Uj Idők, 1927 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1927-10-30 / 44. szám - Emerson Hough: Mary Warren csodálatos története / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
— Bízom magában — felelte Mary, — bár meghálálhatnám valaha, hogy ilyen jó hozzám. — Tartson meg emlékezetében úgy, mint tisztességes embert. Látni engem, szemtől szemben, sohasem fog. — Ha visszakapom a szemem világát, megint hinni fogok az imádság erejében. A multkor azonban ön azt mondta, hogy, ha látnék, akkor nem mentem volna férjhez. Miért mondta ezt? — Mert nem magához való ember a férje. Mary hirtelen fölegyenesedett. — Maga mondja ezt? — A hangja elcsuklott. — Maga mondja, aki segített odajutnom, ahol vagyok? És most mondja, amikor elmegy, hogy rosszul tettem, hogy férjhez mentem? — Ha visszaadom a szemét és az életét, az nem elég kárpótlás azért a rosszért, amit tettem? nél. — Nem. Az ilyen megoldás rosszabb a semilyen-Maga úgy beszél, mintha igazán itt akarna hagyni örökre. — Valóban ez a szándékom. Búcsúzni jöttem. Ma este megoperálom. Annie eljön magáért. Kioktattam, hogy mit kell csinálnia. — És a férjem? — Ő azt mondja, hogy nem tudná végignézni, ő majd kint fog állni az ajtóban, mert bejönni nem bír. Ott fog remegni, szegény, egész idő alatt. — Mr. Barnes, ön bölcs ember. Mennyi mindent tud beszélni az életről, a kötelességről és az emberek jogairól. Egy dologról azonban megfeledkezett. Én probléma voltam és vesződség, a maga számára, igaz. De azért asszony is vagyok. Maga meg úgy bánik velem, mintha baba volnék, játékszer. Ezt már unom. Mondok magának most valamit, hátha igazán nem lesz többé alkalmam rá, hogy magával beszéljek. — Ha én olyan bátor tudnék lenni, mint maga most.. . — Ha bátor ember lenne, itt maradna és végig küzdené a harcot. Nem tágítana mellőlem, amíg újra egész ember nem leszek. Nekem egyre csak azt mondja: ez helyes, ez nem helyes. Honnan tudja, mi helyes, mi nem! Nagyon sokkal tartozom magának. De vajjon eldöntheti-e maga az én sorsomat? Engedje meg, hogy magam legyek a magam bírája. Ha van még megoldatlan probléma, hadd nézzünk a szemébe. Vágjon bele a szemembe, de ne vágjon a lelkembe. Ha visszaadja a látásomat, de megfoszt annak a lehetőségétől, hogy megoldjam mindazokat a problémákat, amelyek idejövetelemmel, itt-tartózkodásommal kapcsolatban felmerültek, akkor a boldogtalanság fölöttem fog lebegni, ameddig csak élek. Én hiszek a végzetben. Mindennek úgy kell történnie, amint történik. Mindenki odakerül, ha mindjárt csodák segítségével is, ahol a helye. Bármerre indul is el valaki, odajut, ahova elérkeznie kell Én fatalista vagyok. Ha a sors ide vetett, bizonyára itt a helyem. Maga felbukkant az életemben. Bizonyára nem ok nélkül. Le kell számolnom magával. Ki kell derülnie, mit akart magával életemben a sors. Ha ez nem derülhet ki, ha maga eltűnik az életemből s egy kérdés marad csak vissza, amelyre soha többé nem érkezhet válasz, akkor az elkövetkezendő szenvedésekért még a szemem világa sem ellenérték. Mary felállt, de megtántorodott. Kezét nyújtotta maga elé, hogy el ne essék. Az orvos most még segítségére sem mert sietni. — Maga azt mondja, hogy, ha egészséges leszek, sőt, így is, elviselhetetlen itt a helyzet a maga számára. Az én számomra azt hiszi, nem? Ha van még küzdeni való, miért nem küzdi végig és miért nem ad rá nekem is módot, — ha már annyit beszél az A múlt héten elhunyt Montenuovo herceg főudvarmester családi sírboltjából: a Montenuovók ősanyja, Mária Lujza halotti maszkja, egyetlen példánya a „Sasfiók" anyja közvetlen képmásának A belga trónörökös-pár elsőszülött gyermekének bölcsője, fehér selyemből és brüsszeli csipkéből 495-