Uj Idők, 1927 (33. évfolyam, 1-26. szám)
1927-04-24 / 17. szám - Temple-Thurston Ernest: Az álmok városa (Regény) / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
17. folytatás XXXVII. Körforgalom. Már csaknem éjszaka volt, amikor végre elváltak a fehérhajú asszonytól. John többször is felajánlotta, hogy vele tölti az éjszakát. — Nem fogsz tudni aludni, drágám, — mondta gyöngéden. — Jobb, ha van melletted valaki. — Itt lesz Claudina — felelte az édesanyja és hálásan mosolygott rá. — Én azt hiszem, fogok tudni aludni. Amióta beteg volt, jóformán le sem feküdtem. Azt hiszem, fogok tudni aludni. S a szemei önkénytelenül lecsukódtak. John akkor azt ajánlotta, hogy ott marad mellette, amíg lefekszik és megvárja, amíg elalszik. De az édesanyja türelmesen és határozottan rázta fáradt, fehér fejét és mosolygott. — Claudina már ismeri az én bogaraimat, — mondta. — Jobb, ha ő van mellettem. Kikísérte őket a nagy szobán keresztül, a kicsi ajtóig. A fejét büszkén, bátran, magasan tartotta. De a szíve, a szíve olyan halkan és gyöngén dobogott, hogy olykor, amikor nem néztek rá, le kellett hajtania a fejét és a kezét odatenni a szívére, hogy érezze: vájjon dobog-e még egyáltalán? Mielőtt összecsapódott mögöttük a nehéz függöny, megállt egy pillanatra és kezébe fogta a kezüket. — Édes, édes gyermekeim — suttogta és most először remegett a hangja. Jill kebléből is feltört a zokogás. Megpróbált szembenézni a fehérhajú asszonnyal, belenézni abba a különösen, szinte természetellenesen ragyogó szempárba. De a lelkiismerete szemrehányóan szólalt meg és elvette a bátorságát. — Édes, édes gyermekeim, — mondta az öreg asszony újra és most erősebb volt a hangja megint. Alakja is kiegyenesedett és a szeme még jobban fénylett. — Valamit szeretnék nektek mondani. Valamit, amit az édesapátok is elmondott volna, ha lett volna rá idő. Várni akartam vele holnapig, a temetés utánig. De talán jobb, ha mégis mmost mondom el. Még mielőtt ti szólhatnátok. Mindent megbeszéltem az édesapátokkal és ő mindenben igazat adott nekem. Elhallgatott. Mély lélekzetet vett. A nagy szoba egyre növekvő homályában azok ketten feszült figyelemmel várták, hogy mit fog mondani. — Ha édesapátokat eltemettük, — kezdte lassan, — én itt fogok lakni. Mielőtt John felelhetett volna, hirtelen felkapta a fejét. Azt gondolta: tudja, mit fog felelni a fia. — Nem. — mondta. — Engedd, hogy befejezzem. Itt maradok. Ez a lakás még tíz évig a mienk. És tíz év ... — itt elmosolyodott,— tíz év több, mint amennyire nekem szükségem van. Nem tudnék meg- Az álmok városa — Regény — Irta: Ernest Temple-Thurston Egyedül jogosított magyar fordítás Bethlen István gróf hazaérkezése. A középen: a miniszterelnök. Tőle balra, elől, Vass József helyettes miniszterelnök, hátul gróf Bethlen Istvánné és (cilinderben) Szabóky Alajos államtitkár. Az előtérben, jobbra: Hetényi Imre főkapitányhelyettes 461.