Uj Idők, 1915 (21. évfolyam, 27-52. szám)
1915-07-11 / 29. szám - Zilahy Lajos: Záveczky protezsál / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Azt még hallotta: — Lyányom, Pista bácsit hidd meg estére, vacsorára. Aztán az Erzsike hangját.— Jani, maga is jöjjön el. * Este kint vacsoráztak a kertben. A szél olykor belelehelt a gyertyák szélfogó üvegjébe és a gyertyaláng riadtan hunyorgott. Majd az asztal alá bújt a pajkos szél és kerekre fújta az abroszt.— Ne, te ne, — mondta az öreg Záveczky és a hamutartóval megragasztotta az abroszt. Hallgattak. Már vacsora után voltak, az emeletes dohányszita ott állott az asztal közepén. A pipák füstje fölszállt és elenyészett. — Hogy el ne felejtsem, — mondta Turóczi, — az útiköltséget én fizetem, István. — Fizeted a kis kutyát, — mondta Pista bácsi. — Na, azt már nem hagyom, — erősködött Turóczi, — fáradsz is értünk, aztán még költséged is legyen! — Hát pedig azt nem fizeted. Minden este iszom a borodat, szívom a pipáidat, mint afféle senkifia öregember itt töltöm az estéket, legalább most visszaszolgálom valamivel. Azzal oda se hederítve tovább, mint aki végérvényesen befejezte a vitát, felkönyökölt karba tett kézzel az asztalra, a pipát keresztülvetette a karján és gyönyörködve nézte a két gyereket. Erzsit meg Janit. — Hát gyerekek, örültök-e? Jani, mivelhogy a közfigyelem rájuk fordult, hirtelen elengedte az abrosz alatt az Erzsike kezét. — Bizony, Záveczky úr, örökre hálásak leszünk. — Majd meglátom, meghívjátok-e néha vacsorára Pista bácsit? — Minden este, Pista bácsi. — mondta Erzsike. Nevettek. Jókedvűek voltak. Az öreg cihelődött, hazafelé indult. — Mi majd kikísérjük Pista bácsit, — ajánlkozott Erzsike.— Olybá vegyétek, mintha már megvolna, — mondta útközben az öreg. A kapuban, mielőtt elköszöntek volna, azt kérdezte János: — Záveczky bácsi, megcsókolhatom Erzsikét? Az öreg csöndesen, szívből nevetett. Tetszett neki az ötlet. — Meg hát. Oda csak neki! Aztán, mint aki büszke, hogy ilyen titoknak a letéteményese, halkan mondta: — Vigyázzatok, meg ne lássanak benneteket. Jani átkarolta Erzsikét. Csókolózni kezdtek. Az öreg csak nézte őket. Nyár volt, nyári este, a könnyű bársonyos szél az arcukba lengett. A magasságos égen kis kék csillagok ragyogtak, — odabent a sötét udvar mélyén a gyertyafényes abrosz mellett gyanútlanul ült Turóczi meg a felesége. * Másnap reggel Záveczky István kihúzta a sublót fiókját és életének utolsó díszeit: a zsinóros, fekete ruhát, az aranyrojtos nyakravalót és a keményszárú, helyre csizmát előszedte. Aztán föltette a pápa szemét és tanulmányozni kezdte a menetrendet, amit egy darab papirosra Turóczi állított össze neki. Egyszerre csak odakint megállott egy frakker a ház előtt. Feketeruhás, bekötött fejű úrinő szállott ki a kocsiból. — Ez alighanem idejön, — vélte az öreg, míg a pápa szeme fölött kinézett az ablakon. Az angol lady municiógyárba megy dolgozni Mühlbeck Károly rajza Orosz tüzér. Eredeti orosz fénykép, amelyet haditudósítónk Lembergben szerzett meg az Uj Idők számára 64