Uj Idők, 1907 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1907-01-01 / 1. szám - Endrődi Sándor: Turulmadár / Költemények - Endrődi Sándor: Újév alkalmából / Költemények
öbölre néző nagyfogadó terraszán estebédet rendeltem. A parton katonazene játszott és a villamos reflektorok fényében nagy tömeg sétált fel-alá, a rakétákat nézegetve, amelyeket az öbölben macskázó görög hadihajók eregettek. Magamban voltam és azzal mulattam, hogy a vacsorázó közönséget szemléltem. A szomszéd asztalnál kicsi, de nagyon jókedvű társaság ült, egy fiatal angol — én legalább annak néztem — és két csinos hölgyecske, kiket külsejük után a keleten sürűn képviselt francia „művésznők" válfajához soroztam. Az angol körülbelül harminc esztendős, pompásan megtermett, rokonszenves és energikus képű ember volt. Az arca simára volt borotválva. Fehér flanell-ruhát, fehér cipőt és panama-kalapot viselt. Szemében monokli csillogott. Bizonyára nem volt a londoni city-ből való kereskedő, hanem vagy sportember, vagy katonatiszt. Mulatságos dolgokat mondhatott a hölgyeinek, mert azok valósággal pukkadoztak a kacagástól, a gavallér arca azonban komoly és nyugodt maradt. (Ez az oxfordi nevelés hatása.) Szomszédaim már az ebéd végén voltak, de azért még egyre hozatták a francia pezsgőt. A fehér flanellruhás ember most rágyújtott egy igen vastag havannára, közbe felém fordította arcát. A tüzes és erős tekintetű, szürke szeme egy pillanatig megpihent rajtam. Nekem úgy rémlett, hogy az angol egy könnyű mosolyt harap el . . . Hol láttam én ezt az embert? Mert bizonyos, hogy láttam már, még pedig mostanában . . . Valami különös eszmetársulás révén a jerichói érsekre kellett gondolnom . . . A monoklis gentleman nem törődött velem többet, hanem erősen itatta a hölgyeit, én azonban nem tudtam többet levenni róla a szememet. Hol láttam ezt a férfias és rokonszenves koponyát? Mert bizonyos, hogy láttam. Az utolsó vonattal be kellett mennem Athénbe. Az angol nem volt a vonaton és ebből azt következtettem, hogy künn lakik Phaleronban. Másnap délelőtt a nemzeti múzeumot jártam. Mikor villásreggeli idején a szállásomra mentem, a fogadó svájcija egy névjegyet adott át nekem. — Ez az úr várja önt a társalgó-teremben. A névjegyen ez állott: le báron F. Huszt de Huszt. Huszti Huszt!? Egyszerre Cattaróra, a kerületi főnökre és a jerichói érsekre gondoltam . . . A férfi, aki a társalgóban várt, a phaleroni angol volt. Ezúttal nem volt rajta a fehér ruhája, hanem kitűnő szabású fekete kabát. Fehér keztyüs kezében fényesre vasalt köcsögkalapot tartott. A monoklija barátságosan csillogott felém. — Bocsásson meg, hogy újabb alkalmatlanságot szerzek önnek, — szólt hozzám magyar nyelven. Ez a hang — A szeme közé néztem. Most már tudtam, hogy kicsoda. •— Ön a jerichói érsek?! Kissé meghajtotta magát. — Voltam, de már nyugalomba vonultam. — Magyarázza meg nekem — — Mindent megmagyarázok, — szólt nyugodtan. — Hiszen azért jöttem. Leültünk egyással szemben. A báró egy elegáns cigarettadobozt vett ki a zsebéből és elémbe tartotta. — Érsek koromból úgy emlékszem, hogy szereti a könnyű cigarettát. — mondta. — Szolgálhatok egy jakkával? Tüzet is adott, maga is rágyújtott, aztán rátért a dologra. — Mindenekelőtt bocsánatot kérek az alkalmatlanságért, amit önnek Cattaróban szereztem. Kénytelen voltam vele. Azt hiszem, ön most már érti az összefüggést . . . — Nem egészen! — Pedig a dolog fölötte egyszerű. Én Budapestről jöttem és mivel tudtam, hogy a fővárosi rendőrség néhány semmiség miatt fel akar tartóztatni az utamon, a jerichói érsek inkognitójában utaztam. Az inkognitóm ugyan mély volt, de mivel az osztrák rendőrtisztekkel már korábbi időkben is kellemetlen tapasztalatokat szereztem, kiszolgáltattam nekik önt hogy elejét vegyem a további kíváncsiskodásoknak. Reménylem, hogy tisztességesen bántak önnel? — Köszönöm szíves érdeklődését, de most már ne beszéljünk erről. — Amint parancsolja. A cigarettája elaludt s ő újból rágyújtott. Én akkor hirtelen a következő kérdéssel támadtam rá: — Mondja, kérem, kicsoda ön tulajdonképpen? — Nem adta át a kapus a névjegyemet? — Azon Huszt báró neve van. Az öné ez a név? — Az enyém, mert magam csináltam. Erre nem lehetett mit válaszolni. Folytatjuk 1* ÚJÉV ALKALMÁBÓL (Mindenkinek, aki olvassa.) Az év táján a napok csak Hervadozó levelek. Csendben, rendben, egymásután Valamennyi lepereg. Mindegyik visz a szomorú Feledésbe valamit . . . Légy kivétel! Neked egy-két Boldog álom, édes emlék Mindvégig maradjon itt! TURULMADÁR . . . Turulmadár, turulmadár, Hatalmas, nagy mesemadár, Ha feltűnsz a fellegek közt S megzúggatod barna szárnyad, Megyünk, mint a veszedelem, Kavarogva mind utánad, Félig ébren, félig alva, Szárnyalunk fel a magasba, S beleködlünk, megfürdünk ott A vakító égi fénybe, — Álomhintő képzelődés Délibábos tengerébe ... Endrődi Sándor 3