Uj Idők, 1911 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1911-06-25 / 26. szám - Krúdy Gyula: A kétfejű Kertyi Pál / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
í-Uidők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Szerkeszti Herczeg Ferenc Előfizetési ára Félévre 10 korona ign junius 25 Egyes szám ára 40 fillér XVII. évfolyam 26. szám A kétfejű Kertyi Pál Elbeszélés írta KRÚDY GYULA Kertyi Pál szilenciumos ügyvéd és telektulajdonos volt abban a városkában, ahol gyerekeskedtem. Mosolygó, tiszta utcájú, piros háztetejű városka volt, ahol a torony is olyan ragyogva, üdén állott zöld fejével a piac közepén, mintha naponkint frissen megmosdatták volna. Az öreg polgármester későn járt a hivatalába, korán a városi sörházba, de útközben a sétapálcájával eltisztított a járdáról minden rögöt, hulladékot. Néha még az utca túlsó oldalára is átalballagott, ha valamely alkalmatlan papirosfoszlányt látott meg, melyet a bogarász diadalmával döfött keresztül hegyes sétapálcájával. A legszebb boltja a trafikosnak volt a piacon. A boltajtóban pipázó török piros nadrágja messzire fénylett, a füstkarikák bodrosan szálldostak fölfelé és odabenn a trafikban a szőke és szakruhás Fanni kisasszony pihegve ült a kövérkés, szivarosdobozok között, mialatt a városi urak elmondták körülötte bókjaikat, amelyeket direkt az ő részére gondoltak ki a hivatalban. A bárányfehér hajú Horovicz orvos eleget csóválgatta a fejét: „urak, megárt Fannikának ez a sok fűszer, csemege . . ." Hiába volt minden, maga a sánta és tíz éve haldokló városi pénztáros, Fulka bácsi is fölkelt ágyából, ha valami pajkosság jutott eszébe, hogy Fánnikának elmondhassa. A városi tanácsülések alatt a szenátor urak mindenféle bolondságokat rajzolgattak, meg írogattak az előttük heverő papírlapokra, amely papírlapokat összehajtogatva, nyomban Fánnikához küldték a pirosmentésű hajdúval. A legfontosabb ülések alatt is megjelent a hajdú a városháza alatti trafikos boltban, hogy nagy sarkantyú-pengéssel átalnyújtson Fánnikának tréfás levélkéket. Sőt egyszer — éppen a városi árvalányok ruházkodásáról folyt a tanácskozás — Fannikát hivatták föl szakértőnek a tanácsülésbe. A szőke, molett, de amellett férfias kisasszony gondolkozás nélkül a fejébe nyomta zöld vadászkalapját és a trafikot az éppen ott udvarolgató fiatal káplán úrra bízva, nyomban megjelent a tanácskozó teremben, amelynek faláról parókás polgárnagyok és keskenyvállu, hegyesorru főnótáriusok nézegettek alá . . . Csupán Kertyi Pál szilenciumos ügyvéd és telektulajdonos nem tette be lábát soha a Fannika trafikosboltjába, amelynek ajtajában olyan hivogatólag fújta a füstöt a pirosnadrágos török. Kertyi Pál a város végén, a szőlők felé, ahol egy régi borházban lakott már régesrégen, ellenlábasa volt a népszerű Fannikának. Kertyi Pál ugyanis csaknem huszonöt esztendeig volt a városka legokosabb embere. Amint a történelem minden kétségen kívül megállapítja, hogy Hunyadi János vitézember volt, vagy Werbőczy nagy jogász volt, olyanformán kétségtelen volt az, hogy Kertyi Pál a legokosabb ember nemcsak a városkában, hanem mindazon országrészben, ahol a futóhomok lakik. Volt talán százötven kiló a fiskális úr, de legalább ötven kiló jutott ebből a fejére. A kalapot külön csinálta a részére Bajusz János kalapos és a szép Bajuszné, Kőrös Juliánná, éppen a nagy kalapok miatt váltott el az urától. Kertyi uram megnyerte a válópört, mert hiszen minden pört megnyert, de Bajusz uram sem csinált neki több kalapot. Azóta csak a feje búbján hordott kis gombákat, tepsiket vagy fazekakat a fiskális úr, amely dolgok más ember fején nagyon nagy kalapnak számítottak volna. Az elválasztott Bajuszné, illetőleg a nevetségesen kis kalapok kezdték megdönteni legelőször a hitet Kertyi uram bölcseségében. „Hm, — mondogatták az emberek, — hogyan teheti magát komikussá egy okos ember az eféle gigerli-kalapban, amely legföljebb a segédjegyzőnek illene?" Így szóltak, amikor Kertyi Pál végigballagott az utcákon, mint egy megrakott kocsi, amelyet nagy erőlködéssel tologatnak hátulról láthatatlan kezek. A legokosabb ember lassan észreveszegette az emberek furcsa pillantásait és elmaradozott a patikából, ahol délelőttönkint a várost és a környéket tanáccsal, bölcsességgel látta el. A városi urak mintha csak az ő elmaradására vártak volna, egy-két nap múlva (lehet, hogy egy-két esztendőt jelent ez az idő, hisz vidéken oly lassan múlik az idő és késve jár az óra) a nemrégiben megtelepedett Fánnika szivarosboltjában ütötték föl a tanyát. Délelőtt és délután odahozatták a sört és a városka ügyeit elintézték. Midőn pedig Kertyi Pál leküzdve büszkeségét egy délutánon elkésett tehervonat módjára bedöcögött a Fannika trafikjába, az összegyülekezett urak megcsappant érdeklődéssel hallgatták bölcsességeit. Mintha a Kertyi Pál mondásai, megfelebbezhetetlen ítéletei, eredeti kiszólásai valahogyan elveszítették volna zamatukat, értéküket a napsugáros, virágbokrétás és színes skatulyákkal megrakott boltocskában. Mintha a Kertyi bölcsességeihez csupán az Aranykígyó patika hűvös, viaszkos padlója, hideg márvány-asztala és fehér, rendben tartott edényei lettek volna szükségesek. A keserű patikapálinkát fölváltotta a vígan, szőke színekben habzó söröspohár és a vörösképű, papucsban csoszogó vén gyógyszertárost a vidám, pattogó szavú, frissen vasalt szoknyában ropogva lépkedő Fannika. Kertyi Pál (csak pipázni szokott) nem találta megszokott karosszékét, sem pálinkáját, sem tekintélyét többé a jókedvű szivarosboltban. Mogorván elköszönt és a mindentlátó Fannika megkérdezte a városi urakat: — Ugyan ki volt ez a duplafejű ember? Az urak csodálkozva, aztán nevetve néztek össze valaki. — Ez volt a Hres Kertyi fiskális, —• mondotta— Nos, akkor már értem, hogy miért van két feje az ügyvéd úrnak,v>- mondta Fánnika és gyönyörű 55* 637