Új Forrás, 2004 (36. évfolyam, 2-10. szám)

2004-04-01 / 4. szám - Tatár Sándor: Lőrinc első üzenete

új forrás Jegyzetek 1 Határ Győző: Özön közöny. Tevan Kiadó Békéscsaba, 1997. 64. 2 Jan Assmann: A kulturális emlékezet, írás, emlékezés és politikai identitás a korai ma­gaskultúrákban. Atlantisz Könyvkiadó Budapest, 1999. 76­3 I.m. 76-77. 4 I.m. 78. 5 Hayden White: A történelem terhe. Osiris Kiadó Budapest, 1997. 108. 6 Robin G. Collingwood: A történelem eszméje. Gondolat Kiadó Budapest, 1987. 64. 7 I.m. 304. 8 I.m. 305. 9 I.m. 64. 10 Johan Huizinga: A történelem formaváltozásai. Maecenas Holding Rt. Budapest, 1997. 140. 11 Paul Ricoeur: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok Osiris Kiadó Budapest, 1999. 161-411. 12 I.m. 363. 13­2. jegyzet 156. 14­6. j­egyzet 148-149. Kantnál: Immanuel Kant: Az ítélőerő kritikája: Az ítélőerő kritikájának második része, a teleológiai ítélőerő kritikája. (Különösen a 84-86. §.) Figyelemreméltó összefüggés, hogy Johan Huizinga véleménye szerint is teleologikus megismerési folyamat a történelem, akárcsak a kultúra fogalma. In: 10. jegyzet. 15 Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza avagy a mindenség és a történelem. Európa Könyvkiadó Budapest, 1993. 16. 59. Eliade a továbbiakban arra is felhívja a figyelmet, hogy ez az általa „primitívnek” nevezett archaikus lételmélet platonikus szemléletű, hiszen az archaikus ember „csak akkor látja önmagát valóságosnak, azaz ‘igazán ön­magának’, ha már nem önmaga”. Platónt „Mind a mai napig azért csodáljuk, mert arra törekedett, hogy elméletileg igazolja az archaikus emberiség szemléletét, mindazzal a dialektikus eszköztárral, amelyet korának szellemiségéből meríthetett.” (59-60.) 161. m., 71., 76. A 72. oldalon azt is megjegyzi Eliade, hogy ,,’A mítosz az utolsó, nem pedig az első lépcsőfoka a hős fejlődésének.’” 17 5. jegyzet 70. 18 I.m. 71. 19 lm. 81-82. 20 Lm. 92. 21 2. jegyzet 79. 22 Ezzel kapcsolatban a következőket írja Herbert Marcuse Az egydimenziós ember című köny­vében (Kossuth Könyvkiadó Budapest 1990.): ,A múltra való emlékezés veszedelmes fölis­meréseket hívhat elő, s a fennálló társadalom láthatóan tart az emlékezet fölforgató tartalmaitól. Az emlékezés az adott tényektől való elszakadás egy módja, olyan módja a ‘közvetítésnek’, amely rövid pillanatokra megtöri az adott tények mindenütt érvényesülő hatalmát. Az emlékezés visszaidézi a múltbeli borzalmat és reménykedést” 120. 23 2. jegyzet 88. 24 Jean Baudrillard: A szimulákrum elsőbbsége. In: Testes Könyv I. (Szerk. Kiss Attila Atilla, Kovács Sándor s.k. és Odorics Ferenc) Ictus és JATE Irodalomelmélet Csoport Szeged, 1996. 161. 25 Ezzel kapcsolatban. A. C. Danto véleményére szeretnék utalni, amelyet A műalkotások értékelése és értelmezése című tanulmányában fejt ki, midőn a tárgy és a műalkotás különbségeiről, egészen pontosan a tárgy műalkotás-létének lehetőségeiről, azaz magáról a műalkotás mibenlétéről elmélkedik, és az absztrakciónak a műalkotást meghatározó szerepéről figyelemre méltó megállapításokat tesz. In: A. C. Danto: Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet? Atlantisz Kiadó Budapest, 1997. 37-61. 26 24. jegyzet 162. 27 I.m. 165-167. és Órigenész: A betű öl, a szellem éltet. Tizenhat homília a Teremtés könyvéhez. Paulus Hungarus - Kairosz Budapest, 1999. 28 24. jegyzet 168. 29 Uo. 301.m. 170.

Next