Uj Idők, 1919 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1919-02-09 / 6. szám - Zöldi Márton: Elvált házastársak / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Elvált házastársak Elbeszélés írta ZÖLDI MÁRTON Fekete jószágkormányzónál nagy társaság volt együtt a déli órákban. Az urak szívesen tartózkodtak a kényelemmel kipárnázott sárga kastélyban, melynek úrnője, a szőke Tarba Klára, állandó szenzációja volt a férfiszíveknek. Csak két éve, hogy Fekete jószágigazgató elvette. Tudták róla, hogy elvált asszony volt, de hogy mi volt a válóok, arról senki sem tudott semmit. Ez a homály ingerlően hatott. Az emberek így okoskodtak: ha az asszony hűtlensége miatt vált el a férj, akkor mindenkinek joga van remélni . . . A jószágigazgató, egy kissé elhízott, barátságos tekintetű úr, távirattal a kezében lépett a szalonba. A feleségéhez ment és kissé szertartásosan kezet csókolt neki. — Képzeld, — mondotta — a gróf úr arról értesít, hogy a déli vonattal vendég érkezik hozzánk. — Ez nem olyan kétségbeejtő — mondotta az asszony könnyű mosollyal. A jószágkormányzó arcán némi zavar mutatkozott. — Hiszen, ha egyszerűen vendégről lenne szó, az nem hozna zavarba, de az érkező, ki egy negyedóra múlva itt lehet, Szulimán Dezső osztályfőmérnök. A szép Klára ajkáról halk sóhaj repült el. — Az én volt férjem? — kérdezte. — Az. — És miért jön ide? — Az új zsilipek miatt. . . hivatalosan . . . Valaki az urak közül sietett megjegyezni: — Milyen érdekes találkozás! Erre az ártatlan megjegyzésre az asszony ingerülten reagált: —Nem is akarok vele találkozni! Egyáltalában nem! — Miért? — kérdezte a férj. Klára leküzdötte idegességét és nyugodtan igyekezett válaszolni: — Miért? miért? Mert fonák helyzetet teremtene a találkozás... Annál is rosszabbat: nevetségeset. Az urak felé fordult és élénk gesztusok kíséretében folytatta: — Tessék csak elképzelni, ideülök az asztalhoz két férfi közé, az egyik a volt férjem, a másik a mostani . . . Minden szót, amit kiejtünk, kész tapintatlanság. És mit tegyek? Utazzam, vagy tegezzem? A múltat épp oly kevéssé szabad szóbahozni, mint a jelent ... Én azt hiszem, neki sem volna mulatságos megkérdezni tőlem, hogy érzem magamat nála nélkül? Nagyon buta, ostoba helyzet kínálkozik. Nem kérek belőle ... És mit mondjak? Férjből igazán elég egyszerre egy. Nem arra valók, hogy kumuláljuk őket . . . A férj jókedvűen bólintott. — Igazad van, Klárikám, és arra a két napra, "híg a volt férjed hivatalosan itt tartózkodik, te átmész a doktorkisasszonyhoz. Az aposztrofált doktorkisasszony, Ábel Riza, egy szeplősarcú, de amellett is csinos pesti leány, sietve jegyezte meg: — Ez a legbölcsebb megoldás . . . hálás vagyok első férjednek, hogy idejött. Néhány perccel később Klára egyedül maradt a doktorkisasszonnyal, ki a járásorvosi állást töltötte be. Most is megfogta Klára pulzusát. — Engedd, — mondotta — hogy egy kissé doktorkodjam ... A pulzusod szapora, percenként legalább százhúszat ver. Úgy látszik, mégis csak felizgatott az a hír, hogy a volt férjed ideérkezik. — Lehet — mondotta Klára és merengve nézett az ablakon át a sima égbolt felé. — Milyen különös . . . megcsendül egy név és a gondolatok egész raja tódul a nyomába . . . Mohafedett rétegek alól zavaros emlékek emelkednek épp oly automatikusan, mint az alvajáró kényszer gondolatai . . . Egy név — nem több, mint néhány betű — édes és fájó gondolatokat idéz fel az emlékezetből ... a lélek megremeg tőlük, mint az erdő a vihar első fuvalmára, mikor az ágak titokzatos suttogással egymásra hajlanak ... A hangok szimfóniába olvadnak és a vezető motívumot a riadt madarak tépett sikoltása kíséri . . . — Az adott esetben — kérdezte a doktorkisasszony — te vagy a riadt madár ? — Talán .... •— Még mindig szereted az első férjedet? A szőke asszony a vállát vonogatta. — Nem! — mondotta határozottan. — Sőt azt hiszem, sohase szerettem . . . Fia tudniilik, az a szerelem, amiről a költők dalolnak és amelybe a regényírók könyökig vájkálnak . . . Hogy miért mentem hozzá? Mert nagyon jó párti volt. Sokkal jobb, semhogy egy segédhivatali igazgató árva leánya visszautasíthatta volna ... És ha már itt tartunk, elmondom azt is, hogy miért váltunk el . . . Egy autókirándulás miatt ... A háziúrral rándultam ki, egy öreg, morózus emberrel . . . Megjegyzem, nem hitt, én tolakodtam melléje ... Az egészet nem tekintettem többnek, mint egy erőltetett gyermekcsínynek ... És a férjem meggyanúsított . . . Gyanújának semmi más alapja nem volt, mint az, hogy én szegény voltam és az öregúr gazdag ... És nem is ez bőszített fel, hanem az a kijelentése, hogy lazának ítélte erkölcsi felfogásomat . . . Ezt a moralizáló hangot nem bírták el idegeim . . . Jelenetek következtek, szégyenletes, kínos jelenetek . . . úgy hogy néhány hónap múlva már mind a ketten örültünk, hogy megszabadultunk egymástól . . Másnap délután Szuliman Dezső, az első férj meglátogatta volt feleségét. Elfogultnak látszott és hosszas bocsánatot kért az alkalmatlankodásáért. — Olyan okok késztettek reá, melyek elől nem térhettem ki — mondotta. Az asszony kíváncsian vetette rá tekintetét. Közvilágításunk fény- és árnyoldalai Mühlbeck Károly rajza 108: