Uj Idők, 1897 (3. évfolyam, 1-27. szám)
1897-02-21 / 9. szám - Bródy Sándor: Tündér Ilona / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
töd - Tündér Ilona, írta : BRÓDY SÁNDOR. Befejezés. Elvitte, mint egy öreg faun a fiatal nimphát, akit más, sok, fiatalabb faunok üldözése elfárasztott, megzsibbasztott, elaltatott. A bronzszínű bikanyakra rátette hószín karját, fáradtan leeresztette, ami olybá tetszett, mintha megölelte volna. A faun kenetteljes vicsorgással nézett a tündérleány arcába, aki gyengén visszamosolygott reá, de nem a szemeivel, amelyek lecsukódtak, hanem a fogaival, melyek kivillogtak nyitott ajkai közül. Ebben az időben szüretelték a földet mindenfelé a jó isten által külön is kitüntetett latifundiumon. Ily roppant áldás egy emberöltője nem volt már ezen a vidéken, nem is arattak, szüreteltek. Oly sok, sűrű és nagy volt a kalász, hogy a kipergett mag rétegekben födte a tarlót, föl lehetett szedni, zsákokba tölteni. De azért vagy ötven gőzcséplőnek akadt dolga, füstjök és dugásuk beláthatlan messzeségben betöltötte az édes őszi tájat. A szellő még csak most érett, bár nem volt egy csepp se, sehol, de a Simon kastély körül mértföldnyi területen mámoros volt mindenki, az öröm, hogy a föld ily bőkezű, részeggé tette még a napszámos marokszedő leányokat, Végét. Vad erővel szorította magához Simon gróf a felemások előtt, mindjárt a templomból a kastélyba tértek. Tündér Ilona rémülten nézett körül segítségért. Apja volt mellette félbolondan a boldogságtól, anyja, aki az utóbbi hetekben minden emberi akciót abbanhagyott és csak sírt, sírt csendesen, folyton, anélkül, hogy meg lehetett volna tudni tőle : az öröm vagy a bánat miatt kesereg-e ? Csak egyszer emlegette az érsek gyűrűjét, de nem lehetett megérteni, hogy mit példáz, ha csak abból nem, hogy a gyűrűvel összefüggésben a kegyelmes úr előtt a fiatalságot dicsérte, az öregséget szidta, sőt burkoltan azt is megkérdezte, hogy a kegyelmes úr mikor szándékozik meghalni? A Simon gróf családjának egy-két férfitagja volt még a nászmenetben. Azonfelül a Tündér Ilona tanúi, a költő és a lovak barátja, az ügyész. A katonatiszt egy őszi hadgyakorlaton volt, nem kapott szabadságot. Mindnyájan rendkívül meg voltak hatva, az oligarcha oly vidám és barátságos volt, mint egy alapos szerelmi ígéretet kapott, és ezért már jó előre becsípett kadét. Ajándékozott, testált, ígért, össze-vissza csókolta a kertészpárt és kis gyermekkora óta talán először feledkezett meg arról, hogy örökös főispán, örökös főrendiházi tag, a császár örökös titkos tanácsosa, egy örökös család elsőszülött tagja, amilyen nem volt, nincs és nem lesz többé a világon, sem a földön, sem a mennyek országában. A szertelen nagy boldogság tüzében meglágyult. íme: őt szolgálják a föld, az ég, minden úgy történik, ahogy akarja, amint álmodta, parancsolta. Kréta látképe. 30