Uj Idők, 1919 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1919-02-09 / 6. szám - Dömötör István: Ady Endre / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, genreképek, leírások
Ady Endre (1877—1919.) A Nemzeti Múzeumból temettük, s a ravatala ezen a helyen szimbolikusan intézte el azt a kérdést, amelyért életében annyi vita folyt, hogy a költő kié, hová tartozik, kiknek írt és kiket szeretett. Párt és irányzat akarta és próbálja lefoglalni, ez azonban teljesen sohasem fog sikerülni, mert Ady Endre a nemzeté. Amire égő szemmel tekintett, amiért remegett és hadakozott, az a magyar sorsban összekovácsolt emberek jövője, magának a fajtának fennmaradása. Azokban a szavakban, amelyeket új szín, ritmus és forma változatokban annyira gazdag, egyéni nyelvén a népballada tömörségével és velőkig ható hangján ad beszélgető kurucok szájába, ezzel a végzettel társalog. Újra és újra, megnyugodni nem tudva feszegeti a zárt a jövő kapuján, aggódva és riadtan lebbentgeti a fátyolt a titok felől, amely reánk vár az emberiség óceánjában. Nincs két évtizede, hogy ifjan és ismeretlenül, a vidéki újságíró pár vert köpenyegében megjelent az irodalom horizontján. S rövid idő alatt a szilágymegyei köznemes fia az érdeklődésnek akkora kereszttüzébe kerül, aminőt a magyar vers története előtte hosszú idő óta nem ismer. Eleinte, izolált betoppanásával, csak meglepő volt, szokatlan, különös, bizarr. Csakhamar szikraeső lett, gyújtó és kápráztató. A nyomán, a líra termőföldjén, dús nedvektől táplált hajtásokba fakadt az élet, mintha egy egész nemzedéknek a hangját hozta volna meg, anélkül, hogy az ő hangjához bárkié volna hasonlítható. Ady Endre megcsinálta azt, aminél többre költő nem vállalkozhat, megcsinálta, hogy a vers ügye újra közügy lett. Azt mondták: forradalmár. Kétségkívül az volt, Dózsa György lanttal a kézben. De így a zseni mindig forradalmár, akár kezdeményezője, akár betetőzője egy fejlődésnek. Az ily forradalom áldott és szent, mert tőle a költészet múltjában az igaz értékek, a fejedelmi nagyságok világa nem lett rommá és hamuvá, ellenben támadt egy új világ s abban új fejedelem : Ady Endre,szó Költő volt, művész, ám annál sokkal több, amit e játékos értelmében jelent. Aki netán még kétkedne, vegye elő könyveit. Ma vegye elő, s a beteljesült eseményeken át pillantva vissza alakjára, másokért lobogva elfogyó életére és működésére, meg kell bizonyosodnia abban, aminek sejdítése egykor annyira a kevesek privilégiuma volt. Meg fog bizonyosodni róla, hogy Ady Endre jövetele szükségszerűség, a költészete nem divat, hanem az idők méhében fogant, a modern magyar kulturtípus szárnyaló vágyainak és küzködéseinek, a sorvadásra ítélt néperőnek ad hangot s nyugtalan röpködése a sirályé, megérezvén az orkánt, amely az élet és halál problémáját görgeti fajtája elé. Azok a költők énekelnek így, akiknek ősei a harangszavú vatesek, ilyenek azok a költők, akik egy-egy korszak mesgyéjén állnak és világítanak. Dömötör István Ady Endre temetése január 29-ikén. A gyászmenet megindul a Nemzeti Múzeum előtt ú