Uj Idők, 1912 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1912-06-02 / 23. szám - Krúdy Gyula: Francia kastély / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Előfizetési ára Előfizetési ára Félévre 10 korona Szerkeszti Herczeg Ferenc Negyedévre 5 korona XVIII. évfolyam 1912 június 223. szám FRANCIA KASTÉLY Regény írta KRÚDY GYULA Folytatás Csak a szerelmes párok látogatják meg magas állomásán az öreg Gellért püspököt. Enyhén emelkedő lépcsőkön lassan fölballagni, olykor visszanézegetni, majd az árkádok alatt egy rejtett padra leülni, mialatt hosszú, hosszú csókot lehet váltani, amit csak a közelgő lépések visszhangja zavar meg: ehhez csak szerelmes embereknek van kedvük, idejük. Az egykori püspök háta mögött biztonságban érezhetik magukat a tavasz szerelmesei, a lépcsőkön meglehetős visszhangot vernek a közeledő lépések, bár a budai diákok gyakran szeretik meglesni a derék szent háta mögött történendő dolgokat. Georgina és Szindbád bejárták mindazon helyeket, ahol a szerelmesek Pesten és Budán elbújni szoktak. Az asszonyt mulattatta a dolog, hogy rejtőzködik, bár az öreg asszony szívesen előrement néhány lépéssel, midőn esti sétáikból hazafelé ballagtak. Szindbád sem haragudott teljesen, hogy az asszony féken tartja indulataiban és nem nyújtja oda magát teljesen a szerelem hatalmának. Csók, kézszorítás, kezeknek kedves játéka: ennyi volt mindaz, amiről a szentéletű Gellért, a Halászbástya vagy a zárt kocsi, amelyen a Népliget elhagyott útjait keresték föl, árulkodhatott volna. Szindbád lassan diáknak érezte magát, aki szerelmes saját tanárnőjébe, amint az okos, higgadt Georginával a Halászbástya fokán Mátyás királyról és nús elnult férfiakról beszélt. Egymás kezét fogták és az enyhe tavaszi szél lágyan szaladgált körülöttük. — Gombolja be a kabátját, — mondta Georgina anyáskodó hangon. — Nem szeretném, ha holnapra megbetegedne. •— Holnap a Margitszigetre megyünk, — felelt élénken Szindbád, mialatt teljesítette az asszony kívánságát. — A kertészeken kívül úgy sem találunk ott senkit, egyedül leszünk, milyen jó lesz. — mormogta Georgina. Az öreg asszonyság esernyőjére támaszkodva pontosan végezte ezalatt a lépéseket a bástyán. Kilencszáz lépést kellett megtennie egy-egy sétán, mint Mizsray dr., a színház orvosa udvari színésznő korában azt előírta. — Készen vagyok, — mondta, midőn a sétát bevégezte. Letelepedett Georgina mellé és szótlanul, kissé elkeseredve tapasztalta, hogy a fiatalok egyszerre elhallgatnak társaságában. — Mért nem beszélgetnek tovább? — kérdezte néha. — Nem bánom, akármiről beszélgetnek, csak beszélgessenek tovább! Furcsán, betegesen nevetett, mintha valóban nagyon érdekelnék őt a szerelmes szavak, amelyeket Szindbád leányának mond. A régi ódon ház elhagyása, a szalon, amelyben az öreg császárok voltak és az antik szőnyegek a régi muzsikáló órával, mintha teljesen kizökkentették volna az öreg asszonyságot régi nézeteiből. Egyszer például bizalmasan Szindbád karjába öltötte a kezét. — Van önnek pénze? Vagy tud pénzt szerezni? — kérdezte melegen. — Talán szükségük van rá? — kérdezte meglehetős ridegen Szindbád, mert nem nagyon szerette az öreg asszonyságot. — Még nincs rá szükségünk. Talán nem is lesz, hisz Mariett pontosan elküldi nekünk a magatartásdíját, amit az ügyvédtől kap, de nem lehet tudni, hogy leányom nem kíván egy napon rangjához méltóan élni? — mondta furcsa nevetéssel az öreg asszonyka. — Tudja, pénz nélkül nem ér semmit a fővárosi élet! — Úgy tudom, hogy mindenük megvolt, amire eddig szükségük volt! A fehérhajú dáma halkan nevetett: — Maga olyan álmodozó, mint valami költő. Semmink sem volt meg . . . Azaz, hogy gonosz volnék, ha Mariettre csak egy szóval is panaszkodnék. Roncsy derék teremtés. Minden levelében megkérdezi, nincs valami kívánságunk? Mariett igen takarékos, jó gazdasszony, otthon csak akkor varratott ruhát, mikor mi titokban megrendeltük a szabónőnél! Ő már olyan De hát ön eleget forgolódott a világban. Mit Georgina megjelenhetne mostani ruháiban például a tavaszi lóversenyen? — Nem muszáj lóversenyre járni, bár meglehetős szigorúan. — Ön nagyon kegyetlen! — mormogta sértődötten az öreg asszonyság. — A férfiakról mindig az volt a véleményem, hogy önzők, ridegek, haszonlesők. Sajnálom, Szindbád úr, ön sem tudott meggyőzni az ellenkezőjéről. Csak nem gondolja, hogy Budán, Trieszt-szállodában szándékozom leányommal eltölteni a hátralévő életemet? — Georgina meg van elégedve. Rövidesen találunk számára szerződést valamely fővárosi színháznál... — Igen, mikor már az öné volt, ugye? És márön megunta leányomat ? — kiáltott föl élesen az egykori színésznő. — Nem, uram, ez Pálházinak sem sikerült. Ő is el akart ásni bennünket a régi házba, míg ő maga élte világát. Néha csak egyszer láttuk egy héten. Kártyázott Bécsben vagy Budapesten. Otthon mogorva, ásítozó volt, napokig föl sem kelt az ágyból és megkövetelte, hogy Georgina kedves legyen és a levest tányéron az ágyához vigye. Ó, ön nem tudja, hogy mi történt' Egyszer még széket is emelt leáasszony! gondol ? nyomra! Igaz, hogy másnap hat gyönyörű kalapot hotelelt Szind 50 .577