Új Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991-06-01 / 6-7. szám - Zalán Tibor: Munkapad, Amerika, körülírások
ÚJ FORRÁS ellentéte magyarországi kollégájának, hatalmas terméül férfi, belenéz a számba, szerszámot ragad, s két órán keresztül megállás nélkül dolgozik benne. Közben , úgy látszik, ebben a fogorvosok a világon mindenütt egyformák, azaz széleskörűen tájékozottak, járatosak irodalomban, politikában, jó és hajlékony társalgók — megállás nélkül beszélgetünk. Megjegyzem, különös párbeszéd ez, a szám tele tamponokkal, ő beszél, kérdez és válaszol saját magának, én meg bólogatok és figyelem hatalmas mancsának a mozgását a fejem körül. Persze, ebben van némi szerető túlzás — talán kiderült, igen megkedveltem az Erdélyből elszármazott foggyötrő. Nyilván ő is engem, mert amikor a két töméssel végez, egy köszörűvel lekapja az egyik ép metszőfogam tetejét Felnyögök a meglepetéstől. — Nem mondták még, hogy ez a foga hosszabb a többinél? Nem állt jól magának — mosolyog termetéhez illő szélességgel. Ha nem, akkor nem kár érte. Ráadásul nem is igényel külön kezelést, mert a metszőfog állandóan dolgozik és tisztítja a felületét. Amikor elkészülünk, megpróbálom — valljuk be, az itteni orvosi kezelések árainak ismeretében, némi szorongással — a honoráriumra terelni a szót Úgy gondolom, hiába vállalta Mózsi Feri, hogy ő rendezi ezt a számlámat is, nem kellene minden kiadásomat másra — special rá — terhelni. De Barabás doktor elhárítja a kérdést, Mózsival mindenben megállapodtak, és mert vele állapodtak meg, neki fogja elküldeni a számlát Majd felajánlja, elvisz a kocsiján addig a kereszteződésig, ahol buszra kapaszkodhatom, azért nem tovább, mert rendelési ideje van. Még Chicagóban tartózkodom, amikor telefonál Ferencnek, s közli vele, egyetlen centet sem fogad el a kezelésemért, se tőle, se tőlem. Mint Mózsi tolmácsolja, azt mondja, ennyivel tartozik a magyar irodalomnak. Nos, Barabás Lajos doktor úr, ha véletlenül eljutnának önhöz ezek a töredékes visszagondolások, a magyar költészet ezúton köszöni önnek önzetlen gesztusát, még ha ilyen méltatlan képviselőjére pazarolta is azt, mint e sorok írója. Isten tartsa meg jószokását és tartsa egészségben Magukat ott Chicagóban! A buszon gondjaim vannak, nem tudom, hová kell bedugni a papírdollárost, röhög rajtam a fekete sofőr, röhögnek a kivétel nélkül mind fekete utasok, családias a hangulat, csak az zavar, hogy épp én vagyok e család hülyéje. Aztán kedvelni kezdem a buszutazást, bámészkodom, térképemen követem, hol járunk, hol kell átszállnom, hová kell eljutnom. Bámulom a hőségben szédelgő figurákat, a házakat, a reklámokat, a kirakatokat. Olyan vidéken kanyargunk, ahová egyébként soha nem jutnék el, hiszen semmi látnivaló nincs azon kívül, hogy — gondolom — ez az igazi átlagamerikai városnegyed. A SEBÖK UTAZÁSI IRODA sajtlevessel és hideg ásványvízzel fogad. (Persze, a hűtőszekrény homálya hideg söröket is rejteget nekem, de nem zavarhatom szipkázással az ügyfeleket Ki tudja milyen okból, vállalom a zugivást. Gyaníthatóan mindenki tudja, miért.) A Sebők Utazási Iroda Ferencből, Ágnesből és egy még egy Ágnesből áll, valamint egy negyedik hölgyszemélyből, akit egyszer sem volt szerencsém látni. Az emberek jönnek, mennek, a computerek villognak, a 6.