Új Hang, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1954 / 3-4. szám - MÉRLEG

hogy egy kis földet ragasszon a többi mellé. De a pénz nála mindég adósággal kelt és­­feküdt életében. Ezenfelül abban is reménykedett, hogy »majd csak jól házasodnak a gyerekei. Gazdag lányt vesznek el, vőnek mennek, és így majd csak megélnek«. Az apám neheztel rám a házasságért. Úgy véli, hogy tökrement családba háza­sodtam be. Ő most aránylag jól áll. Két lova, meg csikója van, mind a három jó­fajta. Egyről szaporodtak el. A legidősebb lovat Cicának hívják. Erős egy állat. Még a házat is elhúzná, csak az istráng bírná. Én is ilyen lovat szeretnék. Az istállóban a legidősebb bátyám tesz-vesz a lovak körül. Irigykedve nézem, hogy ő a háznál maradt. Neki nem kell kevés pénzzel lovat venni. Az apám bejön az istállóba. Rám néz — én pedig köszönök, majd az idejövetelem céljával jövök elő. — Tuggya kend, édesapám, hogy miért gyöztem? — Majd megmondod — így ő. — Lovat akarok venni. — Ne te, ne... Hát osztán mibül? — évődik velem az apám. — összehoztam a rávalót. — A tied is benne van? — kérdezi tőlem. — Az enyém nincs — hazudok szemrebbenés nélkül. Bár érzem, hogy elvörösö­­dök emiatt, de szégyellem bevallani az igazat. — Hát akkor, csak rajta! — nyugszik meg e hírre az apám. — De szeretném, ha keed is elgyűlne velem, a vásárra. — Haj, haj — komorodik el az apám — nem sokat értek én a levételhez. — Már csak többet ért keed hozzá, mint én — szólok neki reményt Vesztetten. — Tudod mit — derült fel az apám arca — a Lojzi cigány ért a lovakhoz, avval foglalkozik. Kérd meg őt, ígérj neki tíz pengő cenzárpízt. — A Lojzi cigány rá fog szedni — rebbenek meg a fura tanácsra. — Eh — legyint az apám. — Falubéli. Csak nem tesz ilyet veled. Elkeseredetten megyek haza. Estefelé elkocogok a Partra, ahol a cigánysor van, hogy beszéljek az öreg lócsiszárral. Lojzi cigány bagóhiten él már jó ideje Agnyis nénivel, a falu fő házasságközvetítő­jével. Ágnyis néni egész jól megél ebből a mesterségből. A faluban mindég akad valami kancsal lány, vagy valami csámpás legény, akiknek az összeházasításához feltétlen szükséges az Ágnyis néni tudománya. Ilyenkor Ágnyis néni előszedi minden bűbájos mesterségét, a kártyvetéstől a különböző kotyvalék gyártásáig. Van olyan készítménye, amely csak akkor hat, ha azt a szerelembe ejtendőnek a kiskapu küszöbe alá ássák el, de van olyan is, amit ha az illetővel megetetnek, olyan szerelmes lesz az Ágnyis néni által javasolt leányzóba, mint egy ágyú. És ezek a postolgások megérik Ágnyis néninek a fáradságot. Van bőven fizetségképpen szalonna, disznóláb, liszt, meg ruha­féle érte, ha jól sikerül a bűvészkedés. Ágnyis néne pedig nagyon szereti a hasát. Jobban szereti, mint az összeboronált fiatalok boldogságát. És ez a fő, ötven éves lé­tére még most is olyan gömbölyű, mint egy harminc éves menyecske. Reggelenként, ha felköti a batyuját, az ezerszínű ráncos szoknya, úgy vágódik a farán jobbra-balra, hogy no! Az öreg Lojzi bá is megkeresi azt az aprópénzt a keheslovakon, ami fel­tétlen kell a háztartáshoz, és a kocsmázáshoz. A Lojzi cigány hatalmas termetű. Ha a szénfekete bajszát kipedzi , egész fiatalember képét adja. Nem is csoda, ha Ágnyis néni bele is habarodott, minden kuruzslás­­nélkül. Szóval beszélgetek az öreg Lojzival, bent nála a házban. A ló iránti tudományát kérem, hogy segítsen, a jó vásár érdekében. Lojzi bácsi az ágyán üldögél, vakító fehér gyolcsgatya van rajta. Olyan, mintha nem is a cigányparton volnánk, ahogy bent ülök a házában. Takarosan megvetett ágyak a szobában és rengeteg ruha szanaszét a padkán, a lócán. Szinte hihetetlen ez a mód, amikor a többi cigányok rongyosan, gyerekeik meztelen vannak, a düledező vályogviskók pedig égbekiáltó szegénységként ölelik körül az öreg Lojzi cigányok portáját. Lojzi bácsi harákol egyet a pipa mögül, majd megszólal. — Hogy is akarnád te a vásárt? — Hát úgy, ha javasolni tudna nekem egy jó lovat, amely nem is lenne drága — adom elő az idejövetelem célját. — No és mennyit adnál te ezért? — bök felém a pipával. — Nem tudom, hogy mennyit kér érte — óvatoskodom a kérdést.

Next