Uj Idők, 1920 (26. évfolyam, 1-29. szám)

1920-07-01 / 18. szám - Csathó Kálmán: Mikor az öregek fiatalok voltak. Regény / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap Előfizetési ára Előfizetési ára negyedévre 25 K Szerkeszti Herczeg Ferenc félévre 50 K XXVI. évfolyam 1920 július 1 18. szám Mikor az öregek fiatalok voltak Regény írta CSATHÓ KÁLMÁN 3. folytatás — Nem okoz neked kellemetlenséget.?... — Nem! Dehogy! Szó sincs róla! — Nagyon köszönöm. Te nagyon kedves vagy!... Megint egy pár néma lépés következett, akkor Balázs azt mondta: — Te Tibor! Hátha Leinbaufnénál próbálnál szerencsét?... Menj fel hozzá... Itt lakik a Dob­utcán .. . Tibor legyintett: — Már voltam nála. Szóhoz sem engedett jutni. Ócska báli ruhákat mutogatott és elpanaszolta, hogy a színésznők becsapják. Keveset fizetnek és azt se tudja rajtuk behajtani. Végig kellett előbb néznem az összes zsibvásári holmiját, csak azután kérdezte meg, hogy miért jöttem. Azt felelte, hogy a jövő hónapban talán tud adni százötven forintot. Most nincs neki, azt mondja ... Már a kávéház ajtajában voltak és Tibor már nyúlt is a kilincs után. Balázsnak ebben a pillanatban jutott eszébe a kérdés, amely­­ pedig már egész este zaklatta: — Tulajdonképpen miért vagy te ma katona­ruhában ? — Szuper vizit­álion voltam. Ki akarom magam dobatni ... — Milyen címen? Mi bajod? — Rossz a szemem. — A szemed ? — Igen! — nevetett Tibor. — Ha behányom, nem látok vele semmit. . . A Ferenczi kávéházban földig állt a füst és mint novemberi ködön a napfény, úgy szűrődött át rajta a sárga gázpillangók világossága. A hosszú terem teli volt nagy turnorös, tunikás festett arcú nőkkel és mindenféle rendű és rangú férfiakkal. A kasszában pirosruhás, kövér, szőke tündér trónolt a különböző színű likőrök és pálinkák között s a ragyásképű pincér, kétes tisztaságú szalvétájával csapkodva, szol­gálatkészen sietett az érkezők elé. A két fiatalember végigment a hosszú termen és egy sarokasztalhoz telepedett, szemközt a kasszával. A főpincér, nem várva rendelésre, messziről kiáltotta a kiszolgálónak: — Kis fekete és egy dupla szilva Orosz tekin­tetes úr asztalához . . . A cigány bizalmas mosolygással, de kellő alázat­tal üdvözölte a két új vendéget, amit azok kurta bic­centéssel fogadtak. — Ez a marha leszokhatnék már róla, — szólt Tibor halkan Balázshoz — hogy az egész kávéháznak kiordítsa a nevemet... Balázs vállat vont. — Ez a nagyság átka, — mondta mosolyogva. — De hiszen úgyis tudja itt mindenki, hogy ki vagy... Tibor körülnézett. Nem messze tőlük három kupecforma ember borozott. Csinos képű, kis, fekete leány ült az aszta­luknál, aki mikor szeme találkozott a Tiboréval, mo­solyogva bólintott felé­­t — Ni­ni! Gréti. Nézd Balázs, itt van Gréti! A Grétinek nevezett leányzót nem tudni milyen szálak fűzték a két fiatalemberhez. Annyi szemmel látható volt, hogy ismeri őket, s az is, hogy nem viseltetik irántuk ellenséges indulattal. Az egyik kupec, hatalmas, nagybaj­uszú, bivalynyakú óriás, akkora kezekkel, mint egy búzaszóró lapát, ingerült pillantást vetett a Tiborék asztala felé, aztán oda­fordult a leányhoz és valamit mondott neki, amire az lesütötte a szemét. A másik két kupec szintén meg­nézte Oroszékat. — No nézd a nyavalyásokat! — szólt Balázs. — Még talán féltékenykednek! Gréti most pár percig állhatatosan kerülte tekintetével Tiborékat, de aztán lopva megint csak a odanézett. A bivalynyakú elé éppen akkor tett le a pincér egy adag sonkát. Gréti felhasználta ezt az alkalmat és megint rámosolygott Tiborra, aki föl­emelte a szilvóriumos poharát és ráköszöntötte a leányra. A kupecnek kivörösödött a füle és kihívó arccal fordult a két fiatalember felé. Tibor letette a poharát és ugrásra készen nézett vele farkasszemet. Egy pil­lanatig csak, mert akkor a kupec elfordította a fejét és mondott valamit a másik kettőnek. Azok röhögtek és közbe-közbe mosolyogva tekintgettek Tibor felé. A leány sértődött arccal dőlt hátra székén és a füs­tös menyezetet nézte. Tibor fejébe nyomta a sapkáját, amit az imént maga mellé tett egy székre és fölállott. Balázs rászólt: — Mit akarsz? talnál. Tibor azonban ekkor már ott állt a másik ász­— Jó a sonka, öregem? — kérdezte kedélyesen és a mutatóujjára véve egy szeletet, a képébe vágta a nagy bajuszának, aki elszörnyedve ugrott fel az inzultusra. — Jézus Mária! — sikoltotta Gréti. Orosz Tibor azonban nem olyan ember volt, aki megijed egy nagy bajusztól. Az ellenfele még talpra sem állhatott, már olyan ökölütést kapott a képébe, hogy menten vérző orral bukott az asztal alá. A másik kettő káromkodva sietett a társa segítségére, de Tibor, 32* 349

Next