Uj Idők, 1915 (21. évfolyam, 27-52. szám)
1915-11-07 / 46. szám - Nógrádi Pap Dezső: Mesélj / Költemények
tett tréfák, kedvességek éledtek gödröcskés arcán . . . De látta, hogy a fiú arcán valami gúnyos szomorúság vonul át . . . Hirtelen melegen fordult hozzá . . . — Maga az enyém. Egészen az enyém. — Hogyne. Átfonta karjaival a nyakát, lassan túláradó melegség omlott ki a szívéből. Mert ő valahol a legmelegebb övü világ közepéből való és hivatása az ajándékozás, a forró föld és ég isteneitől! . . . Lassan hajolt hozzá a fiúhoz, megcsókolta . . . Az pedig szintén behunyta a szemét és azt mondta: — Köszönöm. Furcsa volt, hogy aztán elindultak mindjárt karonfogva a késő, egész késő délutáni aranyfényben . . . Könnyen lépett most már. Megint játék volt lábának a kavics és a rög, nem szörnyű akadály, megint szaladni kezdett, megint alig-alig hallotta a szavakat. Visszaértek a tűzhöz . . . Aladár éppen a Papinfazekat emelte ki. A gőzben megpuhult húsz kis dessert-tányérra rakta, oldalzsebéből papírcsomagot húzott elé, gondosan bepakolt kést, villát, aranyozott ezüst szerszámokat, monogrammal. — Hogy készül ez tulajdonképpen — kérdezte Pogány. — A bennszorult gőz intenzív nyomása alatt — morzsolta a kicsi. Leült és enni kezdett. Körül a napsütött esti táj oly elégedetten pihent, hosszú lusta árnyak ingottak kényelmesen a világban, szemben ült a jó fiú és a földbirtokos . . . Eszébe jutott, hogy hatezer holdas birtokot vett, és messzebb is, egész messze, mind kedves jó alakok, várják a városban, az élete kényelmesen vezeti tovább, mint a nagy autó majd biztosan viszi haza Aladár kezei alatt . . . Mosolygott és evett. Nem nézett Pogányra, pedig kíváncsi lett volna az arcára .. . Arra gondolt, hogy milyen különös is volt az előbb, mikor sírt. Ritkán szokott ilyesmit csinálni. De emlékezett rá, hogy néhányszor már sírt, ősszel. Sötétedett. . . Beültek az autóba . .. Nagy, puha lendülettel iramodott neki a vörös esti útnak . . . Ásított. . . Oly jó volt, mint valami biztos, gazdag fészekben . . . Ezt nem lehet nélkülözni az életben, — gondolta, nyelve hegyét kissé kidugva az üde levegőbe . .. Aztán újra ásított. — Holnap kedvesebb leszek Aladárhoz! — gondolta, amint az autó bezúgott a villanyfényes, hatalmas utca torkába . . . — Holnap kedvesebb leszek! — gondolta, mikor levetkőzött és ragyogó barna arcát a habos párnába süppesztette . . . A Teréz-köruti árvíz A Dardanellák ostroma. A török trónörökös (X) kiséretével a Gallipoli félszigeten Mühlbeck Károly rajza 488 Mesélj... Mesélj, mesélj nekem! Lelkem szelíden ringatódzon Kék álomvizeken . . . Amíg mesélsz, föltámad újra Gyermekkorom, a régi, szép. Keresni indul a királyfi Liliommá vált kedvesét. Hadd higyjem: fehér angyal szárnyak Suhannak titkon át. Hadd higyjem rózsák erdejének E gondok lakta kis szobát. Hadd higyjem: szép, fehér az élet , szelídek, jók az emberek. Hadd higyjem, hogy a bánat könnye Dús virágszirmokra pereg . . . Nógrádi Pap Dezső.