Uj Idők, 1915 (21. évfolyam, 27-52. szám)

1915-09-26 / 40. szám - Urban H. F.: A persely / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

Újabb ölelés. Újabb csók. Zsuzsi így jutott a csodálatos perselyhez. És most már takarékoskodott. Azaz együtt takarékoskodtak. Ez valóban új és humoros dolog volt számukra. És Tony minden csütörtök este, amikor belépett kis barátnőjének illatos lakásába, amely meleg és otthonos volt, mint egy galambfészek, rögtön megnézte, mit mutat a persely. És mennél több pénz volt benne, annál nagyobb volt az öröme, megölelte Zsuzsit és megcsókolta és Zsuzsi visszacsókolta. Gyűlt, gyűlt a pénz és már tíz dollárt és harminc centet mutatott az üveglap. Egy este Tony ott ült Zsuzsi mellett, aki nagy elszántsággal verte a zongorát, amikor egyszerre csak kopogtattak és Mirjam, a néger szobalány belépett vi­gyorgó arccal. A postáról jöttek egy csomaggal. A csomagot Dakotában adták föl. A kézbesítési költség, vámmal, küldöncdíjjal, miegymással együtt három dollár és negyven cent. — Ah, Lizzie barátnőm születésnapi ajándéka, — mondta Zsuzsi. Tony elővett egy tíz dolláros bankót és átnyúj­totta Miriamnak, aki eltűnt vele. Pár pillanat múlva azonban visszajött és jelentette, hogy a küldönc nem tud visszaadni. — Pedig nekem nincs elég aprópénzem, — mondta Tony, — talán neked van, Zsuzsi ? — Nekem sincs elég, kifogytam és holnap a bankba kell mennem pénzért. — Hát akkor nem marad más hátra, Mirjam, leszalad a legközelebbi boltba és ott fölváltatja. A kül­dönc várhat addig. Tíz perc múlva visszajött Mirjam. Vigyorgó arccal mondta, hogy csak a Halloran korcsmájában próbálhatott szerencsét, de ott a csapost hívták, aki majdnem rendőrért szaladt, mert a tíz dolláros bankó hamis. Ő bizony halálra rémült és elfutott — jelentette ki és szemét szinte hallhatóan forgatta ide-oda. — Szent Habakuk. — mondta Tony, — a helyzet egyre bonyolódik. — Vizsgálódva forgatta kezében a bankót. — Ezt az a huncut talján déligyümölcskeres­kedő sózta a nyakamba. És nálam most nincs több pénz. Nem marad más hátra, vissza kell küldenünk a csomagot. — De kár! — sóhajtott föl Zsuzsi. — Pedig úgy szerettem volna tudni, mi van benne. Valóban szomorúnak látszott és ha Zsuzsi szo­morúnak látszik, Tony rögtön képes minden buta­sára is. — Zsuzsi. — mondta. — Meg fogod kapni a cso­magot, akármibe kerül is, még ma este. A Lexington Avenuen, a sarkon, van egy órás, akit ismerek, az ki fogja nyitni a perselyt. Ne félj, semmi baja sem lesz, és akkor megkapod a csomagot. Mirjam, mondja meg annak az embernek, hogy ha vár egy negyedórát, kap egy dollárt. — Aztán megint Zsuzsihoz fordult: — Látod, Zsuzsi, mindig mondtam, hogy ez a persely szerencsét fog hozni. Ölelés, csók. Aztán eltűnt Tony és vele a persely. Pár perc hiányzott még tíz órához. Az utcán már köd terjengett. Vastag, fehér, meleg pára — mint a mosókonyhákban — feküdt az utcára és ezen keresz­tül az utcalámpák csak elmosódott fénygolyóknak lát­szottak. A legközelebbi utcasarkon Charlie Linde­man, a kövér rendőr posztolt és unatkozva forgatta kezében a szijjra fűzött fütyköst. Ebben a pillanatban egy ember rohant el mellette, automobil-sebességgel. Felső kabát nem volt rajta, csak kalap. Kabátja alatt görcsösen szorongatott valamit, ami különös hango­kat adott, mintha sok ércpénz csörögne valami fém­tartóban. Amint rohant, minden lépésnél csengett és zengett. A Dardanellák ostroma. Tengerparti részlet a Gallipoli félszigeten :B4

Next