Uj Idők, 1919 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1919-11-23 / 24. szám
szeretettel fogják gondozni s Piroska is megcsinálhatja a szerencséjét, mert, ha megszereti a tekintetes úr, bizonyosan szépen fog megemlékezni róla a végrendeletében is. Nem mondom, hogy meg mernék rá esküdni, hogy Juli néni éppen ezt gondolta, de hogy ilyenformán viselkedett, annyi bizonyos. Mert újabb időben Piroska szolgált fel az ebédnél, Piroska jelent meg Jankó bácsinak minden hívására, s maga az öregasszony csak nagynéha került elő, olyankor, ha pénzt kellett kérni, vagy be kellett számolni a pénzről. Jankó bácsi könnyen és hamar megszokta az uj arcot maga körül, s nem sok idő múlva már annyira ment a dolog, hogy minden lépten akadt valami rendelkezni valója s már nem is Julit hívta mint azelőtt, hanem egyszerűen csak kikiáltott: — Pi-pi-pi-pi-roska! Piroska ilyenkor mosolyogva ringatózott be az ajtón és szelid hangon kérdezte: — Parancsol a tekintetes úr? Isten tudja, mi lett volna a dologból a Mátyás madár nélkül. Lehet, hogy Jankó bácsi vén korára még feleségül is vette volna Piroskát, ami talán nem is lett volna olyan nagy tragédia, mint amilyennek így első pillanatra látszik. De hát — mondom — a Mátyás beleavatkozott az esetbe, mégpedig furcsán nagyon. Egyszer ugyanis, mikor Jankó bácsi éppen valami nagyon csintalant készült mondani Piroskának, csak éppen még a bátorságát gyűjtögette hozzá, a madár megszólalt és azt mondta, világosan és érthetően dadogva : — Pi-pi-pi-pi-piroska! Jankó bácsi felkapta a fejét és elsoppadt. Piroska egy pillanatig megdöbbenve nézett a madárra, aztán hirtelen megértve mi történt, arca elé kapta a kötényét és kiszaladt a szobából. A tornácról behallatszott a csengő kacagása, amely úgy esett Jankó bácsinak, mintha egy dézsa hideg vizet öntöttek volna a nyakába. — Pipipipipiroska! — ismételte a madár rikácsolva. — Pipipipipiroska! Jankó bácsit mérhetetlen szégyenkezés fogta el. Egy pillanat alatt végig viharzott a lelkén minden fájdalma, amit az emberek gyöngédtelenségétől szenvedett, s most, mikor ez a madár a maga ostoba szemtelenségével elébe tárta az igazi gyöngeségét, amit sohase tett gúny tárgyává előtte senki, úgy érezte, hogy igazságtalan volt eddig és túlérzékeny, mert hiszen az emberek mégis csak jók és kedvesek Másnap éppen vasárnap volt. Korán reggel levélben jelentette Szabó Miskánénak, hogy náluk fog ebédelni, ha megengedik, az ebédre pedig a híres vizslával együtt állított be és azt mondta Miskának: — E-e-ezt a k-k-kutyát neneked adom . . . É-én m-m-megutáltam az á-állatokat . . . M-mert-, h-hidd el nekem, és sokkal kokomiszabbak m-mi-mint az emberek. — No no! — mondta Szabó Miska. — Miből gondolod ? — Ba-barátom, és engem isokat bebosszantottak a va-va-vadászattal, de hogy be-be-beszédhibám van, azt egy b b-büdös Má-mátyás madár vá-vágta a fejemhez először. — Aztán mit csináltál vele? — kérdezte Szabó Miska, aki már kezdte sejteni, hogy mi történt és nagyon szerette volna megkaparintani a dadogó madarat. — O-odak-k-kentem a falhoz, hogy az a agyveleje k-k-kiloccsant . . . Szabó Miska majdnem kiszalajtotta a száján, hogy kár volt, de még idejében visszaszívta a szót és csak annyit mondott: — Igazad van, Jankó, az emberek alapjában véve nem rosszak. De próbálnál csak az ujjukba állni . . . például fellépni képviselőnek . . . Alighanem visszakívánkoznál az állatokhoz megint. Jankó bácsi azonban ekkor már a szép asszonyon legeltette a szemét, aki most még kívánatosabbnak tűnt fel előtte, mint valaha. Lehet, hogy ettől volt olyan olvadékony a hangja, de lehet az is, hogy az emberekkel való nagy kibékülése tette azzá, mikor szelíden és alázatosan azt kérdezte a házigazdától: — Mi-mi-mikor lesz m-m-megint vadászat? Sz-sz-sz-szeretnék veletek menni. Sajtó alatt • Sajtó alatt HERCZEG FERENC uj regénye AZ ÉLET KAPUJA Horthy Miklós, a Nemzeti Hadsereg fővezére. Az Atlantiq Photo Co. fényképfelvétele Sir George Clerk, az antant-hatalmak teljhatalmú megbízottja Budapesten. Szőnyi fényképe Guido Romanelli alezredes, a budapesti olasz misszió távozó főnöke, sok magyar élet megmentője. Szenes fényképe 459: