Uj Idők, 1918 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1918-08-18 / 33. szám - Vízöntő: Románc a Dunafürdőn / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások

dorol a gondosan félretett almahéj, mert jó ecetet ad. Régebben tavasz felé ,,le­csirázták" a pincében a burgonyát, most e csiráikat elültetik s ezzel megkímélik a burgonyaállományt. Mennyi csont jutott a szemétre minden konyhából ! Most kézi darálóval lisztté őrlik s tyúkokat etetnek vele. A barack­- és szilvamag a cukrász­dába kerül a mandulának. Ragasztó­gumi pótolására a cseresznye-, megy- és szilvafa­­ kérgén kiszivárgó mézgát gyűj­tögetik. A sokféle kaucsuk-készülék da­rabjait szorgosan összeszedik, újra kau­csukeszközökké alakítják át. A bőrhulla­dék hasonló procedúrán esik át. A festők újabban ócska ablak:­rolettákra vadász­nak, festő-vászon híjján. Egyszerre be­csülete lett a kert egyik megvetett dudvá­jának, a csalánnak, amelyet eddig irtot­ták s a szemétre vetettek: gyenge hajtása kitűnő spárga, rostja lenpótló, magva na­gyon tápláló baromfi-e­edel. A tüzelőfa hamuját most már a városi ember sem veti a szemetesládába: a drága lúgkövet, marószódát pótló lúgot készítenek belőle. A paradicsom­héjat megszárítják s elte­szik télire levesízesítőnek­. Látnivaló, hogy most már a mi életünkben is ér­­­vényre jut a tudósok régi igazsága: nincs természetben semmi, ami fölösleges volna, azaz valami hasznát mindennek le­het látni. Csak egy kis leleményesség kell hozzá. No meg gyűjtő­passzió. Erre azonban ma már az utca is neveli a gye­rekeket, mint ahogy képünkön látható. Románc a Dunafürdőn Ilyenkor, amikor a nap harcba száll az aszfalttal és megolvasztja a gyalogjárót, hetvenhét rokolyájuk közül legalább hetet levetnek a kofák, a gavallérok pedig, akik föl vannak mentve a csúnya hadimester­ség alól, porcellánnadrágot húznak, mel­­­lyel azonban nem mernek leülni Buchwald néni székeire, nehogy a tintaceruzával vezetett szerelmi vallomások és emlék­versek lenyomódjanak reá. A régibb faj­tájú urak szürke cilindert tesznek fejükre , és óvatos sakklépéssel haladnak keresztül verőfényen, elkerülvén az barackmagot és a kac­agószemű elhajított leányo­kat, mert ez a két fajta intézmény a leg­veszedelmesebb minden fajta teremtmény között. Ebben a dresszben csak a dunai fürdő felé lehet venni az utat, mely hű­hűvösebb a legvilágosabb nadrágnál, és legszürkébb cilindernél. Igaz, hogy de­mokratikus valami: egyforma libériába bújtatja az embereket. Egy szál úszó­nadrág az egész, mely a karcsú építésű urakon úgy lebeg, mint a gurka harcosok kötője és nem engedi érvényesülni az iz­mokat. Ez a ruha inkább az érett kort látszik előnyben, részjeisíteni, ráfeszülvén az idomokra, melyek a parton álló új ge­neráció parittyáinak pompás célt adnak. Grabács úr, a kabinos, nem győz eléggé hadakozni ellenük, kidugván fókafejét a partra, miközben korbáccsá facsart úszó­nadrágokkal fenyegeti meg a csirkefogó­kat. Grabács úr egyébként két front felé harcol, de nem a parti parittya ütegek a legveszedelmesebbek, hanem azok a zsák­mányoló hadak, melyek a kabinok előtt ólálkodnak, mialatt a vendégek ott kava­rodnak a szőke vízben, melyben dinnye­héj és zsuppszalma úszik a Fekete-tenger felé. A harmadik frontot megszüntette, amennyiben távozás előtt mindenki tar­tozik személyesen átadni az úszónadrágot, mert vannak rossz memóriájú emberek, kik magukon találják felejteni a drága kelléket (darabja 45 korona!). Grabícs tehátlan mindig a kabinok felé sandít, ahol a Rajna kincsénél drágább klenódiu­mok, cipők, ruhák, ingek és kalapok szunnyadnak, melyek elé állataik őrzeni őt, miután őrmester volt Boszniában. Lenn a medencében, azaz hogy úszó­helyen, mint a nagy páncélosok gördül­nek a pufffadt hadimilliomosok, fejükre vizes borogatást helyezett Grabács. A megérdemelt gutaütés ezen a helyen na­gyon aktuális. Mellettük fürge torpedók, szabadj­egyes városi tisztviselők és vézna untauglichok siklanak. A víz hűti őket, elringatja nedves karjának ölelésével, az újonnan érkezettek leteszik a pénztárnál a smukkot meg a bugyellárist, Grabács leakaszt számukra a madzagról egy szá­raz úszónadrágot, aztán hajrá, neki a víznek! Fejedelmi tartással közeledik egy hadi­szállító. Nehéz bugyellárisát és óráját le­szerelte a pénztárnál, de gyű­rűi bliccel­nak, majd kiszúrják az ember szemét. Szürke cilinder, porcellánnadrág (I­ a gyapjú!) és francia sárgacipő van rajta. Bevetkőzik, Grabács a feje búbjára il­leszti a borogatást, aztán ő merül a ha­bokba. Élvezi a vizát, a hűvös Dunát, le­nézi a gyű­rűtleneket és arra gondol, hogy az Isten igazságos haragjában küldötte a gonosz emberiségre a háborút. Ő a há­ború előtt még az ingyen fürdőbe járt és nem voltak a kezén brilliánsok. Grabács szakértői szemmel nézi ujján a brilliánsokat és felsóhajt: — Ebből se néz ki húsz vasnál több'.­­Neki nagy tapasztalatai voltak. Mennél nagyobb a brilliánskő valakinek az ujján, annál kisebb a borravaló. És míg mélá­zik, valami sovány ember nagyon kövérre hízva surrant el mögötte a ki­járón. A Szent Anna templom harangja Bu­dáról beszól az uszodába, mire Szállító úr kikecmereg a vízből. Fölcammog a deszkákra, mire Grabács leoldja fejéről a borogatást. Ledörzsö­l a lepséxvel (ára 120 korona) és útnak e­ngedi a kabin felé. Egyszerre végigdördül az uszodán a kiáltás: — Rablók! Tolvajok! Hol a ruhám! Mintha réztrombitát fújtak volna meg, felriad mindenki. Grabícs hatalmasat ká­romkodik és megérkezik a tett helyére. A tett helye Szállító úr kabinja. A hangok panaszosak: — A ruhám! A cipőm! Eltűnt. A következő percben Szállító Salamon a pénztárhoz rohan a pléhszám­mal, hogy megvan-e a pénz meg az óra. Megkapja. De a ruháit nem. Pedig har­sog: — A ruhám, a cipőm! Grabács makog, a vízben levők nevet­nek (óh mely elfajulás!) Szállító Salamon pedig ott áll úszónadrágban, a szürke cilinder, a kezében duzzadt fején bu­gyelláris, a nadrág madzagján aranyóra nehéz lánccal, az ujján brilliánsgyürük. Rendőr jön és kihallgat, a gyerekek a partról célbaveszik Szállító urat. Grabács fuldoklik és ráborít Szállító úrra egy le­pedőt. Százhúsz koronát vasal be érte. Aztán egy automobil siklik a partra, megáll a fürdőház előtt. Szállító úr cilin­derben, lepedőben, kezében szorongatván a bugyellárist, felszáll. A parton állók éljeneznek, Szállító úr szürke cilinderjé­vel köszöni az ovációt. A soffőr bekap­csol, a kocsi indul, az emberek nevetnek, Szállító úr pedig megvigasztalódik: IBM löf^p­ifB —­ Na egyszer legalább népszerű vol­tam ! Hja, nincs szebb a nyárnál! Vízöntő Megjelent! Ára 3­6o kor. A GYŐZEDELMES ÉSET Irta MULFORD PRENTICE A megnyugvás életfilozófiája ez a könyv, amely megtanít hinni önmagunkban és az élet szépségeiben.

Next