Új Európa, 1981 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1981-03-01 / 2. szám
ség és szerető mérkőzését, vágy és kötelesség konfliktusát, a földi és az égi verekedését, király és oligarchák párviadalát, s végül talán a legszebbet, Márai mindézig legművészibb problematikáját, egy férfi küzdelmét önmagával, a férfikarakter örökös önmagakeresését és megvalósítását, mint a legnagyobb küzdelmet. Ez a mű esszenciája lehet az egész Márai-életmű erkölcsi világának. Férfiasság és becsület, lélek és igazság, küldetés, feladat, helytállás, bátor humánum sűrűsödik a halálos pontossággal kimért legkisebb dialógusban, sokszor egyetlen szóban is. Még a merevség is beszél Márainál, megszólaltatja a színpadon a néma követ is, az alakot, amely János mester zsarnokgyilkos vésője nyomán majd ott áll a kassai dóm homlokzatán. Ha e nemesveretű, klasszikus dráma sikeréhez hozzávesszük, hogy Márai „Kaland”-ja egy évig minden este a Nemzeti Kamaraszínházhoz vonzotta a publikumot, akkor fájdalmasan láthatjuk, mit veszített a magyar drámaírás azzal, hogy „a fodulat évével”, az orosz megszállással s a diktatúra beköszöntésével Márai s ki tudja hány ihletett tanítványa és követője lekerült a magyar színpadról. Sok mindenről kellene még vallani Márai olvasásakor, a Márai-búvárnak sok kincset kellene még felhozni művei mélytengeréből. Erkölcsi alapállása, európaisága, varázsos stílusa, izgalmas meseszövése, bánni tudása a meglepetésekkel, eleganciája, titokzatossága, pogányságot mímelő mély kereszténysége, éles értelme és szigorú fegyelme, költött történeteinek, kitalált személyiségeinek meggyőző elevensége, irodalmi-építészi tehetsége mindmegannyi külön sajátja, amely egyenként is doktori disszertációt érdemelne. (És az irodalomtörténetnek fel kell még dolgoznia Lola jelentőségét is, kiszélesíteni azt, amit Kosztolányiné mondott Márainéról.) Volt idő, mikor Márait a magyar Thomas Mannnak nevezték, s ma Thomas Mannt is nevezhetjük német Márainak. Mindkettőt emeli a párhuzam. Kétségtelen, hogy mint Thomas Mannról, Márairól is el lehet mondani: terjesztette a szépség és a lelkiismeret vallását. Drámaírói sikere nyomán Pirandellóhoz mérték, de hozzá nemcsak közel van, hanem csillagászati távolságra is tőle. Márai más, se több, se kevesebb, csak a nevével azonos, a tűzzel, a tűz hírnökével, mert még ha azt hittük is, hogy Márai elegánsan hűvös és tárgyilagos, akkor is tűz volt benne, ez az író soha nem volt közönyös. S Márai magyar megtestesülése Pirandello egyik mondásának: la vita si vive e si serive. Élt és írt, él és ír Márai Sándor, mióta lélegzik, ameddig lélegzik, s még sokáig azután. Külön fejezetet igényelne, s még megírásra vár, hogyan látja Márai korunkat, hogyan viszonyult a politikai áramlatokhoz. Sokrétű lesz ez a tanulmány és igen figyelmesnek kell lennie. Amit azonban kapásból sem lehet eltéveszteni, az az, hogy Márai a kor áramlatai és politikai divatjai közepette az antitotalitárius szellemiség klasszikus magatartásával szolgált. Jóllehet ellenzett minden rendszert, amely vagy fenyegette, vagy akár csak elvileg is fenyegethette az individuumot, tanítása mégis a „law and order” szép szabályossága, a biztonság, az ember, a polgár — neki minden ember civis romanus — biztonsága, „law and order”, ahol a hangsúly, az elsőbbség mindig és minden körülmények között a jogé. Életművével Márai, mint nagy drámák klasszikus hősei, minden feltett kérdésre félreérthetetlenül válaszol. A lángelmék kérlelhetetlenségével szemléli korunkat, és ezért korunk hiteles tanúja. A tanút valamikor, ez nem kétséges, tanítani fogják majd magyar egyetemeken, s magyar nemzedékek sokat tudnak meg tőle sorsunkról. Márai jobban odahaza van már ma is, mint gondoljuk, az ő „Halotti beszéd” c. emigrációban írt verse volt az első szamizdat-kiadvány a diktatúra Magyarországán, ma meg a „Föld, föld” feketepiaci árfolyama odahaza a Mindszenty-emlékiratok közelébe került. Eljön az idő, amikor odahaza is, egy szabad s ezért értékesebb világban, a könyvtárak újra megnyílnak művei előtt. Hogy új nemzedékek, új írók, minden műfaj ifjú titánjai szomjasan rávessék magukat arra, amit a világnak ez a magyar polgára, amit a Mester örökségül hagyott és még hagy egy Duna menti kis nép fiainak. A nikotinról A nikotin az újkori élet egyik legnagyobb ajándéka és legnagyobb csapása: az ördög találta fel, az unalom ellen, s az ember nem tehet semmit ellene, amíg unalom van a földön. Erős érméreg ez, s butít is. Valahányszor sokat cigarettáztam egy napon, hogy dolgozni tudjak, másnap félhülye vagyok és nem tudok dolgozni. Ezenfelül szorongásérzést, izzadást, szívdobogást és más, életveszélyes bonyodalmakat is okozhat életünkben. Nem lehet semmit tenni ellene. A dohányfüst valamilyen jótékony ködfátylat borít a világra; a pillanatok köznapi mámora ez a keserű boldogság és feledkezés — ki olyan erős, hogy lemondjon róla, vagy egy pillanattal előbb mondjon le, mint feltétlenül szükséges? Mert egy napon szükséges... A szív, a látóidegek, a gyomor, a belek, minden fellázad ellene. Akkor elhajítjuk a keserű csutkát, rögtön meghízunk, egészségesek, kövérek és boldogtalanok leszünk. De addig! Mintha valamilyen gonosz s mégis boldogító ősanya keserű csecsét szopnánk naphosszat! S valami játék és méreg is kell az élethez, máskülönben csak egészség és gyakorlat, nem élet. (Márai Sándor: Füves könyv) TOLLAS TIBOR VERSES KAZETTÁJA 30 év válogatott költeményei a szerző előadásában, (összekötő szöveggel 2-szer 30 perc.) A költő versein keresztül ismerteti meg hallgatóival egy rossz csillagzat alatt született nemzedék élményeit, a korán elhagyott otthon, a börtön, a levert szabadságharc, idegenbe kényszerült élet problémáit. Négy önálló kötetének (Csak ennyi fény maradt, Járdaszigeten, Eszterlánc, Irgalmas fák) legszebb verseit hallhatjuk. Rohanó életünkben ugyanis egyre kevesebb idő marad az olvasásra, különösen az elmélyült igényű versolvasásra. Életünk jelentős részét lakásunk és munkahelyünk közt autóban töltjük, ahol a zenés kazetták mellett bizonyára új élményt jelent majd e verses kazetta meghallgatása. Megrendelhető a Nemzetőrön keresztül: D-8000 München 34, Postfach 70. Ára portóval 7.50 USA dollár, Európában 15,DM. 13