Uj Idők, 1914 (20. évfolyam, 1-26. szám)
1914-03-22 / 13. szám - Biró Lajos: Az Ábel-család / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok - Szávay Gyula: Az elsüllyedt világ harangja / Költemények
Időközben odaérkezett a második fogat is, az asszonyoké. Egy fiatal nő, aki nagyon unhatta már a kocsikázást, kiszökött a hintóból és nagy galléros köpenyegével nekifeküdvén a szélnek, odavitorlázott az urakhoz. — Hol vagyunk, apus? — kérdezte. — Ez már Versec, leányom, — válaszolt Turányi alispán, — ezek az urak pedig Versec védői. Barna, bársonyos tekintetű lelkes nagy szempár simogatta végig Gróf Jani arcát. — Én ismerem önt, uram, — mondta a leány. — Láttam önt Temesváron, mikor a szerviánus rabokat észkortiozta. Ön az a nemzetőr-hadnagy, aki elevenen elfogta a rác Stanimirovicsot. Nemde, úgy van? A néhai volt odborbiztos elfogatásában a főérdem ugyan a kis Hoffer Gyurié volt, aki most ökölbe szorított kezekkel és fülig betakaródzva aludt otthon, Jani azonban nem látta helyénvalónak a hosszas magyarázkodást és ennyit mondott csak: — A nevem Graf János! A bársonyos tekintetű leány régi és kedves ismerőse volt Janinak. Az ország akkoriban teli volt egy kőnyomással, amely Hungária asszonyt ábrázolta. A kép nem volt valami művészi alkotás, Hungáriának azonban szakasztott olyan leányosan fenkölt, rajongó és kedvesen fontoskodó arca volt, mint a vicispán szép leányának. — Szállj kocsiba, Kamilla, mert indulunk! — mondta az alispán. Turányi Kamilla azonban úgy érezte, hogy még mondania kell valamit. A szemében fölcsillant a mámoros tűz, amely akkoriban annyi szép női szemet tett szebbé. Folytatjuk Az elsülyedt világ harangja... Az elsülyedt világ harangja Megszólal olykor a tenger alatt. Míg a hajó az éji csendben Mély titku örvények fölött halad. Jaj annak, aki hallja hangját, Mert őt várja a mélység temploma S viharvert csipkefodrokból vet Rá szemfedőt a hajósbabona, Vannak félelmes tiszta percek, Mikor a lélek önmélyébe száll, És hallgatózik . . . dőlt világok, Elsülyedt titkok sírhalmainál. Hallgat . . . s megáll a szívverése, Hogy mindjárt, mindjárt megtörik a csend, S az elsülyedt világ harangja, Halálharangja, a fülébe cseng. Szávay Gyula Az Ábel-család Elbeszélés írta BÍRÓ LAJOS Ábel Zsigmondhoz a szolga névjegyet hozott be. A névjegyen valami ügyvéd neve állott. Ismeretlen és közömbös név. Jöjjön be. Az ügyvéd bejött, újra bemutatkozott, leült, nagyokat nyelt a tisztelettől és Ábel Zsigmond vizsgálódó, de közömbös és felsőséges szemüvege előtt mélyen elpirulva, belefogott a mondókájába. — Méltóságos uram, — mondta — rám nézve igazán kellemetlen és kínos ügyben jövök . . . — Csak tessék! — szólt Ábel Zsigmond közömbösen. — Ügyfelem érdekeit azonban minden módon kötelességem képviselni és így, ha méltóságod megengedi . . . — Csak tessék, tessék! Ábel Zsigmond csendes leereszkedéssel hallgatta a gondosan részletező előadást, unott nyugalma azonban lassanként eltűnt. Az ügyvédnek egyre biztosabbá váló előadásából ugyanis a következő kis történet bontakozott ki: Az ügyfél, akiről szó van, pár hónapja kölcsönt keresett volt. A pénzviszonyok akkoriban igen súlyosak voltak, úgy, hogy a kölcsönt csak a legsúlyosabb föltételekkel tudta megkapni. Ezek a föltételek olyannyira súlyosak voltak, hogy most, amikor a kölcsönügy rendezésére került a sor, joggal merül föl az a kérdés: az ügyfél szorult helyzete annak idején nem használtatott-e ki olyan módon, amely mód beleütközik a büntetőtörvénynek erre az esetre vonatkozó paragrafusaiba. Q — az ügyvéd — nem habozik a válasszal: kihasználtatott, beleütközik. Habozás nélkül meg is tenné azokat a lépéseket, amelyek ebben az ügyben a bíróságok elöntését provokálnák, ha az . . . aki annak idején ... a kölcsönt adta . . . nem viselne olyan nevet, amely iránt ő — az ügyvéd — a legmélyebb tiszteletet érzi . . . Az Ábel Zsigmond nyugalma teljesen eltűnt. Az arca megsápadt és szétzilálódott, a keze idegesen szorongatta a széke karfáját. Előrehajolt és halkan megkérdezte : — Az apám? Az ügyvéd bólintott. Ábel Zsigmond ekkor elvörösödve harapott az ajkába, kétségbeesve fordította ég felé a szemét és tehetetlen dühvel szorította ökölbe a kezét. Az ügyvéd tapintatosan és részvéttel mondta: — Helyesebbnek tartottam, hogy ide jöjjek méltóságodhoz és teljes diszkrécióm biztosítása mellett fölajánljam az ügy . . . —• Köszönöm, köszönöm. Ábel Zsigmond áthajolt az íróasztalon és kezét nyújtotta az ügyvéd felé. Az ügyvéd meghatottan fogadta el a kézszorítást, azután Ábel Zsigmond kívánságára előadta az ügy részleteit is. Ügyfele kiskereskedő. A kölcsön összege háromezer korona volt. — Meg lehet ebbe őrülni! — kiáltott föl ekkor Ábel Zsigmond. — Hogy hol tesz szert efféle ismeretségekre, hogy hogyan tud belemenni ilyen hitvány, piszkos kis ügyekbe ? Az ügyvéd megadta a fölvilágosítást: — Ügyfelemmel Ábel Mór úr — méltóságod édesapja — a Klein-kávéházban ismerkedett meeg. — Hol? — kérdezte Ábel Zsigmond megütközve. — A Klein-kávéházban. Kis terézvárosi kávéház, ahová efféle kiskereskedők, ügynökök járnak. — De hogy jut az én arám a Klein-kávéházba? Az ügyvéd óvatosan felelte: 3L9 320