Uj Idők, 1915 (21. évfolyam, 1-26. szám)
1915-05-30 / 23. szám - Kertész Miksa: Az asszony és a bűne / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Később vacsorához terített Kondorné. Ekkor Kondor hirtelen fölemelkedett. — Most jut eszembe, — mondá hirtelen, — hogy holnap estére vendéget hívtam vacsorára. — Hogyan jutott eszedbe? — kérdé az asszony. — Hiszen sohasem hívtunk még meg senkit . . . — Igaz ... de ez egészen különös körülmények között történt. Egy idegen vetődött a faluba . . . Egyik barátom fölhozta a kaszinóba. — Miféle idegen?! ... — vágott közbe Kondorné elsáppadva. — Hiszen — gondolta — ha idegen, akkor nem lehet más, mint — akit ő is látott — Lengyel . . . Ilyen kis faluban tudnak minden idegenről . . . — Nem is tudom a nevét. •— mondá Kondor. — Tudod, hogy megy az ilyen bemutatkozás . . . De lényegtelen is a neve. Egy magas, barna ember . . . úgy a harmincöt körül . . . — Magas . . . barna . . . harmincöt körül . . . — ismételte fojtott hangon az asszony. — Miért lep úgy meg a dolog? — kérdé a férj, kinek feltűnt az asszony zavart viselkedése. — Óh, semmi . . . semmi . . . csak kissé izgat, hogy most egyszerre idegen jön hozzánk . . . ötéves házasságunk alatt soha nem történt . . . — Nem kell azért úgy izgatnod magad . . . Igen szerény embernek látszik ... És megszántuk szegényt. Néhány napra ugyanis ideköti dolga s igen panaszkodott, hogy megöli a rettenetes unalom, — különösen este unatkozik. Elhatároztuk hát, hogy minden este másikunk hívja meg. Holnap én leszek a soros . .. Igyekezz kedves lenni hozzá, hadd emlegesse meg a falunkat. Kondoméval forgott az egész szoba. — Mi lesz most? . . . mi lesz? ... — zúgott agyában a kérdés. Alig evett valamit, máris feküdni ment. Férje meg is jegyezte: — Van valami bajod talán? — Nincs semmi . . . csak álmos vagyok . . Az éjjel rosszul aludtam . . . Lefeküdt, de egy pillanatra le nem húnyta szemét. Nyugtalanul hánykolódott s valamely megoldást keresett, mellyel a rázúduló katasztrófát elháríthatná. — Tagadni fogok mindent, — határozta el magát egyik pillanatban. De aztán belátta, hogy ezzel nem sokra megy, — sőt csak súlyosbítja helyzetét. Aztán a másik végletbe esett. — Mindent be fogok vallani az uramnak. Igen. Mindent őszintén elmondok. Még reggel mindjárt, mielőtt más valakitől tudná meg. Így jobb lesz. Talán megbocsájt, s akkor nyugodtan élhetünk tovább, — vagy pedig elűz, — de legalább vége szakad ennek az örökös nyugtalanságnak.. . Úgy sem bírnám már tovább... reggel be fogok vallani mindent! Ennél meg is maradt s így némileg megnyugodva — elaludt. Reggel azonban újra habozni kezdett. — Még sem lehet egyszerre kipakolnom bűnömmel, — gondolta. — Hiszen fő célom mégis az, hogy megbocsásson az uram ... Kissé elő kell hát készítenem .. . meg kell értetni vele az esetet... a fölfogását, nézetét is lehetne talán előbb befolyásolni. .. A reggelinél Kondor figyelmeztette feleségét. — Meg ne feledkezz, hogy este vendégünk lesz! — Nem... nem, — válaszolt az asszony, — miközben arra gondolt, hogy miként kezdjen a kényes témába, mielőtt férje elindul otthonról. Férje segítette ki zavarából. — Nem is mondtam neked az este, hogy annak az idegennek — (a neve még most sem jutott eszembe), — szintén az a nézete az asszony múltját illetőleg, mint nekem. Kondomé ajkába harapott, de azért örült, hogy a beszéd e tárgyra terelődött. — Pedig, — kapott a szón, — nem szabad ily kérdésekben szigorú általános tételeket fölállítani. Nem tartom ugyan helyesnek azt a sokak által vallott szabadelvű fölfogást, hogy amint a férj múltja nem tartozik az asszonyra, — úgy a férj se törődjék felesége lánykorával, — de azért lehetnek mozzanatok, melyek ha nem is indokolják, — de legalább megbocsájt A Dardanellák ostroma. Angol tengerészek ágyukat hajóznak ki a Gallipoli-félszigen 580