére. A kocka azonban eb­ben az időben már el volt vetve. Angol és amerikai diplomaták, de a szovjet titkosszolgálat ügynökei is figyelmeztették a moszkvai kormányt, hogy közele­dik a német támadás időpontja. Ennek ellenére a Szovjetunió a Német Birodalommal szemben passzív, sőt baráti magatartást tanúsított. A Németországba irányuló szovjet nyersanyagszállítások a háború kez­detéig megszakítás nélkül folytak. A brit kormány közeledési kísérleteit a Szovjet durván elutasította. 1941. június 14-én a németek tudomására akarta hozni, hogy kész újabb tárgyalásokra. A várt német diplomáciai válasz helyett a június 22-i támadás következett. Hruscsov „antisztálinista” propagandahadjárata óta a szovjet történészek a Vörös Hadsereg 1941 nyarán elszenvedett súlyos vereségeit arra a körül­ményre vezetik vissza, hogy az egyébként patologi­kusan bizalmatlan Sztálin bízott Hitler szövetségi hűségében, és ezért elmulasztotta azokat a megfelelő intézkedéseket, amelyek már kezdettől fogva lehetővé tették volna a német hadsereggel szembeni eredmé­nyes ellenállást. Kétségtelen, hogy a szovjet kormány magatartása a háború előestéjén még ma is, negyven év távlatából is rejtélyesnek tűnik. Ennek ellenére nehezünkre esik Sztálint a naiv „Appeasement-poli­­tika” képviselőjeként értékelni. Ez ellen szól, hogy a háború kitörésekor a nyugati határon állomásozó szovjet haderők személyi állománya meghaladta a négy és félmilliót. Számos tartalékost éppen 1941 májusában és júniusában hívtak be. Valószínűleg igazat kell adjunk azoknak a szerzőknek, akik — mint pl. Sven Allard — úgy vélik, hogy Sztálin egy­szerűen nem tudta elképzelni, hogy a német diktátor ilyen könnyelműen kockára teszi hadseregét és biro­dalmát egy kétfrontos háborúban. Sztálin feltehetően nem sejtette, hogy a Vörös Hadsereg harci erejét még az egyébként szkeptikus német tábornokok is — de angol és amerikai katonai szakértők is — lebecsülték, és csupán egy néhány hétig, legfeljebb 3—4 hónapig tartó hadjárattal számoltak. A keleti hadjárat első hónapjaiban úgy is tűnt, hogy e vélemények reálisak. A legjobb tisztjeitől „megtisztított” Vörös Hadsereg a német véderővel szemben nem fejtette ki a tőle elvárható ellenállást. A fordulat csak 1941 telén következett be: a rend­kívül korán beköszöntő tél és a japán semlegesség következtében a moszkvai frontra áthelyezett szibé­riai csapatok bevetése a német haderőnek a második világháborúban elszenvedett első komoly vereségét idézték elő. Ezzel egyidejűleg lépett be — Japán provokációja által kényszerítve — Amerika is a háborúba. Ezért 1941/42 telé fordulópontot jelentett. Immár nem látszott kilátástalannak, hogy az 1939 őszén kirobbant háború a Harmadik Birodalom vere­ségével fog végződni. A szovjet történetírás azonban máig is hallgat Sztálinnak az 1939 szeptemberében kitört háborúval kapcsolatos felelősségéről. Lengyelország szovjet hát­batámadása, az Angliával és Franciaországgal szem­ben nyújtott szovjet diplomáciai támogatás, valamint a jelentékeny orosz nyersanyagszállítások tették lehe­tővé az első két háborús év nagy német győzelmeit. Vagyis: Németország orosz segítséggel olyan erőssé vált, hogy 1941 nyarán megtámadhatta az orosz ko­losszust. Moszkvában arról is hallgatnak a történé­szek, hogy a Sztálin által megvetett és elárult nyu­gati szövetségesek, elsősorban az Egyesült Államok segítsége mentette meg a Szovjetuniót a végső pusz­tulástól. E segítség tette lehetővé, hogy Hitler egy­kori szövetségese 1945-ben a győzők körében foglal­jon helyet. Az orosz diktátor a nyugati hatalmakkal létrejött szövetséget — ugyanúgy, mint a Hitlerrel kötött paktumot — a szovjet hatalmi szféra további kiterjesztésére használta fel. E hatalmi övezet 1945 óta mélyen belenyúlik Közép-Európába. Felhasznált forrásmunkák: Allard, Sven: Hitler und Stalin. — Gafencu, G.: Vor­spiel zum Krieg im Osten. — Gosztony, P.: Hitlers frem­de Heere. — Fabry, W.: Balkan-Wirren. — Liddle, Hart: The Second World War. — Lukacs, J. B.: The Last Euro­pean War. — Fest, J.: Hitler. 12 TOLLAS TIBOR VERSES­ KAZETTÁJA 30 év válogatott költeményei a szerző előadásában. (összekötő szöveggel 2-szer 30 perc.) A költő versein keresztül ismerteti meg hallgatói­val egy rossz csillagzat alatt született nemzedék élmé­nyeit, a korán elhagyott otthon, a börtön, a levert szabadságharc, idegenbe kényszerült élet problémáit. Négy önálló kötetének (Csak ennyi fény maradt, Járdaszigeten, Eszterlánc, Irgalmas fák) legszebb ver­seit hallhatjuk. Rohanó életünkben ugyanis egyre kevesebb idő marad az olvasásra, különösen az el­mélyült igényű versolvasásra. Életünk jelentős részét lakásunk és munkahelyünk közt autóban töltjük, ahol a zenés kazetták mellett bizonyára új élményt jelent majd e verses kazetta meghallgatása. Megren­delhető a Nemzetőrön keresztül: D-8000 München 34, Postfach 70. Ára portóval 7,50 USA dollár, Európában 15,R­DM. Ez év októberében megjelenik Saáry Éva és Vadnay Zsuzsa portrégyűjteménye: ÉRDEKES EMBEREK. Nyugaton élő magyar írókról, művészekről szól, művészi fényképekkel. Ára 24 svájci frank vagy 12 dollár, vagy ennek megfelelő valuta. Megrendelhető az alábbi címeken: Saury, Via delle Scuole 10, CH-6900 Lugano-Cassarate, Vadnay, Via Romerio 13, CH-6600 Locarno.

Next