Uj Idők, 1897 (3. évfolyam, 1-27. szám)

1897-02-21 / 9. szám - Bródy Sándor: Tündér Ilona / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

­­töd - Tündér Ilona, írta : BRÓDY SÁNDOR. Befejezés. Elvitte, mint egy öreg faun a fiatal nimphát, a­kit más, sok, fiatalabb faunok üldözése elfárasztott, meg­zsibbasztott, elaltatott. A bronzszínű bikanyakra rá­tette hószín karját, fáradtan leeresztette, a­mi olybá tetszett, mintha megölelte volna. A faun kenetteljes vicsorgással nézett a tündérleány arcába, a­ki gyen­gén visszamosolygott reá, de nem a szemeivel, a­me­lyek lecsukódtak, hanem a fogaival, melyek kivillog­tak nyitott ajkai közül. Ebben az időben szüretelték a földet mindenfelé a jó isten által külön is kitüntetett latifundiumon. Ily roppant áldás egy emberöltője nem volt már ezen a vidéken, nem is arattak, szüreteltek. Oly sok, sűrű és nagy volt a kalász, hogy a kipergett mag rétegekben födte a tarlót, föl lehetett szedni, zsákokba tölteni. De azért vagy ötven gőzcséplőnek akadt dolga, füstjök és dugásuk beláthatlan messzeségben betöltötte az édes őszi tájat. A szellő még csak most érett, bár nem volt egy csepp se, sehol, de a Simon kastély körül mért­földnyi területen mámoros volt mindenki, az öröm, hogy a föld ily bőkezű, részeggé tette még a napszá­mos marokszedő leányokat, Végét. Vad erővel szorította magához Simon gróf a fele­mások előtt, mindjárt a templomból a kas­­télyba tér­tek. Tündér Ilona rémülten nézett körül segít­ségért. Apja volt mellette félbolondan a boldogságtól, anyja, a­ki az utóbbi hetekben minden emberi akciót abbanhagyott és csak sírt, sírt csendesen, folyton, anélkül, hogy meg lehetett volna tudni tőle : az öröm vagy­ a bánat miatt kesereg-e ? Csak egyszer emlegette az érsek gyűrűjét, de nem lehetett megérteni, hogy mit példáz, ha csak abból nem, hogy a gyűrűvel össze­függésben a kegyelmes úr előtt a fiatalságot dicsérte, az öregséget szidta, sőt burkoltan azt is megkérdezte, hogy a kegyelmes úr mikor szándékozik meghalni? A Simon gróf családjának egy-két férfitagja volt még a nászmenetben. Azonfelül a Tündér Ilona tanúi, a költő és a lovak barátja, az ügyész. A katonatiszt egy őszi hadgyakorlaton volt, nem kapott szabadsá­got. Mindnyájan rendkívül meg voltak hatva, az oli­garcha oly vidám és barátságos volt, mint egy alapos szerelmi ígéretet kapott, és ezért már jó előre becsí­pett kadét. Ajándékozott, testált, ígért, össze-vissza csó­kolta a kertészpárt és kis gyermekkora óta talán elő­ször feledkezett meg arról, hogy örökös főispán, örökös főrendiházi tag, a császár örökös titkos tanácsosa, egy örökös család első­szülött tagja, a­milyen nem volt, nincs és nem lesz többé a világon, sem a földön, sem a mennyek országában. A szertelen nagy boldogság tüzében meglágyult. íme: őt szolgálják a föld, az ég, minden úgy történik, a­hogy akarja, a­mint álmodta, parancsolta. Kréta látképe. 30

Next