Uj idők, 1925 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1925-02-08 / 6. szám - Pollák Antal: A perpetuum mobile és a világ vége / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, bírálatok
ezt az eltérést, meg az is, hogy a Mercur különben is csak ritkán és nehezen ügyelhető meg. A közelebbi vizsgálat azt eredményezte, hogy az észlelt eltérés nem eredhet egy másik, esetleges, a naphoz még közelebb fekvő ismeretlen bolygó zavaró hatásából. Mivel a számítások a gravitáció törvényein alapultak, egyes tudósok oda nyilatkoztak, hogy ezek a törvények nem helytállók. Egy, évszázadok óta bevált elméletet persze nem dobnak sutba egy-kettőre, hanem azért ma már az a nézet kezd kialakulni, hogy ez a hatalmas tudományos építmény megingott. Sőt Einstein már talált is egy új elméletet, amely érthetővé teszi a Mercuron észlelt rendellenességet és amely szerint gravitáció voltaképpen nincs is, mert a gravitáció csak a tehetetlenségi erőnek egy más formája. Hátra van még az energia megmaradásának elve, amely legszilárdabbnak látszik és amely megszabja a világ életét és halálát. Az idevágó törvényeket a mechanikai hőelmélet megalapozóinak: R. Mayer, Joule, W. Thomson, Clausius munkálatai nyomán Helmholtz fejezte ki legprecízebben és ezek a törvények oly mélyrehatók, hogy jóformán azokon nyugszik az összes kémiai és fizikai tudásunk. A 17. századig a kémikusok, vagy akkori elnevezés szerint az alchimisták, az aranycsinálást tartották fő feladatuknak, a mechanikusok pedig a perpetuum mobile után törték magukat. Se az egyik, se a másik nem sikerült ugyan, de ezek a törekvések sok ismerettel és adattal gyarapították a kémiát és a fizikát. Az aranycsinálás persze fontosabb és sürgősebb volt, abba tehát sok mágiát és szemfényvesztést keverek, mert eredményt muszáj volt felmutatni. A perpetuum mobile megvalósítására azonban valóban igen szellemes és nagy találékonyságra valló kísérletek történtek. Perpetuum mobile tulajdonképpen valami örökké mozgó dolgot jelent és ez lehet természetes vagy mesterséges. Például: a bolygók örökös keringésükkel, a barométer és a termométer higanya örökös ingadozásával természetes perpetuum mobilék. Általában azonban ez alatt az elnevezés alatt oly szerkezetet, gépet értünk, amely az egyszer beleadott lökés vagy erő folytán örökké mozgásban marad, sőt munkál és produkál. Ez az u. n. elsőosztályú perpetuum mobile. De van egy másodosztályú is, amely azt célozza, hogy egy meglevő nagy, természetes hőtartályból, pl. a tenger vizéből hőt vonjon el és gyakorlatilag épp annyit érne, munkává alakítsa át, mint az elsőosztályú gép, mert ha annak a révén, hogy a tenger vizét egy csekélységgel lehűtené, munkát tudna szolgáltatni, megbecsülhetlen lenne a technika számára. Egy igen rövid számítás megmutatja, milyen óriási mennyiségű munka lenne ezen az úton nyerhető. Azt a melegmennyiséget, amely egy kilogramm víznek egy fokkal — tehát pl. 14 °-ról 15"-ra — való felmelegítésére kell, egy kalóriának nevezzük. Joule kísérletileg bebizonyította, hogy egy kalória meleg előállítására 427 kilogramm méter munka szükséges, azaz annyi munka, amennyivel 427 klgr.-nyi súlyt egy méternyire fel tudnánk emelni és viszont, ha egy kalória meleget munkává alakítunk át, 427 kilogramméter munkát kapunk. Ha tehát egy másodosztályú perpetuum mobile egy köbméter tengervizet egy fokkal lehűtene és az így elvont meleget munkává alakítaná át, 427.000 kgr. súlyt emelhetne fel egy méter, vagy 4270 kilogrammot 100 méter magasra. Érthető tehát, hogy a feltalálók törték magukat, ilyen gépek után. Mindmáig azonban senkinek se sikerült se első, se másodosztályú perpetuum mobilét készíteni. Ebből kiindulva a fizikusok megállapították, hogy energiát semmiből nem lehet termelni és a meglevő energiát nem lehet megsemmisíteni. De hát mi is az az energia? A nagy mindenségnek van bizonyos képessége, — talán életképessége, — amelynek mibenlétéről a leghalványabb sejtelmünk sincs, de ennek a képességnek A nagyvilágból. Nizza vidékén most élik a „nagy szezont". Pillantás a montecarloi játékterembe. Atlantic fényképe: 135