Uj Idők, 1915 (21. évfolyam, 1-26. szám)

1915 / 1. szám - Zilahy Lajos: A rongyos katona / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

14 Hogy agusztusba' én is berukkótam. Az első század harmadik cagjába. — Biz én csak rongyos infanteriszt rótam. A magazinba' ránk adták a mundért Oszt elindultunk. Szent Péter: — Rövidebbre szabjad. A rongyos katona: — Vonatra szálltunk s fönn a Gránicon Mikor kiszálltunk, hát parancsot adtak, Hogy kezdődjék a svarom lénia. (Nyomogatja a pipája tüzét.) Én pattul vótam Csé Köves Estvánnyal. A bajonétot a puskavígre tűztük, így mentünk egy nagy nyires erdőn átal. (Emmá' máskor vót, amit most beszílek, Nem akkor, mikor legelébb leszálltunk. — — Azóta persze vótunk sok csatába'!) Hát szóval: a nagy nyires erdőt jártuk. Nem sokat mentünk. Tán egy félórát, l­s megszólalt a fegyverek dörejje. A szél elállott... Fejünk fölött az ágat Golyók fekete jégesője verte. Egyszerre tűlünk balra, lenn a vőgybe' Tűzbe került az egész regiment. Szent ég! Hogy zengett lenn a végy! A század A lankás lombnak zúgva nekiment. Egy fergeteg vót, uram, minden ember, Én is rohantam . . . Hej . . . (Elgondolkozik.) A trombitát, Ha jól emlékszem, Bálás Pista fútta... ...Egyszer érzem, valami mellbevág ... ...Többre r­em emlékszem. (Tenyerébe hajtja a fejét.) Szent Péter: — No, majd a többit. Én mondom el fenéked jó vitéz: Gyilkos golyó repült szívedbe akkor És meghaltál. . . Ámde most ide nézz: Amennyi fényt csak látsz magad körül: A csillagoknak végtelen sora Mennyország kertje, angyalok danája, Mind a tiéd lesz, rongyos katona. — Tiéd, tiéd. Gábor: Szent Péter: — Az életed­be szép lesz! Itt reggelenkint nincs kirukkolás, Itt nincs rapport és nincs fegyvervi­­tt, Az élet egy nagy örök álmodás. Angyalok: Itten maradsz közöttünk. Szent Péter: — Itt maradsz. Nagy úr leszel itt rongyos katona, Egy rangba' vagy az ezredessel s innen Nem megysz el soha. A rongyos katona: •— Mit beszél? Soha? Hát Kötegyánba sohse mehetek, Hát itten sohse lesz abfirolás? Szent Péter: — Nem ám. Gábor: Nézd ott egy kis csillag remeg A végtelen sötétkék égi réten, Az ott a Föld. Borzasztó messzi van. Rongyos katona (fölcsattanva, elkeseredve): — Ki itt a kapitány? Eresszetek! Az majd fog nékem szabadságot adni! Mikor megy gőzös? Nem! Én elmegyek, Én a falumba akarok utazni! . . . (Kis szünet múlva odaáll Szent Péter elé.) Uram, ha nem volnék a terhire, Hallgassa meg aztat, amit most mondok: Én odahaza két családot i­attam: Két kenyírevő, pendelyes porontyot, ICztet mongya meg, ha ügy végy az úr, Hogy ki viseli most azoknak gondját? Szent Péter: — Ha hiszed Istent, tudnod kell Neked: Az árváknak az Úr viseli gondját. A nyugati csatatérről. Német gyalogosok jól kikészített fedezék mögött Dixmuidennél

Next