Uj Idők, 1915 (21. évfolyam, 27-52. szám)
1915-09-12 / 38. szám - Krúdy Gyula: Beleznainé szomorú éjszakája / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
< Beleznainé szomorú éjszakája Elbeszélés írta KRÚDY GYULA Beleznainé — az ifjabbik — a Nemzeti Színházból előadás után, téli estvén, vizes januáriusban kocsiján a városerdőbe vitette magát. A Lövölde-téren megállította a rozoga frakkert, a bérkocsisnak egy aranyat vetett és elindult gyalog, magányosan az éjszakai köddel, hóval, sötétséggel fedett városerdő felé. A fiákkeres levett kalappal nézett a hermelin-köpenyeges dáma után, majd lovai közé csapott, hogy a Kékmacskánál részt vehessen a táncban. Beleznainé — az ifjabbik — egyedül, lassú léptekkel ment a városerdőben a bokáig érő vizes hóban, a fákról a nedves hó gyémántcsattal megtűzött hajára omlott, strucctollas legyezője szinte holtan csüngött le karjáról, uszályos ruháját fáradtan emelte. Nem látott, nem hallott, csak ment előre a sötétségben, s végzetét kereste. Már eltűnt a lövőház előtti lámpás a sűrű faderekak között, mintha a ruhájuk alá dugták volna a nőnemű gesztenyefák az éjszakában játszadozó kis fényességet, talált ékszert; a magasságban őszfejű vének, zordon téli fellegek utaztak a fejszékben, a hold, mint egy utcára tett beteg csecsemő a jószívű hercegnőről, fényről, ifjúságról, hársfák illatáról álmodott betegágyán egy mellbeteg színű felhő mögött; a francia regényekben, amelyeket nyugodt, üres és közömbös szívvel szokás olvasni esős délután a pamlagon, a rózsaszínű gyertyákat korán meggyújtja a szolga, a francia regényekben ilyen időjárás mellett történnek a gyilkosságok a sorompó környékén . . . Beleznainé — az ifjabbik, — e télen nem olvasott egyetlen regényt sem, — Aigner könyvárus küldeményei fölvágatlanul maradtak; Beleznainé a hosszú télen — már októberben leesett a hó, — mindig csak egy férfire gondolt. E télen Beleznainé sötét hajában egy fehér fürt keletkezett, baloldalon, a szív oldalán, mintha csak annak a szerelemnek a tiszteletére született volna, amelyet a Beleznainé korában lévő nők dédelgetve neveznek utolsó szerelemnek, mint a legkisebbik gyermeküket szeretik, — ezenkívül a fia e télen nyerte el a hadnagyi rangot a Nádorhuszároknál. Könnyen elképzelhető, hogy Beleznainé szerelméről legbensőbb barátnői sem tudtak. Hogyan, lehetne továbbá is emelt fővel járkálni a városban és a védegyleti bálon a redutban az emelvényen ülni ? Ah, a Beleznainé korában a nők vigyáznak hírnevükre, jobban, mint ékszereikre. Két gyermeket nevelt föl, mint madár a fiókáit. Jobb karján hordozta a fiút, a balon a leánykát. Sok esztendő múlott el, hogy a Beleznainé páholya üresen ásított a Nemzeti Színházban; nem látta őt a gellérthegyi búcsú, sem az állat-hecc. Beleznainé gyermekeit nevelte és a képes divatlap rejtvényeit leánykájával együtt festette meg. Ugyanezért midőn végre feltűnt szentkép arca — a spanyol kápolnákból, — merengő, kissé nyugtalan, hosszú elgondolkozásból váratlanul idegességbe élő tekintete, mintha az jutott volna hirtelen eszébe, hogy odahaza a kisleány legurult a lépcsőn — kisded finom alakja, amely a páholyban drága selymek és nemes prémek csaknem csodatévően tiszta életű, régi úrnők között, illatát lehelő ékszereiben különös lágysággal, szelíd megadással elhelyezkedett, mintha a finom figurát ama théatre parée alkalmából komponálta volna a rézkarcoló művére, midőn az orosz hercegnő férjhez ment Budára és a bécsi színészek hajón jöttek le a A hódoló küldöttség felvonulása Bécs utcáin. Szőnyi Lajos fényképe az Uj Idők számára 272