Új Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991-06-01 / 6-7. szám - Zalán Tibor: Munkapad, Amerika, körülírások

ZALÁN TIBOR szem, amely hangos ugatással tart bennünket sakkban és frászban, puha, hosszú szikű­ padlószőnyegekre, a dolgozószoba hűvösére, az ügyvéd úr halk és választé­kos modorára, eleganciájára, hajlékony, de nem kellemetlen párbeszédekre. Sass Marciékhoz ugrunk be, kezünkben virág, Rozál-feleség születésnapja van (névnapja?), borozgatunk, tűnődünk. Sass Márton az itteni magyarok közösségé­nek az egyik motorja, tipikusan olyan ember, akinek folyton jár az agya, folyton akar valamit Szóval, energikus és a maga igazát megkereső férfiú- Építész. Most éppen egy Tollas Tibor íráson dühöng, amely talán az anyanyelvi mozgalmat, talán az ITT-OTT baráti közösséget támadja, nem emlékszem már rá pontosan, némi elégtétellel mutatja a cikkre adott frappáns visszatámadó választ is. Zavartan hallgatok, szürcsölöm a boromat, Tollas Tiborral kellemes órákat töltöttem mün­cheni bolyongásaim idején, emlékszem, milyen hálás voltam gondoskodó szere­­tetéért. Nem merek, nem akarok, de nem is tudok igazságot tenni az ő vitájukban, csak bánt, hogy akárcsak az otthoniak, tépik egymást az emigrációért legtöbbet tevők is, fáradhatatlanul. Rózái, a mosolygós ünnepelt csak hallgat, hol a vendé­gekre, hol az urára pillant, ő sem vállalkozik igazságtételre. Hajnalban Jankovics József tudós barátom telefonja ébreszt Boldog szüle­tésnapot kíván. Elérzékenyülök figyelmességétől, férfiaktól nem megszokott nyílt­sággal mondja a telefonba, hogy hiányzom otthon néhányuknak — a néhány tényleg őszintén barátomnak —, zavartan motyogok erre valamit meg hogy akkor iszom most egy korty whiskyt az egészségére, igyek ő is abból, ami a keze ügyéből van, pálinkára gyanakszom, kiderül, nem alaptalanul. Nem sok időm van az érzelmeimre, Klári néni hatalmas reggelit pakol elém, Ágnes asszony sürget, fogorvoshoz kell mennünk, az autó előállt .Ebből arra kell következtetnem, így utólag, az előbb említett hajnal lehetett legalább kilenc óra is...) Apropo, fogorvos. Nem tudom, említettem-e, még Lake Hope-ban meggyűlt a bajom a fogaimmal. Egyik nap, minden átmenet nélkül, kiesett az egyik fogam­ból a tömés. Potty, s már a számban szédelgett a bitang. Pár nap múlva, s ehhez már szólni se tudtam, kiesett egy másik tömés is. Pötty, kettő, lyuk. Lyuk hátán. Ferenc már nem volt a táborban, Ágnes próbált a segítségemre sietni. Nem sok sikerrel. A helyszínen lévő két fogorvos sem javított helyzetemen. Az egyik azt üzente nagyon kedvesen a feleségével, nincsenek nála az eszközei, de ha Marylandban járok, ne kerüljem el a házukat, bármikor a rendelkezésemre áll. A másik, Megyeri fogorvos úr csak annyit mondott savanyúan, majd akkor szóljak, ha fájni fog. (Róla még lesz szó később, sok keserűséget okozott ez az ember nekem. Fájni fogott) Hej, de jó lenne Cegléden Paczolay Sándor megszokott fogorvosi székében darvadozni, ő az ablaknál állna, amint szokott, háta mögött a nyitott ablakban a templom kupolája, vagy csak odaképzelem, politizálunk, meghányjuk-vetjük a világ dolgait, közben, észrevétlen elrendeződik az aktuális fogam ügye... Barabás Lajos úr, az itteni fogorvos a fekete negyed peremén üzemelteti a rendelőjét Hűvös van nála, felesége kedvesen fogad bennünket, Ágnes csatlón hagy, dolga van az irodában, egyébként sem bírja a fogorvosi szék, a székben ülők és a fúrók, fogók látványát A fúrás zajáról nem is beszélve... Barabás fogorvos úr 67

Next