Új Horizont, 2005 (33. évfolyam, 1-6. szám)

2005-01-01 / 1. szám

ÚJ HORIZONT A Fekete Könyv vádjait 1966 nyarán vitatta meg a Politikai Foglyok Szövetsége, a nyugat-németországi Bad-Godersbergben. Széchényi György elnök közölte a közgyűlés résztvevőivel, hogy birtokában van a népbíróság 1948-as ítélete, amit Benkő Zoltán szer­zett be. Dr. Töttösy Ernő kérdésére, hogy honnan származik az ítélet szövege, Benkő így válaszolt (idézet Töttösytől): Vedd tudomásul, hogy a magyarországi testvéremtől kap­tam, aki egyébként nem is kommunista. Ezt érdemes kiegészíteni azzal a nyilatkozattal, amit dr. Szarka Gábor, volt recski fogoly tett 1968 májusában. Recskről való szabadulá­som után, 1954-ben Benkő Zoltán összehozott bátyjának egyik barátjával, egy magas ran­gú A­VO-s tiszttel. Az illető kilátásba helyezte, hogy hajlandó közbenjárni rendőri felügye­letem megszüntetése érdekében. A népbíróság Tollas Tibor elleni ítéletét tehát Benkőnek az a bátyja juttatta ki 1966-ban Nyugatra, a Fekete Könyv számára, aki 1954-ben magas rangú ávós tiszt barátságával dicsekedhetett. Mindez arra utal, hogy a Tollas Tibor elleni emigráns támadások és vádaskodások mögött mindig is a hazai kommunista rendszer bel­ügyi szervei álltak. Nem kisebb személyiség, mint a Medgyesi-kormány által kinevezett országos rendőr­­főkapitány, akkor még a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság III/II. osztályának tiszt­je, Salgó László főhadnagy értékelte azt a jelentést, amit dr. Sz. L. „hivatalos kapcsolat” készített 1983 szeptemberében Tollas Tibor Ilia Mihálynak küldött üzenetéről. Sz. J. Pataki Judit müncheni lakásán ismerte meg Tollas Tibort, aki megkérte adja át a professzor­nak baráti üdvözletét, közölje vele, hogy szeretnének számára előadó körutat szervezni Nyugaton és megígérte, hogy új kötetéből hamarosan - a bécsi kapcsolatukon keresztül - több példányt eljuttat a részére. Salgó László az ügynökjelentést így minősítette: Értékes eleme az információnak, az a körülmény, hogy az emigráció prominens alakjai a Magyar­­országon élő ellenzéki beállítottságú értelmiségieket bátorítják, itthoni irodalmi tevé­kenységüket figyelemmel kísérik, számukra konspirált körülmények között segítségnyúj­tást ajánlanak fel nyugati kiutazásaik idejére. Ez is a közös platform, az akció egység ki­alakításának törekvésére mutat. A „szigorúan titkos” napi operatív információs jelentés arra is utal, hogy Ilia Mihály „bizalmas nyomozás alatt áll”. A Münchenbe látogató ügy­nök, pontosabban „hivatalos kapcsolat” maga is írástudó ember lehetett, amire nem csak a doktori címe utal, hanem az is, hogy a jelentés szerint Tollas Tibor őt professzornak szó­lította. Dr. Sz. L. tehát feltehetően Ilia Mihály kollégája volt a szegedi egyetemen. Talán ma is az. Bizonyára nem véletlen, hogy a Kossuth-emigrációban nem a Bárdi őrmesterek, ha­nem Egressy Gáborok képviselték a megalkuvás szellemét, mint ahogy korunkban sem egyszerű munkás emberek szolgálták besúgóként a rendszert. Erre a szerepre olyan kifi­nomult szellemű intellektuelek vállalkoztak, mint a jezsuita Nagy Töhötöm, a politikus Szabó Miklós, az éhségsztrájkjával széles körben ismertté vált Diétás, a Nemzetőrhöz be­épült kiadók, a New York-i magyar költő, vagy a tanár társát feljelentő szegedi egyetemi tanár. Egyesek szerint, nem tudhatjuk, ki miért lett áruló, így nincs jogunk pálcát törni fe­lettük. Lehet, hogy igazuk van, elég, ha megvetjük őket... Juhász László

Next