Új Horizont, 1992 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1992-07-01 / 4-5. szám

XX. évfolyam, 4-5. szám 1985-88 között megszerveztük a Magyarországi Független Sajtó Baráti Körét, Szilágyi Sándor, Kenedi János és Kőszeg Ferenc látogatása után. Szilágyi S. és Petri György kötetét adtuk ki változat­lan utánnyomásban, valamint a Szivárvány Könyvek sorozatban Orwell Állati gazdaság, Duray Miklós Tegnap alighanem bolondgombát etettek velünk c. könyvét, valamint az ausztráliai Hideg­kúti Béla szerkesztésében a Koestler-emlékköny­vet. Munkánkban sokat segített Gereben István Washingtonból (a Külügyi Bizottság elnöke). Defiant Voices címmel megjelent szerkesztésében egy angol nyelvű szamizdat válogatás. 3 fénymásolónk ment rá a Beszélő, AB -Hírmondó és a Demokrata terjesztésére. Az volt tán a legizgalmasabb idősza­kunk, Monor és Lakitelek között, még nem elveszve az urbánus és a népies vitában. Valahol Tamás Gáspár Miklós, Kis János és Csengey Dénes-Csurka István között. 1989-ben jelent meg első kétnyelvű kötetem Imantra címmel, Kolumbán Miklós hozzáértő fordí­tásában. A Magyar Köztársaság létrejöttével és a szocialista monarchia megszűntével ismét új helyzet ál­lott elő. Gyakorlatilag nem, de elméletileg megszűnt az emigráció. Az egyén lelkiismerete szerint ahhoz az ügyhöz csatlakozik, mely a legszimpatikusabb neki. Nehéz magyar demokrataként ameri­kai republikánusnak lenni. Jó lenne egy koalíciós formulát a kintiek számára is elfogadhatóvá tenni. Továbbra is fontos, hogy ne legyünk ellendrukkerek. Nem kihasználva a lehetőségeket, de élve a szellemi visszailleszkedés megoldhatóságával és szükségszerűségével, a Szivárványt is a szolgálat eszközéül ajánlom fel. Szellemi asztalunkhoz eddig is leülhetett az, aki „tiszta szívvel” érkezett. Ezt igazolják az eddigi Szi­várván­y-találkozók. Az idén Fáy Ferenc 1981-ben Torontóban elhunyt költő­ről emlékezünk meg és a Holmi című lapnak felajánlott 3 A előadásnyi idő. Minderre ez év augusztus 28-30. között kerül sor a Pest melletti Csobánkán. Hogy Magyarországon kívül van-e magyar élet, erről még tavaly szerettem volna Szegeden a hun­garológiai kongresszuson beszámolni. Úgy tűnik, az elválasztó tények megszűntek, a görcsök rész­ben feloldódtak. Az eddig nem gyakorolható demokrácia a tudatban sem, de a mindennapi haszná­latban sem izmosodott meg. Nem hiszem, hogy csupán azért, mert a magyarság éretlen a pluraliz­musra. Félő azonban, hogy a jelenlegi helyzet - mely érthetően nem kedvez az irodalomnak - a mi emigrációnk még heterogénebb torzója. Adzsinn kiszabadult a palackból. Visszagyömöszölni már képtelenség volna. Bízom abban, hogy a széthúzás (mely egyesek szerint a legnagyobb összetartó erő) mégis csak megszűnik, és együtt is­­merjük fel közös érdekeinket. , A magyarság csillag a feljövőben” - mondotta Joseph von Ferenczy, és talán nem megalapozat­lanul. Reméljük, hogy ez többé nem lesz sem vörös, sem zöld, és főleg nem sárga csillag. Mi kintről bedolgozók büszkék vagyunk kiérdemelt hírnevünkre. Ezt a köztes állapotot is túl kell élnünk. Ha valaha, akkor most lehetne legfontosabb az irodalom szerepe. Ebben az elanyagiasodott világban is meg kellene találnunk az élet igazibb értelmét. Ezért növekedett meg ismét az írástudók felelőssége.

Next