Új Forrás, 2004 (36. évfolyam, 2-10. szám)
2004-04-01 / 4. szám - Kelemen Zoltán: "Így rendezték ők a lovas Hektór temetését" (tanulmány)
új forrás történelem megismerése kapcsán. Collingwood szerint ebből a körből Kant próbált kitörni azzal, hogy a „törvényalkotó természet” fogalmának mintájára megalkotta a „törvényalkotó történelem” fogalmát. Mircea Eliade írja mítosz és történelem viszonyát elemezve, hogy csak ismétlés és utánzás teremtheti meg a valóságot azokban a társadalmakban, világokban, amelyeknek világszemlélete archetipikus. A minta nélküli cselekvés vagy létező értelmetlen, a valóság lényege hiányzik belőle: az archetípus. „Az ember ily módon afelé halad, hogy maga is archetipikussá és paradigmatikussá váljék. Ez az irányulás ellentmondásosnak tűnhet olyan értelemben, hogy a hagyományos kultúrában élő ember akkor látja önmagát valóságosnak, ha megszűnik önmaga lenni, és megelégszik azzal, hogy másokat ismételjen, illetve utánozzon.”15 A mitikus hagyomány által teremtett vagy megszilárdított társadalmi etikai rendszer szerveződését tekintve ez a követelmény már korántsem paradox. A Szilmarilok készítője leszármazottainak számára sem a saját életük, sem másé nem drága, ha az ékszerek visszaszerzéséről van szó, és éppen ez a törekvés az, amely közösségüket formálja. Eliade az elbeszélő költeményekkel kapcsolatban megállapítja, hogy egyfelől bizonyítottnak tekinti az epikus hősök történelmi létezését, másfelől kijelenti: „A mitizálás mégis kikezdi történetiségüket. A történeti eseményt, lett légyen bármilyen fontos, nem őrzi meg a népi emlékezet, s a költői képzeletet is csak abban az esetben ihleti meg, ha az esemény megközelíti a mitikus mintákat. [...] Az igazat a mítosz mondta, a valódi történet már csak hamisítás.” Ugyanehhez az Eliade által tárgyalt problémakörhöz közelít Hayden White a történettudomány felől. Kijelenti, hogy a történelmi narratívák valójában nyelvi fikciók, bár ezt a tényt nem szívesen ismerik be azok, akik létrehozzák ezeket a narratívákat. A történelmi narratíva „tartalma legalább annyira kitalált, mint amennyire talált, [...] formája közelebb áll irodalmi, mint természettudományos megfelelőikhez. Kétségtelen, hogy a mitikus és történelmi tudatnak ez az összeolvasztása sérti a történészek egy részét, és zavarja azokat az irodalomtudósokat, akiknek az irodalomról alkotott fogalma a történelem és fikció vagy a tény és a képzelet radikális ellentétén alapszik.” 17A továbbiakban White Northrop Frye-t idézi, aki szerint a történelmi, legalábbis bizonyos történettudományi értelemben, a mitikus ellentéte. Némely történész számára sértés, ha könyvét mitikus meghatározottságúnak tartjuk. Habár egy ponton túl Frye szerint minden történelmi munka a mitikushoz, sőt a költőihez közelít érthetőségében, megfogalmazásában. Persze White megjegyzi, hogy Frye azokkal a történészekkel kapcsolatban beszél a fenti mítoszok használatáról, akik olyannyira az alkotói folyamat hatása alatt állottak, hogy „eltompult a ’talált’ adatok iránti felelősségérzetük.”18 White arra a következtetésre jut, hogy a történelmi narratívák valójában metafo-