Uj Idők, 1911 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1911-06-25 / 26. szám - Krúdy Gyula: A kétfejű Kertyi Pál / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

í-Ui­dők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Szerkeszti Herczeg Ferenc Előfizetési ára Félévre 10 korona ign junius 25 Egyes szám ára 40 fillér XVII. évfolyam 26. szám A kétfejű Kertyi Pál Elbeszélés írta KRÚDY GYULA Kertyi Pál szilenciumos ügyvéd és telektulajdo­nos volt abban a városkában, ahol gyerekeskedtem. Mosolygó, tiszta utcájú, piros háztetejű városka volt, ahol a torony is olyan ragyogva, üdén állott zöld fejé­vel a piac közepén, mintha naponkint frissen megmos­datták volna. Az öreg polgármester későn járt a hiva­talába, korán a városi sörházba, de útközben a séta­pálcájával eltisztított a járdáról minden rögöt, hulla­dékot. Néha még az utca túlsó oldalára is átalballagott, ha valamely alkalmatlan papirosfoszlányt látott meg, melyet a bogarász diadalmával döfött keresztül hegyes sétapálcájával. A legszebb boltja a trafikosnak volt a piacon. A boltajtóban pipázó török piros nadrágja messzire fénylett, a füstkarikák bodrosan szálldostak fölfelé és odabenn a trafikban a szőke és szakruhás Fanni kisasszony pihegve ült a kövérkés, szivaros­dobozok között, mialatt a városi urak elmondták körü­lötte bókjaikat, amelyeket direkt az ő részére gondol­tak ki a hivatalban. A bárányfehér hajú Horovicz or­vos eleget csóválgatta a fejét: „urak, megárt Fanni­kának ez a sok fűszer, csemege . . ." Hiába volt min­den, maga a sánta és tíz éve haldokló városi pénztá­ros, Fulka bácsi is fölkelt ágyából, ha valami pajkos­ság jutott eszébe, hogy Fánnikának elmondhassa. A városi tanácsülések alatt a szenátor urak mindenféle bolondságokat rajzolgattak, meg írogattak az előttük heverő papírlapokra, amely papírlapokat összehajto­gatva, nyomban Fánnikához küldték a pirosmentésű hajdúval. A legfontosabb ülések alatt is megjelent a hajdú a városháza alatti trafikos­ boltban, hogy nagy sarkantyú-pengéssel átalnyújtson Fánnikának tréfás levélkéket. Sőt egyszer — éppen a városi árvalányok ruházkodásáról folyt a tanácskozás — Fannikát hivat­ták föl szakértőnek a tanácsülésbe. A szőke, molett, de amellett férfias kisasszony gondolkozás nélkül a fejébe nyomta zöld vadászkalapját és a trafikot az éppen ott udvarolgató fiatal káplán úrra bízva, nyomban meg­jelent a tanácskozó teremben, amelynek faláról paró­kás polgárnagyok és keskenyvállu, hegyesorru főnótá­riusok nézegettek alá . . . Csupán Kertyi Pál szilenciumos ügyvéd és telek­tulajdonos nem tette be lábát soha a Fannika trafikos­boltjába, amelynek ajtajában olyan hivogatólag fújta a füstöt a pirosnadrágos török. Kertyi Pál a város végén, a szőlők felé, ahol egy régi borházban lakott már réges­régen, ellenlábasa volt a népszerű Fannikának. Kertyi Pál ugyanis csaknem huszonöt esztendeig volt a vá­roska legokosabb embere. Amint a történelem minden kétségen kívül megállapítja, hogy Hunyadi János vitéz­ember volt, vagy Werbőczy nagy jogász volt, olyanfor­mán kétségtelen volt az, hogy Kertyi Pál a legokosabb ember nemcsak a városkában, hanem mindazon ország­részben, ahol a futóhomok lakik. Volt talán százötven kiló a fiskális úr, de legalább ötven kiló jutott ebből a fejére. A kalapot külön csinálta a részére Bajusz Já­nos kalapos és a szép Bajuszné, Kőrös Juliánná, éppen a nagy kalapok miatt váltott el az urától. Kertyi uram megnyerte a válópört, mert hiszen minden pört meg­nyert, de Bajusz uram sem csinált neki több kalapot. Azóta csak a feje búbján hordott kis gombákat, tepsi­ket vagy fazekakat a fiskális úr, amely dolgok más em­ber fején nagyon nagy kalapnak számítottak volna. Az elválasztott Bajuszné, illetőleg a nevetségesen kis kalapok kezdték megdönteni legelőször a hitet Kertyi uram bölcseségében. „Hm, — mondogatták az emberek, — hogyan teheti magát komikussá egy okos ember az eféle gigerli-kalapban, amely legföljebb a se­gédjegyzőnek illene?" Így szóltak, amikor Kertyi Pál végigballagott az utcákon, mint egy megrakott kocsi, amelyet nagy erőlködéssel tologatnak hátulról láthatat­lan kezek. A legokosabb ember lassan észreveszegette az emberek furcsa pillantásait és elmaradozott a patiká­ból, ahol délelőttönkint a várost és a környéket tanác­­csal, bölcsességgel látta el. A városi urak mintha csak az ő elmaradására vártak volna, egy-két nap múlva (lehet, hogy egy-két esztendőt jelent ez az idő, hisz vidéken oly lassan múlik az idő és késve jár az óra) a nemrégiben megtelepedett Fánnika szivaros­boltjá­ban ütötték föl a tanyát. Délelőtt és délután odahozat­ták a sört és a városka ügyeit elintézték. Midőn pedig Kertyi Pál leküzdve büszkeségét egy délutánon elkésett tehervonat módjára bedöcögött a Fannika trafikjába, az összegyülekezett urak megcsappant érdeklődéssel hallgatták bölcsességeit. Mintha a Kertyi Pál mondá­sai, megfelebbezhetetlen ítéletei, eredeti kiszólásai vala­hogyan elveszítették volna zamatukat, értéküket a nap­sugáros, virágbokrétás és színes skatulyákkal meg­rakott boltocskában. Mintha a Kertyi bölcsességeihez csupán az Aranykígyó patika hűvös, viaszkos pad­lója, hideg márvány-asztala és fehér, rendben tartott edényei lettek volna szükségesek. A keserű patika­pálinkát fölváltotta a vígan, szőke színekben habzó sörös­pohár és a vörösképű, papucsban csoszogó vén gyógyszertárost a vidám, pattogó­ szavú, frissen vasalt szoknyában ropogva lépkedő Fannika. Kertyi Pál (csak pipázni szokott) nem találta megszokott kar­osszékét, sem pálinkáját, sem tekinté­lyét többé a jókedvű szivarosboltban. Mogorván el­köszönt és a mindentlátó Fannika megkérdezte a vá­rosi urakat: — Ugyan ki volt ez a duplafejű ember? Az urak csodálkozva, aztán nevetve néztek össze­ valaki. — Ez volt a Hres Kertyi fiskális, —• mondotta­­— Nos, akkor már értem, hogy miért van két feje az ügyvéd úrnak,­­v>- mondta Fánnika és gyönyörű 55* 637

Next