Új Holnap, 2002 (47. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - A KÖZMŰVELŐDÉS SZÍNTEREI - Kiss Noémi: Antropológia az irodalomtudományban és irodalom az antropológiában
Ugyanebben az írásában Clifford Roland Barthes nyomán az egyén tudományának lehetetlenségéről beszélt. Arról a fajta tudományművelésről, ahol a szerző mintegy nem vesz tudomást a személyről, az egyes emberről, s aki így egyszerűen kimarad a műből, elfelejtődik. Barthes egyik legutolsó, rendkívül személyes műve, a Világoskamra a fotográfia lényegét kutatja. Ebben egy helyen szintén arról olvashatunk, miként áll ellent a tipologizáló tudomány a személyes fájdalomnak. Ennek szellemében állítja szembe Barthes a realista és dokumentarista szemléletű fotográfiát annak az embernek a képzeletével, aki egy fényképben a személyes, imaginárius élettörténetének egy részletét véli felfedezni, s számára e belső látvány esztétikai élvezetet okoz. Ez az ember nem a reális élet viszontlátásának vágya miatt szemléli a képet. A párhuzamot valamiképpen a véletlen vonja, ám az előadás elején idézett Todorov, Az együttélés kalandja című művében hasonló gondolatokat formál az emberről. Az ő homlokterében a magányos és meghatározhatatlan ember története áll. Aki valamennyire ismeri a szerző korábbi munkáit, talán érdeklődéssel olvassa utolsó, eléggé melankolikus mondatát, mely így hangzik: „Az együttélés soha nem garantál többet - és azt is csakis kedvező esetben - egy törékeny boldogságnál.” Szomorkás számvetés - s talán már fiatalon is jogunkban áll reagálni arra a feltételezhető kudarcra, mely e mondat mögött rejlik: vajon miért nem vagyunk képesek meghatározni az embert? Más lehetőség aligha akad számunkra, mint a meghatározás kudarcának a meghatározása. Az irodalomtudományt érintő antropológiai fordulat (anthropolgogical turn) ezek szerint több, egymástól gyökeresen különböző tudományos és nem tudományos okokra vezethető vissza. Előzménynek tekinthető a posztstrukturalista nyelv és irodalomtudomány, a filozófiai hermeneutika és antropológia, a rendszerelmélet, a foucault-i archeológia és az ún. amerikai új historizmus. De éppúgy előzmény a személy vágya, hogy megírja és megtalálja önmagát. Az antropológia Majdnem párhuzamosan egy időben az angolszász gyökerű kulturális antropológián és az európai etnológián belül is kialakultak olyan irányzatok, melyek az irodalomtudomány eredményeire hagyatkoztak, így az ún. interpretatív antropológia elsősorban a társadalomtudományok retorikai (rhetoric turn) fordulatát követte. Magát az antropológiát globális diszciplínaként szokás meghatározni. A XVIII. század felvilágosodás-kori szellemtudományi irányzatának univerzális törekvései közé tartozik az ember leírása. Az akkori tudományosság ugyanis alapvetően azt a célt tűzte ki, hogy „a teljes”, az „egész” embert meghatározza. Azonban a XIX. században egyre erősödött a tudományágak differenciálódása, s ez akadályozta az univerzális szemlélet valódi térhódítását. Ez persze nem mindenhol történt így. Míg a német filozófia továbbra is egy általános filozófiai ant- IlbLNAP 181